Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-15 / 38. szám

2 >; fcf; vaw| Nem csak nyugdíjasok borai mérettettek meg harc Harminc borminta ér­kezett a Harci Nyugdíjas Ér­dekszövetség szombati, im­már tizedik borversenyére. Paksi István elnök elmondta: a megmérettetésre nemcsak szépkorú, hanem fiatal bor­termelők is elhozták nedű­iket. A Misóczki József vezet­te zsűri 4 arany-, 9 ezüst- és 7 bronzérmes nedűt talált Az eredményhirdetés után vacsorával egybekötött zenés program zajlott, a helyi mű­velődési házban, (sk) Elmondhatja véleményét a falu minden lakója nagydorog Általános célú közmeghallgatást tart a képviselő-testület február 15-én, hétfőn, fél hattól a Nagydorogi Sportcsarnok klubhelyiségében, (vt) Hosszú túrákkal vettek búcsút a zord téltől dombóvár Hétvégén rendez­ték a helyi szocialisták a Nők Dombóvárért Egyesület támogatásával a téltemető Konda-túráL A résztvevők egyik csoportja a 12 kilomé­teres Tókerülő útvonalnak vágott neki, a második cso­port az 5,6 kilométeres távot választotta a horgásztóig. Visszaérve forró teával, for­ralt borral és hagymás zsí­ros kenyérrel vendégelték meg a túrázókat. A telet Tóth Gyula országgyűlési képvi­selő beszéde, majd kiszebáb égetése búcsúztatta, (ts) Az új hagyománynak áldozata is volt Elégették a kiszebábot PAKS Új hagyomány alapjait tették le a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör tagjai hétvé­gén. Első ízben rendeztek Ulbert Sándor elnökségi tag szervezésében disznótort, amelyhez kiváló helyszínt biztosított a biritói közössé­gi ház. Nem hiányzott az asztalról a pecsenye, hurka, kolbász, töltött káposzta és más finomságok. A prog­ram szervezője azt ígérte, a jövőben minden évben gon­doskodik arról, hogy meg­tartsák a tort. (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szek- szárd, Tolna és Bátaszék ügynök­ségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva _________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás _________20/460-63-55 Báta szék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ Vízműben sincs ingyen ebéd pénz Változást hozhat a második legnagyobb tulajdonos kilépése Büszkék lehetnek boraikra a helyi gazdák, volt miből válogatni Fülöp János polgármester a faddi vízmű területén. A község víziközművei felújításra szorulnak, a jövőben erre is sokat kell költeni Új helyzetet teremt a tol­nai vízműben a második legnagyobb tulajdonos, Fadd tervezett kilépése, amiről kikértük az érin­tett vezetők véleményét is, Steinbach Zsolt A tolnai vízmű tulajdonos önkor­mányzatai által eddig folytatott vízdíjpolitika nem engedte, hogy költeni lehessen a Faddon is elo­dázhatatlanná váló közműfelújí­tásokra, -fejlesztésekre. Csak­hogy nincs ingyen ebéd. Ha na­gyon alacsonyak a vízdíjak, nem jut pénz fejlesztésre, és előbb- utóbb ránk fog rohadni a rend­szer. Többek között ilyen szenve­délyes mondatokkal érvelt a ja­nuár 27-i testületi ülésen Fülöp János faddi polgármester amel­lett, hogy a község lépjen ki a Tol­na Vízmű Kft.