Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 , ÍA7TŐ ti TANULÁS S __ if jú tollforgatók Ebben a félévben 8 új megyei középiskola csatlakozott a SETA-programhoz, hogy általa a diákok megismerkedjenek az írott sajtó világával, műfajaival, továbbá fejlesszék íráskészségüket, és kipróbálják magukat az újságírás területén BEMUTATKOZNAK AZ ÚJ ISKOLÁK Ezúttal a Séta-program­hoz az újonnan csatlako­zott iskolák tanulói mu­tatják be intézményüket úgy, ahogy azt csak az ott tanuló diákok láthatják. Séta-program résztvevői A legsokoldalúbb iskola a miénk a környéken A DOMBÓVÁRI 516. SZ. IPARI SZAK­KÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Di­ákjai szívesen járnak ide, hiszen tudják, az ő sulijuk a legsokolda­lúbb a környéken. Nem jellem­zik sem a diákok, sem a tanárok életét az unalmas, szürke hét­köznapok. A tanórák mellett mindenki megtalálja a saját ér­deklődési körének megfelelő programot, mint például: aero­bic, kézilabda, röplabda, irodal­mi társulat és újságírói szakkör. Az iskola sokoldalúságát tanú­sítja a tavaly és idén újra meg­rendezett Szakmák Vására, me­lyen iskolánk felvonultatta a leg­több nálunk elérhető választékot (kőműves, festő, szakács, cuk­rász, felszolgáló, környezetvédő, villanyszerelő, autószerelő). In­tézményünk már 2005-től ÖKO- iskolaként működik. Számos or­szágos pályázatot megnyertünk, amivel az oktatás technikai fel­tételei modernebbekké váltak. A rendezvények szervezése mel­lett az iskolán belüli kisebb ver­senyek (történelem, versmondó, versíró és ruhatervező megmé­rettetések) teszik szorosabbá a tanár-diák kapcsolatot. A fiata­lok hálásak a pedagógusok oda­adó munkájáért. A rengeteg program, tanfolyam, szakkör, verseny ellenére az intézmény dolgozóinak és tanulóinak min­dig marad energiájuk a jóté­konykodásra (lásd: cipősdoboz akció és a közeli bölcsőde deko­rálása). ■ Győrfy Laura, Vincze Viktória, Dudás Nikolett 11. o. Nálunk bensőségesebb a hangulat, mint máshol vak Bottyán Á.M.K. Iskolám egy összetett intézmény, ahol műkő-, dik óvoda, általános iskola, gim­názium és szakiskola is. Össze­sen 1300 diák tanul itt, közülük 218 a gimibe jár. A gimnáziumi képzés hatéves, mely kibővül egy hetedik évvel is, a nyelvi év­folyammal. Ez remek esély a di­ákok számára, hogy felkészülje­nek a nyelvvizsga bizonyítvány megszerzésére. Az intenzív gim­názium lehetőséget ad arra, hogy a szakmunkásképzőt végzett di­ákok nappali tagozaton három év alatt megszerezhessék az érett­ségit. Az iskolában számos szak­kör, sportkör és fakultáció mű­ködik. Alapfokú művészetokta­tás keretében tanulhatunk zenét, rajzot, színjátszást. Részt vehe­tünk foci-, kézi- és kosárlabda­edzéseken, járhatjuk a természe­tet, a fakultációk pedig segítenek bennünket az érettségire való fel­készülésben. Tanáraink segítsé­gével gyakran szerepelünk isko­lai és városi rendezvényeken is. A gimnázium végzős diákjaként úgy érzem, hogy nemcsak ezen lehetőségek miatt érdemes ebbe az iskolába járni. A hangulat, amely körülvesz itt minket, sok­kal bensőségesebb, mint egy na­gyobb intézményben. A családi­as légkör lehetővé teszi szá­munkra, hogy szép emlékeink maradjanak erről a hét évről. ■ Vincze Dóra 13. o. AVályi suliban minden diák arcán mosoly ül VÁLYI PÉTER SZAKKÉPZŐ ISKOLA Van egy középiskola Tamásiban, ahová ezer diák jár. Miért jár­nak ide ennyien? Mert épülete szép, berendezései modernek? Vagy azért, mert a tanárok meg­értők és empatikusak? Eseüeg mert rengeteg lehetőség van a szabadidő eltöltésére? Vagy mert a Vályi sok külföldi iskolá­val áll partnerkapcsolatban, és a diákoknak alkalmuk van más országokba eljutni, más népek kultúráját megismerni? Igen, mindezért. A szabadidő eltölté­sére is sok lehetőséget