Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-06 / 31. szám
2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KÖRKÉP Az egyetlen kiút a cigányság számára csak a tanulás lehet Védekezz a tolvajok ellen! autólopás Számos kisebb-nagyobb rendszer is szolgálhat minket Optimizmust kelthet a bizalmi index januári enyhe emelkedése- Egyetlen kiútja van cigányoknak, mégpedig a tanulás - ez lett a VÖRÖS (Völgységi Roma Ösz- szefogás) informális hálózat tegnapi találkozójának egyik fő következtetése. A dél-dunántúli roma szervezetek képviselői gyűltek össze tegnap Szekszárdon, hogy a régióban élő kisebbség oktatási helyzetét megvitassák, elemezzék, és változtatási javaslatokat gyűjtsenek össze. ■ Több roma középiskola létesítésének lehetősége is fölmerült. Az egész napos program indító előadását Balog Imre, a Déldunántúli Regionális fejlesztési ügynökség roma koordinátora tartotta meg. Az első és legfontosabb témájuk a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, illetve megszűnésének lehetősége volt - emelte ki Szancsik Mária a szervező Zombai Romákért Egyesület képviseletében. Ez óriási veszteség lenne a roma fiatalok számára, hiszen az alapítvány nagy részt vállal a gyerekek ösztöndíjjal való támogatásában. Többek között felmerült a cigány nemzetiségi oktatás ki- terjesztésének lehetősége, valamint a felső tagozattól megvalósítható kollégiumi rendszerű oktatás bevezetése, illetve több roma középiskola létesítése. A javaslatokat a Vörös-Ok- tatás-kép című dokumentumban foglalták össze, amelyet eljuttatnak az illetékes minisztériumnak. Az alkalom egy hat hónapos sorozat részeként, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg. ■ H. É. Szancsik Mária Bár ellophatatlan autó nincs, a tolvajok nem foglalkoznak azokkal a kocsikkal, amelyek több védelmi vonallal is el vannak látva. Ráadásul ezeket olcsón be lehet szerezni. Molnár Ágnes Sajnos még mindig előfordul, hogy tolvajok ellopnak vagy feltörnek autókat megyénkben is. A bűnözők általában megrendelésre dolgoznak, és konkrét márkákat keresnek. Gyakran már napokkal előbb kiválasztják és megfigyelik az „áldozatot”, hogy olyankor lovasítsák meg a kocsit, amikor a tulajdonos biztosan nincs a közelben. így ha valakinek feltűnik, hogy egy adott autó több napja ólálkodik körülötte, inkább álljon a megszokottól eltérő helyre. Ne feledjük, hogy minden autó veszélyben lehet, hiszen a tolvajok a legtöbb esetben azért lopnak, hogy később elemeire szedve a kocsit értékesítsék az alkatrészeket. Szerencsére autónk megóvására egyre hatékonyabb eszközök jelennek meg a piacon, melyek használatával elkerülhetjük, hogy reggelre lába kéljen a vasnak. Általános igazság, hogy legalább két védelmi eszközt kell beszereltetnünk a kocsiba ahhoz, hogy nyugodtan alhassunk. Ez azért van így, mert a tolvajok a legtöbb védelmi rendszert, és annak feltörését is ismerik, viszont nincs sok idejük a cselekvésre. Még ha az egyik szerkenytyűt haAutók és lopások Biztonsági rendszerek árai (ezer Ft) Kormányzár:___________________2-24 Sebességváltó, kézifék zár: 7,5-14 Szelepőr: ______________ 12-15 Indítás és rablásgátló: Riasztók: Paks: Bonyhád: Tamási: Dombóvár: Paks: Bonyhád: Tamási: ■ Ön fordít-e gondot arra, hogy autóját megvédje a feltöréstől? Szavazzon honlapunkon ^ / ma 16 óráig: TEOLhu ^ A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A tolvajok nem válogatnak, nemcsak drága márkás kocsikat, de Trabantot is lopnak. Képünk illusztráció 9-15 45-60 Autólopások száma 2009-ben Szekszárd: 2 4 (2 előkerült) 1 (előkerült) Autófeltörések száma 2009-ben Szekszárd: 10-20 21 12 10-20 Dombóvár: 19 FORRÁS: TERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁGOK tástalanították is, a másikkal vélhetően már nem fognak még több időt eltölteni, ergo másik autót fognak keresni. A védelmi eszközök két csoportra oszthatóak, vannak elektronikusak és mechanikusak. Az utóbbi kategóriájában megtalálhatóak a kormány-, pedál- és sebességváltózárak, a csomagtérmotorháztető zárak, illetve léteznek egyéb, kombinált lehetőségek is. A váltózár az egyik legnépszerűbb mechanikus kütyü. Hatástalanítása még szervizkörülmények között is nehézkes, és sok időt vesz igénybe. A szerkezet az autó váltókarját rögzíti hátramenetben, a tulajdonosnak csak annyi a dolga, hogy rükvercben hagyja a járgányt. A motortér zár hasonlóan működik az előző védelmi eszközhöz, a gyújtás levétele után 10 másodperccel zárja le a motorteret. Ezáltal a rendszer nemcsak saját magát, hanem az esetleges egyéb védelmi berendezéseket is megóvja az illetéktelenektől. Olyan eszköz is létezik, ami az önindítót tiltja le, ez hasonlóan az előzőhöz, a gyújtás levétele után 10 másodperccel gátolja meg az önindító működését. Üzemanyag-vezeték lezárására is van lehetőségünk, ami meggátolja a benzin vagy gázolaj áramlását. A zárat műszerfalról vagy annak környezetéből lehet kezelni. A kerekeket kerékőrrel védhetjük, amihez speciális fejkialakítással ellátott csavarok, és szerszámok szükségesek. A szerszám nélkül a csavarokat nem, vagy csak nagyon nehezen lehet eltávolítani. Hasonló funkciót tölt be a szelepőr is, aminek a zárját csak a hozzá kapott kulccsal lehet oldani. Az elektronikus védelmi berendezések közül Minden autó hasznos lehet az veszélyben olyan rablásgátló, ami lehet. ajtónyitás vagy motorindítás után leállítja az autót, ha a felhasználó nem ad meg egy kódot a rendszernek. A legmodernebb rendszerek a személyhívás riasztók, ezek jeleznek a tulajdonosnak akkor is, ha csak piszkálják az autót. Távirányítóval működnek, azonban néhány márkánál még szélvődőre ragasztott matricát is kapunk, amin a pin-kódot bepötyögve távirányító nélkül is kikapcsolhatjuk a rendszert. Enyhe emelkedéssel kezdte az évet a GKI konjunktúra-index, a várakozások sokkal kevésbé pesszimisták mint egy esztendővel ezelőtt A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint tehát januárban az üzleti szektorban és a fogyasztók körében is folytatódott a bizalmi indexek emelkedése. Az üzleti szektoron belül az ipari és építőipari várakozások javultak, a szolgáltató cégeké nem változott, a kereskedelmieké viszont romlott. Az ipari bizalmi index januárban folytatta a tavaszi mélypont óta töretlen növekedését, de még a negatív tartományban van. Az építőipari bizalmi index december után januárban is kissé emelkedett. Romlott az előző három hónap termelési színvonalának megítélése, a rendelésállományok értékelése lényegében nem változott, de a következő három hónapban foglalkoztatott létszámra vonatkozó várakozások valamelyestjavultak. A kereskedelmi bizalmi index értéke az elmúlt háromnegyed évben jelentős ingadozások mellett enyhe