Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-15 / 38. szám
4 GYERMEKVILÁG TOLNAI NÉPÚJSÁG 2010. FEBRUAR 15., HÉTFŐ MESE A bolondos legény Volt egyszer egy szegény ember, aki holtával három fiára egy bikát hagyott. A fiúk megegyeztek, hogy mindannyian építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika befut, azé lesz. No, építettek is: a két nagyobb cifrát, a harmadik - az egy kicsit bolondos volt - hitvány nyírfavesszőből font egyet. Eleresztik a bikát, s hát egyenesen a vesszőpajtába fut. A fiú egyszeribe kötelet vet a bika fejére, s vezeti a vásárra. Amint megy az országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni. „Hm - gondolja a bolondos legény -, ez bizonyosan meg akarja venni a bikát.” Odakiált a fűzfának:- Mit adsz érte, hé? Hanem a fűzfa csak nyikorgott.- Hát nincs most pénzed? Nem baj, csak szerencse! Majd eljövök a jövő héten. Azzal megköti a bikát a fűzfához, ő meg elindul hazafelé. Otthon aztán elmesélte a báty- jainak, milyen vásárt kötött, azok meg csak nevettek rajta. A bolondos legény azonban rájuk se hederített Elment egy hét múlva a fűzfához, kérte tőle a pénzt, de az még csak azt sem mondta, hogy Mihály bá’!- Ugy-e! - mondja a legény. - Hát ez a becsület? Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára, s az gyökerestül kidől a főidből. Nézi, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta! Nagy boldogan azt mondja a fűzfának a legény:- No, hallod-e, ebből kitelik a tartozás, a többi meg a kamat. Amikor hazaért, meglátta a két másik legény a sok pénzt, összesúgtak: jobb helye lenne biz’annak náluk! A bolondos legény azonban rájött a tervükre, és ment a királyhoz, hogy elpanaszolja baját. A királynak azonban volt egy lánya, akit még soha senki nem látott nevetni. Amikor a legény előadta búját, a lány éktelen kacagásba kezdett.- No, te legény! - mondta a király. - Én megfogadtam, hogy aki a lányomat meg tudja kacagtatni, annak adom, és nem is másítom meg a szavamat. Neked adom a lányomat s fele királyságomat Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. magyar népmese m Forrás: Icinke-Picinke Kettőn áll az igazmondás ? kamaszok A legfontosabb, hogy el kell fogadni a kor sajátosságait A tét nem kicsi: ha a kapcsolat elmérgesedik, a gyerek elszakadhat a családi körtől, és deviáns csoportokban keresheti, amit otthon nem kapott meg (illusztráció) A kamaszkor a szülő és a * gyermek számára is neI héz időszak. Mindkettőjü- I kön múlik, hogy meny- nyíre viseli meg kapcsolatukat ez a néhány év. I I Hargitai Éva I t « I I K ( • t t I ( I I I A kamaszkor á gyermeknevelés egyik legnehezebb időszaka. A tündéri gyermekből egyszer csak makacs, feleselő, szemtelen tinédzser lesz, aki szinte ke- zelhetetlennek tűnik. A folyamat természetes, mindössze a hormonok kezdenek el másként működni, ami testi és szellemi változásokat is maga után von. A kor egyik velejárója, hogy a fiatal nem meséli el, mi történt vele napközben, olykor akár még füllentésen is lehet kapni. A hazugság azonban nem ekkor kezdődik, gyökerei sokkal korábbi időszakra nyúlnak vissza. - Nem véletleh, hogy úgy tartja a mondás, a gyerekek és a részegek őszinték, hiszen amíg azt nem látják, hogy az igazmondásból bajuk származhat, a gyerekek nem hazudnak - mondta jobbágy Gáborné gyermekpszichológus. Aztán eljön az idő, amikor rádöbbennek, hogy olykor, ha igazat mondanak, az rosszul érint másokat, és ez akár az irántuk