Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-11 / 35. szám
OLVASTAM HUMOR Egyházak, alapítványok és mindazon szervezetek, akiknek szükségük van erre az 1%-ra, az idén is kedvezményesen jelentethetik meg az adózó állampolgárokhoz szóló felhívásukat a Tolnai Népújságban. _____, no. To lnai Népújság A hír velünk jár! Továbbiak a TEOLhu hírportálon Sfej Boregyetem Romsics László borakadémikus a szekszárdi nagy vörös házasításokról beszélt a főiskola aulájában tegnap este. A Boregyetem résztvevői havonta más-más fajtájú nedűt kóstolnak, ezúttal a vendégek a különböző pincészetek Cuvée-it, vagyis házasított borait ízlelhették meg. Az előadó úgy fogalmazott, a világ legjobb borai készülnek ezzel a módszerrel. Ennek az eljárásnak a minőségjavítása, a mennyiség növelése, illetve néhány esetben a bor hibáinak eltüntetése is célja. Képünkön Módos Ernő (balról) és Lőrincz Norbert Nem mindegy; melyik luk az ínség egyik velejárója a dilettáns, megélhetési bűnözők megjelenése. Azoké, akik végső kétségbeesésükben, lesz, ami lesz alapon próbálnak meg segítem magukon, mások, de legtöbbször inkább a maguk kárára. így kerülnek olyan tolvajok a boltokba, akiket el lehet üldözni néhány sörösüveggel és olyanok, akik megpróbálnak kirabolni egy taxisofőrt, de aztán szimpatikusnak találják, és inkább feladják magukat az a tolvaj, akiről a minap olvastam, azonban minden pancsert felülmúlt. Ugye az USA-ban is válság van, emberünknek pedig nem volt pénze tankolni, így muszájból megszületett a nagybetűs terv. Vett egy alkalmasnak tűnő gumicsövet, kifigyelt egy lakókocsit, és amikor megfelelőnek ítélte az időpontot, suttyomban megközelítette a járművet. lecsavarta az oldalán található tetőt, nagyot húzott belőle, majd rosszul lett. A briliáns elképzelésnek mindössze két gyenge pontja volt: nem tudta, meddig kell szívni a csövet, és azt sem, hogy hol található a lakókocsi benzintankja, így remek ráérzéssel rávetette magát a szennyvíz- tartályra. Na erre mondják azt, hogy tényleg megszívta! Kedvenc sláger A fiammal autóztunk éppen, amikor a rádióban egy nagyon régi, számomra kedves dalt kezdtek sugározni.- Tudod fiam, ezt a számot akkor hallgattam nagyon sokat, amikor fiatalkoromban egyszer törött lábbal kellett otthon feküdnöm - mondtam.- Tyű, anya - válaszolta a fiam -, és még felkelni se bírtál, hogy kikapcsold! Telefon Kovácséknál éjjel kettőkor csöng a telefon. Az asszony álmosan veszi fel, az anyósa van a vonalban:- Mi az, mama? Mit akar ilyen késő éjjel?- Semmit, csak ilyenkor olcsóbb. Egér Egy szegény idős bácsika beszélget a szomszédjával:- Képzelje, szomszéd, egér van a lakásomban.- Hát akkor tegyen ki egy egérfogót.- Nincs nekem egérfogóm.- Majd én adok egyet. Az egérfogóra tegyen egy kis sajtot.- Nincs sajtom sem.- Hát akkor tegyen oda egy kis darab kenyeret, arra meg egy pár csepp olajat.- Olajam sincs.- Akkor csak egy kenyérdarabkát.- Még kenyerem sincs.- Akkor nem értem, mit keres magánál az egér? Különös tehén- Kendnek meg milyen különleges tehene van, szomszéd?- Hát má' miért volna az különleges?- Hogy még pipálni is tud!- Ugyan má1, hogy tudna?- Nem azért füstöl az istállója? MOZAIK HARGITAI ÉVA A teljes géppark rótta az utakat a hóesésben éjjel Már tegnap délután vörös riasztás volt érvényben az ország dunántúli és középső területére. A közútkezelő tájékoztatása alapján a főutak sónedvesek, illetve latyakosak, a mellékutak latyakosak, havasak voltak a megyében az esti órákban. Lapzártánkig az összes út járható volt, a közútkezelők pedig teljes gépparkkal dolgoztak, hogy ez így is maradjon. Munkájukat nehezítette, hogy mire végeznek egy adott szakasszal, addigra azt ismét belepte a hó. A 30-40 kilométer/órás szél miatt éjjel hóátfúvások voltak. Estig mindössze egy-két centiméter friss hó hullott, reggelig még 15-30 centit vártak. Bár utóbbit inkább a Dunántúl nyugati részére jósolták. Ma is számíthatunk kisebb havazásra, azonban három-öt centinél több csapadék nem várható. Mivel az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a só használata a sok havazás miatt, ezért a társaság egyéb anyagokat - homok, zúzalék, salak, illetve kálcium-klorid - is bevet a síkosságmentesítés