Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-22 / 18. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JANUÁR 22., PÉNTEK 4 nyugdíjasok Száz napon át, mint a madár magasban Több mint kétezer óra repülés, ötszáz ejtőernyős ugrás Hauszknecht Ferenc tizenhat éves korában ejtőernyőzéssel kezdte, a veterán pilóta kétezer-háromszáz órát repült A számítógépekkel ismerkednek györköny Számítógép-kezeléssel, internethasználattal ismerkednek a nyugdíjasklub tagjai. Lückl Fülöpné klubvezető elmondta, hogy még az elmúlt nyáron kaptak három számítógépet a német önkormányzattól, ezek illetve Kuti Imréné teleházvezető segítségével nyílik lehetőség arra, hogy a nyugdíjasok szorosabb ismeretséget kössenek a computerekkel, a világhálóval. A tanfolyamra, amely ingyenes, öten jelentkeztek, (vt) A nemzeti stratégia lesz a téma az akadémián szekszárd A jövő héten, szerdán tartja meg az Idősek akadémiája címmel meghirdetett képzéssorozat első, Bevezetés az idősügyi nemzed stratégiába című előadását az MSZOSZ Tolna Megyei Nyugdíjas Koordinációs Bizottsága. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával indult a program- sorozat. Szekszárdon a Művészetek Házában 9.30 órától várják az érdeklődőket (hé) Frissítő gyógytornán vettek részt a nyugdíjasok szakadát Tizenkét nyugdíjas vett részt azon a gyógytornán, melyet György Lászlóné klubvezető tartott kedden a szakadáü idősek klubjában. Az egészségügyi képzettséggel is rendelkező vezető a mozgásukban enyhén korlátozott időskorúakat mozgatta meg, az izmok, ízületek lazítását segítő gyakorlatokkal. A gyógytorna már egy éve rendszeresen igénybe vehető, a lehetőséggel élnek is a nyugdíjasok, (szú) A decsieket várják a babitsosok szekszárd Már készülnek a farsangi bálra a szekszárdi Babits Mihály Nyugdíjasklub tagjai. Február 19-re tervezik az eseményt, amelyre meghívják a decsi klubot is. A szokásos vendéglátáson túl most a hagyományoknak megfelelően jelmezbe öltöznek a vállalkozó kedvű szép- korúak - tudtuk meg Dózsa Gyuláné klubvezetőtől, (gy) Ha összeszámoljuk a sportrepülőgéppel teljesített repülési óráit és az ejtőernyős ugrásait, akkor megállapíthatjuk, hogy a Tolnán élő nyugdíjas, Hauszknecht Ferenc életében összesen mintegy száz napnyi időt töltött a levegőben. Steinbach Zsolt Utólag elképzelve a történteket, filmbe illő jelenet lehetett, amikor 1956-ban, egy Pécs-Buda- pest között közlekedő utasszállító repülőgép Őcsény felé kanyarodott, majd amikor a falu fölé ért, néhány utas fogta magát és kiugrott a gépből. Közöttük volt az akkor ló éves Hauszknecht Ferenc, akinek az volt az első ejtőernyős ugrása. ■ Kicsit szorong: az ember, ha 800 méteren ki kell lépni a nagy semmibe. A tősgyökeres szekszárdi, de öt éve Tolnán élő Hauszknecht Ferenc mindig is repülni vágyott. A Magyar Honvédelmi a Szövetség (MHSZ) őcsényi ejtő- 5 ernyős klubjába jelentkezett. Ha- | marosan már a repülésre is volt § lehetősége, az 1957-ben megala- | kított őcsényi repülőklubban. £ A repülés fiatal szerelmese húszéves korában már ejtőernyős oktató volt, később megszerezte a sportrepülő oktatói képesítést is. Tizennyolcféle sportgépen repült. Taszáron, a katonaságnál háromszor vitték el MiG vadászgéppel próbarepülésre, de akkori ingadozó vérnyomása miatt nem felelt