Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-07 / 80. szám

2010. ÁPRILIS 7., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS PROGRAMOK Színek a Bárka Művészeti Szalon tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Ál­talános Művelődési Központban. A tárlat összetétele rendkívül színes, hiszen a kiállító 31 alkotó - köztük Bony- hádról Stekly Zsuzsa tűzzománc művész - mind más-más jellegű munkáival járult hozzá. A tárlatot Lönhárd Fe­renc, a Bárka Művészeti Szalon elnöke nyitotta meg. Az alkotásokat április 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. KÖNYVAJÁNLÓ Tájak, városok digitális fényképezőgéppel Utazunk az országban, a nagyvilágban, kinek-kinek milyenek az igényei és a le­hetőségei. Természetesen fényképezünk is, megörökít­jük a tájakat, városokat, épü­leteket, ahol járunk. A táj- és épületfényképezés nem tar­tozik a bonyolult feladatok közé, egy átlagos fényképe­zőgéppel is készülhetnek ki­tűnő felvételek. A siker tehát nem elsősorban a fényképe­zőgép minőségén, inkább a fotós szemén, helyismere­tén, a kompozíción múlik. Persze ezt is tanulni kell és lehet. Ebben segít a Tájak és városok digitális fényképe­zőgéppel című, fotókkal, áb­rákkal gazdagon illusztrált kötet. A könyv megismerteti az ol­vasót a táj- és épületfotózás technikai alapjaival, a leg­fontosabb eszközökkel, ob- jektívekkel, kiegészítőkkel, majd bővebben kitér a kom- pozíciós ismeretekre, a gép­kezelés fontosabb mozzana­taira, végül pedig azokról a tájfotós trükkökről, módsze­rekről is szó esik, melyek nélkül nem készülhet el az életünk legszebb helyeit be­mutató FOTÓ. (Tájak és városok digitális fényképezőgéppel, Rainbow- Slide kiadó, 2010) ■Hl VÉRADÁS Pénteken az Árkádban várják a véradókat PÉCS Az ÁRKÁD-ban április 9- én, pénteken, 10-től 18 óráig véradást tartanak. Sok szere­tettel várják a segíteni vágyó­kat a Magyar Vöröskereszt munkatársai az ÁRKÁD felső szintjen található regisztrációs standnál. Szerda MOZI: SZEKSZÁRD Panoráma nagyterem: Alice Csodaországban (amerikai fantasztikus film) 15.30, 17.30. Éli könyve (amerikai akció­film) 20. Art terem: Agora (spa­nyol-máltai történelmi dráma) 17. Czukor Show (magyar játékfilm) 19. Tamási: Sherlock Holmes (angol- -ausztrál-amerikai akciófilm) 19. ISMERETTERJESZTÉS: SZEKSZÁRD Művelődési ház: a Szekszárdi Polgári Egyesület vendégeként Bayer Zsolt író, publicista tart előadást 16.30. KIÁLLÍTÁS: SZEKSZÁRD VIP Galé­ria: A fa tovább él - Törő György fa­faragó népi iparművész munkáit mutatják be. A kiállítást megnyitja Ékes László. Közreműködik Kubanek Miklós, Németh Judit (vers), Tóth István (gitár) és Nick Fe­renc, a Falvak Kultúrájáért Alapít­vány elnöke. A tárlat május 4-ig lát­ható. Csütörtök MOZI: SZEKSZÁRD Panoráma nagy­terem: Mindenki megvan (ameri­kai-olasz film) 17.30. Viharsziget (amerikai thriller) 20. Art terem: Taps­vihar (dán filmdráma) 17. Dotcom (portugál-brazil vígjáték) 19. KONCERT: PAKS Jézus Szíve római katolikus templom: Rákász Gergely jótékonysági orgonakoncertje 18. KIÁLLÍTÁS: PAKS Művelődési köz­pont, nagykiállító: „Visszapillantás ­HÚSVASALÓ VENDÉGLŐ Szekszárd, Rákóczi u. 10. Tel.: 74/418-128. www.husvasalo.hu . MENÜ: Zöldségleves. Sertéspörkölt, galuska, savanyúság. A MENÜ ÁRA ELŐVÉTELBEN (MIN. 10 NAP): 650 forint. HELYSZÍNEN: 690 forint. „ÍZLELŐ" CSALÁDBARÁT ÉTTEREM Szekszárd, Bartina u. 12/a. Tel.: 74/510-406. MENÜ: Levesek: 1. Fokhagyma­krémleves snidlinggel. 