Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-11 / 35. szám

4 OHM Bárki véleményezheti a rendezési tervet egységes szerkezetbe foglal­ták a szakemberek a város 2005-ben megszületett rende­zési tervének azóta elvégzett módosításait. Mireider Lász­ló, a városháza építési osztá­lyának vezetője elmondta, hogy a nemrég elkészült do­kumentációt egy hónapon ke­resztül bárki tanulmányoz­hatja és véleményezheti. Az anyag február végéig a pol­gármesteri hivatal építési osz- tályáa hozzáférhető, később felteszik a város honlapjára. Mözsi Szabó Istvánt köszönti a város A magyar Kultúra Lovagja lett Mözsi Szabó István. A Tolnán élő festőművész az elismerést a Magyar Kultú­ra Napján, Budapesten vette át. A város a felavatott lova­got ma délután négykor a városháza dísztermében kö­szönti. Varrott csipkék a gyakorlatban is varrott csipkék címmel Vargáné Kovács Veronika ki­állítása nyílik ma 17 órakor a Tolnai Galériában (a Penny parkoló mellett). A megnyitó után az alkotó a gyakorlat­ban is bemutatja a varrott csipke készítését. Húsvéti pályázat, immár harmadszor harmadik alkalommal hir­dette meg húsvéti alkotópá­lyázatát a Bezerédj szabad­időközpont. A pályaművek bármilyen technikával ké­szülhetnek, a lényeg, hogy kapcsolódjanak a húsvéti ünnepi szokásokhoz. Korha­tári megkötés nincs. A be­adási határidő március 8. A legjobb alkotásokból már­cius 11-én nyílik kiállítás. Az első idei véradás a lovardában AZ idei első tolnai véradásra február 23-án, kedden, dél­előtt 9 és délután 3 óra kö­zött kerül sor. A helyszín a lovarda, a szabadidőközpont színpada. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A TOL­NAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. TOLNA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. FEBRUÁR 11., CSÜTÖRTÖK Kitűnő lett a pályázat korszerűsítés Kiemelt kategóriába került az iskolaprojekt A rend civil őrzői a megye élmezőnyében foglalnak helyet Korszerűvé és takarékos­sá válik a tolnai általános iskolai oktatási rendszer, ha sikeres lesz a város ál­tal nemrég benyújtott uniós pályázat. Erre a polgármester szerint jó esély van, tekintve, hogy a tolnai pályázati anyag szakmailag nagyon jól si­került. Steinbach Zsolt- Kiemelten támogatott kategó­riába került az önkormányzat ál­tal benyújtott iskolapályázat, az­az szakmailag nagyon jó az anyag. Mindez azt jelenti: jó esély van arra, hogy az önkor­mányzat elnyerje az igényelt pá­lyázati támogatást a Bartók utcai iskolakorszerűsítésre - tájékoz­tatott dr. Sümegi Zoltán polgár- mester. Erről a lehetőségről tavaly ok­tóberben írtunk először. Azóta a pályázatot már beadta a város. Az előzményekről szólva dr. Sü­megi Zoltán elmondta: a város korszerűtlen, elaprózott iskola- szerkezete régi probléma. Mint ahogy nem új az a felismerés sem, hogy az önkormányzati ál­talános iskolákat úgy lehetne korszerű, egyben takarékos mó­Kedvező esetben egy év múlva indulhat a munka dón működtetni, ha a város há­rom pontján található alsó tago­zatok mellett a felső tagozatot egy, központi helyen hoznák lét­re. Erre a legpraktikusabb meg­oldásként a Bartók utcai isko­la korszerűsítése, bővítése kínál­kozott. Mint arról szintén többször ír­tunk, kezdetben olyan elképze­lések voltak, hogy akár önerőből is elvégzi a város ezt a későbbi­ekben megtérülő a beruházást. Akkor úgy számoltak, hogy eh­hez mintegy 450 millió forintra lesz szükség. Bár volt akkor is pályázati lehetőség, de annak a kiírásnak a feltételei nem voltak összhangban az önkormányzat elképzeléseivel. A mostani kiírás azonban már megfelelt