Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-02 / 27. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. FEBRUÁR 2., KEDD KÖRKÉP Már nemcsak a tachográfra és az útvonaltervre koncentrálnak a kamionok vezetői, hanem arra is, mikor és melyik benzinkúton kell tankolniuk Prés alatt a fuvarozócégek üzemanyagár Nem tudják kigazdálkodni a pluszköltségeket Nem az összeget, hanem az elvet kifogásolja szekszárd Túlfizetése volt a szekszárdi távfűtő cégnél egyik olvasónknak. Az általa pluszban befizetett tételt az Alfa- Nova Kft. visszafizette, de csak 5 százalékos áfával. Ám tavaly még 18 százalékos volt a távhő áfája. Azaz a különbözetet nem kapta meg. Érdeklődtünk a cég ügyfél- szolgálatán, ahol ugyanazt a választ kaptuk, mint korábban olvasónk: a cég a jogszabályokat betartva, az áfa-törvény előírásai alapján járt el. Január 15. utáni számlák esetében 5 százalékos áfával kell számolni. Ez egyébként a hátralékosokra is vonatkozik, akiknek így a tavalyi, magasabb áfával terhelt tételek idén már kevesebbe kerülnek. Olvasónk elmondta: mindösz- sze néhány száz forintnyi a különbözet. Tehát nem a tőle ilyen módon elvett összeggel van problémája, hanem az elvvel. Ez viszont már a törvényhozók hatásköre. ■ S. K. Két hét, és indul a kötelező adatszolgáltatás Változott az egyes agrártámogatást igénybevevőkre vonatkozó adatszolgáltatást szabályozó rendelet. Lényege, hogy az ügyfélnek a tavalyi gazdálkodásával kapcsolatos adatokat elektronikus úton február 15. és március 16. között meg kell adnia. Ez országosan huszonöt- ezer embert érint. Csak azoknak kell ennek kötelezettségnek eleget tenniük, akik valamely Európai Mező- gazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) köthető támogatást vettek igénybe, vagy erről szóló jogerős határozattal rendelkeztek 2009 végéig. Ezen belül 32 jogcím létezik. Ilyen a Natura 2000, a képzési hozzájárulás, vagy a KÁT, azonban nem tartoznak ide például a nemzeti vagy területalapú támogatások. Fontos tudni, hogy aki nem tesz eleget a kötelezettségének, azt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mulasztási bírsággal büntetheti. Az adatszolgáltatásban az agrárkamara tanácsadói segítenek. ■ M. I. A dráguló üzemanyag, a biztosítások, a súlyadó, az autópályadíjak, az alkatrészárak az egekig tornásszák a fuvarozók költségeit. Ugyanakkor a konkurencia nagy, így nemigen tudják áthárítani a költségeket. Mauthner Ilona A gázolaj drágulása csak az egyik teher, mely a fuvarozókat sújtja - mondta Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese. Közel ötven százalékkal emelkedett a haszonjárműveknél a kötelező felelősségbiztosítás díja, nőttek az alkatrészárak, és a személyi bérekben is tartani kell a versenyt a nyugati társaságokkal. Csak a jövedéki adó emelése 2,5-4 százalékos fuvardíjemelést indokolna - mások 10-15 százalékról beszélnek - ám ezt nehéz lenne érvényesíteni. Mancsi János, a szekszárdi székhelyű Mancsi Kft. tulajdonosa szerint vélhetően elkerülhetetlen lesz a 3-4 százalékos emelés, és ebben nincs benne az amortizáció. A járművek szép lassan kikopnak alóluk, mondta a vállalkozó.- Mivel nem vagyunk határ közeli helyen, így a belföldi fuvaroknál nem lehet takarékoskodni. A Mancsi Kft. egyébként nemzetközi fuvarozással is foglalkozik, így amikor csak lehet, külföldön tankolnak. Ugyanakkor a nemzetközi piacon is nagy a verseny, tehát egymással is meg kell küzdeni a megrendelésekért, úgy, hogy ott kedvezőbbek a feltételek. Több ország, például az osztrákok, derogációt kértek Brüsz- szeltől, és nem emelték az üzemanyag jövedéki adóját. Több fuvarozó cég vezetője is úgy látja, hogy mivel hazánkban drágább a benzin, mint a szomszédos országokban, a rajtunk évek óta lobbiznak a cégek a pénzügyi tárcánál, hogy hazánkban is vezessék be a kedvezőbb adótartalmú kereskedelmi gázolaj kategóriát, ami például Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban már létezik. Ez any- nyit jelentene, hogy a jövedéki adó meghatározott része viszáthaladó tranzit sem fog megállni az itthoni benzinkutaknál. Ennek a költségvetés látja a kárát. A hazaiak helyzetét tovább bonyolítja, hogy ma már külföldi cégnek is szabad Magyarországon belföldi