kínál az iskola: akit az újságírás érdekel, az csatlakozhat a Vályi Nyúz csapatához, akit a testmozgás, az részt vehet számos sport szakkörön. A tehetséges diákok­nak is van módjuk a kiemelke­désre: a Vályi Hangadókról és az irodalom szakkörösökről be­szélek. Ők azok, akik színvona­las műsorokkal színesítik a ki­állítás megnyitókat és az iskolai ünnepségeket. Ha problémád van, szaladj le a Piros szobába! - ezt már mindenki ismeri ná­lunk. Ha gondjuk van a diákok­nak, és szeretnék ezt valakivel megosztani, vagy egy felnőtt se­gítségével megoldást találni rá, ott megtehetik. Nálunk beillesz­kedhetsz, barátokat találhatsz, és ami talán a legfontosabb: színvonalas oktatásban része­sülhetsz. Ezek után nem csoda, hogy a mosolyt ingyen adják, ugye? ■ Béres Hargita 12. o. Országos szinten is megállja a helyét iskolánk TAMÁSI BÉRI BALOGH ÁDÁM GIM­NÁZIUM Több mint fél évszáza­dos múltra tekint vissza, orszá­gos szinten is megállja a helyét. A 2003/2004-es tanévben isko­lánk országos 5. helyezést ért el, megyei viszonylatban azonban első helyen végzett a hozzáadott pedagógiai értékek szempontjá­ból. Az elmúlt 59 évben több mint 3400 diák szerzett itt érett­ségi bizonyítványt. Iskolánk számtalan értelmiséginek ala­pozta meg ismereteit, általános műveltségét. A tantestület min­dig becsülettel, hivatástudattal és emberközpontú gondolkodás- móddal tette dolgát, s tanítványa­in keresztül próbál maradandót alkotni. A különböző fakultációk mellett, egy művészeti iskola ke­retén belül az intézményben szá­mos tanszakon gazdagíthatják a diákok művészeti ismereteiket: zongora, különböző fúvós hang­szerek, magánének, festészet, tűzzománc, grafika, kerámia, fo­tó-videó, dráma. Természetesen sportolási lehetőség is van, a lá­nyok kézilabdázhatnak, a fiúk pedig focizni járhatnak a helyi szakosztályokba. Az iskola épüle­tében kollégium is működik, ami a vidékieknek nagy segítséget je­lent, hiszen nem kell naponta be­járniuk. Tanulóinak létszáma 400 és 500 között mozog, emiatt a családias, kellemes légkör mi­att szeretünk olyan nagyon ide járni. ■ Kántor Nóra 11. o. Különleges suli a paksi Vak Bottyán gimi PAKSI VAK BOTTYÁN GIMNÁZIUM A mi iskolánk nem tartozik az átla­gosak közé! Az ide járó diákok életkora 11 és 51 év közötti, hi­szen nálunk van nappali és fel­nőttoktatás is. Nem ritka, hogy délelőtt a gyerekek, délután pe­dig a szüleik ülnek a padokba. Itt nincs hiány összefogásban, szu­per az osztályközösség, és érett­ségi után is évente találkoznak a diákok, sőt segítik egymást az egyetemeken. Tanáraink a leg­magasabb végzettséggel rendel­keznek. Benne vannak a felvéte­li bizottságokban, szaktanács- adók, vezető tanárok, így ponto­san tudják az érettségi és felvéte­li követelményeket. Iskolánkban sok diák egyesületekben sportol. Velük külön foglalkoznak tanára­ink. Persze mi sem csak tanu­lunk. Takács Éva tanárnő maga is képzőművész, így igen magas színvonalon gyakorolhatják di­ákjaink az alkotást. Sikereiket bi­zonyítja, hogy egyre többen kép­zőművészeti vagy művészettör­téneti pályán tanulnak tovább. Testnevelő tanáraink edzők, szakosztályvezetők, EB-érmesek. A sportok közül kiemelném a floorballos lánycsapatunkat, akik a világbajnokságra is kiju­tottak. Újságíró és versíró szak­köreink az alkotói vénával ren­delkezőket tömöríti, akik orszá­gos pályázatokon is részt vehet­nek. Jó a hangulat és magas szin­tű, kreatív munka folyik minden területen, ezért szeretünk ide jár­ni! ■ Kubitsch Rebeka, 11. o. A VIP-be csak Nagyon Fontos Személyek járnak SZEKSZÁRDI SZLTISZK VENDÉGLÁ­TÓ SZAKKÉPZŐ TAGINTÉZMÉNYE A VIP egy hangulatos, diákköz­pontú iskola. Gyökereink 1965- re nyúlnak vissza, amikor Szek- szárdon is elkezdődött a képzés a