Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET VENTER MARIANNA A vizsga meg a díja ebben az országban már senki sem kapja fel a fejét, ha azt hallja, hogy ez vagy az drágább lett. Nálunk az - lenne - a szenzáció, ha valaminek csökkentenék az árát. Mi már finomra élese­dett ösztönnel kutatjuk, ter­mékcsoportonként mit ta­kar az „átlagosan” kifejezés. Példáid, ha a gyógyszerek ára átlagosan 15 százalék­kal emelkedik, akkor tisztá­ban vagyunk vele, hogy az a pirula, amelyet a legtöb­ben vásárolnak, legalább 30 százalékkal lesz drágább, viszont a kígyómarás elleni szérum ára csak 0,5 száza­lékkal nő. vannak persze olyan drágu­lások, amelyek a többinél érzékenyebben érintik harc­edzett lelkünket. Mint mondjuk a gépkocsivezetést tanulók esetében az elméle­ti, a forgalmi és a rutinvizs­ga díjának nem is kicsi nö­vekedése. Ráadásul vissza­menőleg is hat a dolog, mert ismerősöm például már tavaly ősszel befizette a teljes díjat, mégis kérik tőle a többletet. a MINISZTÉRIUM azzal indo­kolja a döntést, hogy ily módon mintegy szelíden rá­kényszerítik a diákokat, hogy több vezetési gyakorla­ti órát vegyenek, tehát fel­készültebben mennek majd vizsgázni, és sokkal sikere­sebben veszik az akadályt. ez akár még igaz is lehet. Mint ahogy az is igaz, hogy évek óta nem követték az inflációt a vizsgadíjak. Csak éppen az is igaz, hogy félő, egyre kevesebben tudják majd megfizetni a tanfolya­mot. Mint ahogy az is félő, hogy egyre többen tanulnak majd vezetni egymástól, ré- ten-legelőn. S szabadulnak be aztán a forgalomba úgy, hogy nincsenek tisztában a közlekedési szabályokkal, nincsenek megfelelő műsza­ki ismereteik, hogy a veze­tési kultúráról már ne is be­széljünk. Négyszáz kis patika bezár? támogatás Kevesebb lett, és csak a legkisebbek kaphatják meg Márton Ferencné vevő és Németh István gyógyszerész a zombai patikában. Az új feltételekről egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást Megszűnt a kis patikák állami támogatása. Már csak a nagy forgalmú gyógyszertárak szolidari­tási adójára számíthat­nak, de ennek nagysága bizonytalan. Ihárosi Ibolya Akár négyszáz patika is lehúz­hatja végleg a rolót, mivel az idei költségvetésben már nem szere­pel a számukra nyújtott állami támogatás, húzta meg a vészha­rangot Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke. Tolna megyében 55 patika mű­ködik, ezek negyven százaléka, 20-22 kapott állami támogatást tavaly decemberben, válaszolta kérdésünkre dr. Gellér Gabriel­la, a kamara megyei elnöke. A tá­mogatás azoknak a kis patikák­nak járt, ahol a településen csak egy gyógyszerész dolgozik, s he­ti 40 órát nyitva tart. Az idén már csak a nagy patikák által befizetett úgynevezett szolidari­tási adóból kaphatnak a kicsik.- Érzékenyen érint bennün­ket a támogatás megvonása - mondta Németh István, a zom­bai patika tulajdonosa. Ők ed­dig havi 120 ezer forintot kap­tak. Az összeget az árrés nagy­sága alapján az OEP számította ki. Ehhez kellett még az ÁNTSZ igazolása, mely szerint megfe­lelnek a szakmai előírásoknak. Ezek alapján igényelhették ha­vonta a támogatást, amelyet az APEH folyósított. Az új feltéte­lekről nem kaptak hivatalos tá­jékoztatást. Úgy vélekedik, hogy lehet a megyében olyan kis gyógyszertár, amelynek akár a léte is veszélybe kerülhet. An­nál is inkább, mivel bizonnyal a nagy gyógyszertárak forgalma is csökken, tehát az általuk be­fizetett szolidaritási alapban sem lesz több a pénz. Ősziné Gulyás Julianna úgy tudja, a harmadik legkisebb