Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-21 / 17. szám
2010. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR WESSELY GÁBOR JEGYZET Kamatot csökkentek mibe kerülhet az nekem, ha visszafizetem egy összegben a bankkölcsönömet? Hozzájutottam kétmillió forinthoz, ebből lerendezném a lakáshitelemet, de ismerőseim szerint nem ilyen egyszerű az ügy. Több tízezer forint pluszkiadással jár, megszabadulni a banktól. Érdekes, hogy amikor felvettem a kölcsönt, akkor is engem terheltek a járulékos költségek, amikor visszafizetem, akkor is. Mellesleg, közben jó pár törlesztő részlettel is segítettem az én kedves pénzintézetemet, hogy kilábaljon a válságból. tavaly, az utolsó pillanatban még sikerült felvenni a szocpolt a három gyerekre. Az állampolgári jogon járó juttatás folyósításáért több mint ötvenezer forintot kértek, további kétmillió hitelért több mint húszat. Nem is tudtam, hogy pénzt folyósítani, átutalni ilyen fáradtságos, bérigényes meló. Mindent egybevetve, megkeresett az ügyintéző hölgy ott, egy ültő helyében vagy 120 ezer forintot rajtam. Hogy mi mindenért kellett fizetnem, az áttekinthetetlenebb volt, mint egy villany- számla. Ragaszkodott a bank a lakás értékbecsléséhez is. Én nem ragaszkodtam hozzá, mégis nekem számlázták a szolgáltatás díját. Demokrácia, made in Hungary. a KÖZELMÚLTBAn megszületett a szabályozás: a bankok nem módosíthatják egyoldalúan a szerződéseket. Vagyis: nem játszadozhatnak kényük, kedvük szerint a kamatokkal. És ezt úgy ünnepeltük mi itt, Európa közepén, a 21. században, mint valami isteni csodát. persze , egyenrangú szerződő felek között nem lehet gond. Ha ők kamatot növelhetnek a nehéz gazdasági helyzet miatt, én ugyanazért kamatot csökkenthetek. Vagy nem? Nem kért a segítségből ellátás Hiába kopogtattak a gondozók a magatehetetlen férfinél Sebestyén Tibor közvetlen szomszédja a paksi férfinek, akinél tűz ütött ki. Szerinte várható volt, hogy előbb-utóbb ez történik Egy hónap alatt háromszor keresték fel gondozónők a férfit, akinek tegnap tűz ütött ki a lakásában. Egyszer sem engedte be őket. Vida Tünde paks Nagy riadalmat okozott a tegnapi lakástűz Pakson a Munkácsy utcában. A környékbeliek, szomszédok összegyűltek a szirénázásra. Többen elmondták, „várható” volt, hogy gond lesz, mert a férfi, akinek kigyulladt a lakása, igen rendezetlen körülmények között él. A szomszédos épületekben vezetékes gázzal fűtöttek, ő viszont fával. A kályha körül felhalmozta a tüzelőt, innen-onnan összegyűjtött lomot, mindenféle éghető anyagot, ezeket lobbanthatta lángra egy szikra. - Hallottuk a szirénázást, tudtuk, hogy nagy baj van, a kislány mondta, hogy az emeleten füst van. Aztán láttuk, hogy az étkezőben felcsaptak a lángok - idézi fel Sebestyén Tibor, a közvetlen szomszéd, miközben megmutatja, hogy a lángok a gázvezeték és kémény közelében csaptak ki az ablakon. - Tudtuk és jeleztük is, hogy itt egy magatehetetlen ember él egyedül, a lakásában se víz, se villany - mondta. Hozzátette, hogy azt tapasztalja, hogy addig senki nem tesz semmit, amíg nem történik valami baj. Jó példa erre az egy hete történt budapesti gázrobbanás. A tűzoltók után nem sokkal érkezett a helyszínre Badics Istvánné szociális osztályvezető, dr. Blazsek Balázs jegyző és Bagdy László képviselő. Badics Istvánné arról számolt be, hogy tudták, milyen körülmények között élt a férfi, akinek egyébként felesége, három gyereke van, de egyedül lakik. Hozzátette, anyagi helyzete azt nem tette lehetővé, hogy pénzbeli támogatást adjanak neki, de természetbeni segítséget nagyon sokszor ajánlottak. Ez például diétás étrendet, házi ápolást jelentett volna, segíteni tudtak volna napi teendői ellátásában, de mindig csak a megállapodásig jutottak, tovább nem. Ezt Gogolák Róbertné, a Paksi Szociális Intézmények vezetője is megerősítette. Elmondta lapunknak, hogy az elmúlt hónapban háromszor is felkeresték a férfit, de nem engedte be a gondozónőket a lakásba. Badics Istvánné arról számolt be, hogy szerencsére nem általános az, hogy ilyen viszonyok között élnek Pakson az emberek. Csak néhány olyan eset van, amikor, bármennyire szeretnének, nem tudnak segítem, mert a rászorulók nem működnek együtt velük, nem engedik be őket az otthonukba. Cigit csempészett a kisteherautóban bűntett A több mint ötezer doboz értéke két és fél millió forint pörböly Szerbiából csempészett 5150 doboz cigarettát találtak Pörböly határában egy ellenőrzés során a vámosok egy kisteherautóban. Dr. Bús Szilvia, a vám- és pénzügyőrség sajtóosztályának vezetője elmondta, a gépkocsit egy harkányi