Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-08 / 56. szám
9 2010. MÁRCIUS 8.. HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Real Madrid otthon 3-2-re nyert a Sevilla elten a spanyol bajnokságban. A mindent eldöntő találatot van der Vaart szerezte a 92. percben. Győzelmével a madridi együttes pontszámban beérte a Barcát, több gőzeimének köszönhetően megelőzte a címvédőt Atom: küzdésből csillagos ötös kosárlabda Taylor 33 pontja kevés volt, az ASE-nál négyen dobtak tíz pont felett Anthony Dili (világos mezben) az utolsó tíz percben 10 pontot szerzett Tízpontos hátrányból jött vissza négy perc alatt az Atomerőmű SE csapata az ősi rivális Szolnoki Olaj KK ellen a férfi NB I szombati rangadóján. Hanoi Erzsébet Az volt a kérdés a szombati találkozó előtt, hogy a lendületét visz- szanyerő Atomerőmű SE kosarasai folytatják-e megkezdett jó sorozatot, vagy a szolnokiak tíz meccs óta tartó menetelése továbbra sem szakad meg. Nos az atomos fiúk útját állták a vendégeknek. Igaz a mérkőzés java részében a piros-feketéknél volt az előny, de úgy tűnt, az ASE nem szeretné ismét az utolsó percekre hagyni a döntés. Tény, mégis így történt. Tetemes különbséggel nem kellett megküzdenie, csak éppen szerencséje lehetett volna több a hazai csapat játékosainak. Ugyanis sok labda inkább kifelé pattant a gyűrűről, palánkról mintsem, hogy beszédüljön. De azért Mészárosnak voltak jó pillanatai és Clark, valamint Dili játékán is látszott, hogy ezen a mérkőzésen kijöhet nekik a lépés. A túl oldalon Barro bizonyult a legpontosabbnak az első játékrészben. A folytatásban viszont átvette tőle ezt a szerepet Kammron Taylor, aki aztán szinte bárhonnan dobhatott, minden behullott. Hazai oldalon ezzel szemben akadtak gondok a távoli dobásokkal. Hiába indult be a második negyedben a régóta jó formában játszó Horváth Ákos, a hármas vonalon kívülről ezúttal neki sem ment. De a nagyszünetben így is csupán kétpontos vendég előnnyel vonultak öltözőbe a felek. A fordulás után próbáltak ismét villámrajtot venni a szolnokiak. Ráadásul el is húzA férfi NBI állása CN ! i-3 21 0 17781490 1.000 2. Szolnok 21 16 5 1791-1646 0.881 3. Körmend 22 15 7 1779-1622 0.841 4. Atomerőmű 21 14 7 1741-1532 0.833 5. Albacomp 20 13 7 1766-1628 0.825 6. Falco KC 22 12 10 1892-1790 0.773 7. Sopron 22 12 10 1830-1755 0.773 8. Kaposvár 22 11 11 1822-1790 0.750 9. Kecskemét 21 10 11 1633-1702 0.738 10. Dombóvár* 21 9 12 1712-1852 0.700 11. Nyíregyháza 21 8 13 1670-1770 0.690 12. Pécs 21 7 14 1608-1688 0.667 13. Salgótarján 21 2 19 1547-1948 0.548 14. Debrecen 26 1 25 1445-1681 0.385 •- egy büntetőpont levonva. A Debrecen visszalépett, hátralévő mérkőzéseit az ellenfelek 20-0-s győzelmével számítják be a bajnoki tabellába tak tíz ponttal (23. p.: 41-51). Ám nem sokáig hizlalhatták az előnyt, Horváth Imre tanítványai csakhamar visszakapaszkodtak, sőt a vezetést is átvették (27. p.: 53-51). A játéktéren és a lelátón egyaránt izzott a levegő, időnként kisebb viták miatt állt a játék, s technikai hibákat ítéltek a játékvezetők. A döntés pedig tényleg az utolsó felvonásra maradt, 61-61-et mutatott az eredményjelző a harmadik negyed végén. S mint