Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-08 / 56. szám
12 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁRCIUS 8., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS Akár vadakat is láthatunk tavasz A túraútvonalak sok érdekességgel várják a kirándulókat A gemenci erdő számtalan kirándulási lehetőséget kínál. A gyerekeknek különösen nagy élmény, ha kisvasúttal is utazhatnak AZ OLVASÓ KÉRDEZ Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyek olvasóinkat foglalkoztatják, illetve amelyeket személyesen nem tettek volna fel Bármilyen kérdésük van, forduljanak bizalommal Molnár Ágneshez, aki továbbítja azt a megfelelő szakembernek Elérhetnek minket elektronikus úton az agnes2.molnar@axels.hu címen, hívhatnak a 0630/650- 30-13-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárdi, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. KÉRDÉS; 2008-ban áruvásárlási hitelt vettem fel a Credigen Banktól. Közben két alkalommal csúsztam a törlesztő részlettel, de egyébként mindent rendben befizettem. Miután lejártak a részletek, kaptam tőlük egy levelet, mely szerint több ezer forintos tartozásom van. Hiába mondtam nekik, hogy ez lehetetlen, és kértem őket, küldjenek kimutatást, ez mostanáig nem történt meg. Azóta viszont folyamatosan zaklatnak, hogy amíg ki nem fizetem a tartozást, az folyamatosan nőni fog. A CREDIGEN BANK ÜGYFÉLSZOLGÁLATA VÁLASZOL A hölgy megkeresésemre csak annyit mondott, hogy ilyen jellegű információt csakis személyesen az ügyfélnek adhatnak ki. Kérdésemre, hogy akkor az eddigi megkereséskor ezt miért nem tették meg, a hölgy azt válaszolta, hogy közvetlenül a behajtási osztályt kell felhívni ebben az ügyben. Az ő telefonszámuk: 061/ 453-51- 60. Őket reggel 8 és este 8 óra között lehet elérni. TRAPPIPAX Időpont Helyszín 9.30- 11.00 6-os főút, 132-136 km 11.15- 12.30 6-os főút, 138-142 km 13.15- 14.00 6-os főút, 146-148 km 14.10-15.30 ___________Kakasd 15 .40-16.30 6-os főút, 153-155 km 9.30- 11.30 6-os főút, 152 + 500 km (Bonyhádszerdahely) 14.00- 16.30 Bonyhád, Rákóczi utca 9.00- 11.00____________Kapospula 1L 00-13.00 Dombóvár, Hunyadi tér 14.00- 16.00_______Dombóvár, Fő u. 10 .00- 11.00 Tamási lakott terület, _______61-es főút 58. km 13 .00- 14.00_Tamási, Fő út 79. 16 .00- 17.00 Tamási, Belátó út A tavasz a legalkalmasabb egy erdei sétára, a szúnyogok sem riogatnak. A zord időjárásban a kirándulás gondolata rémisztő lehet, de a hosszú hétvégére már erősödik a nappali felmelegedés. Molnár Ágnes A tavasz beköszöntével az éledő természet kirándulásra csábítja a természet kedvelőit. Bár a napokban még hűvös marad az idő, a jövő hét végétől már erősödik a nappali felmelegedés, és egyik-napról a másikra tanúi lehetünk annak, hogy kirügyeznek a fák, nyílnak a virágok és felélénkül a madarak éneke is - mondta Janács Gergely, a szekszárdi erdészet erdőművelési és vadgazdálkodási műszaki vezetője. Ilyenkor jólesik magunk mögött hagyni a rohanó hétköznapokat, és elmerülni a természet szépségében, magunkba szívni a friss levegőt. A megújuló természettel való találkozás pozitív hatással van a lélekre, megtölt energiával. A mozgás a testnek is jót tesz. Kiváló hétvégi program a gemenci túraútvonalak valamelyikének