Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-04 / 29. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. FEBRUAR 4., KEDD BiW11II1iri]lll11iniT1l[l'M«WiimOTWWW AZ OLDALT SZERKESZTETTE: Molnár Ágnes, 74/511-510, agnes2 . molnar@axels.hu Az oldalon megjelent írásokat olvashatjátok a www.teol.hu-n . Ne legyen nyűg a tanulás tervezés Ha ésszerűen áll neki valaki, hamarabb túl lesz rajta * Q3 i % 2009 októberében a Duna Tele* vízió, a Mozinet és a Magyar % Filmtörténeti Fotógyűjtemény közösen szervezett egy művelt- % ségi, filmes vetélkedó't B. Mül* ler Magda fotóművész ötlete 9 alapján, „Kell egy csapat” címmel. A verseny nevét egy hí* rés Sándor Pál film, a Régi idők % focija egyik jelmondata adta. Felkészítő tanárom, Witzlné * Urlich Anikó közvetítésével be- % neveztünk. A csapat tagjai: Kiss Zsanett, Osztopányi Judit, * valamint Veréb Nikolett. A ver- % senyre határon belüli és kívüli középiskolás diákok is jelent* kezhettek. % Segítségünkre volt az a harminc régi magyar filmet fel* idéző képeslapsor, amelyet a % szervezők minden csapatnak elküldték. Persze nem véletle• ■ A TONI csapata végül a második helyen végzett a vetélkedőben. Tervezéssel sok kín- szenvedéstől kímélheti meg magát minden diák. Apró lépésenként haladva nagyobb a sikerélmény nül, hiszen a döntőben nagy szerepet kaptak ezek a képek. Összesen negyvennégy csapat indult, amelyből a selejtezők, vagyis a három levelezős forduló során a legjobb öt juthatott tovább a Duna Tv stúdiójában megrendezett nagyszabású döntőbe. 2010. január 16-án, a jeles napon kisebb - tanárainkból, szüléinkből és barátainkból álló - szurkolótábor kíséretében el is indultunk, hogy megméretes- sük magunkat a négy, velünk együtt bekerülő csapattal. Még ki sem szálltunk az autóból, már kamerások fogadtak minket. Elkezdődött a döntő, ahol a zsűriben helyet foglalt Ke- lecsényi László filmtörténész, Pörös Géza, a Duna Televízió kulturális igazgatója, valamint Böszörményi Gábor, a Mozinet magazin főszerkesztője. Emellettjelen volt Für Anikó és Koltai Róbert, akik segítették a döntőbe jutott csapatok munkáját. Á döntő remek hangulatban zajlott le. Ezt 2010. február 6-án Önök is megtekinthetik a Duna Televízióban. Végül 2. helyen végzett a versenyben a TONI csapata, kik az iskola nevével neveztek, vagyis mi. Számos értékes ajándékot, és ami a legfontosabb, egy életre szóló élményt vihettünk haza. Veréb Nikolett, Tamási B.B.Á.G. dolok, hogy békaügessük körbe a szobát, hanem arra, hogy először egyszerűbb feladatokkal foglalkozzunk. Vagyis vegyük elő azt, ami könnyen és gyorsan megy, illetve amit szeretünk. Ez lehet például a biológia házi elkészítése vagy a mateklecke megoldása. Ezután álljunk csak neki a keményebb feladatoknak, mint például felkészülni egy témazáróra vagy egy lehetséges feleletre. Arra is figyeljünk, hogy váltogassuk a tantárgyakat, vagyis a matek után ne essünk neki a fizikának. Két megtanulandó anyag ugyanis annál inkább zavarja egymást, minél több köztük a hasonlóság. Ennek szervi okai vannak, hiszen ilyenkor az agynak egymáshoz túl közeli területeit használjuk, amelyek jobban zavarják egymást, mint a távolabb esők. Ha valaki vizsgára vagy nagyobb dolgozatra készül, célszerű tanulási tervet is készíteni. Ez szintén nagyon bölcs dolog, tekintve, hogy így biztosan nem felejtünk el semmit, folyamatosan nyomon tudjuk követni, hol tartunk, mi van még vissza. Ehhez listaszerűen célszerű felírni a tanulnivalók, tételek sorrendjét, és eszerint haladni az anyagokkal. Amit sikerült megtanulni, azt pipáljuk ki, ez mo- tiválóan fog hatni. Nem árt pipá- lás előtt még ellenőrzésként felmondani a megtanultakat, mert különben az ember becsapja magát, és az egész mit sem ér. Ehhez még hozzá tartozik az is, Figyelem, már * csak holnapig lehet jelentkezni if* ‘ • Már csak ma és holnap je- j lentkezhetnek a megye kö- | zépiskolái a SÉTA program- P ra. Ehhez csupán arra van szükség, hogy az intézmény f egyik pedagógusa jelezze fe■ lénk csatlakozási szándéku- % kát telefonon vagy írásban. * Tanakodni nem érdemes, hi■ szén a diákoknak a programban való részvétel hasznukra % válhat. Elmélyülhetnek az I írott sajtó egyes műfajainak P rejtelmeiben, a különböző ál* tálunk ajánlott vagy a diákok által érdekesnek talált témák | kidolgozása pedig nemcsak »íráskészségüket fejleszti, de f tájékozottságukat is növeli. | Minden fiatal kap egy kreatív feladatokat tartalmazó f SÉTA munkafüzetet is. 1 A „régi motorosok” már t biztosan jól tudják, hogy min- i dig megválasztjuk a hónap 1 diákújságíróját is, aki ajándékokban részesül, és ezzel * egyúttal öregbíti iskolája hír- I nevét is. Jelentkezésüket az * agnes2.molnar@axels.hu y email címen, vagy a 0630/650-30-13-as telefon- ..számon várjuk. ■ M. Á. | Almából soha nem elég: itt az új okos kütyii Újabb termés pottyant le az almafáról: az Apple piacra ' dobta legújabb remekét, az IPad-ot. Ez a szerkentyű az okos telefonok, a mini note- Írnokok és az elektronikus f könyvek ötvözete. Segítségével minden eddiginél köny- | nyebben böngészhetjük a , netet vagy nézhetünk videó- . kát. A kütyüt usb-n ugyanúgy lehet szinkronizálni, mint elődeit, lehet rá tölteni fotókat, * zenéket, filmeket, tévéműsorokat és szoftvereket is. A ké- I szenléti ideje egy hónap, az akku pedig 10 órát bír. ■ R. S. A tanulásnál, akárcsak a takarításnál, az elhatározás a legnehezebb. Azonban ez mégsem olyan szörnyű dolog, ha az ember tudja, hogy kell csinálni. Mi segítünk benne. Molnár Ágnes A tanulástervezés - bár elsőre kissé sablonosán hangzik - egy nagyon hasznos dolog. Biztos sokan tudnának beszélni arról, mekkora erőfeszítést jelent nekiülni a könyv- és füzethalomnak, arról nem is szólva, menynyi időbe telik legalább az anyag egy részét megtanulni. Jó hír, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Ha valaki megfogadja a következő tanácsokat, biztosan belelopja magát a módszer a szívébe. Már különböző kísérletek is bebizonyították azt, hogy a memorizálás folyamata is bemelegítéssel kezdődik. Most kivételesen nem arra gonJól jöhet az osztály „mindentudója" bár nem kevés anyagi ráfordítást jelent, mégis nagyon hasznos különórákra járni abból a tárgyból, ami nem megy. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden délutánunkat korrepetáláson kell tölteni, elég lehet egy-két alkalom is havonta. Ugyanis legtöbbször csak az a baj, hogy a tanár nem „magyarul” mondja el az anyagot, persze itt főként a matekra gondolok, bár vonatkozik ez az idegen nyelvekre is. ha valaki érthetően elmagyarázza, mit és hogyan kell, és mindezt miről tudjuk megjegyezni, már nyert ügyünk is van. Ha egyszerűbb megoldást keresünk, kérjük meg valamelyik hozzáértőt az osztályból, hogy segítsen. i tUH hogy könnyebb elérni a kitűzött célt, ha kisebb lépésekben haladunk afelé. Vagyis ahelyett, hogy azt írjuk „megtanulni a töri könyvet a 67-130-ig oldalig”, osszuk fel az anyagot két, három vagy akár négy részre is. Az önbizalom csodákra képes, ha valaki rájön, milyen köny- nyen elsajátította a rövid részeket, és egymás után teszi a pipákat. Legközelebb könnyebben áll neki. A másik nagyon fontos dolog, hogy hagyjunk magunknak elég időt arra, hogy felkészüljünk a számonkérésre. Persze ezt a legegyszerűbb az utolsó utáni pillanatra hagyni, ám az éjszakai tanulás közepén már arra terelődnek a gondolatok, hogyan tudnánk megúszni a dolgot. Ehelyett kezdjük el a felkészülést már két, három vagy - nagyobb számonkérés alkalmával - 1 héttel korábban, így minden napra sokkal kevesebb tanulnivaló jut, és valljuk be őszintén, nincs jobb érzés annál, mint minden kérdésre tudni a választ. diák: „Tegnap elolvastam Mártó és az átváltozást.” tanár: - írjuk fel címnek, hogy hidegháború. Diák: - Akkor vegyünk fel kabátot! DIÁK; - Ezt nem is néztük meg! Tanár: - De! Elővettem, és még a kezedbe is adtam. DIÁKI: - Ti is szoktatok imádkozni otthon? DIÁK2: - Nem! Az én anyukám jól főz! Bartakovics Bettina, Tamási, BBÁG Leona Lewis (1985) brit pop- és R&B énekesnő, aki a The X Factor című tehetségkutató műsor harmadik szériáját nyerte meg 2006-ban. Első albuma, a Spirit világszerte 7 millió példányban kelt el. 2008 februárjában a Bleeding Love című dalával négy hétig vezette az amerikai slágerlistát. Filmajánló: Bedrótozva Ernie Barbarash filmje roppant jól sikerült. Érdekes a sztori, és végig ébren tartja az ember figyelmét. A főszereplő Luke Gibson (Cuba Gooding Jr.) autóbalesetet szenved, majd arra eszmél a kórházban, hogy semmire sem emlékszik a múltjából. A baleset során elvesztette terhes feleségét, és bár a férfi életét megmentették, ennek ára, hogy egy kísérleti mikrochipet ültettek a fejébe. A szerkentyű segítségével egy titkos és nagyhatalmú vállalat megbízottja (Val Kilmer) minden lépését megfigyeli, sőt a chip miatt Luke vizuális reklámokat is lát maga körül mindaddig, ^Aranyköpéseik megállítani a könyörtelen céget, mielőtt még megölnék Luke-ot. A film különleges csemege ínyenceknek. amíg meg nem veszi a hirdetett terméket. Egyetlen esélye a túlélésre a segítségére siető, lázadó hackercsoport, amely igyekszik Top f.: 1. LEONA LEWIS: HAPPY 2. JAY SEAN feat. UL WAYNE: DOWN 3. TAYLOR SWIFT: FIFTEEN 4. BARBEE: POPSZTÁR 5. BRITNEY SPEARS 6. DAVID GUETTAfeat. ESTELLE: ONE LOVE 7. CASCADA: FEVER 8. KESHA: TIKTOK 9. SHAKIRA: DID IT AGAIN 10. SUGABABES: ABOUT A GIRL