Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-27 / 22. szám

4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JANUÁR 27., SZERDA Egymást erősítik a rend civil és hivatásos őrei tamási térsége A polgárőrök a jövőben szeretnének több közös szolgálatot adni a rendőrökkel, a rendőrség pedig örömmel fogad­ja a segítséget. Ez a kölcsönös előnyökkel járó együttműködés volt a fő témája annak a nemré­giben lezajlott megbeszélésnek, amelyen a Tamási Rendőrkapi­tányság munkatársai, a terüle­ten szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak, illetve tizenhat, a térséghez tartozó polgárőr egye­sület képviselői vettek részt. Mint arról Badáczy Szabolcs, a kapitányság hivatalvezetője tájé­koztatott, a polgárőrségek vezetői jelezték, hogy szeretnének, első­sorban a helyi körzeti megbízot­takkal többször közösen járőröz- ni, amelynek támogatására az Országos Polgárőr Szövetségtől pályázati pénzt lehet nyerni. A rendőrkapitányság öröm­mel veszi a polgárőrök kezdemé­nyezését, tekintve, hogy a jelen­tős rendőri létszámhiány miatt ez nagy segítséget jelent nekik. Ugyanakkor fontosnak tartják azt is, hogy olyan időszakokban is legyenek polgárőrök az utcá­kon, amikor éppen nincs rendőr a településen. Szó volt arról is, milyen közös, összehangolt intézkedésekkel lehet megelőzni az idősek ellen elkövetett erőszakos bűncselek­ményeket. ■ S. K. Még jelentkezni lehet állatjóléti támogatásra Még pár napig - január 31-ig - lehet pályázni állatjóléti támoga­tásra. A keret összege sertések­nél összesen 6 milliárd, barom­fi esetében 4 milliárd forint. A tá­mogatási igényeket január 31-ig kell benyújtani a Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Az állatjóléti támogatás az idén január 1. és december 31. között tömésre nevelt libára és kacsára, beólazott jércére és előnevelt pulykára, illetve a levágott ösz- szes baromfifélére, vágóhídra, vagy külföldre kiszállított vágó­sertések, illetve koca süldőkre adható. A támogatás baromfiállomá­nyonként évi egy alkalommal, sertések esetében negyedévre, kérelmezőnként egy alkalom­mal igényelhető. ■ M. I. Látogatók az atomerőműben. Hazánkban kiemelkedő a nukleáris energiatermelés elfogadottsága, aminek titka iránt külföldiek is érdeklődnek A paksi áram a legolcsóbb értékelés Több tekintetben is sikeres volt 2009 az atomerőműben Minden eddiginél több áramot termelt tavaly a paksi atomerőmű. A cég vezetői tegnap a Magyar Tudományos Akadémia székházában számoltak be a nemcsak gazdasági­lag sikeres évről. Vida Tünde Budapest, PAKS - A legfonto­sabb feladat a meglévő négy blokk biztonságos és gazdaságos üzemeltetése, mert az teremt er­kölcsi és gazdasági alapot a to­vábbi tervek megvalósításához - hangsúlyozta évértékelő sajtó- tájékoztatóján Süli lános. A Pak­si Atomerőmű Zrt. vezérigazga­tója tegnap a Magyar Tudomá­nyos Akadémián beszámolt ar­ról, hogy minden tekintetben túlteljesítette terveit és előző évi eredményeit az atomerőmű. Ver­senyképességét is megőrizte, hi­szen Magyarországon a legol­csóbban állította elő a villamos­energiát. Ennek, illetve a válság miatti igénycsökkenésnek kö­szönhető, hogy a hazai energia­felhasználás terén nőtt a paksi erőmű aránya. Az pedig, hogy nőtt a megtermelt villamosener­gia-mennyiség, annak az ered­ménye, hogy véget ért a teljesít­ménynövelési program. Ennek eredményeként nőtt 500 mega­watt (MW) fölé minden paksi blokk teljesítménye. Miután most a Dunából származó hűtő­víz hőmérséklete alacsony, na­gyobb a hatásfok, megközelíti a paksi teljesítmény a 2050 mega­wattot. A