Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-04-25 / 17. szám

2010. ÁPRILIS 25., VASARNAP MEGYEI SPORT 11 Merőivel mennek az olimpiára siker A tolnai pingpongos, Nagyváradi Mercédesz már többet tud Szingapúrról Nyert a Szekszárd, Dombóváron csak nagy küzdelmet láthattak a nézők Biztossá vált, hogy Mer­cédesszel utazik a ma­gyar küldöttség az au­gusztusban Szingapúr­ban megrendezendő ifjú­sági olimpiára. Mármint Nagyváradi Mercédesz- szel, a tolnai Fastron AC asztaliteniszezőjével, aki nemrég kiharcolta a vi­lágversenyen való rész­vételt. Steinbach Zsolt Bár a gimnáziumban túl részle­tesen még nem tanult Szinga­púrról, a 16 éves Nagyváradi Mercédesz már minden bizony­nyal többet tud erről az ázsiai városállamról, mint a legtöbb diák. Pedig tavaly júniusban még azt mondta, nemigen ta­nulmányozta a világtérképen ezt a szigetországot. Azóta a helyzet változott: nemrégiben eldőlt, hogy Merci augusztus­ban Szingapúrba utazhat, hogy részt vegyen az első ifjúsági olimpiai játékok asztalitenisz versenyén. A tolnai Fastron AC elsőéves ifi versenyzőjét tavaly május­ban válogatták be a magyar if­júsági olimpiai keretbe. Decem­berben eldőlt, hogy a lányok kö­zött ő küzdhet az olimpiai kva­lifikációért, amelyet több, a vi­lág különböző pontjain rende­zett versenyen lehetett kiharcol­ni. Európában két ilyen viadal zajlott, mindkettő Olaszország­ban. Az első márciusban volt, Lignanóban. Azon a versenyen csak az első helyezett válthatta meg a szingapúri repülőjegyet. Egy hajszálon múlt, de a tolnai lány akkor még lemaradt. A döntőbe jutásért szenvedett ve­reséget a később győztes fran­cia-kínai lánytól, aki ellen 3:0-ra vezetett, aztán 4:3-ra kikapott... Mercédesz, bár szomorú volt, nem keseredett el: hitt benne, hogy legközelebb sikerülni fog. A második versenyt Novarában rendezték, az elmúlt hétvégén, ahová Oláh Zsuzsával, az ifi le­ányválogatott edzőjével utazott. A csoportmeccseken mindhá­rom ellenfelét (litván, svéd, cseh) legyőzte, ám a következő körben a moldáv lánytól 4:0-ra kikapott. Mercédesz elmondta, Az olimpiai részvétel újabb motivációt jelent MAJZIK tamás, az Extra Ligában szereplő Fastron AC Tolna edzője úgy gondolja: ma még senki nem tudja pontosan megítélni, milyen sikert ért el Mercédesz azzal, hogy kijutott Szingapúrba, hiszen először rendeznek if­júsági olimpiát, ahol egyéb­ként harminckét ország asz­taliteniszezője küzd majd, mind a fiúknál, mind a lá­nyoknál. Hogy mit ér az olimpiai kvalifikáció, azt majd a következő évek mu­tatják meg, de az biztos, hogy a világjátékokra való kijutás plusz motivációt ad Mercédesznek is - véli a tol­nai mester. hogy ellenfele védő játékos volt, ilyen stílusú asztaliteniszezővel eddig nemigen találkozott, ez lehetett az oka a sima vereség­nek. Ám