Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-24 / 46. szám
Teljhatalmú úr lett a nappaliban a tv helye Átalakította a lakásunkat - Amikor színes celofántól volt színes tévénk Talán nincs még egy olyan berendezési tárgy, amely úgy átalakította otthonunkat, mint a televízió. Ennek megfelelően a lakberendezési tanácsok egyik gyakori elemét alkották azok az ismertetők, amelyek azzal a sorsdöntő kérdéssel kezdődtek: hol a tévé helye? Lakáskultúra Nos, hát hol is? Talán akadnak olvasóink között is olyanok, akiknek első tévés élményük a szomszéd lakáshoz vagy egy közeli szakszervezeti klubhoz kötődött, mert hát akkoriban a tévének ott volt a helye. Annak az egynek, amely közel s távol szóba jöhetett. Aztán fordult a kocka, és egyre több lakásban tűntek fel a gyönyörű nevű Kékes, Duna, Tisza, Munkácsy típusok, a három oldalukon fényesre polírozott, távolba látó bútorok, melyeknek a helye ott volt, ahová az antennazsinór elért, s főként, ahol „bejött” a kép. Mert bizony az sem volt olyan egyszerű. A család bátrabb tagjai a tetőn forgatták ide- oda az antennát, a tériszonyosok pedig a ház előtt álltak, s közvetítettek a tévé előtt állók és a tetőn szorgoskodók között: „Nem jó! Már majdnem jó...!” Hát így ment ez. Valahogy azért megtalálta a helyét a tévé a szobában, s rögtön utána egy cserép virág is megtalálta rajta a magáét, cuki kis horgolt terítővei egyetemben. Pedig hogy óvták az ilyesmitől a népet a szakemberek! Nemcsak szépészeti okok miatt, hanem mert kész életveszély úgy egy locsolás... Aztán odáig fajultak a dolgok, hogy már hangulatlámpa is került a készülék mögé (mondván, kevésbé fárad el a tévénéző szeme, ami igaz), sőt, akadtak olyan leleményesek, akik színes celofánt feszítettek a képernyő elé, így változtatva színessé a fekete-fehér adást - meg egyben a lakást is... Miután a tévékészülék abba a hősi pozícióba avanzsált, hogy már gond nélkül látható volt az adás, ráadásul egyre nagyobb Ha a komód ajtóit félretoljuk, előtűnik a tévé, amelyet távirányítással vezérelhető, több irányba mozgó konzol tart Ma már egyenlő partnerei vagyunk a nagy plazmaképemyős készüléknek is NAGYSZERŰ BÚTOROK állnak rendelkezésünkre, amelyeken fő mutatványként állhat a nagy plazmaképernyős. Miként arra is vannak berendezési darabok, hogy csak akkor lássuk, ha nézni akarjuk. S ezeket a bútorokat dizájn- ban, stílusban, anyagban is úgy konstruálták, hogy bármilyen enteriőrhöz illeszkedjenek. Elmondhatjuk tehát, eljött a szabadság korszaka, s egyenlő partnerei lettünk a tévének, amely semmivel sem lett kevésbé fontos, sőt. Szent a béke. És közben „egyterűsö- dött” a lakás. Legalábbis a tendenciák ezt mutatják, ebben szintén volt szerepe a televíziózásnak. lett a képernyője, s hozzá még igazán színessé is vált, azonnal átvette a teljhatalmat a lakásban. Közismert tanácsok: a tv ne legyen az ablakkal szemben, mert visszatükröződik róla a napfény. Vigyázzunk a mesterséges fényekkel is, mert azok is becsillognak. Ha a képernyő átmérője nem haladja meg a 70 centimétert, 1-2 méterről jó nézni, ha nagyobb, menjünk tőle 3 méterre, s ha még annál is nagyobb, mondjuk 120 centis, tartsunk akár 4-5 méteres távolságot. Ne tegyük túl magasra vagy alacsonyra, szem- magasságban az ideális. Ekkor kezdődött el a „szempontokhoz” vásárolt ülőbútorok korszaka. A kanapék, a tévéfotelok reneszánszáról beszélünk. Az ülőbútorok mint udvartartás vették körül a megkoronázott monitort, pontosan kijelölve - nem a tévé, de elsősorban a mi helyünket. Szerencsére ma már oda tesszük a készüléket, ahol nekünk a legjobb. Nem akadályoz meg ebben sem az adás minősége, sem a vezetékek hossza... Ráadásul tartók, távvezérlők arzenálja szolgálja kényelmünket, s még az sem zavaró, ha a képernyőre rásüt a nap. Gyógyzuhany: