Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-01-31 / 5. szám

2010. JANUÁR 31.. VASARNAP 7 INTERJÚ légiós A hollandiai életből főleg a magyar koszt hiányzik Dzsudzsák Balázsnak, a legsikeresebb külföldön játszó magyar futballistának, aki már Eindhovenben is igazi sztárnak számít. A REAL MADRID MAJDNEM MEGRÍKATTA Vitathatatlanul Dzsu­dzsák Balázs a legmaga­sabban jegyzett mai ma­gyar futballista, játékára még a Real Madrid is fel­figyelt. A reakciója is pontos értékítéletről árul­kodott: majdnem elsírta magát. A magyar szélső egyelőre Eindhovenben marad, és nem lesz a Fi­desz kampányarca. Dénes Tamás-Szabó Tamás- Többször is elmondta, hogy a tavalyi volt karrierjének leg­jobb éve. Az idén mivel tudná felülmúlni?- Ha minimum hasonló lesz, akkor decemberben sem fogok panaszkodni. A PSV-vel szeret­ném megnyerni a holland baj­nokságot, ha ez sikerül, akkor a csapat teljesítményét nézve már felülmúltuk a tavalyi évet.- Tegyük fel: a PSV-vel nem nyer semmit, de a válogatottal az őszi Eb-selejtezőkön siker­rel jár.- Már alá is írtam! Sokkal na­gyobb örömöt jelentene, ha a vá­logatottal menetelnénk. Nekem a nemzeti csapat sikere minden­nél fontosabb.- Az őszi vb-selejtezőkön cső­döt mondott a válogatott. A közvélemény Dzsudzsák Ba­lázsban is csalódott, hiszen amíg a PSV-ben hétről hétre gólokkal, gólpasszokkal tűnt ki, addig itthon átlagos telje­sítményt nyújtott. A szurkolók az idén többet fognak várni. Nem nyomasztja?- Nincs ezzel semmi problé­ma. Vállalom, hogy a válogatott­ban nem úgy játszottam, mint a PSV-ben. Megértem a szurkoló­kat és mindenki mást, aki jó já­tékot vár tőlem, hiszen olyan bajnokságban játszom, amely Európa topligái közé tartozik. A többi légióssal együtt rendre bi­zonyítjuk, hogy képesek va­gyunk kiemelkedő teljesít­ményre, meccseket döntünk el. Mindezek alapján jogos a kriti­ka, amikor az én játékomat ve­szik elő. Nagyon csalódott vol­tam, nem értettem, mi történt velem. Várom a következő fellé­pést a válogatottban, látni fog­juk, hogy sikerült-e előrelép­nem. Remélem, legközelebb már pozitívan fogunk erről be­szélgetni, és két vagy három gól áll a nevem mellett a nemzeti csapatnál.- Könnyen lehet, hogy a válo­gatottban nyújtott teljesítmé­nye miatt nem került be né­hány újságírónál az első öt kö­zé a magyar Aranylabda-sza- vazáson.- Biztos vagyok benne, hogy nyomot hagyott a teljesítmé­nyem, és néhányan ezért feled­keztek meg rólam. Annyira vi­szont nem hiszem, hogy rosszul játszottam volna, hogy kikerül­jek az első ötből. Valóban nem nyújtottam szenzációs játékot, de az akarattal és lelkesedéssel nem volt probléma. ,Ez a szava­zás persze mindenkinek a szub­akkor találkozunk. Nekem sze­rencsém volt, mert két hete Bo­dor Boldizsár, legutóbb pedig Ba­bos Gabi ellen játszottam.- Hogyan telik egy magyar nap Hollandiában?- Evéssel, mindenkinek a ka­ja hiányzik a legjobban. Főleg annak, akinek nincs barátnője vagy felesége, mint nekem. A magyar társalgás is hiányzik, a hülyéskedés. Ha összeülünk, „szívjuk” egymás vérét, zrikál- juk a másikat.- Egy hete Babos Gábor ellen játszott. Élcelődtek egymás­sal?