meg a szigorú orvosi vizsgálaton, nem lett belőle vadászpilóta. Nagyon nem is bánja, szívesebben maradt a hobbirepülésnél. Egy TU 154-es személy- szállító repülőgép vezetését is kipróbálhatta a levegőben, ahol barátja, a gép kapitánya mellette ült. Aztán negyvenéves már elmúlt, amikor egy újabb sportrepülő szerkezet típust is kipróbált: a motoros sárkányt. Megszerezte az oktatói vizsgát erre is, később ejtőernyősöket is ugratott a motoros sárkányokról, illetve vontatta a motor nélkülieket. Balesetet soha nem szenvedett, és csak egy rázósabb helyzetre emlékszik: az egyik ugrásánál csak félig nyílt ki az ernyője. Mindenesetre némi előírás- szerű hevederrángatással tíz másodperc alatt sikerült orvosolnia a problémát Megúszta. Úgy gondolja, hogy egy kis szorongás azért a repülés szerelmeseiben is van. Például az első ejtőernyős ugrásnál, amikor kinyitják az ajtót és 800 méter magasban ki kell lépni a nagy semmibe. De ha sikerül, akkor ebben az esetben is megjön az étvágy evés közben. A repülés pedig fantasztikus élmény. - Amikor az ember egyedül repül, úgy érzi magát, mint a madár. Én vezetem a gépet, arra megy, amerre én kormányozom. Ez csodálatos érzés - magyarázta. Az utolsó ugrása 1982-83-ban volt. Legutóbb pedig tavaly nyáron ült repülőn. Igaz, mivel a „jogosítványa” már lejárt, egyedül már nem repülhet. Az M6-os nyomvonalát nézték meg. Azt mondja, nagyon szép felülről. Rendszeresen kilátogat az őcsényi reptérre. Veterán pilótaként mindig meghívják a pécsi, kiskunfélegyházi, dunaújvárosi repülős rendezvényekre is. Szerinte talán a repülőbarátságra jellemző leginkább az egy mindenkiért, mindenki egyért mentalitás. Hiszen emberéletekről van szó. Össze kell tartani. Már kutatják a lexikonhoz szükséges szócikkeket bonyhád Hozzálátott a hétfőn alakult hattagú szerkesztőbizottság a völgységi település lexikonjának megírásához, Dudás Olga, valamint Steib György nyugdíjas, helytörténet-kutató vezetésével. Az összeállítás alapját a településen már megkutatott helytörténeti írások adták, amelyeket szócikkek szerint sorba rendeznének. Már felvették a kapcsolatot a Pécs Lexikon szerkesztőivel, akik az idén jelentetik meg a városuk nevezetességeit bemutató szójegyzéket, tőlük kérnek segítséget, tanácsokat. Steib György már több hely- történeti munkával rendelkezik, amelyek ugyancsak bekerülnek a lexikonba. - Tarcsay Istvánnal közösen, 1973-ban jelentettük meg a bonyhádi zománcgyár történetét. Ezután önálló kutatásokba kezdtem, amelynek eredményeként 2001-ben, Bonyhád 1956 címmel jelent meg helytörténeti munkám, tavaly pedig a bonyhádi kórház történetéről és a zománcgyár centenáriumáról adtam ki könyvet. A Bonyhád Lexikon megírása hosszadalmas munka lesz, de öt éven belül szeretnénk, ha megjelenhetne a városunk helytörténeti értékeit bemutató szójegyzék - hangsúlyozta Steib György. ■ V. B. Pótszilveszteren koccintottak az új esztendőre bátaszék Pótszilveszteren köszöntötték az új évet a nyugdíjasklub tagjai. Mezei Bonifácné, az egyesület elnöke elmondta, hogy ötvenhármán gyűltek össze a múlt héten, szombaton a Petőfi Sándor Művelődési Házban egy közös mulatozásra. Bognár Jenő polgármester is tiszteletét tette az összejövetelen, köszöntője után együtt koccintott az idősekkel. Az alkalomhoz