Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-01-17 / 3. szám
4 2010. JANUÁR 17., VASÁRNAP A HÉT TEMAJA vagyonadó Ha sem az Alkotmánybíróság, sem a Fidesz nem törli el, akkor jöhetnek az igazi viták: ki és hogyan határozza meg, mennyit ér egy ingatlan. Kipróbáltuk: a kalkulátor felfelé téved az ingatlanárakban. A tét évente legalább 75 ezer forint. Suhajda Zoltán- Árvay N. Tivadar Az egyéni vállalkozók és az evások lesznek a vagyonadó kísérleti nyulai, nekik február 25- ig kell bevallást készíteniük a nagy értékű ingatlanokról, nagy teljesítményű autókról, esetleg hajókról, repülőkről. Az emberek többségét leginkább az ingatlanadó nyugtalanítja, már csak azért is, mert önbevalláson alapul, így mindenki maga sac- colja meg, mennyit is ér a háza, lakása. Ráadásul az ingatlan teljes értéke után kell adózni, így néhány százezer forintos eltérésen múlhat, fizet-e valaki több mint 75 ezer forintot évente, vagy sem. Sokadik nekifutásra végül megjelent az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján az ingatlanadó-kalkulátor, amellyel bárki megnézheti lakásának becsült forgalmi értékét. Az adóhivatal közlése szerint a program igen népszerű, alig több mint egyhetes pályafutása alatt eddig több százezren próbálták ki. A feltételek elfogadása után a kalkulátor egyszerűen használható, az alapvető adatok megadása után kérdőív- szerűen jelölgethet- jük az ingatlan jellemzőit. Azt viszont furcsának találtuk, hogy nem lehet név nélkül használni a kalkulátort, meg kell adnunk az e-mail címünket és az adóazonosító jelünket is, az APEH ráadásul mentés esetén hat éven keresztül megőrzi a bepötyögött adatokat. Ezt kifogásolta Jóri András adatvédelmi biztos is. Szerinte lehetővé kell tenni, hogy adat- rögzítés és minden további jogkövetkezmény nélkül bárki tájékozódhasson az adófizetési kötelezettségéről. Mi arra jutottunk, hogy kitalált névvel és e-mail címmel is működik a rendszer, az adószámnál viszont a sajátunkat érdemes megadni, hacsak nem ismerjük a tízjegyű számsor logikáját. Egy 30 millió forintért elkelt budai lakással élesben teszteltük az adóhivatal háttérben megbúvó képleteit. A tavaly nyáron elfogadott törvény melléklete ugyanis csak elnagyolt adatokat tartalmaz, az internetes kalkulátor mögött viszont az illetékhivatali információk is módosítják az értéket. Példánk egy 76 négyzetméteres, háromszobás, első emeleti lakás, amely a-második kerületi Bimbó úton fekszik, és egy kisebb garázs is jár hozzá. Miután beállítottuk az ingatlan jellemzőit, az APEH rendszere jelentősen felülértékelte, 37 millió 450 ezer forintra becsülte a lakást, vagyis évente 93 ezer 625 forint adót kellene fizetni utána. Az adóhivatal számítása csaknem 25 százalékkal magasabb volt, mint amennyiért a lakás elkelt, és amikor rosszabb adottságokat ütöttünk be a kalkulátorba, például nem számoltuk a garázst, a legalacsonyabb összeg akkor is 31 millió 912 ezer forint volt. A második tesztalanyuk egy harmadik emeleti, 89 négyzet- méteres, utcára néző, háromszobás lakás a budapesti ötödik kerületben fekvő Veres Pálné utca egyik liftes házában, amely szintén 30 millió forintért talált gazdára. A vagyonadó-kalkulátor ebben az esetben is jócskán túlértékelte a lakást: 40 millió 451 ezerre becsülte, rosszabb adottságokkal is csak 36 millió 598 ezer forintra csökkent az ára. Példáinkból