érzett szeretet rovására is mehet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az még nem a világ vége, ha a gyerek egyszer-egy- szer hazudik. Az sem mellékes, hogy a hazugságnak számos kategóriája van: megkülönböztethető fantázia, vagy dicsekvési, fé- lelmi, szolidaritási, vagy éppen utánzásos hazugság. Azaz a gyermek kiszínezhet, vagy kitalálhat történeteket, ha úgy érzi, ezzel eleget tesz a környezete, a felnőttek elvárásainak, vagy jobban érdeklődnek iránta. Hazudni fog, vagy elhallgatja a valóságot, ha úgy gondolja, valamiért kevésbé szeretik majd, vagy dühösek lesznek, legyen szó iskolai teljesítményről, vagy bármi másról. Még a lebukás kockázatát is felvállalja, ami sokkal rosszabb helyzetbe sodorhatja. Mivel meg akar felelni a szülő elvárásainak, akkor sem feltétlenül mond igazat, ha azzal fájdalmat okozna. Előfordul például, hogy elvált szülőknél a gyerek füllent a másüt féllel töltött időről, mert érzi, hogy rosszul esne az igazság. Komoly befolyásoló tényező a környezet, hiszen ha azt látja a kicsi, hogy a körülötte élők őszülték egymáshoz, illetve vele is azok, akkor ez lesz a számára természetes. A kamaszkorral a probléma kiéleződhet. A fiatal szeretne jobban benne lenni az élet sűrűjében, amitől a felnőtt még inkább óvná, sőt sok szülő pont ilyenkor kezd szigorú lenni. Sokan gondolják úgy, a gyereknek a büntetésből kellene tanulnia, közben pedig nem mondják el neki, hogy konkrétan mi is a gond. Mindkét fél részéről gyakoriak az értelmetlen sértődések, a dühreakciók. Mi az, amit a szülő tehet? Először is elfogadja az állapotot, és megpróbálja a kamasz szemszögéből is szemlélni a dolgokat. Reális elvárásokat támaszt a gyermekével szemben, azaz nem akarja, hogy jobb legyen, mint ő maga. Ugyanakkor hiteles, követendő példát mutat. Ha a gyermek hazudik, átgondolja azt, hogy miért is kényszerült erre. Amíg még nem sérült megjelentésen a kettejük közötti kapcsolat, érdemes leülni és megbeszélni a dolgokat, ha pedig már nagyobb a baj, szakembert kell bevonni a probléma kezelésébe. A kamaszkomak van passzívabb és aktívabb szakasza A kamaszkor első szakaszában megváltozik a vegetatív idegrendszer. Az első évben általában passzívabb, lustább az ifjú. A következő időszak már tovább - akár háromnégy évig is - tart, ekkor inkább a szertelenség, a fokozott érzelmi aktivitás a jellemző. Ilyenkor előfordul, hogy a tinédzser akaratlanul megbánt másokat, könnyen elérzékenyül, vagy éppen dühkitörései vannak. Közben iszonyatos szorongások gyötrik, gyakran vádolja önmagát is. Nagy szüksége van a szeretetre, elfogadásra, ugyanakkor csak úgy tud az önállósodás útjára lépni, ha szembeszáll, dacot a szülővel, és negatív indulatokat táplál iránta. Fontos, hogy ezt a másik fél is megértse. ■ Egy-két füllentés még nem a világ vége. A második kört is megtették a Ladik-vetélkedő résztvevői Ismét ügyesen oldották meg egy forduló feladatait a Ladik - Lapot a diákoknak - médiavetélkedőjének résztvevői. A Tolnai Népújság játékos versenyének célja, hogy az általános iskolás diákokkal megismertesse a média világát. A második fordulóban a gyerekeknek egy interjút és egy tudósítást kellett írniuk, valamint helyesírásból is megmérettettek. A legtöbb esetben, néhány kisebb hibától eltekintve sikeresen vették az akadályokat. ■ A legjobban a paksi II. Rákóczi Hiperaktív csapata teljesített. A második körben a csapatok az alábbi eredményeket érték el: a szekszárdi