Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK SPORT - SZOLGÁLTATÁS Szünet után elfogyott a Stuttgart labdarúgás A VfB együttese elfáradt az első félidőben diktált nagy tempótól Cacau (jobbról) egy alkalommal lerázta Carley Puyolt, és pompás fejessel meg is szerezte a vezetést a Stuttgartnak. A végére elfogyott a németek ereje A két judo klub összesen hét érmet szerzett az ifjúsági ob-n Az Atomerőmű SE dzsúdósai öt, a Szekszárdi JK fiatal sportolói pedig két érmet szereztek az UTE csarnokában rendezett cselgáncs ifjúsági országos baj­nokságon a hétvégén. A paksiak közül ketten vere- kedték be magukat a döntőbe, ahol azonban vereséget szenved­tek. Az eredmény így is dicsére­tes. Pupp Réka ugyanis még csak serdülő korú, míg a csapat másik ezüstérmese, Szőke Atti­la első éves az ifjúságiak között. A másik három érmet Horváth Jennifer, Skállát Katalin és Kiss Vivien szerezték. Mindegyikő­jük az elődöntőben bukott, a bronzmérkőzésen viszont újra győzni tudtak. A szekszárdi csapat egyetlen ifi korú indulója, Szabó Ákos a harmadik helyig jutott, akárcsak a serdülő Mátics András, aki az elődöntőben kiélezett küzdelem után al ASE-s Szőke Attilával szemben maradt alul. A másik két szekszárdi közül a Héraklész programban részt vevő Lovász Bálint válogatottakkal mérkő­zött, s végzett az ötödik helyen, míg a 45 kilogrammos súlycso­portban induló Szőnyi Máté he- lyezeüenül zárt. EREDMÉNYEK, ASE: 2. Pupp Ré­ka (40 kg). 2. Szőke Attila (45 kg). 3. Horváth Jennifer (48 kg). 3. Skállát Katalin (52 kg). 3. Kiss Vivien (57 kg), szekszárdi jk: 3. Mátics András (45 kg). 3. Sza­bó Ákos (90 kg). 5. Lovász Bálint (55 kg). . A címvédő Barcelona dön­tetlent játszott Stuttgart­ban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A katalán sztárcsapat alárendelt szerepet játszott a mérkő­zés első félidejében. TN-összeállítás Josep Guardiola szerint ha csa­pata, a Barcelona meg akarja vé­deni címét a sorozatban, javíta­nia kell jelenlegi formáján. A döntetlen tulajdonképpen a ven­dégekre nézve hízelgő, mivel a német együttes az első félidőben lefocizta a világ legjobbjának számító gárdát. A második fél­időben aztán már helyreállt a vi­lág rendje, a Barcelona átvette az irányítást, és ha nem brillíro­zott is a társaság, a semmit nem mutató svéd csatár, Zlatan Ibrahimovics egyszer azért meg­villant. - Ők birtokolták többet a % labdát, viszont nekünk voltak £ meg a lehetőségeink - összeg­zett a hazaiak vezetőedzője, Christian Gross. - Le kellett vol­na győznünk a Barcelonát - mondta a stuttgarti kapus, Jens Lehmann, akinek egy Lionel Messi-lövésnél a kapufa segített, viszont az Ibrahimovics-gólnál egyértelműen balszerencséje volt, mivel elsőre bravúrral hárí­totta a csatár kísérletét. - Na­gyon keményen kellett dolgoz­nunk az eredményért, roppant nehéz meccs volt. Az 1-1-et jó eredménynek tartom, mert a Stuttgart nagyszerűen játszott, nekünk viszont javulnunk kell, ha címünket meg akarjuk őrizni. A továbbjutás nem dőlt el, bármi megtörténhet - nyilatkozta az óvatos Guardiola. A másik meccsen a Girondins de Bordeaux 1-0-ra győzött az Olympiakosz otthonában. A rit­kábban, de veszélyesen támadó