pa­azért, hogy a kistelepülése­ken élők is elérhető közelség­ben hozzájussanak a gyógy­szerekhez, 600-700 gyógyszer- tárat segített ki az állam ha­vonta 50-150 ezer forint visz- sza nem térítendő támogatás­sal. Az idén már csak a nagy forgalmú patikáktól beszedett, évi 200 millió forint körüli szolidaritási adóra számíthat­nak. Ám ez a gyógyszervásár­lások miatt bizonytalan, vala­mint a negyedévek végén de­rül csak ki, mennyi pénzt oszt­tika a megyében a teveli. Igyeke­zett alaposan utánanézni az új feltételeknek, s most azt látja, hogy a támogatás lényegesen kevesebb lesz, mint az eddigi. Az idén még egy fil­lért sem láttak. Ha másként nem megy, akkor kénytelen lesz csökkenteni a saját fizetését. Rajta kívül egy asszisztens dolgozik a pati­kában, hatórás munkaidőben. Úgy érzi, a gyógyszerészek szakmai megbecsülésének a sé­relmét jelentette a döntés an­nak idején, hogy a nagy áruhá­zakban, benzinkutaknál is le­hatnak szét közöttük. A társa­dalombiztosítás által támoga­tottgyógyszerek átlagos árrése 11, a nem támogatott gyógy­szerkörrel együtt pedig 13,2 százalék. A gyógyszerforga­lom 10 százalékának árrése egy százalék alatt van, a drá­ga készítményeké közel 40 százalék. Ám ez utóbbiaknál az állam 850 forintban maxi­málta az árrés összegét A ka­mara hiába kezdeményezte ennek az felemelését 1200- 1300forintra. hét bizonyos orvosságokat kap­ni. Van páciense, aki korábban nála vette a patikaszereket, most meg feltehetően az egyik nagyáruházban teszi. Mindezt azért mondta el, mert úgy gondolja, nem is tudják az emberek, hogy ezzel a saját pa­tikájuk létét veszé­lyeztetik. Kozmetikai cikkekkel ma már nem lehet kiegészíteni a jövedel­met, mert szegények az embe­rek, nem nagyon költenek ilye­nekre egy kistelepülésen. In­kább arra törekszik, hogy leg­alább a cukorbetegek és a ma­gas vérnyomásban szenvedők váltsák ki rendszeresen a gyógy­szerüket. Bizony előfordul, hogy válogatni kell, mit tud kifizetni a beteg a felírt orvosságok közül. Azt mondta, 2006-ban volt az utolsó jó évük. Nemcsak a forgalom, de az ár­rés is egyre kevesebb. A gyógy­szerárak ugyanis egyre csök­kennek. Van olyan orvosság, amely ma egyharmadába kerül, mint korábban. De ebből a bete­gek semmit sem érzékelnek, sőt inkább árnövekedést tapasztal­nak, mert kevesebb az állami tá­mogatás. Azt tervezi, hogy nyug­díjba megy ugyan, de azért nyit­va marad a patika, mert szereti a hivatását és az embereket. Nemcsak a forgalom csökken, hanem az árrés is ■ Kénytelen lesz csök­kenteni a sa­ját fizetését. Nem adott elsőbbséget, eltörött a lába hőgyész Egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amelyik tegnap délután öt óra tájban történt Hőgyé- szen. A bonyhádi rendőr-ka­pitányság tájékoztatása sze­rint egy segédmotor-kerékpá­ros kanyarodod ki a 65-ös fő- útra, de nem adta meg az el­sőbbséget a Szekszárd felől érkező személygépkocsinak. Az ütközés miad a motoros súlyos sérülést szenveded, el­töröd a lába. A mentők kór­házba szállítodák. (sk) Térségi gazdanapot szerveznek dunaföldvár Térségi gazda­napot szervez a vásártéren . az önkormányzat, az Idegen- forgalmi és’Természetvédel­mi Egyesület, valamint a MAGÓSZ helyi szervezete. A május végi programot idén első alkalommal, hagyo­mányteremtő céllal szeret­nék megtartani. A szervezők célja, hogy az id élő gazdák olyan új ismereteket szerez­zenek, amiket munkájuk so­rán hasznosítani tudnak. Ezért szeretnének egy mező- gazdasági szakkiállítást is a programok közé venni, (vt) Befejeződhet az óvoda