a céloknak. A pályá­zat alapján a Wosinsky Mór Ok­tatási Intézmény egyéb fela­datainak ellátása mellett mű­vészetoktatási központtá válna a mikrotérségben három művé­szeti ágban, úgy mint zene, tánc és képzőművészet. (Az in­tézmény mikrotérségi szere­pe például a zeneoktatásban már eddig is megvolt, hiszen a környék településeiről több di­ák most is a tolnai zeneiskolába jár,) Sikeres pályázat esetén ugyanakkor a Bartók utcai isko­la bővítéséhez, korszerűsítésé­hez is uniós támogatás nyerhető. A wosinsky Mór Oktatási In­tézmény mikrotérségi szere­pének fejlesztése és művé­szet-oktatási központtá téte­le az oktatási infrastruktúra és szolgáltatás-rendszer megújításával - ez a címe a város által beadott pályázat­nak. A tervezett építkezésre vonatkoztatva ___ ez azt jelen­ti, hogy a Bar­tók utcai isko­laépület bővíté­sével 14 tanter­messé (plusz a szaktantermek) vá­lik az intézmény. épül egy új ebédlő is. Emellett a zeneiskola épületének külső felújí­tása is szerepel a ter­vekben. A beruházás összköltsége 620 millió forint, az igényelt támo­gatás 531 millió. A pályázat kétfordulós. Az első forduló el­bírálására 2010-ben sor ke­rül. Az építkezés tervezett kezdése 2011. március, tervezett befejezése 2012. október 30. Dr. Sümegi Zoltán polgármester szerint jó esély van arra, hogy az önkormányzat elnyerje az igényelt pályázati támogatást Az új iskolában a Wosinsky fel­sősei mellett a Széchenyi és a mözsi I. István iskola 5-8. osztá­lyosai tanulnak majd az összevo­nás után. jelenleg a Wosinsky- ban felsős évfolyamonként 2, a másik két iskolában egy-egy osz­tály van, azaz a négy évfolyam­ban összesen 16 osztály. Az ösz- szevonás után az 5-6. osztályok­ban feltehetően marad az évfolya­monkénti négy tanulócso­port, de 7-8-ban, a hatosztályos gimnáziumba való jelentkezések alapján valószínű, hogy csak 3-3 osztály marad. Megtakarítást je­lent az is, hogy a felső tagozatok­ban a taneszközöket nem három iskolának kell megvenni, hanem csak egynek, csökkennek a világí­tási, fűtési költségek is. Ugyanak- j kor az új iskola jóval korszerűbb lesz, mint a jelenlegiek. Az egy személyre jutó szolgálat tekintetében a megye élmező­nyéhez tartozik a tolnai polgárőr­ség - állapította meg dr. Szilák Mihály a Tolnai Polgárőrség Köz­hasznú Egyesület múlt pénteki közgyűlésén, az Alimentál étte­remben. A rend civil őrei 274 na­pon, 3850 órában láttak el járőr- szolgálatot, biztosítottak rendez­vényeket. A 29-ről 33-ra emelke­dett létszám mellett tárgyi eszkö­zökben Is gyarapodtak: a várostól kapott Suzuki mellett két robogó­val bővült a járműállomány, ru­házatra pedig mintegy félmillió forintot költöttek. Részben az ön- kormányzat háromnegyedmilli­ós éves támogatásának köszön­hetően. A tolnai szervezet az or­szágos szövetség idei programja nyomán hét pontos vállalást tett: többek között a polgárőr ügyeleti szolgálat létrehozásáról, az idő­sekkel való kapcsolattartásról, vagy Az egy iskola - egy polgárőr mozgalomban való részvételről. Sipőcz György titkár szólt a tolnai polgárőrök kiváló szerep­léséről a különböző sport- és szakmai versenyeken. Az ese­ményen elismeréseket is átad­tak: Schuck Dezső, Schuck Ist­ván, Horváth József, Kvanduk Mihály, Sebestyén János, Tóth Sándorné, Würzel Zoltánná, Ve­lő József, Retek Pál, Bánvölgyi Ferenc és három ifjú polgárőr, Tóth Evelin, ifj. Würzel Zoltán és Tóth Péter kapott oklevelet és tárgyjutalmat. ■ Zs. S. Minden maradt a régiben a vezetőségben Nincs változás a Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének vezetőségé­ben a múlt