során. A közútkezelők arra kérik a közlekedőket, hogy téli gumi, illetve hólánc nélkül ne induljanak útnak. A biztonság kedvéért mindenki vigyen magával meleg ruhát, esetleg ételt és italt, illetve tankolja tele az autót indulás előtt. ■ Molnár Á. szakított szíve villanyszerelőjével, Jamie Padgett-tel. Az elhi- degülésen kívül állítólag Tommy Lee féltékenykedése is hozzájárult a búcsúhoz. A volt férj ugyanis nehezen viselte, hogy két fiuk jól kijött a pótpapával HIRDETÉS GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk■ lapunk hasábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: SZEKSZÁRDI MENHELY TEL.: 06-20-981-0558 jocky Sziasztok! Jocky vagyok, kettő hónapos keverék kisfiú kutya. Négy hetesen egy „SZEMÉT” felirattal ellátott dobozban érkeztem a menhelyre öt testvéremmel együtt. Vidám, játékos ku- tyus vagyok, azt mondják német juhász nagyságú leszek, ha egyszer felnövök. SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: & & w & a $ KÉZI HÚZÁS: v a w a $$1 NYEREMÉNYEK A 6. játékhéten nem akadt telitalálatos szelvény. A hattalálatosokért egyenként 249 520 forintot, az ötösökért 4850 forintot, a négytalálatosokért pedig egyenként 930 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. A várható főnyeremény a 7. héten 100 millió forint. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke február Idén: O Pisztolyt szegezett a tisztviselőfejéhez, majd gúzsba kötözte 0 Pörög a gázóra, mégis hideg van a lakásokban © Hódok lepték el a szekszárdi nagyáruházai 0 Atomerőmű: nem hasadtak az álláspontok 0 Megy a szex ? így szítsa fel ismét a tüzet! TE0L.hu TRAFFIPAX Időpont Helyszín 08.30- 10.30 _____6-os főút, 151 km + 5 00 m (Széptölgyes) - Kakasd felől 11.00- 12.00 Mucsfa 13.30- 14.30 Kisvejke 15.00- 16.00^ Závod 10.00- 12.00 Dombóvár, Hunyadi tér 13.00- 15.00 61-es főút, Birka major 15.00- 17.00 Attala 09.00- 10.00 6-os főút paksi szakasza 13.00- 16.00 Paks lakott területe 16.30- 19.30 6-os főút paksi szakasza VÍZÁLLÁSOK a dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunafóldvár -78 cm, Paks 60 cm, Dombori 87 cm, Árvízkapu 462 cm. A sió Palánknál 192 cm. HOROSZKÓP vízöntő (1.21-11.20.). Különös lehetőséggel kecsegtetik, amely könnyű meggazdagodást ígér. Legyen nagyon éber, ne dőljön be mindenféle csábításnak. halak (II. 21-111.20.). Nagyon ügyeljen az egészségére. Fogyasszon almát, zöldségféléket, hogy erei rugalmasak legyenek, és jó legyen a vérkeringése is. kos (III. 21-IV. 20.). A munkában sikeres, ami által több lesz a bevétele. Népszerűsége nagyra nő. Szerelmi téren maradjon a realitások talaján, nehogy csalódás érje. bika (IV.21-V.20.). Stressztűrő határa kicsi, hamar kifárad és rosszkedvű. Energiagyűjtésre kiváló lenne egy romantikus utazás, ami mindig felvidítja. ikrek (V. 21-VI. 21.). Úgy érzi, hogy lassan múlik ez a naptár szerinti legrövidebb hónap. A tavasz eljövetelével sok minden megváltozik, az Ön hangulata is. rák (VI.22-VII.22.). Ön valószínűleg több egyesület, szervezet tagja, illetve többféle közösségi tevékenységben vesz részt. Kampányidőszakban éppen az ilyen aktivitásnak van szezonja. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Ha valaha is voltak kétségei erotikus vonzereje felől, a Vénusz ragyogó égiteste ezeket szerte- foszlatta. Egyszerre több lehetséges partner van a láthatáron, szűz (Vili. 24—IX 23.). A Merkúr jelenlegi helyzete kedvezőtlenül hat pénzügyeire. Uralkodó bolygójának láthatósága fokozatosan romlik. Ez nem szerencsés időpont komolyabb vállalkozáshoz. mérleg (IX.24-X.23.). Erőfeszítései jó eredményeket hoztak, pedig gátolták is sokszor. Egy ilyen feszült időszak után jót tehet valami kellemes, üdítő családi program. SKORPIÓ (X. 24—XI.22.). A véletlen egy befolyásos személlyel hozhatja össze, ha eleget tesz egy húzódozva vállalt társasági meghívásnak. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Mialatt a világ vidámabbik része élvezi a karneváli hangulatot, Ön módfelett józan lelkiállapotban van. Ennek oka az is lehet, hogy félti az egészségét. bak (XII. 22-1.20.). A Bakban a Hold, és hatására sikerül megnövelnie népszerűségét, ami céljai eléréséhez vezet. Párkapcsolatában igen magasra teszi a mércét.