Baka István Általános Iskolából: Világúj(don)ság 98,5 pont, „Respect Team” 93 pont, Médiamókusok 90,5 pont, Piramis 87,5 pont, Don G 37 pont, Médiakirályok 0 pont, Portálmolyok 0 pont. Ä Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézményből: Megamédiákok 98.5 pont, Ladikmanók 96 pont, Címlapsztori 95,5 pont, MéDiákok 92 pont, Ladikmolyok 38 pont. A Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény Fő utcai Tagiskolájából: Üvegtigris 98,5 pont, Csupacsoki 94,5 pont. Továbbá Paks, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola: Hiperaktív 99 pont, Győré ÁMK: íródeákok 98,5 pont, Bölcske D-B-M Móni Kegyes József Általános Iskola: MÉ-diák 95 pont, Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskola Gerjeni Tagiskolája: Titkos Tini Riporterek 90,5 pont, Pálfa, Vak Bottyán ÁMK Általános Iskola és Óvoda: Annevibedo 90.5 pont, Tevel ÁMK: Smile-k 87.5 pont, Pálfa, Vak Bottyán ÁMK Általános Iskola és Óvoda: Sivatagiroham@ok 87,5 pont, Szekszárd, Dienes Valéria Általános Iskola: Bajos csajok 80 pont, Média ördögök 40 pont. ■ KÖNYV - FILM - SZÓRAKOZÁS DVD-ajánló Thomas, a gőzmozdony 3. - Thomas és a cirkusz Sodor szigetén az élet sosem Bár a figurát szinte mindenki unalmas, a megszemélyesített ismeri, azt talán kevesen tud- mozdonyok dolgoznak, barát- ják, hogy Thomas immár 65 koznak, és persze állandóan éves. Az első könyvet 1945-ben izgalmas feladatokat kapnak. Thomas- szal, a gőzmozdony- nyal és barátaival, Diesellel, Jamessel, Gordonnal és Emily- vel minden nap. A brit gyerekek körében 1984 óta képernyőn is hódító, Sodor szigetén elő Thomas és barátai már hazánkban is óriási sikert arattak. írta W. Awdry anglikán lelkész. A történet ismerős, Awdry saját kisfia, Christopher szórakoztatására találta ki a sztorikat a beszélő mozdonyokról. A lemezen található epizódok: Törékeny rakomány, Képes vagy rá, Toby, Percy és a varázsszőnyeg, Thomas és a cirkusz, Percy tévedése. Thomas a gőzmozdony 3. - Thomas és a cirkusz, angol animációs filmsorozat, 1984. Rendező: David Mitton. (Forrás: www.mozi-dvdhu ) V __Fejtörő Ér demes egy kicsit megdolgoztatnod az agytekervényeidet, hiszen könyvet nyerhetsz a Tolnai Népújság fejtörőjével Ehhez csak meg kell keresned a választ az alábbi kérdésünkre, majd beküldeni a Tolnai Népújság címére. * Hol talált pénzt a bolondos legény? * Cím: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Fejtörő. Beküldési határidő: február 19. * Múlt heti nyertesünk: Fábián Lídia (Szekszárd). Gratulálunk! Uz Kessler: Emily és a mélység szörnyetege Emily új otthona tökéletes. Sziget, amit körülvesz a szikrázó, kék tenger. Fehér homok, pálmafák. Titkos hely, ahol emberek és sellők együtt élnek, és ahol természetes, ha egy lánynak sellőfarka nő, amikor bemegy a vízbe. De \ Emily mindent elront. Felébreszti százéves álmából a krakent, a legendás tengeri szörnyet Amikor a kraken felmerül a mélységből, veszélybe kerül a szigetlakok élete, akiket Emily kétségbeesetten igyekszik megmenteni. Azt azonban legrosszabb rémálmaiban sem gondolta, hogy hamarosan felbukkan egy régi ellensége. Varázslatos történet egy csodás szörnnyel, egy sor érdekes, mulatságos szereplővel és jó sok sellőbűbájjaL Liz Kessler új könyve letehetetlen, s éppen olyan kedves és szívet melengető, mint az Emily, a sell& lány. Liz Kessler: Emily és a mélység szörnyetege, Könyvmolyképző Kiadó, 2009, 190. oldal. (Forrás: www.libri.hu ) Könyvajánló