heti tisztújító közgyű­lés után. Baksainé Kenessei Éva elnöknek több mint tíz éve szavaz bizalmat a tagság. A titkár to­vábbra is Antal Zoltánná, a gazda­sági vezető Zöldné Györkő Jolán. A vezetőségi tagok: Lőrincz Lász­ló, Makó Zoltán, Széles András és Knopf Jánosné. Az ellenőrző bizottság tagjai: Bordás Brigitta, Gotrián Tiborné és Ványiné Guld Erika. Annyi változás viszont történt, hogy a vezetőséget ezút­tal nem kettő, hanem öt évre vá­lasztották. ■ H. T. Közel fél mázsa az átlagos zsákmány halasítás Negyven település horgászai látogattak el tavaly a Felső-holtágra Átlagosan negyvenöt kiló halat fogtak a tolnai horgászok az el­múlt évben - derült ki a Tolnai Horgászegyesület elnökének tá­jékoztatásából. Ifj. Németh István elmondta: kiemelkedő eredmé­nyek is születtek. Volt, aki egyma­ga több mint hetven darab pon­tyot zsákmányolt, és olyan hölgy horgász is akadt, aki 78 kiló pon­tyot fogott. Több harminc kiló fe­letti harcsa is (vágó)horogra ke­rült. A pontyfogási esélyeket nagyban növelte, hogy az egye­sület tavaly több mint 11 tonna méretes halat telepített ebből a fajból a holtágba. Ahogy 2009-ben, úgy idén sem lesz tilalom pontyra és harcsára, ezzel is hozzájárulnak az ered­Egy tavalyi, 36 kilós harcsa, Buchmüller Róbert zsákmánya ményességhez. A tolnai egyesü­let 2009-ben is a megye egyik leg­nagyobb létszámú csapata volt, a maga 865 tagjával. A Felső-holt­ágon egyébként több mint negy­ven településről érkezett pecás horgászott tavaly. Az egyesület ver­senycsapata 2009- ben is kiemelkedően teljesített, mind az if­júságiak, mind pedig a felnőttek közt A halőrzés az elmúlt évben pél­dátlan szervezettséggel folyt a holtágon, köszönhetően az egye­sület társadalmi halőreinek, vala­mint a paksi vízirendőröknek, a tolnai rendőrőrsnek és a tolnai polgárőröknek. Az őrzést segítet­te az NCA pályázati pénzéből vá­sárolt csónakmotor. Az egyesület vezetése idén növeli a halőrzésre szánt összeget A személyi jövede­lemadó egy százalékából felaján­lott összeg 132 ezer forinttal gya­rapította az egyesület kasszáját. A területi engedélyek ára eb­ben az évben mini­málisan, az áfa mér­tékével, 19 ezerről 20 ezer forintra emelkedik. Az ebből befolyó pénzt kizárólag halasítás- ra fordítanák. Továbbra is tervezik egy, a város közelében lévő, a holt­ággal határos telek megvásárlá­sát, amire horgásztanyát építené­nek. Az ehhez szükséges pénz rendelkezésre áll. ■ S. Zs. ■ Pontyból a ki­fogható meny- nyiség marad a napi két darab. ___________________________________________________________ ___________________________________ HIRDETÉS Pá lyázati felhívás háziorvosi munkakörre Tolna Város Önkormányzatának Képviselö-testülete pályázatot ir ki Tolna város Mözs településrészén 1698 kártyás felnőtt háziorvosi körzete orvosi feladatainak ellátására. Rendelő: 7131 Mözs, Szent István u. 13. sz. A tevékenység vállalkozó háziorvosként látható el. A tevékenység magába foglalja a hétközi és hétvégi központi háziorvosi ügyeleti szolgálatban való részvételt. Az az orvos, aki Mözs településrészen kíván letelepedni, a pályázat elbírálása során előnyben részesül. Pályázati feltételek: A 4/2000.(11.25.) EüM rendelet szerinti képesítés és az ott, valamint a 18/2000.(11.25.) Kormányrendeletben előírt egyéb feltételek. Bővebb információ kérhető: Dr. Handl Mária vezető-háziorvostól /Tel :06/20/936-43-02/ Parragné Merk Máriától, a Polgármesteri Hivatal ügyintézőjétől/Tel. :74/540-816/ A részletes pályázati kiírás megtekinthető Tolna város honlapján: www.tolna.hu i

Next

/
Thumbnails
Contents