-ből, és vegye saját kezébe a helyi víziközmű-hálózat üzemeltetését. Mint megírtuk, a képviselők többsége ezt meg is szavazta. Aki nem, az is egyetér­tett abban, hogy a változtatásra szükség van. Forrás kell többek között ebben az évben a Faddot és Domborít összekötő ivóvízveze­ték kiépítésére (12 millió forint), a dombori új telkeknél az önkor­mányzati ingatlanok közművesí­téséhez (16,5 millió forint). A köz­ség szennyvizét is befogadó tolnai szennyvíztisztító telep rekonst­rukciójához pedig 2011-12-ben 65 millió forinttal kell hozzájárul­nia Faddnak. Ennyi pénzt a költ­ségvetésből nem tudna biztosíta­ni a község. A polgármester sze­rint ráadásul igazságosabb, ha ezekre a fejlesztésekre is a fo­gyasztásarányos vízdíjak nyújta­nak fedezetet, tiszta, átlátható el­számolás mellett. Faddnak ez év június 30-ig szóló üzemeltetési szerződése van a Tolna Vízmű Kft.-vel. A cégben Harc ez év eleji kilépése után Faddon kívül négy tulajdo­nos önkormányzat maradt: Tol­na, Bogyiszló, Sióagárd és Fá cánkert. Háry János, Sióagárd polgár- mestere többek között azt mond­ata: minél kisebb a szolgáltatási terület, annál nehezebb az üzemeltető cég hely­zete. A korábban ter­vezett koncesszióba adás esélyei is csökkennek. Tóth István, Bogyiszló polgár- mestere szerint Fadd elég nagy település ahhoz, hogy önállóan üzemeltessen. Ám úgy véli, jobb lett volna, ha megmarad az ed­digi tulajdonosi kör. Fadd kivá­lása után szerinte a tolnai víz­müvet radikálisan át kell szer­vezni. A kilépés után a szenny­■ Forrás kell a sürgős felújí­tásokra. Az önkormányzat kommunális cége üzemeltetne A tervek szerint a vízmű üze­meltetését a faddi önkormány­zat kommunális cége, a Fato- di Kft. végezné. A tolnai víz­mű két, Faddon tevékenykedő munkavállalóját átvennék, il­letve vállalkozói szerződéssel alkalmaznának egy irányító szakmérnököt A hibaelhárí­táshoz szükséges nagyobb gé­peket, eszközöket egy állandó készenléti szervezet biztosíta­ná, szerződéssel. A számlá­zást és a behajtást a község­háza pénzügyi csoportja vé­gezné. víztisztítás kapcsán elszámolá­si vitákra számít. Orbán Zsolt, Fácánkert első embere rámutatott: Harc és Fadd kiesésével nagyjából negyedével csökkenhet a vízmű árbevétele, nem tud­ja, ezt miként viseli el a cég. Azt mondta, Fácánkert egy hosz- szú távra szóló, biztonságos üze­meltetést eredményező megol­dást szeretne. Dr. Sümegi Zoltán, Tolna pol­gármestere szerint a kiválás kapcsán társasági, szervezeti kérdésekben is változásra lehet szükség a tolnai vízműben. Úgy vélte, mindenképpen az lenne a célszerű, hogy a tolnai központú vízmű minél nagyobb területen szolgáltasson. Koltai Tamás, a vízmű kft. ügy­vezetője szerint senkit nem ért vá­ratlanul a faddi döntés. Mint mondta, Fadd távozásával csök­ken a társaság árbevétele, de ke­vesebb lesz a költsége is, hiszen például az ugyancsak felújításra szoruló faddi víziközmű rendszer korszerűsítését már nem a tolnai vízműnek kell finanszíroznia. A cég eredményességét emiatt sze­rinte nem befolyásolja a kilépés. Medina Aki ezen a megmérette­tésen arany-, vagy ezüstérmet nyert, az nyugodt szívvel nevez­het a szekszárdi, vagy a megyei borversenyre is - hangzott el a Medinai Gazdakör pénteken es­te rendezett, 24. borversenyén. Ezek alapján számos medinai gazda borával találkozhatnak majd az ítészek a következő ran­gos versenyeken, hiszen közel öt­ven nedű ért el ilyen eredményt a gazdakört megmérettetésen. Mester Béla elnök tájékoztatása szerint volt is miből válogatni, hi­szen nagy számú, kilencvennyolc minta érkezett be. A 47 vörösbor között 11 arany-, 13 ezüst- és 14 bronzérmest talált a Módos Ernő vezette zsűri. Az együtt értékelt öt­venegy