múlt évben összesen 15 427 gigawattóra (GWh) ára­mot termeltek, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az árbevétel még ennél is na­gyobb arányban, 9,2 százalékkal nőtt. 2009-ben 154,1 milliárd fo­rint árbevételt könyvelhettek el Pakson úgy, hogy az áramot ki­lowattonként 10,67 forintért ad­ták, 5 százalékkal magasabb áron, mint az előző évben. Mint Süli János elmondta, ko­rábban jelentős létszámleépítést hajtottak végre, ám ez a folyamat véget ért, sőt tavaly már két szá­zalék körüli létszámemelkedés volt. A vezérigazgató azt is hozzá­tette, március 1-jéig 160 embert átvesznek azoktól a cégektől, amelyek az atomerőműben vállal­nak feladatot, mert bebizonyoso­dott, hogy ilyen formában hatéko­nyabb a munkavégzés. Jelentős létszámbővítés pedig legközelebb akkor lesz, amikor elkezdődik a tervezett két blokk felépítése. Az ezt előkészítő Lévai Projekt­re komoly feladatok várnak idén, hiszen dolgoznak a szakember­utánpótlás biztosításától kezdve a tender kiírásán át a finanszírozá­si modell megalkotásán is. A kép­zést nagy körültekintéssel szer­vezik - emelte ki Süli János -, hi­szen hosszú évek kellenek a meg­felelő szakemberek felkészítésé­hez. A finanszírozással kapcsolat­ban kifejtette, hogy a két 1000- 1200 megawattos reaktorblokk megépítése a kalkulációk szerint kétezermilliárd forintba kerül. A Paksi Atomerőmű Zrt és a Ma­gyar Villamos Művek Zrt. stabil, tőkeerős és hitelképes alüioz, hogy megteremtse a szükséges forrásokat szakmai befektető be­vonásával. A tendert jövő évvégé­re írják ki, mint ahogyan 2011 vé­ge az üzemidő-hosszabbítás te­kintetében is jelentős dátum: ak­kor kell az engedélyt benyújtani a nukleáris hatósághoz. Az ehhez szükséges műszaki átalakításo­kat folyamatosan végzik a karban­tartásokkal összehangolva, emel­te ki Süli János. Az idei fő feladatok nem térnek el a múlt évitől A STABIL TERMELÉSEN, a négy blokk élettartamának meg­hosszabbításán és az új blok­kok előkészítésén dolgoznak idén. A munkához jó alapot te­remt az atomerőmű működésé­nek társadalmi elfogadottsága, ami meglepően magas, 77 szá­zalék. Ugyancsak nagy támo­gatást élvez a tervezett bővítés, a megkérdezettek 65 százaléka ért egyet azzal, hogy épüljön új atomerőmű Pakson. Mittler Ist­ván kommunikációs igazgató ennek kapcsán elmondta, hogy rendkívül sokféle eszközt használnak arra, hogy tájékoz­tassák a lakosságot az erőmű működéséről és terveiről. Na­gyon népszerű a tavaly útjára indított tájékoztató kamion, ezért azt tervezik, hogy az or­szág minden jelentősebb tele­pülésére elmegy a következő években. A mozgó kiállítás au­gusztusban egy hónapot tölt majd Európa Kulturális Fővá­rosában, Pécsett. Kettő a kultúra, de egy az út az óvodában is szekszárd A cigány gyerekek társadalmi beilleszkedését is se­gítő kétkultúrás óvodai program került terítékre a szekszárdi Ci­vil Bűnmegelőzési Műhely teg­napi összejövetelén. Horváth Erika, a kétkultúrás nevelési programot mindennapi gyakorlattá váltó szekszárdi 2. számú óvoda és bölcsőde vezető­je elmondta: rá kellett jönniük, hogy egy korábbi felzárkóztató kísérletük azért nem hozott eredményt, mert a cigányok nél­kül akartak cigány programot csinálni. Ezután indították el azt a folyamatot, amely egymás kul­túrájának megismerésére irá­nyult. Rengeteg közös progra­mot csináltak, amelyek révén ki­alakult egy kölcsönös bizalmi kapcsolat, amelyben mindenki érezhette, hogy van helye a kö­zösségben. Óvodájukban a ci­gány autentikus zene éppúgy ze­nehallgatási anyag, mint a ma­gyar, vagy a szerb. A kanál épp­úgy