- Persze, meccs előtt, közben és után. A mérkőzésen, például, kedvesen beintett nekem, mert a félpályáról akartam gólt lőni neki. Láttam, hogy kint állt, ezért rálőttem. Azt mondta, jó öt­let volt, csak ahhoz el kellett vol­na találnom a labdát. Valamivel később ujjheggyel védte egy lö­vésemet, és amikor mentem szögletre, pacsiztunk. A lefújás után beszéltünk, és miután nyertünk, kapott tőlem eleget. Ráadásul a tavalyi fordulóban is legyőztük őket. Ehhez képest jól viselte.- Hogyan viseli a szinte nap­ról napra erősödő népszerűsé­get?- Elég jól, csak néha nehéz. Mostanság különösen a keddi nap volt meredek, a fideszes ügy miatt. Délután már nem szí­vesen vettem fel a telefont, mert nem akartam magyarázkodni olyan dolgok miatt, amelyek va­lótlanok. Nem tudtam megerősí­teni az információt, mert senki­nek sem mondtam azt, hogy én leszek a Fidesz kampányarca. Nem szeretnék részt venni a pártpolitikában. Az ellenzéki párttal mindössze egy kiad­ványról beszéltünk, azt kérdez­ték, megjelenhetne-e, hogy azt szeretném, ha Magyarország­nak olyan kormánya lenne, amelyik a sportot és azon belül a labdarúgást kiemelten támo­gatja. Mindenkivel szívesen be­szélgetek, nem bújok el az új­ságírók elől, pedig nem kötele­ző felvenni a telefont. De amíg nincs botrány, amíg nem árta­nak nekem, addig szívesen be­szélgetek.- A holland bulvár „vére­sebb”, mint a magyar?- Itt sokkal egyszerűbb dol­gom van. A sajtófőnökünk meg­kérdezi, hogy szeretnék-e nyilat­kozni, és ha nem akarok, akkor nem kell. Bevallom, többször mondok nemet az ittenieknek, a magyarokkal szívesebben be­szélgetek. Éppen ezért az ottho­ni médiában többször szerepe­lek, de újabban Hollandiában is sűrűn kérdeznek.- Mi lesz a Real Madriddal?- Korai lenne még erről áb­rándozni. Úgy érzem, nem ál­lok még készen arra, hogy egy ilyen klubhoz igazoljak. Persze nem is tart itt a történet. De amikor elolvastam a spanyol Marca cikkét arról, hogy fi­gyel a Real Madrid, majd­nem elsírtam magam. Deportivo La Coruna, a Valen­cia és Villarreal is bejelentke­zett, nem beszélve a Real Madrid érdeklődéséről. Nyá­ron már nehezebben fogja megtartani a PSV.- De akkor sem csalódnék, ha maradnom kéne. Ez azt je­lentené, hogy az edzőm tovább­ra is ragaszkodik hozzám, nem szeretne tőlem megválni, mert fontos láncszeme vagyok a csa­patnak. Ettől nagyobb önbizal­mat semmi sem adhat egy játé­kosnak. Jó érzés, amikor egy idegen országban fontosnak tartanak. Jól érzem magam Eindhovenben, ha maradni kell, akkor azt jó szívvel teszem.- Végül is Hollandiában, illet­ve a közeli Belgiumban több magyar légiós játszik, mint Spanyolországban. Tartja a kapcsolatot velük, összejár­nak?- A legnagyobb randiguru Ju­hász Roland. Jó csapatkapitány­hoz méltóan ő szervezi ezeket a találkozókat. Többnyire telefo­non tartjuk a kapcsolatot, mert mindannyian sok meccset ját­szunk. De ha szabad a hétvége, Délután már nem szívesen vettem fel a telefont, nem akar­tam magyarázkodni olyan dolgok miatt, amelyek valótlanok. jektív véleményét tükrözi. Azért volt fájó számomra, mert hétről hétre jó teljesítményt nyújtottam egy elitbajnokságban, és ennek ellenére sem kerültem be abba az ötösbe, amelyet a külföldön játszó légiósok közül választot­tak. Szeretem a kihívásokat, ezért 2010 arról is szólhat, hogy bekerüljek. noki címért harcol Hollandiá­ban, az Európa Liga-indulás pe­dig garantált. A PSG most kezd visszatérni, túlélt egy válságot, talán újra számolni kell vele nemzetközi szinten. Egyéb­ként, bevallom, nehéz kérdés volt, mert hallottam, hogy ko­molyan érdeklődtek irántam a franciák. Névjegy 1986. december 23-án született, Nyírlugosban. 