allergia ellen, pakolás helyett Akár a méregdrága pakolásokat is helyettesíti az Aquademia új zuhanyfeje, amely a szárába beépített úgynevezett turmalin ke- rámiás, illetve C-vitaminos betétek segítségével fejti ki hatását. A turmalin anionokat bocsát ki, amelyek kivonják a vízből a klórt és a nehézfémeket, kiszűrik a baktériumokat, a C-vita- min pedig semlegesíti a lúgos szappan és a tusfürdő szárító hatását, ezáltal hatékonyan hidratálja a bőrt. A termék sokféle, viszketéssel, bőrpírral járó betegség esetén nyújthat segítséget, az úgynevezett atopiás dermatitisben szenvedőknek és egyéb allergiásoknak különösen ajánlott. A zuhanyfej rózsája bajonettzárral kapcsolódik a szárhoz, így egyszerű a kapszula cseréje. A használattól függően a C-vitamin egy-két hónapig elegendő, a kerámiagyöngyök körülbelül másfél évig aktívak. További információ: www.aquademia.hu ■ Kompakt padlasfeljaró a teleszkópos létra A szűk nyílású padláslépcsők, padlásfeljárók sokszor jelentenek gondot, például ott, ahol átmeneti helyzetről van szó. A padlásteret még nem építették be teljesen, de a területet addig is hasznosítani akarják, lehetőleg úgy, hogy a helyet ne valamilyen hagyományos létra foglalja el. Többféle összecsukható padlásfeljáró kapható; az egyik legpraktikusabb megoldás a Telesteps néven kapható, teleszkópos feljáróiéira, amelyik eltűnik a mennyezetben, így a padlástérben helyet takarít meg, és kisméretű padlásajtóhoz (min. 520x920x1100 mm) is illeszthető. További információ: euroof.hu honlapon található. ■ Használat után eltüntethető HIRDETÉS INTERAKTÍV KIMUTÁS ÉS VÁSÁR 18 KUPON AKAR REGISZTRÁLJON! 1 VÁSÁROLJON! JÖJJÖN EL! Lakáskultúra iinHAmKitaiiíSB»«« Raün 2010. március 12-14. SYMA Sport* és Rendezvényközpont 30% KEDVEZMÉNY JCEDVEZMENY a kiállítási belépő árából www.lakaskultura.hu AJANDEK OTLETFUZET! 10 kedvezménykupon, lakberendezési Uppek mindenkinek Lakáskultúra KERESSE MÁRCIUS 1-TŐL! ENTERIŐR • DESIGN • ÉLETMÓD MÁRCIUS A LAKASKULTURA HONAPJA! S YMA SPOfkME Si'ii'iiinipa RENDEZVÉNYKÖZPONT HIRSAV / Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD ________AUTÓ & MOTOR ►S ZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK_____ÍNYENCSÉGEK SZ OMBAT CSALÁD&NEVELÉS Március a lakáskultúra hónapja A LAKÁSKULTÚRA legújabb számában a népszerű lakásriportok mellett számos kreatív ötletet is találhatnak az érdeklődők. Tájékozódhatnak továbbá a legfrissebb nemzetközi lakberendezési irányzatokról, a legújabb bútor- és textiltrendekről, -divatokról. A magazinhoz ezúttal - LAKÁSKULTÚRA ÉLŐBEN címmel - egy füzet is társul, amely a rövidesen sorra kerülő szakkiállítás és vásár információit is tartalmazza, valamint azokat a kuponokat, amelyekkel kedvezményesen vásárolhatnak a LAKÁSKULTÚRA hűséges olvasói. Lakáskultúra Szín-játék a konyhában a derűs, játékos atmoszfé- rájú konyhára vágyó fiatalok - és persze a fantáziájukat megőrző, annak fiatalosságához ragaszkodó idősebbek is - az ajtófelületeket eltérő színekből is összeá’ hatják. Érdemes előre megtervezni, papíron kipróbálni a különféle szín- és formakombinációkat. Hatásosak például a markáns színek (narancs, vörös, kék) különféle variációi. Ugyanezt az eredményt érhetjük el bármilyen (olcsóbb) ajtófrontok vásárlásával, ha utána öntapadó tapétát alkalmazunk. Térmegosztó szőnyegek és padlóburkolatok AZ EGYTERŰ LAKÁSOK funkciók szerinti tagolását a padlóburkolattal is segíthetjük. A konyhában és az étkezőben lehet csempe, a nappali és a dolgozószoba (vagy háló) praktikusabb melegebb burkolattal: padlóval, parkettel. Mindig próbáljunk ügyelni a színek és anyaghatások összhangjára. Ha azonos burkolatot választunk az egész térhez, a tagolást, a vizuális elválasztást szigetszerűen elhelyezett szőnyegekkel oldhatjuk meg. * * r i