férfi vezette. A vámosok a rakterében egy pokróccal letakarva találták meg az amúgy jó minőségű dohányárut. A több mint két és fél millió forint értékű csempészett füstölnivalót - a szállítójárművel együtt - lefoglalták a vámnyomozók. Az elfogott személy ellen jövedéki orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. A csempészés miatt akár három év börtönt is kaphat az elkövető. Ugyanakkor a büntető- eljárással párhuzamosan jövedéki eljárás is indul, amelynek eredménye akár hárommillió forintos bírság is lehet. ■ M. I. ■mit Másodszor választották vezetőségi tagnak szekszárd Másodszor is vezetőségi taggá választotta a magyar Gyermek és Ifjúsági Flotta tisztújító közgyűlésén Gaál Lászlót. A szekszárdi Clark Ádám Flottilla vezetője így a következő négyéves ciklusban is részt vesz többek között az országos programok szervezésében, az anyagi források felkutatásában, a flotta tevékenységének népszerűsítésében, (hé) A Mecsek a barangolások állandó helyszíne dombóvár Müller Nándor Magyaregregyen élő nyomdász a Mecsekről készített könyvei keletkezésének történetéről beszélt a Delta Turista Egyesület rendezvényén nemrég Dombóváron. Az élményeit vetített képekkel színesítette. Elsőként a Barangolások a Mecsekben című művéről ejtett szót, amely turistaútvonalakat, látnivalókat mutat be, majd a Négy évszak a Mecsekben című fotóalbumát ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, (ts) Müller Nándor Két újabb tárlat nyílik a nemes cél érdekében szekszárd Két kiállítás megnyitójával folytatódik az eSz HÍD társulás „für Piano” jótékonysági akciója. Ma 17 órakor a Német Színházban húsz Tolna megyei alkotó művéből, köztük festményekből, grafikákból, kisplasztikákból álló tárlat nyitja meg kapuit. Fél órával később a Béla király téri GYIK-ben is hasonló kiállítás tekinthető meg. Utóbbit egy zenei önképző kör is követi, (mk) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Megpálcázták az elsőt lövő hölgyeket fácánvadászat Tizenhét kakas és huszonhárom tyúk került végül terítékre A polgármester a válást mözsi belügynek tekinti TENGELic A gyengébb nemre is rendszeresen gondol a megyei vadászkamara szinte kizárólag férfiakból álló vezetősége, ilyen minőségében persze nyilván csak a vadászat keretein belül. Ezt bizonyítja az a hétvégi fácánvadászat, amelyet kimondottan hölgyek számára hirdettek meg, Tengelicen. Acsádiné Varjú Ildikó, a kamara munkatársa lapunknak elmondta: az eseményen huszonkét vadászhölgy vett részt, Nagy- kónyiból, Belecskáról, Ozoráról, Tamásiból, Regszemcséről, Fadd- ról, Tengelicről, Szekszárdról, Tolnáról, Paksról, Kajdacsról, Gerjen- ből, Németkérről, Dunaföldvárról, sőt még Kaposvárról is. Voltak közöttük frissen vizsgázottak és évtizedek óta vadászók is. Mivel kihelyezett fácánra folyt a vadászat, tyúkot is lehetett lőni. A terítéken végül tizenhét kakas és huszonhárom tyúk feküdt. A vadászat után az életük első fácánját lövő vadászhölgyeket avatták fel. Farkas Dénes, a Ten- gelici Vadásztársaság tagja a szekszárdi Varga Klárát, a beíecskai Bölcskei Gáborné Rózát pedig a szekszárdi Hajas Krisztina „pálcázta meg”, amely kifejezés három suhintást jelent az avatandó hátsójára. Levezetésként a helyi vadász- társaság elnöke, Buják Imre a Hotel Orchideába, vadpörköltre invitálta a résztvőket. ■ S. K. ■g £ Az első fácánjaikat lövő hölgyeket rutinos vadászok avatták fel tolna-mözs - jelen jogszabályi környezetben a Mözs Tolnától való elválásával kapcsolatos bírósági döntések megfelelnek a törvényeknek - mondta dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere annak kapcsán, hogy megírtuk: az Alkotmánybíróság (AB) elutasította a mözsi elválást előkészítő bizottság elnökének a településrész önállóságával kapcsolatos indítványát. Berezi Sándor, a bizottság elnöke lapunknak azt mondta: mivel álláspontjuk szerint az AB formai hiba miatt hozta meg a végzést, indítványukat, javított formában, ismét beadják. így, szerintük, van esély Mözs önállóvá válására. Az előzmény: a 2008-as népszavazáson a többség a válás mellett voksolt. Ám mivel Tolna és Mözs egybeépült, Mözs nem minősül földrajzilag elkülönült település- résznek, ami törvényi feltétele a szétválásnak. Az önkormányzati miniszter ezért nem terjesztette fel a válásra irányuló kérelmet az államfőhöz. A Fővárosi Bíróság pedig jogerősen a miniszter álláspontjának adott helyt. Tolna polgármestere elmondta: kíváncsian várják az AB döntését. Az önkormányzat ezután sem kíván beavatkozni az elválás kérdésébe, az a mözsiek bel- ügye. ■ S. K. ■ Megfelelnek a törvényeknek a döntések.