Tolnai Népújság, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-12 / 84. szám
SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG ^ 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ 10 Az első félidő ennél többet ígért labdarúgás Vereségével a 14. helyre esett vissza a bajnoki tabellán a Paksi FC A legfényesebb éremből hatot is nyertek a tolnaiak az idénynyitón Egy félidő után közel állt a meglepetéshez a Paksi FC NB I-es futballcsapata Debrecenben, de végül a fordulást követően nagy iramot diktáló címvédő szerezte meg a három bajnoki pontot. Munkatársunktól Gellei Imre roppant dühös volt a játékvezetőre. A Paksi FC szakvezetője a Lokinak megadott, szerinte jogtalan 11-es miatt háborgott, no meg azért, meg a fiatal Farkas Ádám a második játékrész elején tévesen lesen áhította meg a kiugrásra kész Nagy Istvánt. A korábbi szövetségi kapitánynak nagyon elege van már a játékvezetőkből, akik tavasszal igencsak sűrűn tévednek a Paksi FC kárára. Nyíregyházán szabályos gólt vettek el a PFC-től, a Fradi ellen egy nyilvánvaló büntetőt nem adtak meg a javukra, most pedig egy olyan büntető hozta meg a fordulatot, amelyet még a televíziós visszajátszások alapján sem lehetett százszázalékosan kijelenteni, hogy be kellett fújni. „Nagyon fájlalom, hogy így alakult, hiszen az első félidőben még úgy tűnt, ez a találkozó hozható számunkra. A győzelem nagy bravúr lett volna részünkről, de egy döntetlenre mindenképp rászolgáltunk volna. Kár, hogy a játékvezető rossz döntéseket hozott. Nagy Pistát tévesen állították meg lesen, pedig ha elengedik, egy az egyben vihette volna a labdát a kapusra, Éger Laci pedig a labdát rúgta el Coulibaly elől. Még régen Illovszky Rudolf, a Vasas legendája azt mondta nekem: Imre ne idegeskedj, amit elvesznek, azt egyszer vissza is adják. Ma már tudom, hogy ez csak a nagyokra, a patinás klubokra igaz” - nyilatkozta Gellei Imre. A szombati meccs első félideje vitathatatlanul a Paksé volt. Az atomvárosiak roppant szervezett futballal rukkoltak elő, szinte nem akadt helyzete a DVSC-nek, Böde Dániel pedig okosan használta ki a hazai védelem megingását, és remek góllal juttatta előnyhöz a PFC-t. Aztán a szünet után jöttek az ominózus bírói hibák (érthetetlen, miért egy 28 éves tapasztalatlan sípmesterre bíznak egy ilyen kiBöde Dániel (világosban) és Kiss Zoltán párharca. A paksi középpályás nagy góllal szerzett vezetést csapatának A Videoton egyet belőtt sok helyzetéből, így továbbra is vezeti a tabellát A 22. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI. FERENCVÁROS-MTK l-l (O-l). Hidegkúti Nándor Stadion, 2500 néző. V: Bede. GÓL Szatmári L az 57., illetve Elding a 26. percben. KECSKEMÉT-BP. HONVÉD 2-2 (O-l). Kecskemét, 2200 néző. V: Solymosi P. Gól: Montvai a 62., Némedi (11-esből) a 72., illetve Gyagya (öngól) a 4L, Vaccaro a 85. percben. VIDEOTON-NYÍREGYHÁZA 1-0 (1-0). Székesfehérvár, 3000 néző. V: Németh Á. GÓL Sándor Gy. a 27. percben. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-VASAS 1-0 (1-0). Kaposvár, 2500 néző. V: Szilasi. GÓL Oláh a 3. percben. GYŐRI ETO-SZOMBATHELYI HALADÁS l-l (l-l). Győr, 3000 néző. V: Oláh. Gól: Józsi (11-esből) a 15., illetve Tóth P. (11- esből) a 36. percben. DIÓSGYŐR-LOMBARD PÁPA 3-0 (2-0). Diósgyőr, 4000 néző. V: Sulyok G. Gól: Lippai a 6., Brnovics a 38., Bárány a 89. percben. *** PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK: ÚJPEST- ZALAEGERSZEG 2-1 (0-1). SZU- sza Ferenc Stadion, 2300 néző. V: Iványi. Gól: Barczi az 53., Kabát a 77., illetve Pavi- csevics a 29. percben. A Soproni Liga állása 1. Videoton 22 15 5 2 48-23 50 2. Debrecen 21 15 1 5 45-28 46 3. Győri ETO 22 10 9 3 26-13 39 4.ZTE 22 11 5 6 43-34 38 5. Újpest 22 11 2 9 32-28 35 6. MTK 22 9 7 6 36-24 34 7. Kaposvár 22 8 7 7 29-27 31 8. Pápa 22 8 4 10 29-33 28 9. Ferencváros 22 6 10 6 26-28 28 10. Vasas 22 7 4 11 30-45 25 11. Kecskemét 22 6 5 11 35-44 23 12. Haladás 22 6 5 11 28-40 23 13. Bp. Honvéd 22 5 8 9 24-28 23 14. Paksi FC 22 5 8 9 23-31 23 15. Nyíregyháza 21 4 6 11 25-41 18 16. Diósgyőr 22 4 4 14 24-36 16 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... így játszottak a felek EMLÉKEZTETŐ. DEBRECENI VSC-TEVA-PAKSI FC 3-1 (0-1). Debrecen, 3000 néző. V: Farkas Á. DVSC: Polekszics- Bemáth, Komlósi, Fodor M., Rezes- Korhűt, Kiss Z, Varga J. (Feczesin, a szünetben), Czvitkovics- Yannick (Dombi, a szünetben, SzakályP., 74.), Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András. Paksi FC: Kovács A. - Vári (Mészáros /., 82.), Éger, Szabó /., Völgyi- Bartha (Heffler I, 53.), Sipeki (B. Tóth, 62.), Fiola, Nagy I. - Böde D., Tökölt Vezetőedző: Gellei Imre. GÓL Coulibaly a 49. és a 80., Feczesin (11-esből) a 64., illetve Böde D. a 36. percben. élezett találkozót, amelyen az egyik csapat számára a bajnoki cím, a másik számára pedig a bentmaradás a tét) és ez sok volt a lelkesedését fokozatosan elveszítő Paksnak. Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Löki nagyon felpörgette a tempót a szünet után... A Paksi FC nincs könnyű helyzetben, sőt egyre nehezebb helyzetben van. A tavaszi idényből hét forduló ment le, de Tököliék még nem ünnepelhettek győzelmet. Három döntetlen mellett négy vereség a mérleg. A tabellán pedig igencsak visszacsúszott a zöld-fehér gárda, most már csak két csapatot, a Nyíregyházát és a Diósgyőrt előzi meg az atomcsapat. Szombaton jön a listavezető Videoton, aztán pedig egy idegenbeli fellépés, az edzőváltáson átesett Újpest ellenében. Addig valahogy túl kell lépniük Égeréknek ezen a bal- szerencsés vereségen... Hat aranyat nyertek a Tolna megyei kerekesek a Bonyhádvaras- don megrendezett idénynyitón. A borús idő ellenére közel kétszáz versenyző állt rajthoz, osztrák, szlovák, román, szerb és horvát biciklisek is rajtvonalra álltak. Az indulók tizenöt kategóriában mérték össze tudásukat, a megyei fölényt mutatja, hogy a hat arany mellett öt-öt ezüstöt és bronzot is besöpörtek szűkebb pátriánk képviselői. eredmények. Amatőr férfiak, 75 km: 1. Kocsis Tibor (Szekszárdi Szabadidős KE). U13, 12 km: 1. Istlstekker Zsolt (Szekszárdi KSE), 2. Ács Vince (Szekszárdi KSE), 3. Somogyi Dániel (Tamási KE), 5. Sulák Dominik (Szekszárdi KSE). Szenior, 50 km: 2. Balázs Tibor (SZSZKE), 3. Schneider Gábor (SZSZKE), 6. Molnár Gábor (SZSZKE), 7. Balás Attila (SZSZKE). U19, 75 km: 4. Kiss Ákos (Szekszárdi KSE), 5. Kelemen Szabolcs (SZSZKE). Nők, U15,25 km: 1. Frey Tímea (SZSZKE). Női Elit, 50 km: 7. Arató Gabriella (SZSZKE), 9. Ruff Anikó (SZSZKE). Nők, U17, 25 km: 3. Kolocz Lilla (Tamási KE). U15,25 km: 5. Nagy Olivér (SZSZKE), 6. Molnár Gábor (SZSZKE), 8. Balogh Tamás (SZSZKE). Általános iskolások, fiúk, felsősök, 25 km: 1. Klézli Márk (Szekszárd), 2. Fábián Ábel (Bonyhád-Majos), 3. Takács Krisztián (Szekszárd). Alsósok, lányok, 1 km: 1. Gyenes Rebeka (Szekszárd), 2. Balogh Virág (Szekszárd). Fiúk, 1 km: 1. Kiss Balázs (Szekszárd), 2. Schneider Sebestyén (Szekszárd), 3. Fábián Csongor (Bonyhád-Majos). ■ A Győr döntetlenre mentette a Valcea elleni mérkőzését A Győri Audi ETO KC hazai környezetben 25-25-ös döntetlent játszott a román Valceával a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. A visz- szavágót egy hét múlva rendezik Romániában, ahol a magyar csapat még sohasem győzött. NŐI BL, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS: GYŐRI AUDI ETO KC-OLTCHIM VALCEA 25-25 (14-15). Ld: Amo- rim 6, illetve Puscasu 5. ■ Berta Dániel két ezüstöt nyert az Eb-n karate A faddiak fiatalja egyéniben és csapatban is dobogóra állhatott Dalmáciában készültek az Anonym SE sportolói Berta Dániel két ezüstéremmel térhetett haza a németországi Eb-ről Remek Tolna megyei sikert ünnepelhettünk Németországban: Berta Dániel két ezüstérmet szerzett a Bochumban megrendezett JKA Európa-bajnokságon. A Faddi SE nagyreményű versenyzője egyéniben és csapatban állhatott fel a dobogó második fokára. A megméretésen 23 ország 257 sportolója lépett tatamira, Berta mellett a válogatott edzőjeként dolgozó Báli Ervin képviselte még Tolna megyét a kontinensviadalon. Berta egyéni küzdelemben egy német (2:0), egy belga (2:0), majd egy cseh (1:0) versenyzőn túljutva lépett a fináléba. A döntő első fordulójában hosszabbításban verte - a sors szeszélye folytán mellé sorsolt - magyar ellenfelét, az aranycsatában azonban a dán riválisa jobbnak bizonyult (0:2), így Berta második lett. A magyar junior kumite csapat a norvég, a svéd és az olasz csapaton túljutva nyerte meg ágát, a döntőben a németek vártak a mieinkre. Végül itt is ezüstérem jutott: Bertának az utolsó meccsen 3:0-ra kellett volna győznie, de a faddi fiút egy-egy erősebb ütés után leléptették, azaz megint elúszott az aranyérem. A magyar csapat összességében remekül szerepelt, hiszen három aranyat, négy ezüstöt és három bronzot gyűjtött be, amivel az összesített éremtáblázaton az első helyet szerezte meg. »LR. A Split melletti Onisben edzőtáborozott a Bonyhádi Anonym SE. Varga Gyöngyvér edző tíz sportolóval ideális körülmények között készült a dalmáciai kisvárosban. Újdonság, hogy a felnőttek mellett két utánpótláskorú versenyző, Patócs Viktória és Oberling József is tagja volt a keretnek. Varga Gyöngyvértől megtudtuk, hogy elsősorban a kerékpáros tréningekre fektették a hangsúlyt, s a két hét alatt több mint 1100 kilométert tekertek a hegyekkel sűrűn tarkított terepen. Persze az erőnlét és állóképesség megszerzéséhez, fejlesztéséhez a hegyes, emelkedőkkel nehezített utak az ideálisak. Nem véletlen, hogy a bonyhádiakkal egy időben több ország profi biciklistái is itt edzettek. A futás kisebb szerepet kapott - ez 300 kilométert jelentett - átlagban reggel és este napi húsz kilométert tettek meg az Anonym sportolói. Lazításként pedig némi úszás szerepelt még a programban. Heti két alkalommal ingyen vehették igénybe a splitiek sportcentrumának hat medencés uszodáját. Azt, hogy a völgységiek komolyan vették a munkát és a felkészülést, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Somogyszilen megrendezett szezonnyitó versenyen Patócs Viktória hatodik, Oberling József tizenegyedik,' Palkó János pedig ötödik lett korcsoportjában. ■ H. I. * i # i 4