illő ínycsiklandó vacsora sem maradhatott el, tejfölös szelet került a félig- meddig ünnepi asztalra. Az este további részében nótázással gondoskodtak a jó hangulatról a vendégek. Az elmúlt év összegzését a február 9-i közgyűlésen osztja meg a tagokkal Mezei Bonifácné. ■ H.E. Foglalkozása a földhöz, hobbija az éghez kötötte BÁR pénzkereső munkája Hauszknecht Ferencet a földi közlekedéshez kötötte hivatásos gépjárművezetőként és oktatóként, közel negyven év alatt összesen 2300 órát repült. Vitorlázó repülőgéppel járt öt és fél kilométeres magasságban is, oxigénnel. Ösz- szesen ötszáz ejtőernyős ugrást hajtott végre. A legmagasabb 4300 méterről történt, oxigén nélkül, bár négyezer méter felett ez tilos. A pilóta viszont azt mondta neki arra az egy-két percre nem számít. Repült április 4. tiszteletére sárkányrepülővel Pakstól Battonyáig és vissza, két nap alatt. A hetvenes évek elején egymás után három évben augusztus 2(kín a Parlament előtt elvonuló vitorlázórepülő kötelék tagja volt. Simontornyán is bemutatkoztak hagyományőrzők Belecskára, Tolnanémedire mennek Ahány hónap, annyi rendezvény jubileum Harmincéves lesz az idén a bonyhádi klub kisszékely A zömében nyugdíjasok alkotta Kisszékelyi Bokréta Hagyományőrző Csoport bejárta már egész Tolnát, fél Baranyát, sőt Fejér megye csücskét is. Bevallották, kicsit bántotta őket, hogy a hozzájuk legközelebb eső város, amelyhez ezer szállal kötődnek, nem tudott róluk. Karácsony előtt végre megérkezett a várva várt meghívó: a Simontornyai Idősek Klubja karácsonyi ünnepségére voltak hivatalosak - tudtuk meg Lelkes Györgynétől, a Hagyományőrző csoport vezetőjétől. Elmondta, nagyon szép, bensőséges együtt- léten vehettek részt. Ott voltak J Nagyszékely, Tolnanémedi és I Belecska nyugdíjasai is. A simontornyai nyugdíjasok kedves, saját készítésű ajándékkal lepték meg őket. A hagyományőrző csoport meghívást kapott Belecskára és Tolnanémedire, ők viszont a simontornyai nyugdíjasokat várják szeretettel. ■ Varga László A kisszékelyi bokrétásokat Simontornyára is meghívták bonyhád A Bonyhádi Városi Nyugdíjasklub hagyományos évadnyitó összejövetelén, az idei első félévre vonatkozó feladatokról tájékoztatta az egyesület tagjait Fenyvesné Palkó Mária klubelnök. A programok között szerepel a klub harmincéves működésének megünneplése, május 29-én. - Örömmel tölt el bennünket, hogy az idén már harmincadik éve szervez programokat a helyi nyugdíjaskorú embereknek egyesületünk. A jubileumi esemény előtt minden hónapban készülünk valamilyen rendezvényre: februárban például a városi farsangra, amelynek végén bált szervezünk. Erre meghívjuk a decsi és a pécsváradi társszervezeteinket is - tette hozzá. - A féléves programok között szerepel még a nőnap megünneplése is, amelyen hagyomány, hogy az egyesület férfi tagjai virággal köszöntik a hölgyeket - mondta Fenyvesné Palkó Mária.- Nem maradhat ki a féléves programok közül a húsvéti lo- csolkodás sem, amelyet az idén április hatodikán délután tartunk a művelődési központban. A Bonyhádi Városi Nyugdíjas- klu' minden évben szervez egészségmegőrző programokat is az egyesület tagjainak, ezúttal június 29-én - a félévi program- sorozat zárásaként- egy gyógyfürdőbe látogatnak. ■ Vízin B. Fenyvesné Palkó Mária klubelnök