franciák az első félidő ráadásá­ban jutottak előnyhöz. A folyta­tásban a görög együttes számos gólszerzési alkalmat teremtett, az utolsó 10 percben négyet is, de egyet sem értékesített, illet­ve egyet igen, azt azonban a bí­ró érvénytelenítette. Az angol Howard Webb görög szabályta­lanságra hivatkozva annullálta a találatot, ami zajos nemtetszést váltott ki a hosszasan háborgó publikumból, s a szerdai görög sajtó sem kímélte a szigetorszá­gi sípmestert. - Szerintem a já­tékvezető hibázott, amikor nem adta meg a gólomat - idézték a lapok Enzo Marescát. Nálánál jóval élesebben fogalmazott a hazaiak védője, Vaszilisz Toroszidisz.- Úgy hiszem, hogy a bíró meg volt zavarodva, s azt gondolta, hogy mi egy angol csa­pat ellen játszunk, csakhogy Bordeaux Franciaországban van. Lehet, hogy Bordeaux-szur- koló volt gyerekkorában... emlékeztető. VfB Stuttgart- Barcelona 1-1 (1-0). Gól: Cacau (25.), illetve Ibrahimovics (52.). Olympiakosz-Girondins de Bor­deaux 0-1 (0-1). Gól: Ciani (45.). Tisztelt Szerkesztőség! A Herman Ottó utcában lakom. Az elmúlt napokban az önkor­mányzat dolgozói szorgos mun­kába kezdtek lakótelepünkön, a házak közötti zöld területeken. Akik otthon tartózkodtak a dél­előtti órákban, kíváncsian néztek ki az ablakon. Láttam, hogy az egykor általunk ültetett, elburján­zott, elöregedett bokrokat meg- nyesték, az elkorhadt ágakat le­vágták. A hinta alatt kimarták a talajt és faháncsot hoztak bele. Én mindennek nagyon örültem, mert tavasszal a házból csak néhányan szoktunk megküzdeni ezekkel a feladatokkal. Mivel amúgy is lent jártam, odamentem a haza készü­lődő munkásokhoz és megkö­szöntem a munkájukat. Nagyort AZ OLVASÓ ÍRJA meg voltak lepődve, és kérték, hogy mondjam el még egyszer, hogy mindenki hallja. Megkér­deztem, hogy miért? Ekkor azt vá­laszolták, hogy ugyanannak a háznak a másik lépcsőházában lakók közül valaki kikiabált, le­hordta őket, sőt még a főnökük­nek is telefonált és bepanaszolta őket. Ezen már meg sem lepőd­tem. Ugyanez a lakó velünk is megtette az előző évben, amikor a száraz ágakat, fát kivágtuk, ren­det raktunk az ő ablaka alatt is. Ebben a társas házban 1973 óta lakunk. Az összes fát, bokrot mi ültettük, játszóteret építet­tünk. A lakótársak nagyobb ré­sze nem vett részt a közös mun­kában. Ma ott tartunk, hogy már a havat sem lapátolják el. Pedig nem sok ilyen munka van, éven­te 2-3 alkalom. Amikor ősszel a leveleket gereblyéztem össze, ar­ra jött egy ismerős, rámszólt, hogy ezt miért te csinálod? Majd jönnek az önkormányzat embe­rei. Különös felfogásnak tartom. A mi házunk tájékát nem ne­künk kell rendben tartani? Az 1973-ban ideköltözött fia­talok megöregedtek, közülük né- hányunkban még ott van a há­zunk tája körüli rendrakás sze- retete. A mai fiatalok már nem érzik ezt. A lépcsőházunk tiszta, de azt is csak mi, régiek tartjuk rendben. Az újak lakógyűlésre sem járnak, nem érdekli őket, mennyi pénzünk van, hogy ál­lunk. Én csak értetlenül állok ezek előtt a dolgok előtt. Tisztelettel: Egy lakó a Hermann Ottó utca 4-ből Egykori dolgozótól búcsúznak kórház Sok gyermekmosoly köszönte Jucika néni munkáját Kovács Ferencné született Domokos Erzsébet, vagy