az esély ezzel még nem szállt el, két kvalifikációs hely még maradt, amiért a kö­vetkező napon kellett megküz­deni. Merci továbbra is úgy gon­dolta, hogy sikerülni fog, és jól gondolta: megragadva az utolsó esélyt, a cseh és a fehérorosz versenyző legyőzésével kihar­colta az olimpiai részvételt, a moldáv, a horvát és a szlovén lány társaságában. A világjátékokon felszabadultan játszhat majd. A nagy siker után Mercé­desz néhány nap pihenőt ka­pott, szerdán például csak sü­teményt enni, a társaktól gra­tulációkat fogadni és interjút adni ment be a tolnai edzőte­rembe. Ez áz állapot azonban nem tart sokáig, folytatódik a felkészülés a júliusi ifjúsági Európa-bajnokságra és termé­szetesen az augusztusi olim­piára. Merci hetente kétszer, hétfőn és kedden a felnőtt vá­logatott kerettel edz Budapes­ten, a hét többi napján pedig itthon. Arra a kérdésére, hogy me­lyik versenyt tartja a fontosabb­nak, a tolnai lány azt válaszol­ta: az EB-n csapatban érmes re­ményei vannak a magyarok­nak, egyéniben pedig, elsőéves ifiként, jó lenne tizenhat, eset­leg nyolc közé jutnia. Az olim­piára viszont úgy tekint, hogy az alapvető cél, azaz a kijutás kiharcolása után ott már a leg­kisebb siker is pluszt jelent, te­hát nyugodtan, felszabadultan játszhat majd. LABDARÚGÓ NB III DRÁVA-CSO- PORT. TOLLE UFÓ SZEKSZÁRD-KA- POSVÁRI RÁKÓCZI II 2-0 (0-0). Szekszárd, 200 néző V: Kasza. Szekszárd: Horváth B.- Wéber, Fehér, Kőkuti, Vizdár- Calka (Ranga), Rikkers, Pulcz (Deli), Mészáros T.- Varga B., Fritz Á. (Dienes G.). Edző: Dienes Pál. Kaposvár: Kovács Z.- Szolomá- jer, Keresztes, Balogh, Ferencz (Mészáros L.)- Házi (Pfeiffer), Szepessy, Antanasijevic, Cu- lum- Tabi (Horváth A.), Reszli. Edző: Pusztai László. Gól: Mészá­ros T., Varga B. Jók: Vizdár, Cal­ka S., Mészáros T., Varga B., illet­ve Kovács Z., Szepessy, Reszli. DOMBÓVÁRI FC-RUTIN-BAJAI lse 0-0. V: Botló. Dombóvár, 200 néző. Dombóvár: Szabados- Ta­kács, Várai, Farkas I., Bán (Kőhalmi)- Kovács R., Lutz, Lu- czek (Szűcs), Tolmácsi- Farkas N., Fábián. Edző: id. Dárdai Pál. Baja: Herbert- Rátkai, Trucz, Zsók, Vasas- Csengő, Domokos, Micskó (Kohány), Vincze Z.- Krajncz (Nagy E.), Szabó (Lógó). Edző: Nagy Tamás. Jók: Farkas I., Szűcs, Lutz, Takács, illetve Zsók, Domokos, Szabó. ■ A Bölcske nyerte a dobogón álló csapatok derbijét HORFER SERLEG MEGYEI I. OSZ­TÁLY. BÖLCSKE-DECS 2-0 (1-0). Bölcske, 350 néző. A hazaiak igazi csapatként küzdve nyerték meg a rangadót. Gól: Búzás A., Kern. Jók: egész hazai csapat, il­letve Varga B., Gaál, Juhász Sz. TAMÁSI 2009 FC-BONYHÁD VLC 1-2 (0-0). Tamási, 100 néző. A s. erencsésebb csapat nyert. Gól: Johnston, illetve Bruckner (ön­gól), Csende R. Jók: Pintér A., Ko­vács R, Juhász, Agócs, illetve Czinkon, Varga Á. BÁTASZÉK-DUNAFÖLDVÁR FC 