növekedési pályát írt le, januárban éppen valamelyest visszaesett. A szolgáltatói bizalmi index tavaly július és október között növekedett, az év utolsó két hónapjában csökkent, 2010 januárjában pedig az előző hónaphoz képest változatlan maradt. - Bár vannak biztató jelek, fel kell készülni arra, hogy a helyzet nem lesz túl rózsás az év első felében - mondta dr. Fischer Sándor, a megyei iparkamara elnöke. Az év második felétől várható némi kibontakozás, ám lassú ütemben, és nem éri el a válság előtti szintet a növekedés. Sajnos Magyarországot, és így Tolna megyét is, rendkívül nehéz helyzetben érte el a gazdasági válság, sem az államnak, sem a vállalkozásoknak, sem a lakosságnak nincsenek tartalékai. ■ V. M. Az üzleti bizalmi index alakulása Év Index 2004-7,5 2005-5,7 2006-5,7 2007-7,0 2008-28,2 2009-16,7 2010 (l.hó)-14,2 FORRÁS: GKI A lakáshitelezés szigorítása előtt érdemes még választani EDZOL-TRADE KFT. Február végéig kedvezményesebben lehet hozzájutni a szekszárdi Mérey utcai társasház lakásaihoz Az EDZOL-TRADE Kft. egy tizenkét lakásos társasházat épít Szekszárdon, a Mérey utca 3. szám alatt. A lakóépületet 2010 áprilisában adja át a kivitelező, amelyben még két darab egyedi lakás megvásárolható. Az egyik ingatlan 89 négyzetméteres, 1+3 félszobás, erkélyes, a másik 75 négyzetméter, 1 +2 félszobás, amely szintén rendelkezik erkéllyel.- A lakáshitelezés szigorítása előtt, a február 28-ig benyújtott hiteleknél, a kisebb jövedelem- aránnyal, kedvező konstrukciójú, alacsony kamatozású hitelekkel és lízinggel még megvásárolhatóak a társasházban lévő lakások és garázsok - tudtuk meg Lizák Zoltántól, az EDZOL- TRADE Kft. egyik tulajdonosától. - Arra törekedtünk, hogy korszerű, piacvezető gyártók által forgalmazott termékeket használjunk a társasház kialakításában. Emellett a városban elismert és tapasztalt tervezők, vállalkozók vettek részt az épület megépítésében, amit szintén fontosnak tartott cégünk. A korszerű építkezés, az energiatakarékosság és az alacsony fenntartási díjak voltak az elsődleges szempontok a kivitelezésnél. Ennek érdekében szigeteltük a homlokzatot, belülről a lépcsőházat és a garázsok mennyezetét. A lakáselválasztó falak hanggátló tégláin felül akusztikai szigeteléssel készültek, a födémben pedig lágy hanggátló szigeteléseket is beépítettünk. A városközpontban épült lakások mindig értékesebbek, jobb befektetést kínálnak a pénzüket biztonságban tudni akaró, és hosszú távra gondolkodó embereknek. Az EDZOL-TRADE Kft. tulajdonosai - Márton Edit és Lizák Zoltán - 2004 óta építenek Szekszárdon társasházakat. A szakemberek a Kossuth Lajos utcában négy társasházat, a Csend utcában pedig egy hatlakásos sorházat alakítottak ki és adtak át határidőre. Szekszárdon a közkedvelt, városközponti társasházi lakások építésére alkalmas területek szinte elfogytak, ezért a Mérey utcai épületben még lehetőség nyílik arra, hogy a városközpont adta előnyöket kihasználják az ide beköltözők.- Az ingatlanok ára hazánkban továbbra is elmarad a nemzetközi átlaghoz képest, amely vélhetően nem tart sokáig, így most még kedvezőbben lehet hozzájutni azokhoz - tette hozzá Lizák Zoltán. ▲ A LAKÁSOK UTÁN AZ ALÁBBI TELEFONSZÁMOKON LEHET ÉRDEKLŐDNI: 06/74 510-391 06/30 737-0092 06/30 737-0093 A Mérey utca 3-ban lévő társasházat áprilisban adja át a kivitelező