bebarangolása. A kijelölt kirándulóhely autóval is megközelíthető, de lehetőség van arra is, hogy az utat részben vagy egészben kisvasúttal tegyék meg a turisták. Az utazás során általában őzet, szarvast vagy vaddisznót is lehet látni. Az egyik leglátványosabb útvonal a Malomtelelői tanösvény, mely a Pörbölyről induló Gemenci Erdei Vasúttal közelíthető meg. Ez a tanösvény a Gemenci erdő szívében található, és úgy negyven perc alatt sétálható végig. Itt tájékoztató táblák, rönkasztalok, padok, esőbeállók, WC és egy nagy megfigyelőtorony is található. A kirándulás remek lehetőséget nyújt a gyerekeknek is arra, hogy ismerkedjenek a természettel, és kielégítsék mozgásigényüket. Aki nem szeretne sokat gyalogolni, csak egy kis bepillantást nyerni az erdő életébe, annak tökéletes megoldás lehet a vasút keselyűsi megállójánál lévő kicsiny tanösvény, mely csak 50-60 méter hosszú. Itt több ismertető tábla is olvasható. Aki inkább a vadakra kíváncsi, annak érdemes ellátogatnia a Pörbölyi Ökoturisztikai Központba, ahonnan kivezet egy út a vadmegfigyelő kerthez. Itt egy bekerített, erdős rész sétálható körbe a kiépített tanösvényen, ahol az állatok természetes környezetükben láthatók. Kerékpározáshoz remek útvonal az aszfaltozott Duna-töltés. Keselyűsben le lehet parkolni az autóval, onnan egy 18 kilométeres szakasz indul. A tavaszi séták előnye, hogy ilyenkor még nincsenek szúnyogok, így zavartalan lehet a ki- kapcsolódás. Az évszaknak megfelelő öltözködésre azonban oda kell figyelni. A napsütés csalóka lehet, a levegő még mindig hűvös, főleg az erdőben - hívta fel a figyelmet lanács Gergely. Réteges öltözködés, meleg vízálló váltócipő javasolt, különösen, ha az előző napok csapadékosak voltak. Akinek van otthon, annak ajánlott ilyenkor gumicsizmában mennie, amiben nyugodt szívvel lehet sarat is dagasztani. A hegedűkirály művészi élménnyel ajándékozta meg a nőnapi közönséget Ave Maria, Monti csárdás, Hazám, hazám, Pacsirta, Patetikus szonáta, Radetzky-mars: csak néhány villanás abból a műfaji sokszínűségből, mely Mága Zoltán műsorát j ellemezte. Az ismert hegedűművész - és zenekara - tegnap délután Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében lépett a közönség elé. A Nők Szekszárdért Közhasznú Egyesület nőnapi ünnepsége telt házat vonzott, nemcsak a megyeszékhelyről, hanem környékéről is sokan érkeztek. Az érdeklődés érthetőnek bizonyult, hiszen a hegedűkirály ez alkalommal is maradandó művészi élménnyel ajándékozta meg kedvelőit Tóthi Jánosné, a közhasznú egyesület elnöke, a rendezvény fő szervezője elismerésben részesült: a Szekfű-díjat a jelenlévő dr. Gurmai Zita EU parlamenti képviselő adta át számára. Az egyesület alapította Encián-díjat pedig a bonyhádi Varga lózsefné vehette át, másokat segítő, karitatív, önzetlen tevékenysége alapján. ■ Sz. Á. Svéd cégeknél szereztek meglepő tapasztalatot Svédországban járt nemrég a szekszárdi Szent László Középiskola Bezerédj Tagintézményének 12 diákja. A fiatalok a Leonardo Mobilitás pályázat révén Drégely Judit és Révai Ferencné tanárnők kíséretében töltötték el egy hónapos gyakorlatukat a szintén kereskedelmi profillal is bíró vaüandai középiskola szervezésében. A logisztikai, pénzügyi-számviteli