2. Alföldi tar­honyaleves. Főételek: A. Tejfeles sertésszelet galuskával. B. Töltött csirkecomb petrezselymes burgo­nyával. C. Székelykáposzta szójával. GYERMEKMENÜ: Fokhagyma­krémleves snidlinggel. Tejfeles ser­tésszelet galuskával. A MENÜ ÁRA: 850 forint. BÉRLET VÁSÁRLÁSA ESETÉN: 760 forint. ZÓNA ADAG: 600 forint. A GYERMEKMENÜ ÁRA: 460 forint. MANGO MEDITERRÁN ÉTTEREM & BÁR Szekszárd, Garay tér 18. Tel.: 20/550-1954. szépség a világban". Nógrádi Kata­lin ART-díjas festő- és grafikusmű­vész kiállítása az emberszeretet vi­lágnapjának alkalmából 18. Meg­nyitja: Gy. Simon Margit Cserhát ní­vódíjas festőművész, Szent Lázár lo­vag. Közreműködik: a Pro Artis Fu­rulya Kvartett és Makai Míra. Meg­tekinthető május 3-ig. Paksi Képtár: Giovanni Battista Piranesi „Varié veduta di Roma antica e moderna” című kiállításá­nak megnyitója 18. A tárlat április 9-től június 6-ig látható. ELŐADÁS: TAMÁSI Könnyű László Városi Könyvtár olvasóterme: a Kos­NAPI AJÁNLAT: Szárnyasaprólék-le- ves. Rántott pulykamellfiié, burgo­nyapüré, savanyúság Business aján­lat: Szárnyas aprólék leves. Óvári ser­tésszelet burgonyapürével. A NAPI AJÁNLAT ÁRA: 710 forint A BUSI­NESS AJÁNLAT ÁRA: 910 forint SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel./Fax: 74/312-463. MENÜ: Burgonyaleves. Rántott sajt párolt rizzsel és tartármártással. A MENÜ ÁRA: 690 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel.: 74/511- 606. Fax: 74/511-605. MENÜ: Csontleves cérnametélttel. A: Töltött csirkecomb, vegyes köret, céklasaláta. B: Rántott szelet, petre­zselymes burgonya, csemegeubor­ka. A MENÜ ÁRA: 690 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit Vár­juk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig) bor trió Pilinszky-estje a költészet napja alkalmából 18. SZÍNHÁZI ELŐADÁS: PAKS Művelő­dési központ: Arthur Miller: Édes Fi­aim - dráma két részben a Soproni Petőfi Színház előadásában 19. KÖNYVBEMUTATÓ: SZEKSZÁRD Nemzeti borozó: Kis Pál István Pofo­nok és pofonok... avagy egy kisre­gény születése című könyvének be­mutatója 18. A szerzővel Gacsályi József könyvtáros, költő beszélget, a rendezvényen közreműködik Orbán György előadóművész és Komjáthy Tamás gitáros énekes. (Az SMS-rovatban születésnapi, név­napi, évfordulós, vagy más ünnepi jó­kívánságokat hirdetéseket verseket idézeteket, vicceket nem közlünk. Nem jelentetjük meg azokat az üze­neteket sem, melyek szövegében a telefonszám nem egyezik meg a be­küldőével. Az elérhetőséget betűkód­dal nem, csak számmal közöljük.) * JÁNOSNAK üzenem: egyedül va­gyok, ha gondolod, hívj. Gyönkről, erről a számról: 06-30-363-2188. * DOMBÓVÁR, Tamási környéki lá­nyok! 30 éves korig keresem a pá­rom, akivel, boldog lehetnék. Ha sok szeretetre vágysz, káros szenve­délyed nincs, írj a 06-30-551-7079- re. 31/175 cm/74, barna hajú, kék szemű pasi vagyok. * HELLÓ, SZIASZTOK! Miért van az, hogy mindig csak férfiak hirdetnek? Nagy ritka, ha nők is. Vagy már min­den nőnek van párja? Ha nincs, hív­jatok! Egy 20 éves pasi. 06-30-213- 4596. * 35/170/60 FÉRFI komoly társat keres. Gyermek nem akadály. FELOLVASÁS: SZEKSZÁRD Megyei könyvtár olvasóterme: Ékes László Két szem barack, Kőrisfák és Apám kenyere és eddig sehol megjelent írásaiból Németh Judit és Decsi Kiss János olvas föl 16.30. MEGYEI VERSMONDÓ VERSENY: SZEKSZÁRD Művelődis központ: 36 versmondó mondja el legkedve­sebb versét a decsi, gyönki, kajdacsi, kölesdi, simontornyai, a szekszárdi Babits és Platán, a ta­mási és az újiregi nyugdíjasklubok képviseletében 9. A rendezvényt megnyitja és köszöntőt mond Hor­váth István polgármester. * 41/175/80 ELVÁLT, káros szenve­délyektől mentes férfi keresi 30-38 év közötti hölgy társaságát komoly kapcsolatra, Tolnáról és 20 km-es környékéről. 06-70-772-2398. * 36 ÉVES SRÁC hasonló korú bonyhádi csajok sms-ét várja baráti kapcsolat céljából. 06-70-238- 2072. Csak sms! * SZIASZTOK! Én egy 36 éves, 170/75 független pasi vagyok! Kere­sek lányt vagy hölgyet komoly és tar­tós kapcsolat céljából Szekszárdról! Telefon: +36-30605-0923. Sms! * ISMERKEDNÉK kimondottan csi­nos, vékony, 30-as hölggyel. Szek­szárd, Bátaszék és környékéről. 