Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-18 / 64. szám
2010. MÁRCIUS 18.. CSÜTÖRTÖK ELETMOD mm * Tavasszal előjönnek a borhibák festékzavarok Mit tehetünk a szeplők és májfoltok ellen? - Hasznos a fényvédő krém Akármi is a panasz, mindig érdemes bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni ( www.allergiakozpont.hu ) A tavasz érkezését csalhatatlanul jelzik az előbújó szeplők és. májfoltok. A bőrhibák halványítására szerencsére van lehetőség. AS-összeállítás Tavasszal a nap állásszögének következtében a mi éghajlati viszonyaink között éri a legtöbb ultraibolya- (UV-B) sugárzás a Föld felszínét. Az egyes bőrtípusok másképpen alkalmazkodnak a napfényhez, a mediterrán típusúak nyilván jobban, mint az északiak. A legenyhébb és a leggyakrabban látható festékzavar a szeplő (ephelis). Az érzékeny bőrűeken már hároméves kor körül megje: lenik, és a második, harmadik évtizedig minden tavasszal vagy a túlzott napozást követően láthatóvá válik. A szeplő fél centinél kisebb átmérőjű, kerek, olykor elmosódott szélű, sárgásbarna, néha sötétebb folt. Jellemzője a szimmetrikus megoszlás az orron, homlokon, vállon, felkaron és a test más részein. A foltok nem emelkednek ki a bőr felszínéből, csupán a színeltérés látható. A kialakult szeplők az ősz kezdetéig nem változnak, viszont télen elhalványodnak. Van, akinek csak az arcán jelennek meg, de olyan is akad, akinek az egész testét elborítják. A májfoltok (chloasma) főleg az orcákon, az orrnyergen, a homlokon, az ajkak körüli területeken kezdetben halványbarna, majd idővel egyre sötétebb foltok. Gyakran fogamzásgátlót szedő nőkön vagy a terhesség során jelennek meg. Ilyenkor a megváltozott hormonrendszer áll a háttérben, de a genetika is szerepet játszhat a kialakulásukban. Bizonyos anyagcserebetegségek, hormontermelő daganatok, gyógyszerek, kozmetikumok, idült bőrgyulladás is idézhet elő hasonló tünetet. Jóindulatú pigmentált bőrelváltozások (lentigók) is hasonlíthatnak a májfolthoz, ezekből azonban később rosszindulatú daganat (melanoma) is kialakulhat. A szeplők és a májfoltok megjelenésünket zavarhatják, egyéb kellemeüenségekkel, következményekkel nem járnak - mondja Boros-Gyevi Márta bőrgyó- gyász-kozmetológus. Ha enyhíteni szeretnénk rajtuk, ne járjunk szoláriumba, és mindenBőrtípusok L bőrtípus: fehér bőr, világos szem, szőke vagy vörös haj, mindig leég, soha nem hamui le. II. BŐRTÍPUS: világos bőr, kék szem, napozáskor könnyen leég, nehezen bar- nul le, itt a leggyakoribb a szeplők megjelenése. III. bőrtípus: halványbama bőr, barna haj, barna szem, csak ritkán ég le, gyorsan és könnyen bámul. ív. bőrtípus: barna bőr, barna haj, barna szem, szinte soha nem ég le, nagyon könnyen bámul. képpen használjunk magas fak- torú (50 SPF) fényvédő krémeket már az első tavaszi napsugarak megjelenésétől. Ezek nemcsak a pigmentfoltjainkat halványítják, de a bőrdaganatok megelőzésében, sőt bőrünk öregedésének késleltetésében is segítenek. A szülők minél előbb ismerjék meg gyermekük fototípusát, és megfelelő készítményekkel védjék a kicsik érzékeny bőrét. mmmism Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ «.MOTOR SZERDA UTAZÁS ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS A paprika az igazi vitaminbomba A ZÖLDPAPRIKA több C-VÍta- mint tartalmaz, mint a narancs, és már egy darab fedezi a napi vitaminszükségletet. A piros és a sárga paprika C-vitamin-tartalma pedig még nagyobb, a zöldének csaknem kétszerese. Meghosszabbítja az életet a kalcium svéd kutatók szerint az átlagnál több kalciumot fogyasztó férfiaknál 25 százalékkal csökken az esély arra, hogy a következő tíz évben meghaljanak. A-vítamin, párásrtás a szemszárazság ellen sokak gyakori panasza a szemszárazság. A levegő párásítása mellett a problémára az A-vitamin bevétele lehet a megoldás. Király, polgár, koldus? figyelem Napi két liter folyadékbevitel létfontosságú Ki ne ismerné a tapasztalaton, megfigyelésen alapuló, bölcs közmondást: reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus? Erre igazán senki sem mondhatja, hogy valamelyik újsütetű diétaőrület kiagyalója írta módszere zászlajára. Meglehet, talán éppen ezért hagyjuk manapság egyre inkább figyelmen kívül a nagyon is praktikus intelmet. Mentséget, hivatkozást mindig könnyedén találunk arra, miért is étkezünk rendszertelenül, gyakran mindössze egyszer vagy kétszer naponta. Ez a rendkívül helytelen megoldás látszólag időnyerés a nagy rohanásban, és mire jelentkeznek a „mellékhatásai”, addigra már nehezen változtatható megszokássá válik. Fáradtan, későn zuhanunk ágyba, reggel pedig alig bírunk felkelni. Ha igen, akkor többnyire későn: tehát hogy a féltett munkahelyről való késést elkerüljük, mi mást is hagynánk ki, mint a reggelit? Ha mégsem akarunk teljesen üres, korgó gyomorral nekivágni a napi rohanásnak, hát állva ledöntünk egy savasító kávét, jó esetben tejjel, rosszabb esetben négy cukorral - hogy „észhez térjünk”. Pedig nem árt tudni, hogy a kávénak elsősorban élvezeti értéke van, frissítő hatása annál kevesebb. A cukorbomba pedig arra jó, hogy egy óra múlva farkaséhesek legyünk. Nem is beszélve arról, hogy egy lúgo- sító, frissen facsart, rostos gyümölcslé vagy -püré mennyivel üdvösebb lenne. ■ Könnyű, szerény vacsorával jutalmazd meg magad! Tízóraizni persze nincs időnk, délig tehát ismét követelődző gyomrunk hangos tiltakozását hallgatjuk. Ha egyáltalán szakítunk néhány percet az ebédre (monitor előtt, dossziéhegyek társaságában stb.), any- nyira sosem tudunk kikapcsolni közben, hogy az egészséges étel kiválasztásának a szempontjait kicsit is figyelembe vegyük, tisztességesen megrágjuk az ételt, ne csak nyeljünk, mint kacsa a nokedlit. A hirtelen nagy mennyiségű ételtől álmosak leszünk, jöhet az újabb kávé, az uzsonnát hírből sem ismerjük. Stílusosan fogalmazva a csapból is folyik a figyelmeztető tanács: a napi két liter körüli folyadékbevitel létfontosságú, mégis ötkor vesszük észre, hogy alig ittunk valamit napközben, tetézve ezzel szervezetünk sanyargatását, segítve az emésztésünk lassulását, bőrünk kiszáradását, teljesítőképességünk csökkenését. Hazafelé éhesen vásárolunk, ami tudvalévőén nem pénzkímélő megoldás. Este a tévé előtt alaposan belakmározunk, és mindezek után nem értjük, hogy „alig eszünk, mégis hízunk”. Ha ugyanazt az ételmennyiséget legalább ötszöri étkezésre elosztanánk, állandóan a kezünk ügyében tartanánk a vizespalackot, és csak kicsit figyelnénk arra, hogy kevesebb szénhidrátot, több fehérjét fogyasszunk, nemhogy a terebé- lyesedést előzhetnénk meg, de még fogyhatnánk is. Az idézett közmondásnak van egy másik változata is: a reggelidet edd meg egyedül, az ebédedet oszd meg a barátoddal, a vacsorádat add az ellenségednek. Az okos étkezés ennyi alapvető figyelmet kíván. Ha megpróbálkozunk csupán ezeket betartani, átírhatjuk a népi bölcsességet így: a könnyű, szerény vacsorával jutalmazd meg magad! Miért? Mert megtettük az első lépést a „megoldhatatlannak” titulált életmód- váltás felé vezető úton. ■ Lieberman Klára MAGYARORSZAG ÚJ FOGYÓKÚRA RENDSZERE ,P}?závc www.zsiregetoklub.hul HIRDETÉS www.opticnet.hu Hozza be bármilyen használt, régi, törött szemüvegét, és most féláron kap új keretet!' opticnet SZAKÉRTŐ LATSZERÉSZEK CSOPORTJA Tolna megye: Gerber Optika Dombóvár, Hunyadi tér 22/B. tel: 74/565-235 Ildi Optika Dunaföldvár, Kossuth L. u. 1. tel: 75/541-151 Lens Optika Szekszárd, Széchenyi u. 21. tel: 74/311-262 A « 4 4 *