2000- ben a Nyíradony SE csapatában kez­dett futballozni, majd hamarosan a debre­ceniek látókörébe került. 2001- BEN a Debreceni Olasz Focisuliba, Ke- let-Magyarország leghíresebb utánpótlás­nevelő klubjába, Hegedűs Gábor kezei alá került. A következő években ott futballozott, illetve közben a DVSC fiókcsapatának, a Létavértesnek a játékosa is volt. 2003-ban tagja volt a magyar U17-es váloga­tottnak, amellyel a legjobb nyolc közé jutott az Európa-bajnokságon. Balázs a selejte­zőkön, élete első válogatott mérkőzésén, győztes gólt szerzett Svájc ellen. 2005. április 9-én, az MTK elleni mér­kőzésen mutatkozott be a magyar NB I-ben. Az idény végén a Debrece­ni VSC-vel felnőtt bajnoki címet nyert. 2006. ÁPRILIS l-JÉN, a Diósgyőr el­leni mérkőzésen megszerezte első gólját az élvonalban. Másodszor is bajnoki címet nyert a szezon zárásakor. 2007. június 2-án Iraklionban, Görögország ellen játszott először a magyar válogatottban. Második fellépése az olasz elleni volt, két és fél hónappal később, remek játékkal járult hozzá a világbaj­nok legyőzéséhez. Akkor már háromszoros magyar bajnok­nak, egyszeres Magyar Kupa­győztesnek, háromszoros Szu­perkupa-győztesnek mondhatta magát. 2008 januárjában csatlakozott a holland PSV Eindhoven csa­patához. Első fél évében bajnoki címet nyert a piros-fehérekkel. 2009 tavaszán 32 mérkőzésen szer­zett 11 góllal zárta a bajnoki idényt A következő szezon elején, 2009. au­gusztus 16-án élete eddigi legjobb meccsét játszotta a rivális Ajax ellen. Két góllal és egy gólpaszszal járult a 4-3-as győzelemhez. A forduló után a goaLcom internetes portál a hétvége legjobb játékosának választotta - vi­lágviszonylatban. Dzsudzsák remek őszi tel­jesítménye elismeréseként bekerült Hollandi­ában a szezon álomtizenegyébe. 2010 a továbblépés lehetőségét ígéri. A spa­nyol Marca korábban megszellőztette, hogy Balázst a Real Madrid is figyeli. Olvasni le­hetett korábban az Arsenal és a PSG érdeklő­déséről is. A bajnokságban vezető PSV kulcs­embere lett, csak Isaksson és Lazovics ját­szott nála több mérkőzést, s csak Toivonen szerzett nála több gólt. Sztár lett Eind­hovenben, eredeti vételárának, a kétmillió eurónak ma már legalább a dupláját éri. Kapós minden szempontból: már felfedezték a magyarországi reklámozók is.- Január első felében kis hí­ján csapatot váltott, a francia PSG vitte volna. A PSV-t hova helyezi a párizsi csapathoz képest?- Az utóbbi évek teljesítmé­nye alapján egyértelműen a PSV-t rangsorolom előbbre, hi­szen minden szezonban a baj­- Csalódott volna, ha a PSG- ben találja magát?- Picit igen. De ez nem ment volna ilyen könnyen, mert en­gem is megkérdeztek.- Spanyol csapatokról is hallani, az Atletico Mad­rid, a

Next

/
Thumbnails
Contents