ritmushangszer az óvodai ének-zene foglalkozáson, mint a dob. Azaz a cigány gyerekek is megtanulják a magyar kultúrát, és fordítva. Az óvoda pedagógu­sai emellett felkészítik a cigány szülőket például arra, hogyan kell hivatalos ügyeket intézni, miként kell a pénzt beosztani, mi az a családtervezés. Egy kü­lön berendezett helyiségben pe­dig lehetőség van a háztartási is­meretek elsajátítására is. ■ S. K. Nagy összegre pályáznak a kis közösségek bonyhád A nyári táboroztatásra szeretnének több pénzt fordítani Bonyhádon. De sok minden más­ra is jut több pénz, ha az építő kö­zösségek fejlesztésére kiírt pályá­zaton nyernek. Juhász Józsa, a Vörösmarty művelődési ház igazgatója elmondta, a maximáli­san elnyerhető 40 millió forint­hoz közeli összegre pályáznak. A dokumentációt februárban kell beadni. A projektkezdés június­ban, a zárás 2012 márciusában lesz. Támogatás nyerhető a műve­lődési házzal kapcsolatban álló közösségek meglévő programjai­nak fejlesztésére és újak indításá­ra, megvalósítására. Az igazgató mindenekelőtt a táborozási lehe­tőségeket bővítené. ■ W. G. Megújult az ÁNTSZ irodája átadás A várossal közösen finanszírozták a munkát Javult a versenyképességünk vállalkozók Kiszámíthatatlannak tartják az államot bonyhád Átadták tegnap az ÁNTSZ felújított bonyhádi épület­részét A két hónapig tartó munka magában foglalta az elektromos vezetékhálózat és az ablakok cse­réjét, a falak és a parketta rendbe­hozatalát, valamint a bútorokat és a lakástextíliákat is lecserélték. Mindez a tisztiorvosi szolgálat és a helyi önkormányzat együttműkö­désével valósult meg: előbbi 3,5, utóbbi 1 millió forintot fordított a célra. A munka nagy részét decem­berre elvégezték a szakemberek, a berendezés vett még egy kis időt igénybe. A műemlék jellegű épü­letben található irodarész átadásán dr. Schäffer Károly regionális tisztifőorvos és Varga Szilárd alpol­gármester is részt vett. *H. É. s 1 Megújult környezetben fogadhatják az ÁNTSZ dolgozói az ügyfeleket Az üzleti környezeti index 2009 első negyedévéig szinte folyama­tosan csökkent Magyarorszá­gon. A GKI Gazdaságkutató Inté­zet és a Microsoft friss felméré­se szerint azonban ezt a máso­dik negyedévben már szerény, a harmadikban pedig elég jelen­tős növekedés követte. A mutató értéke ugyanakkor utóbbiban még mindig jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól. A megkérdezett vállalkozók szerint az állami magatartás ki­számíthatatlansága 2009 végére sem változott. A válságkezelő kor­mány intézkedései ezek szerint már nem érintették jelentősen pozitív irányban a vállalatok köz­érzetét Az állami magatartás kor­látozó szerepe - hasonlóan a ko­rábbiakhoz - inkább a kis- és kö­zépvállalatok körében érezhető. Az üzleti index alakulásában je­lentős szerepet játszó 10 éves ma­gyar állampapírok kamatfelárá­nak negyedéves átlaga 2008 elejé­től 2009 első negyedévéig növeke­dett, majd a második negyedév­ben enyhén csökkent A harma­dik negyedévben a magyar gazda­ság iránti külső befektetői bizalom erősödésének jeleként közel har­madával csökkent Ugyanakkor a közéj>európai gazdaságok közül Magyarországnak kell szembesül­nie még így is az egyik legmaga­sabb kamatfelárral. ■ V. M. A versenyképességi index a környező országokban ★ 2001 2004 2008 2009 Magyarország 101 111 126 124 Lengyelország 99 111 127 126,5 Szlovénia 100 112 127,5 115 Csehország 100 115 125 123,5 Szlovákia 104 113 137 130 Románia 105 134 162 157 Ausztria 103 109 112 108 (*100=ÉVES ÁTLAG) (FORRÁS: GKI) 4 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents