Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-08 / 56. szám
. :j I és Bradley Cooper beköltözött nemrég vásárolt házukba. Jól értesülek tudni vélik, hamarosan meglesz az esküvő Is. Mindketten voltak házasok, egyiküknek sem lesz újdonság a csinnadratta. Állítólag a vőlegény nem akar sokáig várni. A gyűrűt már megvette, csak az alkalmas pillanatra vár. OLVASTAM 0 *3, W&mmmsm1 VÍZIN BALÁZS Drága volt a nőnapi ebéd AZ AJÁNDÉK szó hallatán sokaknak összerándul a gyomra, mondván megint pénzt kell költeni, amikor amúgy sincs nagyon miből. Lassacskán eljutunk arra pontra, hogy egyenesen irtózunk majd az ünnepektől, legyen az név-, születés- vagy éppen nőnap. Szerintem a legtöbb ember azt gondolja, ha egy fokkal szorosabb az a bizonyos nadrágszíj, akkor a szeretteinek már nem is tud örömet szerezni, mert nem futja rá. Engem rendkívüli módon elszomorít, hogy a figyelmesség mértékegysége hamarosan a forint lesz nálunk is, még ha ez elcsépelt kijelentésnek is hangzik. A minap olvastam, hogy egy idős kínai bácsi nőnap alkalmából szerette volna megajándékozni feleségét, ezért - mivel nem tudott jobb helyet az összegyűjtött pénzének -, a mikrohullámú sütőbe rejtette azt. Azonban időközben megfeledkezett a bombabiztos rejtekhelyre félretett bankókról, és a készülékben hagyta. Természetesen a felesége ebből nem sejtett semmit, így az ebéd melegítésénél rátette a tányért, és bekapcsolta a sütőt szokás szerint. A pénz persze lángra kapott, majd szénné égett, de a nőnapot azért megtartották úgy, hogy sétáltak egyet a közeli réten egy szál virággal a kezükben, mert erre még így is futotta. GAZDIT Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: TENGELIC-VADÁSZMAJOR 20. TEL.: 06-20-985-0715 VÖRIKE a felszámolás alatt álló tengelici menhely lakója, ha nem fogadja be valaki, altatás vár rá. Kétéves, kissé visszafogott, de barátkozó golden retriever keverék kan kutya. Jég veleddel zárt a pálya szezonvég Jeges ügyességi játékok várták a közönséget Több mint 12 ezren látogattak a most záruló - tavaly december 6- tól idén március 6-ig tartó - idényben a szekszárdi jégpályát. Erről sajtótájékoztatón számolt be Kővári Ildikó, az üzemeltetést végző Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. kommunikációs munkatársa. Stílszerűen a helyszínen, azaz a jégpályánál, ahol szombaton Jég veled címmel zajlott a játékos jégbúcsúztató. Ennek keretében gyorsasági verseny, akadályverseny, lovagi torna és jégkorong-bajnokság várta a közönséget. A szezonban mindvégig kiváló volt a jég minősége, a pálya fölötti sátor védettséget biztosított a decemberi esők és a januári, februári hóeséskor is. A legtöbb érdeklődőt Szekszárd és közvetlen környéke adta, ám sokan jöttek Bátaszékről, Bonyhádról, Nagymányokról és Kakasdról is. A tízezredik látogató, Farkas Kitti Kisvejkéről érkezett. A létszám növekedésében komoly szerepe volt a korcsolya- és jégkorongok- tatás megszervezésének. A működés eredményes volt, a bevételek fedezték a kiadásokat. A tervek szerint a fenntartó cég jövőre fűtött melegedőt alakít ki a pálya mellett. A középtávú tervek között szerepel, hogy a jelenlegi, 40x20 méteres pálya helyett egy nagyobb, szabványos, 60x30 méteres pályát hoznak létre. ■ Sz. Á. A győzelmet, szikrázó összecsapások után a Nőném Keletném gárda szerezte meg a tolnaiak és a Léhűtők előtt halak (II. 21-111.20.). Munkájában sikeres, de sok mindent szeretne megbeszélni társaival. Ehhez szükség van egy nyugodt, idilli környezetre. Ön érti a módját, hogyan teremtse meg. KOS (lll.21-IV.20.). Hódításai most nem sikeresek, mert komoly, tartós kapcsolatra vágyódik, a jelenlegieket pedig csak a pillanat öröme lelkesíti. bika (IV.21-V.20.). Fontos Önnek a munka öröme, az állandó kihívások. Megérett a helyzet néhány változtatásra életében, Ön mégis habozik. A döntés a saját kezében van. ikrek (V. 21—VI. 21.). Egy kényes üzlettel kapcsolatban óvatosságHOROSZKÓP ra van szükség. Vegyen figyelembe minden apró részletet. rák (VI.22-VII.22.). A vüág ma Ön körül forog. A ügyelem középpontjában áll majd, ezért ügyeljen a stílusára. Érezheti a szeretet hatalmát, amely szorosan összekapcsolja Önt a családjával. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Már érzi a tavasz közeledtét. Előkerülnek a könnyebb, színesebb holmik. A mai nap tökéletes arra, hogy megoldja a kettejük közötti problémákat, szűz (Vili. 24-IX. 23.). Gondosan megtervezte a mai nap teendőit. Nem bíz semmit sem a véletlenre. Ha belebonyolódik némely „magánügyébe”, otthon kérdőre vonhatják. mérleg (IX. 24—X. 23.). Egy apró figyelmesség kizökkenti Önt a hétköznapok egyhangúságából. Ki kell szakadnia megszokott környezetéből, hogy új élmények érjék. skorpió (X. 24—XI. 22.). E szép napon visszatér az ereje, újra képes lesz küzdeni egy ügyért, amely a jövője szempontjából fontos. Valaki iránt nemcsak gyengédséget érez, de egy kis számítás is lappang Önben a jövőt illetően. nyilas (XI.23-XII.21.). A mai nap színes fejezet lesz majd az emlékeiben. Minden, amire álmaiban vágyott, teljesülni fog. Szellőztesse ki a fejét. bak (XII. 22—1.20.). A Bakba ér a Hold és hatására minden könnyen megy. Fontos céljának tekinti az anyagi javak megszerzését. Minden szépet és jót birtokolni szeretne. vízöntő (1.21-11.20.). Az érzelmek hullámzása jellemzi mai napját. Türelmetlenebb a szokásosnál, ezért próbáljon lazítani. Személyes pénzügyei kerülnek napirendre. Hirdesse nálunk használt autóját, motorját, mezőgazdasági g F*.-** T •» p. . ■* STTT PSPS-r" ‘u «*r * W Vari! További információért érdeklődjön — . jgg munkatársainknál! Tel.: 06-74/511-504 ’% J vagy 06-74/511-534 Tolnai Népújság mm A hír velünk jár! 1 d Bővebb információért hívjon minket: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 HUMOR Horgász Ül a horgász a vízparton, amikor arra megy egy idegen:- Van kapás? Van kapás?- Az előbb dobtam bele egyet a vízbe - válaszolja a horgász.- Miért ? Méreten aluli volt?- Nem. Csak folyton azt kérdezgette, hogy van-e kapás. Kutya helyzet Lajoska áll az utcán, és keservesen sír. Odamegy hozzá egy pasas:- Miért sírsz, öcsi, valami baj van?- Igen. Elveszett a kutyám.- Milyen kutya volt?- Német juhász.- Az nagyon okos kutya, ne félj, haza fog találni. Mire Lajoska még jobban elkezd sírni:- És én? VÍZÁLLÁSOK A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 134 cm, Paks 313 cm, Dombori 377 cm, Árvízkapu 750 cm. A Sió Palánknál 236 cm. LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 081399 HATOS LOTTO: NYEREMÉNYEK ÖTÖS LOTTÓ: telitalálat I nem volt a 9. játékhéten. A négyes 2 081 815 forintot, a hármas 27 580 forintot, a kettes 1 695 forintot fizet. JOKER: telitalálat nem volt. HATOS LOTTÓ: az egy darab telitalálatos szelvényre 525 640 090 forintot, az öt találatért 496 100 forintot, : a négyesekért darabonként 8 215 forintot, a hármasért pedig 1 615 forintot fizet a | Szerencsejáték Zrt. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke március 6-7-én: 0 A volt államtitkár kitálal: ezért tartunk ott, ahol & Feleségét hátba, a férfit mellkason szúrta © Fokozott rendőri ellenőrzés: nézze meg, mire vadásznak 9 M6: fellendülést hozhat, de csodát senki ne várjon tőle © Még mindig van előítélet a romákkal szemben TE0L.hU í