36 éves srác. 06-70595-0852. * VAN REMÉNY? Független, 175/41 éves, alkoholmentes férfi megismerkedne 36-41 év körüli, vé­kony alkatú, szerény körülmények között élő, gyermektelen, albérletes hölggyel élettársi kapcsolat céljából. (Aki társat, és nem anyagi megvál­tót keres!) Szimpátia esetén szerény otthonomba költözne. Csak sms-t várok a 06-2O375-4577-re. NAPKELTE 6.11 - NYUGTA 19.22 HOLDKELTE 3.04 - NYUGTA 12.13 HERMAN napja hermán. Német eredetű név, jelentése: hadi férfi. Védőszent­je: Szent Herman premontrei szerzetes, misztikus. A magyar nyelvben inkább vezetéknév­ként maradt meg, például Her­mann Ottó természettudós, vagy Hermann Lipót festőmű­vész esetében. egyéb névnapok: Armand, Armandina, Ármin, Árpád, József, Kreszcencia, Lotár, Manna, Mária, Orsolya, Urzulina. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban De la Salle Szent János, Szent Her­man emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Herman napja. A zsidó naptár­ban Niszán hónap 23. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 3,1-10; Zs 104,1-9; Lk 24,13-35. Református: Ézs 37; Mt 2,1-12. Evangélikus: lKor 15,35-49; Jn 20,24-31. HAJDAN Április hetedikén 170 éve, 1840- ben a megye élére pecsovicsok kerültek. 165 éve, 1845-ben a megyegyűlés Perczel Miklós ja­vaslatát helyeselte a főispáni székben ülő adminisztrátorok el­len. 145 éve, 1865-ben báró Augusz Antal uralkodói megbízá­sából Deák Ferenccel folytatott tárgyalást a kiegyezés lehetősé­geiről. 130 éve, 1880-ban „Garay Jánosnak Szegszárd szob­rot akar emelni, előbb azonban emléktáblával jelölik meg szülő­házát. Egy küldöttség Szász Ká­rolyt kérte föl, hogy erre néhány soros verset írjon, amit ő meg is ígért.” 110 éve, 1900-ban a me­gyegyűlésen bemutatták Schikedanz Albert múzeumépíté­si tervét, mely 70000 forintért valósítható meg. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon Rácz Tibor 74/511-502; Fax: 74/511- 500, Pakson Vida Tünde 06 20/398-4504, Simontornyán Var­ga László 06-30/418-6616, Tol­nán Steinbach Zsolt 74/440-660, 0630/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06 30/6563004. NAPI MENÜ SMS-ROVAT: 30/303-0272 Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Felelős szerkesztő: Finta Viktor Szerkesztők: Árki Attila, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült ASNYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springér-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 2140 Ft, negyed évre 6420 Ft, fél évre 12 840 Ft, egy évre 25 680 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasz­nálásával a társaságunk érdekeltségé­be tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Sprin­ger-Budapest Kiadói Kft, Axel Sprin­ger-Magyarország Kft, Harlequin Ma­gyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. NYÉRC PILLAN­GÓ "■> FICSERÉ­KEL FIATAL BÁRÁNY KORONA VALLÁSI KÖZÖSSÉG KIRÍVÓ. ÜVÖLTŐ HOZZÁ, NÉMETÜL l ▼ ▼ y~j ÓSZERES PICI FÁRAD­SÁG ► l ▼ A KE PARJA RIDEG, SPRŐD ► VÁLTOTT EVEZŐ MEGME­RT! KÖTŐSZÓ ► ? l ▼ HÁROM, OLASZUL KÖZ­TERÜLET ► IRÉNKE SZABÓ LŐRINC VERSE ► ▼ INDONÉZ AUTÓJEL EZEN A NAPON ► ▼ ELŐD r EGY­SZERŰ ▼ ► ▼ POÉNVA­DÁSZ LAP RITKA MADÁR ► \ A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. HÁROM KELLEMES TAVASZI NAP déli reggeli l:EMS EWS' , hőmérséklet + déli felhőzet fi 14 'C 3 *C Paks*; Tamási* 14 *C 3*C Döínbóvár i? > Készíttette: @zones Tolna megyében ma és csütörtökön változóan napos, olykor mérsékelten felhős, de száraz, egyre enyhébb idő lesz. Gyenge, keleties légmozgás várható. A jellemző hőmérséklet reggel 3, délután 14, csütörtök reggel 5. délután 18 fok körül szóródik. A legvalószínűbb folytatás: pénteken és a hétvégén változóan felhős, kissé hűvösebb idő. elszórtan mérsékelt eső valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős napsütés, erős fény-árnyék kontrasztot okoz. Ehhez - különösen hosszabb úton - nehezen alkalmazkodik a szemünk. Sokszor az árnyékban lévő akadá­lyokat, esetleg embereket is, túl későn veszünk észre. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumel.hu Szekszárd 15 °C flHHKSISISIHR 3 ”C . 13 “C f Vízhőmérséklet Duna 10-11 °C Tisza 8-11 °C Balaton 10 c Velencei-tó 12 "C Fertő 11 °C Tisza-tó 10 X Pollen Mogyoró magas Éger magas Tiszafa magas t L t i

Next

/
Thumbnails
Contents