ügyintéző, marketing és reklámügyintéző szakosok cégeknél vehettek részt gyakorlaton, ugyanakkor megismerkedhettek a skandináv ország néhány látnivalójával. Mivel tizenketten tíz helyre mehettek, a fiatalok többsége egyedül töltötte gyakorlatát, úgymond a mélyvízben kezdtek. A kezdeti nehézségek után pozitív tapasztalatokkal fejezték be a munkát. Meglepő volt számukra a svédek mienktől eltérő munkatempója, hiszen ott úgy vélik, kipihenten és egészségesen mindenki hatékonyabb. ■ H. É. Egy kis erdei etikett túrázni indulóknak ne HANGOSKODJUNK! Kiabálással, hangos énekléssel megzavarjuk az állatok nyugalmát, és arra sem lesz lehetőségünk, hogy lássunk néhányat Minél inkább csendben vagyunk, annál több élőlény mozgását, neszezését halljuk meg. CSAK A KUELÖLT HELYEKEN RAKJUNK tűzeti Ha tüzet raktunk, távozás előtt győződjünk meg róla, hogy megfelelően eloltottuk-e a lángokat. Kirándulás előtt tájékozódjunk, nincs-e országos tilalom a tűzrakásra vonatkozóan. Jelenleg nincs. NE HAGYJUNK OTT, ÉS NE IS VIGYÜNK el onnan semmit. Hagyjuk meg a természetet olyannak, amilyennek magátformálja. Ne szemeteljünk, és ne is tépjük le az ott termő növényeket, virágokat KÖSZÖNJÜNK A TÖBBI KIRÁNDULÓNAK. Gyakran felmerülő kérdés, üdvözöljük-e a’szembe jövőket avagy sem. Míg az utcán ezt nem tesszük, a liftbe lépve például már köszönünk a többieknek. Mivel egy helyen vagyunk, egy céllal, kedves gesztus, ha üdvözöljük a többi kirándulót „KOKO-BETON” KFT. Dombóvár, Vasút út 1 Készbeton -> Cement, hidrát oltott mész, homok folyamkavics és zúzottkő Telefon: 74/465-768, nyitva tartás: 7-17 h-ig FUVARÜGYINTÉZÉS HELYBEN! Homlokzati hőszigetelő rendszer 5 cm-es terranova vakolattal 1298 Ft/m2-től. Kedvező hitellehetőség, ingyenes szállítás. 06-20/9475-970 A kastélyok helyett a délies stílus a divat Egyre népszerűbbek Magyarországon a délies stílusban épült házak. Ezen belül négy mediterrán irányzat érvényesül, az olasz, a spanyol, a görög és a provance-i. Áz olasz meghatározója a kifinomult divatérzék, amely Itália művészeti érzékenységéből fakad. A külső és belső építészetben ötvözik az egyszerűséget és az eleganciát. Ugyanakkor a felhasznált anyagok minőségére is nagy hangsúlyt fektetnek. Az európai és afrikai hatás egyaránt megjelenik a spanyol stílusban, hiszen az ország történelme során így vagy úgy, de kapcsolatba került mindkét kontinenssel. Az irányzatot a túldíszítettség jellemzi, melyet az arany és a mélyvörös színek tesznek igazán hi- valkodóvá. A bútorok fából, kovácsoltvasból és bőrből készülnek. Ezzel szemben a görög stílus igencsak visszafogott. Épületeik kívül-belül hófehérek, ennek oka, hogy a hőség így a legelviselhe- tőbb. A görögös irányzat egyszerűsége leginkább a magyar parasztházakkal hasonlítható össze. A provance-i mediterrán az egyszerű életvitelt élő, kultúrakedvelő emberek stílusa, azoké, akik a visszafogott fényűzést szeretik. A mediterrán hangulatot meleg színekkel, antikolt vagy kőburkolatú falakkal, egyszerű fapadlóval, illetve égetett kerámia járólapokkal hangsúlyozzák. ■ H. E. HIRDETÉS Dél-Dunántúl apróhirdetési hetilapja! Keresse minden pénteken az újságárusoknál! 5 KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK I PÉNTEK 1 SZOMBAT VASÁRNAP A t i