4-4 (2-3). Bátaszék, 150 néző. Változatos mérkőzésen a 92. percben szerzett góllal mentett pontot a vendégcsapat. Gól: Hor­váth L, Csíki, Kiss J., Crnmar- kovics, illetve Krepsz 2, Ascher- mann, Böde I. Jók: Horváth L., Csikós, Samu, Földvári, Kiss J., illetve Aschermann, Krepsz, Böde I., Nagy L. ■ Egyenlített a Kecskemét az ASE ellen kosárlabda Sztojan Ivkovics csapata végig vezetve győzött a paksiak ellen Vasárnapi sportműsor: Szegedre megy a Beton Mészáros Zalán (jobbról) és az ASE csapata ezúttal gyengén játszott FÉRFI NB I, NEGYEDDÖNTŐ 2. MÉR­KŐZÉS. KECSKEMÉTI KSE-ATOM- ERŐMÜ SE 83-71 (22-16, 24-21, 18-12,19-22). Kecskemét, 800 néző. V: Pállá, Kapitány, Szabó G. Kecskemét: ROSS 18/3, WITTMANN 25/18, Dénes 4,1. JOHNSON 12/3, Bencze 5. Cse­re: CSORVÁSI10, Wilhams 5/3, Marciulionis, Szabó 2, Tóth N. 2. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. ASE: Mészáros Z. 3/3, LeGrange 8/3, Horváth Á. 8, CLARK 13/3, Dili 7/3. Csere: Walker 14/3, Kiss Zs. 3/3, Ko­vács Á. 3/3, Gulyás 12. Edző: Horváth Imre. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. perc: 13-9,15. p.: 33-26, 25. p.: 60-49, 35. p.: 72-57. kipontozódott: Csorvási M. a 25., és Bencze Z. a 40. percben. sztojan ivkovics: - A csapat ma nagyon akart küzdeni, és szerencsére ennek meglett az eredménye. Tudom, hogy a nyolcba jutás nagyon nagy siker, de ettől függetlenül nem va­gyunk elégedettek, tovább dol­gozunk azért, hogy az elődöntő­be jussunk. Horváth IMRE: - Ismét sok hi­bával védekeztünk és támad­tunk. Jövő héten megpróbálunk nyerni. A HÁROM GYŐZELEMIG TARTÓ PÁRHARC ÁLLÁSA: 1-1. A harmadik találkozót április 27-én rendezik a Gesztenyés úti csarnokban (18 óra). ■ kézilabda. Női NB I/B, Nyuga- ti-csoport, 23. forduló: Kispest AC-UKSE Szekszárd 17. NB II, Délnyugati-csoport, férfiak: HSC Egyesület Hőgyész-Kecel 17. Nők: Kaposvár KSE-Szek- szárdi Fekete Gólyák KC 11.30. kosárlabda. Férfi NB VB, rá­játszás az 1-8. helyért: Szede- ák-Szeged-B-Beton Bonyhádi KSE 19. labdarúgás. NB III, Dráva-cso- port, 20. forduló: Paksi FC II-Nagyatád 16. Horfer Serleg megyei I. osztály, 23. forduló: Kölesd-Tevel, Kakasd-Cikó, Őcsény-Tolna, Majos-Simon- tornya, Szedres-Dunakömlőd 16.30. Megyei II. osztály, 19. forduló. Keleti-csoport: Sió- agárd-Pálfa, Györköny-Mó- rágy, Tengelic-Fadd, Bátaapá- ti-Zomba, Kajdacs-Németkér, Dunaföldvár STE-Bonyhád- Börzsöny, Madocsa-Duna- szentgyörgy 16.30. Nyugati­csoport: Aparhant-Tolnané- medi, Kéty-Kisdorog, Döbrö- köz-Hőgyész, Magyarkeszi- Kaposszekcső-Csikóstőttős, Gyönk-Nagymányok, Pin­cehely-Váralja 16.30. Megyei III. osztály, 23. forduló: Ger- jen-Dalmand, Báta-Gyapa, Izmény-Kocsola, Závod-Bony- hádvarasd, Nagydorog-Szakcs, Pusztahencse-Majos II, Re- göly-Harc 16.30. \

Next

/
Thumbnails
Contents