vendéglátás számára. Ebben az intézményben az elméleti órákon és a szakmai gyakorlatokon na­gyon sok mindent elsajátítha­tunk a szakács, pincér, cukrász és vendéglős szakmákról. Szüárd tudást kaphatunk a későbbi mun­kahelyen való helytálláshoz, és a szakközépiskolában sikeres érett­ségit tehetünk. Angol és német nyelvet tanórán, az olasz nyelvet szakkör formájában tanulhatjuk. Élénk diákélet folyik nálunk: sportnap, főzéssel egybekötött di­áknap, szecskaavató, szalagtűző bál színesíti mindennapjainkat. Délután felzárkóztató foglalkozá­sok, zöldségfaragó, informatikai, nyelvi és újságírói szakkör várja az odalátogatókat VIP Galériánk­ban rendszeresen mutatkoznak be Tolna megyei művészek. Könyvtárunk is segíti a tanuló­kat a felkészülésben. Tankony­hánkon gyakorolhatjuk mindazt, ami a jó szaktudáshoz kell. Intéz­ményünk beiskolázása igen jó, ál­talában túljelentkezés van. Kivá­ló eredményeket érnek el a tanu­lóink különböző szakmai meg­mérettetéseken, például a Krúdy nemzetközi versenyen. ■ Géringer Krisztina 12. o. A mi tanáraink mindig nagyon odafigyelnek ránk A BONYHÁDI ARANY JÁNOS EGYSÉ­GES iskola 2009-2010-es tanév­ben indított gimnáziumi osztályá­nak ajtaján ez a felirat áll: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden re­ménnyel!” Ha valakinek mégsem száll inába a bátorsága Dante hí­res mondása láttán, és erőt véve magán rászánja magát a ter­münkbe való belépésre, az kelle­mesen csalódik: A várható poko- U felfordulással ellentétben egy családias légkörű, jó hangulatú közösséggel találja szembe ma­gát. Osztályunk kis létszámú, mindössze 21 embert számlál osztályfőnökünkkel együtt, de épp ez teszi lehetővé számunkra azt, hogy tanáraink nagyon oda­figyeljenek ránk. Sokat jelent, hogy az iskola délutánonként kor­repetálásokat szervez, ami a tan­anyag megértéséhez nagyban hozzájárul. Tanáraink úgy teszik érdekesebbé óráinkat, hogy a hosszabb témákat csoportokban dolgoztatják fel velünk informati­kai eszközöket használva. A ta­nulás mellett természetesen kü­lönféle programokon is részt ve­szünk. Az első ilyen alkalom szeptember 10-11-én volt, amikor hivatalosan is az Arany János Egységes Iskola felavatott szecs­kái lettünk „hősi” feladatok telje­sítése után. Többünk azért jelent­kezett ebbe a gimnáziumba, mert kihívást jelentett számunkra hogy a gimnáziumi képzés ha­gyományait mi teremthetjük meg. m Petz Éva 9.o Aki itt tanul, döntését soha nem fogja megbánni ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS kollégium A Paksra tévedők egy része észreveheti, hogy a vá­ros egyik utcáján 1986 óta áll egy nagy, sárga épület, ami isko­laként üzemel. Ez a házacska bi­zony az Energetikai Szakközép- iskola és Kollégium, rövidítve az ESZI. Mellőzzük a történelmi hátterét, térjünk rá a lényegre! Jelenleg pontosan 669 diák kop­tatja az intézmény folyosóit. Az ide járó tanulók hat alapszak­mát sajátíthatnak el, és az érett­ségi után a technikusi képzés keretein belül további szakoso­dásra is van lehetőség. Az iskola szakmacsoportjai: gépészek (nincs gúnynevük), informatikusok (kockák), elekt- rotechnikások (elektrósok), kör­nyezetvédelmisek (körték), köz­gazdászok (közgázosok) és ügy- vitelesek (kávéfőzők). Minden szakról jól képzett szakemberek kerülnek ki, akik szinte mindig találnak munkát Szintén nagy erénye az ESZI-nek, hogy aki ide jön, az sose felejti el a középis­kolás éveit. Elképesztő a hangu­lat mind az iskolában, mind a kollégiumban. Más szavakkal ezt le sem lehet írni. Ha valaki ide jött tanulni, a döntését nem bánta meg. Szeretjük az iskolán­kat, vagyis majd a főiskolá­ról vagy egyetemről visszanéz­ve már biztosan ezt fogjuk mon­dani. ■ Pataki Balázs 11. o. * i t *

Next

/
Thumbnails
Contents