felújítása őcsény Pályázatot nyújtott be az önkormányzati mi­nisztériumhoz a falu vezető­sége. Céljuk az óvodaépület nyílászáróinak és szigetelé­sének cseréje, a tavalyi be­ruházások után így teljesen megújulna az intézmény külseje. Az összköltség nagyjából öt és fél millió fo­rint, ebből 20 százalék len­ne az önerő - árulta el Fü- löp János polgármester, (he) Szívesen látnak bárkit, aki tenne környezetéért szekszárd Ma délután tart­ja első ülését a Szekszárdi Klímakor energiagazdálko­dási munkacsoport a pol­gármesteri hivatalban. Az alkalmon bárki részt vehet, aki szívesen tenne környe­zete, Szekszárd jövőjéért. A korábbi ülések sikeresek voltak, (hé) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Az MSZP állna a vita elébe Gúzsba kötve nehéz táncolni kampány Tóth Gyula: utat nyitottunk a fellendülésnek Fidesz Programjukban fontos pillér az adócsökkentés Az utóbbi nyolc évben duplájára nőd hazánkban az átlagkereset, s ami ennél is fontosabb, a vásár­lóerő mintegy negyven százalék­kal emelkeded. Mindemelled zá­rult a gazdasági olló a legszegé­nyebb és a leggazdagabb rétegek között - mondta tegnap délutá­ni sajtótájékoztatóján Halmai Gáborné, az MSZP országgyűlé­si képviselője. A Tóth Gyulával, a dombóvári körzet országgyűlé­si képviselővel közösen tartott tájékoztatón hozzátette, a Ma­gyar Szocialista Párt nem tarta­na hasztalannak egy nyilvános vitát a miniszterelnök-jelöltek közöd az utóbbi nyolc év ered­ményeiről. Tóth Gyula ezekről az eredményekről azt mondta: „ke­zeltük a válságot, s utat nyitot­tunk a fellendülésnek”. Hozzá- tede, ehhez a polgárok is kellet­tek, akik mindenhez hozzájárul­tak befizetett adóforintjaikkal.- A krízisalap 100 ezer család­nak nyújtod segítséget, emelled a távhő díjcsökkentése kétmillió ember életét tette könyebbé. Mintegy 52 milliárd forintos ál­lami támogatással közel 100 ezer munkahelyet sikerült meg­tartani. Tolna megyében 38,5 milliárd forintos állami és uniós támogatással mintegy 58 milli­árd forint értékű beruházás va­lósult meg. Ezért nem romelta­karításról kell beszélni, hanem érték- és munkahelyteremtésről - mondta Tóth Gyula. ■ R. T. Tóth Gyula parlamenti képviselő paks A legfontosabb, hogy válto­zás legyen az országban, a poli­tikában, a gazdaságban - mond­ta dr. Varga Mihály, a Fidesz al- elnöke, aki a Keresztény Értel­miségiek Szövetsége (KÉSZ) paksi szervezete meghívására lakossági fórumon ved részt teg­nap. Az elmúlt nyolc év követ­kezményeként Magyarország munkanélküliségben, a kisvál­lalkozások csődjét illetően rekor­dot döntőd - mondta. Több mun­kahelyre, a beruházások ösztön­zésére van szükség, amiben a legfontosabb partnerek a kis- és középvállalkozások. Hozzátede, hogy a Fidesz gazdaságpolitiká­jának fontos eleme a hitelesség és bizalom visszanyerése. Rend­be kell hozni a szétzilált állam- háztartást, ki kell jelölni az euró bevezetésének dátumát és ver­senyképességet javító intézkedé­seket kell hozni. Az adócsökken­tés elengedhetetlen, hiszen „gúzsba kötve nehéz táncolni”. Medgyasszay László, a KDNP parlamenti frakciójának tagja arról beszélt, hogy az agrár közigazgatás gyalázatos álla­potban van. Kormányra kerü­lésük után egyik első feladatuk lesz, hogy ezt és ezen belül az 3 élelmiszerellenőrzést újra ha- | tékonnyá tegyék - mondta a fó- a rumon, amelyet dr. Lanczen- | dorfer Erzsébet parlamenti J képviselő, a KÉSZ tiszteletbeli § elnöke vezetett. ■ Vida T. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke 4

Next

/
Thumbnails
Contents