munkát vállalnia. Például egy lengyel vállalkozás Varsóból Budapestre szállít árut, onnan viszont akár Szekszárdra is leugorhat egy másik szállítmánnyal. A helyzet tovább romolhat, mondta Mancsi János, hiszen a kőolaj ára volt már ennél sokkal drágább is és a forint is erős pillanatnyilag. Mit tehet most egy hazai fuvarozással foglalkozó cég? Minden egyes feladathoz tankolási utasítást ad a pilótáknak. Megadja az útvonaltervet, szaigényelhető lenne. Az idevágó kérelmet a pénzügyi tárca június végén továbbította Brüsszelnek, de még nincs döntés. A szakma itthon szkeptikus, a tagállamok teljes egyetértése szükséges ugyanis ahhoz, hogy hazánkban is olcsóbban tankolhassanak a kamionok. Üzemanyagárak a környező országokban Ország 95-ös Gázolaj Ausztria 294,8 271,4 Horvátország 283,9 263,3 Szlovénia 300,8 284 Szlovákia 316,4 307,5 Ukrajna 165 139,6 Szerbia 295,5 289,6 Románia 240 230,5 Szekszárd (Mól, Shell) 321,9 302,9 FORRÁS: TN-GYŰJTÉS az üzemanyag-felvételre kijelölt országgal, vagy akár konkrét hellyel együtt. így próbálja az üzemanyagköltséget optimalizálni. Ezzel azonban nem lehet annyit spórolni, amivel elkerülhető lehetne az áremelés, de mivel januárban, februárban amúgy sincs sok megrendelés, így a fuvarozók csak tavasszal gondolkodhatnak a tarifaemelésen, mondta Mancsi János. Jó a rosszban, hogy várhatóan tisztulni fog a piac, mondta Karmos Gábor. Már jelenleg is 2500- 3000 a bankok által visszavett kamion vár gazdára. Egyébként már tavaly csökkent a vállalkozások száma országosan 20 ezerről 19 ezerre. A matematikusok is grafikusokká válhatnak már DUNAFÖLDVÁR, BUDAPEST A Számítógép hatása a vizuális művészetekre. Ezzel a címmel tart előadást csütörtökön, a budapesti József Attila Klubban ifj. Koffán Károly. A Dunaföldváron élő festőművész a komputergrafika egyik legismertebb hazai alkotója, alkalmazója. Most elsősorban fraktál-ge- ometriával foglalkozik: két- és háromdimenziós grafikai alakzatok megjelenítésével. Azt mondja: a különböző függvények által leírt görbék mozgatásával olyan speciális formák születhetnek, melyek élőlényekhez, sejtmetszetekhez, csillagászati objektumokhoz hasonlítanak. A vizuális művészetek előtt ily módon új távlatok nyílnak. A számítógépnek köszönhetően már nem kell tudni rajzolni ahhoz, hogy valaki egyedi alkotásokat hozhasson létre. Ötlet kell hozzá s némi szoftverismeret. A jó fantáziával megáldott matematikusok is betörhetnek a látvány- világ alkotói közé. ■ W. G. Drasztikus megszorításokra kényszerülnek gerjen Számos drasztikus lépésre kényszerül idén a gerjeni önkormányzat, mivel az eddiginél kevesebb állami forrást kap a település. Máté Dénes polgár- mester javaslatára a nem kötelező, csak adható juttatásokat megvonják, ahogyan a közalkalmazottak bérkiegészítését is. A kötelező juttatásokat minimalizálják. A polgármester bérét a legalacsonyabb szorzó "al állapítják meg, a költségtérítését harmincról húsz százalékra csökkentik. Megszüntetik a képviselői tiszteletdíjakat, ue megnyirbálják a köztisztviselői juttatásokat is. Utóbbiak csak a törvényben előírt minimumot kapják például a cafetériából. A polgármester és a közalkalmazottak pedig még ezt sem. A cafetériát, amennyiben a falu anyagi helyzete megengedi, év közben visz- szaállítják. A testület a község pénzügyeit mérlegelve elfogadhatónak tartja Máté Dénes javaslatait. Azt remélik, ezzel sikerül egyensúlyt teremteni a 2010-es költségvetésben. ■ V. T. Kedvezményes fuvarozói gázolajár HIRDETÉS 28.800 ünnep lett Tolnán a halászlé- Tempo: több ezer apróhirdetés: mit, hol, mikor; INGYENES HIRDETÉSI SZELVÉNNYEL' A megújult fanny:i több tipp, több recept több szórakozás! 1 Vasárnapi Tolnái Népújság: sztorik, érdekes emberek, sport! MEGHÖKKENTŐEN ALACSONY ÁRON! ELŐFIZETÉSI DÍJ 1 HÓNAPRA 690 Ft Cím: □□□□ e-mailen: zita.szegedi@axelspringer.hu Kelt: .................. .............................. > sz emélyesen, vagy levélben aláírás 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc iér 3 Cégjegyzékszám: 11-09-001415 «ttá IMi? UiiiJSw?■ r A hír velünk jár! A csomag tartalma: Megrendelőszelvény: Igen, megrendelem a hétvégi csomagot 690 Ft-ért havonta telefonon: 511-538-as számon ■j 4