ahogyan a legtöbben ismerték Juci néni" a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kór­ház Gyermekgyógyászati osztályá­nak nyugalmazott gyermekápolója 2010. január 30-án, életének 80. évében elhunyt Juci néni 1929-ben született Tengeli- cen. 1971-től dolgozott a Gyermek- gyógyászati osztály fertőző, 1975-től a koraszülött, később a belgyógyá­szati részlegén. A gyermekgondozó­női és -ápolói végzettségét munka mellett szerezte. Szorgalmas és gyermekszerető em­ber volt, munkáját komolyan vette, saját magától és munkatársaitól is sokat várt. Személyében nagy tudá­sú, segítőkész és széles látókörű gyermekápolót tisztelhettünk, aki büszke volt hivatására. Kiérdemelte fiatal kollégái megbecsülését, tisztele­tét és elismerését. Volt munkatársai úgy emlékeznek rá, mint kiváló em­berre, akire bármikor számíthattak. Egész életében aktív volt, melyet mi sem bizonyíthat jobban, hogy nyugdí­jazása után is az osztályon tevékeny­kedett 1991-ig. Sok beteg gyermek mosolya köszönte a törődést melyet Jucika néni nyúj­tott Halálával a kórház, a Gyermek- gyógyászati osztály egy meghatározó egyéniségét, kiváló ápolóját veszítette el. Emlékét mindannyian megőrizzük. A Gyermekgyógyászati osztály mun­katársai nevében: Schneidler Móni­ka, osztályvezető főnővér „Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit nem akarva sem­mit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. ’ Részlet Kosztolányi Dezső Halottak című költeményéből Profitáljon Ön is! www.topaukcio.hu 0n41ne árverés 2010. március 16-án indul és március 29-ig tart az árverés. Jelentkezési határidő: 2010. február 25. Az ötlet Siker kockázat nélkül 2010. március 16-án indul a Tolnai Népújság és a teol.hu negyedik országos ON-LINE árverése, a topaukcio.hu. Vegyen rajta részt Ön is, ajánlja fel árverezésre termékét vagy szolgáltatását az olvasóinknak. Érdeklődjön az alábbi telefonszámokon: 74/511-511, 74/511-508, 74/511-506, 74/511-507, 74/511-544, 74/511-516 Az Ön haszna Garantált figyelem, új ügyfelek Hatásos médiamegjelenést kínálunk Önnek: • A beharangozó hirdetésekben megjelenik az Ön cégének a lógója, címe, elérhetősége, rövid ismertető és színes fotó az adott termékről. így Ön több mint 120 000 ezer olvasót ér el. • Minden termék saját modult kap, amelyen szerepel az Ön cégének lógója, címe, elérhetősége, a honlap címe, a termék leírása, színes fotó a termékről. • A topaukcio.hu beharangozása folyamatosan megjelenik a napilapokban, heti újságjainkban, hírportáljainkon. Az Ön előnye Ön minden esetben nyer • Nő az ismertsége az ügyfelek körében, mivel a licitálók megnézhetik Önnél a terméket. • Nő a forgalma, mert a termék iránt érdeklődők akár plusz forgalmat is generálhatnak. • Új ügyfeleket nyernek, akik a termékre licitálnak, vagy az üzletét felkeresik, • Nő az ismertsége, mert az árverések napjainkban nagyon nép-szerűek. • Nő a vállalkozásának, termékének, szolgáltatásának az ismertségi foka, mivel kiadványainkban megjelentetjük a termékét, a cég lógóját és minden elérhetőségét. • Ha a terméke nem is kerül elárverezésre, Ön akkor is profitál a hatékony reklámkampányból. i » I

Next

/
Thumbnails
Contents