fehér- és rosé bor között 9 volt aranyérmes, 11 ezüst-, 12 pe­dig bronzérmes a Mosonyi Pál el­nökölte bizottság szerint A legjobb fehérbor Rafajlovics Péter 2009-es Chardonnay-je volt. A legjobb vörösbor, egy 2007-es Cabernet sauvignon Né­meth Gábor pincéjében készült. A borversenyt az önkormány­zat serlegekkel, a helyi vadász- társaság vadhússal támogatta, amiből szarvaspörkölt készült. Az est hangulatát a Bartina zene­kar fokozta. ■ Zs. S. A hiány felét a pályázati önrész teszi ki kistormás Elfogadta idei költség- vetését a kistormási képviselő- testület Csapó László polgármes­ter elmondta, hogy a pénzügyi terv mintegy 36 millió forint be­vétellel és nagyjából 39 milliós kiadással számol. A hárommillió forint hiány felét másfél milliót a pályázati önrészre beállított ösz- szeg teszi ki. Hozzávetőleg egy­millió forintnyi saját erőt szánná­nak a játszótér építésre, míg öt­százezer forinttal járulnának hoz­zá a Kossuth utcai járda aszfalto­zásának befejezésére, amelyre szintén remélnek pályázati támo­gatást. A polgármester hozzátet­te: a költségvetésben nem szere­pel a jó esetben idén ősszel indu­ló szennyvíz-beruházás, amely várhatóan mintegy tízmillió fo­rinttal terheli meg az önkormány­zat kasszáját ■ K. S. Ha szükséges, kölcsönt is adhatnak a civileknek pályázatok Tizenhárom szervezet kétmillió-hatszázezer forint támogatást kap ebben az évben sióagárd, fácánkert Sióagárd 2 millió, Fácánkert 600 ezer fo­rint vissza nem térítendő támo­gatással segíti idén a helyi civil szervezeteket - tudtuk meg a két községházán. A múlt heti dönté­sek alapján Sióagárdon a sport­egyesület 900 ezer, a Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület 600 ezer, a helyi polgárőrök 130 ezer, a Fecske Bábcsoport 120 ezer, a horgász egyesület és a nyugdíjas egyesület 100-100 ezer forinthoz jut, míg a Lányok-Asszonyok Klubja és a Leányvári Borbarát Egyesület 20-20 ezres támoga­tásban részesül. A fácánkerti önkormányzattól a Forgatós Közhasznú Egyesület 240 ezer, a Fácánkert Községért Közalapítvány 160 ezer, a tolnai tűzoltó egyesület 80 ezer, illetve egyedi támogatásként az óvoda a gyermeknapra 50 ezer, a nyugdíjasklub pedig 70 ezer fo­rintot kap. Mindkét testület döntött ar­ról is, hogy a jövőben a vissza nem térítendő mellett visszaté­rítendő támogatást is nyújthat az önkormányzat a civileknek. Erre azért van szükség, mert számos, a civil szervezetek által benyújtott, az egész település érdekét szolgáló pályázat utófi­nanszírozott. Mivel az egyesüle­tek ezeket az összegeket nem tudják megelőlegezni, az önkor- | mányzat nyújthat nekik úgy- e mond kölcsönt, amit a pályáza­A sióagárdi hagyományőrzők a Sió menti halfőzőversenyre is pályáztak ti elszámolás után a civilek visszafizetnek. Sióagárdon a Sióagárd Jövője Alapítvány bő egymilliós támo­gatást igényelt turisztikai célú információs táblákra; a Sióagár­di Hagyományőrző Egyesület több mint nyolcszázezer forintot az országos halfőzőversenyre; a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület pedig 800 ezret sió­agárdi hagyományokat bemuta­tó kiadványokra. Fácánkertben a Polgárőr Egye­sület 1,6 millióra pályázott kör­nyezettudatos programok megva­lósítására, a Forgatós Közhasznú Egyesület pedig 1,3 millió forin­tos támogatást kért rendezvény- szervezésre. ■ Steinbach Zs. 4 * *

Next

/
Thumbnails
Contents