tudott, mindkét csapatnak meg kellett küzdenie a sérültek hiányával. Ez azonban egyik oldalon sem látszott, és az utolsó tízpercben is teljes erőbedobásra voltak képesek a játékosok. Taylor továbbra is szórta a kosarakat, hazai részről viszont a folytatásban sem mentek úgy a távoli dobások, ahogy az előző meccseken, ráadásul még a büntetők is csak elvétve tévedtek a gyűrűbe. Döntő pillanatban azonban Kovács Ákos keze nem remegett meg, és bevágta a triplát. Innentől kezdve két pontnál közelebb nem tudott férkőzni a tiszaligeti alakulat. Az ASE játékosai szívósan, csapatként küzdve nyerték meg a mérkőzést Nem csoda hát, hogy a lefújás után a nézők nemigen akartak tőlük búcsúzni, és kihívták őket az öltözőből. És érdemes megemlíteni azt a kellemes fejleményt is, hogy a lelátóról külön az edzőnek, Horváth Imrének címzett gratulációt is lehetett hallani. Nagyon úgy fest, hogy kezdenek helyükre kerülni a dolgok Pakson. Horváth Ákos remekelt ATOMERŐMŰ SE-SZOLNOKI OLAJ KK 85-82 (18-20, 21-21, 22-20, 24- 21). Paks, 1400 néző. V: Bodnár, Pállá, Farkas G. ASE: Mészáros Z. 10/3, LEGRANGE11, HORVATH Á. 25/3, Clark 11/3, DILL 16. Csere: Kiss Zs., Walker 6, Panta, KOVÁCSA. 6/3. Edző: Horváth Imre. Szolnok TAYLOR 33/21, FODOR M. 4/3, Váradi3/3, Rice 15/6, BARRO 12. Csere: Vesztergom 2, Alekszics 4/3, Grebenár, Szabó P, HARAZIN 9. Edző: Pór Péter. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 8. }).: 13-18, 11. p.: 20-20, 16. p.: 25- 30, 18. p.: 33-30, 20. p.: 35-39, 23. p.: 41-51, 27. p.: 53-51, 32. p.: 61-66, 37. p.: 75-73, 39. p.: 81-75. kipontozódott: Walker (29. p.), Mészáros (30. p.), Barro (32. p.), Alekszics (40. p.), Váradi (40. p.). horváth IMRE: - Nem játszottunk jól. Ismételten a küzdeni akarásunk eredményezte a győzelmet. Már nem először, s ez nagyon jó a jövőre nézve. A kipontozódások után újra bebizonyosodott, hogy aki a pádról beáll, mindenki hozzá tud tenni a csapatjátékunkhoz. Semmiféle elégtételt nem érzek, a bajnokság szempontjából arattunk nagyon fontos győzelmet, számomra mindegy ki az ellenfél. soproni kc-dombóvár kc 99-77 (30-23, 33-11, 18-26, 18-17). MKB Aréna, 1200 néző. V: Forrni S. Sabáli L. Magyart T. Sopron: BROOKS 19/6, POJ- BICS15/15, Molnár A. 4, Szabó Zs. 6, KNIGHT 20 Csere: Halmai 3, Keresztes 6, GOMBÁS 8/3, Couisnard 15/6, Ugaros 3/3. Edző: Meszlényi Róbert. Dombóvár: Csirke 9/9, Cubela 8/3, DEÁK 22/18, SZŐKE 15/12, Kinter 5. Csere: Balogh 3/3, Baumann, KUR 12, Gubi 3/3. Edző: Földi Sándor. földi Sándor: - Ennyire vagyunk képesek, játékosaim-nak köszönöm az akarást. Klubrekordot döntött a Bayern München tinije labdarúgás Korrekordot döntött a Bayern München csapatában David Alaba. A nigériai származású, osztrák játékos 17 évesen, 8 hónaposán és 10 naposán lépett pályára szombaton a bajorok kölni Bundesliga- meccsének 73. percében, így tíz nappal megjavította Toni Kroos 2007 szeptemberében felállított klubcsúcsát. Sidney Crosby továbbra is nyerő Pittsburghben jégkorong Az olimpiai döntőben nemrég győztes gólt szerző Sidney Crosby két találattal vette ki a részét a Pittsburgh sikeréből (6-3) az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A vancouveri hős a Pingvinek negyedik és ötödik gólját lőtte a Dallas ellen, így 44 találattal ő vezeti az eredményességi rangsort. Az Ajax újabb sikerével 4 pontra feljött a PSV-re labdarúgás Az Ajax három góllal verte (0-3) a házigazda Sparta Rotterdamot az Eredivisie 26. fordulójában, ezzel 4 pontnyira megközelítette a PSV Eindhovent, Dzsudzsák Balázs második helyen álló csapatát. A Nijmegen idegenben minimális különbséggel alulmaradt az Utrechttel szemben (1-0). A vendégeknél Babos védett. Van der Wiel is gólt rúgott Továbbiak a TEOLhll hírportálon Maradt esély, de már másoktól is függ a Szekszárd sorsa kosárlabda Elveszítette a ZTE elleni rangadót a KSC, így még izgulnia kell, hogy bejut-e a felsőházi rájátszásba Nem sikerült legyőznie az Atom- erőmű-KSC-nek a Zalaegerszeget a női kosárlabda NB 120. fordulójában. A vereséggel mások kezébe helyezte saját sorsát a szekszárdi alakulat, de még maradt reménye a felsőházi rájátszásba kerülésre. A mérkőzés ünnepi hangulatban kezdődött, a 19. születésnapját ünneplő Bálint Rékát köszöntötték a társak, az utánpótlás játékosok és az ezúttal szép számban összejött közönség. Ráadásul ekkor vehette át a saját nevelésű bedobó a felújított Szabó Ödön-kupát, amit még a tavalyi szezonban nyújtott teljesítménye alapján érdemelt ki. A találkozó rangadóhoz méltóan kezdődött, óriási párharcot vívott egymással a palánk alatt Jevtusenko és Crasnoscioc, szenzációs centermunkát végeztek mindketten, s a lepattanógyűjtésben is jeleskedtek, fej-fej mellett haladt a két együttes. A negyed közepétől a mezőnyjátékot próbálta erőltetni inkább a KSC, de ez a húzás nem jött be, középtávolról és távolról sem tudtak betalálni Szemerédiék. A kiharcolt faultokért járó büntetőket ugyan értékesítették az atomosok, de ez nem ellensúlyozta Bukovszki és Crasnoscioc tripláit, így fokozatosan elléptek a zalaiak. A kis szünet után már a volt szekszárdi irányító újabb távoli találatával már tízre nőtt a különbség Szemerédi Krisztina (a labdával) a szekszárdiak legereményesebbje volt (13. perc: 18-28). Újabb reményt az adott, hogy ekkor a vendégek centere beütötte 3. személyi hibáját, így le kellett cserélni, s magassági fölénybe került a KSC, ám ezzel sem sikerült élni. A fordulás után Jevtusenko és Szemerédi csillantotta fel ismét a felzárkózás lehetőségét, de elég volt két eladott labda, s Szélesyék kíméletlenül büntettek. A zóna védekezés sem hozott fordulatot, szemmel láthatóan erőlködött a hazai együttes, s bár Bozóki még megpróbálta kimozdítani a szekeret -a kátyúból, de ő meg kipontozódott. Az egerszegiek rutinosabbak, higgadtabbak, no és acélosabbak voltak, így végül megérdemelten nyertek. így játszottak a felek ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD- ZTE NKK 57-68 (16-20,12-17, 13-19,16-12). Szekszárd, 350 néző. V: Téczely, Vétek. KSC: Pungor 3/3, SZEMERÉDI 17/6, Bálint R. 6, Cazac 2, JEVTUSENKO 11. Csere: Tamis 4, BOZÓKI 14/3, Pető. Edző: Újhelyi Gábor. ZTE NKK: BUKOVSZKI 18/9, Ambrus 2, SZÉLESY 8/3, CZUKOR 11, CRASNOSCIOC 19/3. Csere: Hersics 2, Szalay 8/3, Szász. Edző: Gáli Tamás. KIPONTOZÓDOTT: Bozóki (39.). ÚJHELYI GÁBOR: - Ha a butaság fájna, az egész csapat kórházba kerülne. I ♦ k 4