úgy tűnik, akiknek a határ környékén van az ingatlanuk értéke, azok jó eséllyel készülhetnek az adó megfizetésére. Furcsának találtuk azt is, hogy a rendszer több millió forinttal drágábbra becsülte a többlakásos házban lévő ingatlant, mint az önálló házat. „A kalkulátor szinte nem használható semmire, több ingatlanon is kipróbáltam, de mindkét irányba mellélő a valós értékeknek” - foglalta össze véleményét Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Szerinte ilyen módszerekkel nem lehet pontosan meghatározni az ingatlanok értékét, egyedileg kellene megállapítani, ám ez kivitelezhetetlen. Másrészt több esetben igazságtalan helyzet alakulhat ki: például nem veszik figyelembe, ha az ingatlan hitellel terhelt, miközben az értéke nyilvánvalóan alacsonyabb. Az is megeshet, hogy egy 32 milliót érő háznak két tulajdonosa van, de így is fizetnek, aki viszont egy 29 milliósat egyedül birtokol, az mentesül az adó alól. „A legnagyobb gond az, hogy a négyzetméterárak nincsenek kellően differenciálva" - mondta lapunknak az Otthon Centrum vezetője elemzője. Valkó Dávid úgy véli, a módosító tényezőket viszont jól adták meg, az ingatlan árát a kalkulátorban szereplő jellemzők (kor, komfort- fokozat, felújítás, tájolás stb.) határozzák meg. Igaz, a szorzókkal már nem ért teljesen egyet: a panel- és téglalakások között akár 50 százalék is lehet a különbség, és hiányzik a lakás állapotára vonatkozó kérdés. Az viszont örvendetes, hogy az APEH becsült- ingatlanérték-kalkulátora az első olyan adatbázis, amelynek segítségével bárki informálódhat egy lakás vagy ház piaci értékéről. Sokan arra számítanak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt. A testület azt ígérte, hogy az első fizetési határidő, február 25-e előtt meghozza a határozatát. A nagy valószínűséggel kormányra kerülő Fidesz már megígérte, visszavonja a törvényt. Az adószakértő ezért azt javasolja, mindenki nyújtsa be a bevallását, de a fizetéssel várjon még. ■ Kitalált névvel és e-mail címmel is működik. ■ Az Alkotmány- bíróság megsemmisítheti. Kopott luxus négy keréken: a régi, nagy teljesítményű kocsik is adókötelesek A „közteherviselés elvének fokozottabb érvényre juttatása” érdekében az idén a 170 lóerőnél erősebb autók után is vagyonadót kell fizetni. Ennek összegét a „súlyadóból” - amelyet jó ideje a teljesítményből számítanak - lehet kikalkulálni. A képlet egyszerű, a forgalmi engedélyben feltüntetett kilowattadatot kell megszorozni a teljesítményadó összegével. A törvényalkotók szerint a nagy teljesítményhez magasabb érték tartozik, ám a valóságban a vagyonadó tárgyai nem feltétlenül csillogó terepjárók. Az adórostán fennakadnak 15-20 éves csotrogányok is. Luxustárgy például egy 1988-as Opel Omega 3.0i (130 kW, piaci érték 100-300 ezer, adó 36 400 Ft) vagy egy Ford A „súlyadó" és a vagyonadó mértéke Autó kora* (év) Súlyadó** Vagyonadó (125-175 kW) Vagyonadó (175-200 kW) Vagyonadó (200 kW-tól) 0-3 345 Ft/kW 690 Ft/kW 862,5 Ft/kW 1035 Ft/kW 4-7 300 Ft/kW 600 Ft/kW 750 Ft/kW 900 Ft/kW 8-11 240 Ft/kW 480 Ft/kW 600 Ft/kW 720 Ft/kW 12-15 185 Ft/kW 370 Ft/kW 462,5 Ft/kW 555 Ft/kW 16140 Ft/kW 280 Ft/kW 350 Ft/kW 420 Ft/kW • A GYÁRTÁSI ÉVET KŐVETŐ NAPTÁRI ÉVBEN. * * AZ EDDIG FIZETETT SÚLYADÓ, VALÓIÁBAN TELJESÍTMÉNY UTÁN FIZE TETT ADÓ ÖSSZEGE, A 125 KW TELJESÍTMÉNY ALATTI AUTÓKÉRT TOVÁBBRA IS ENNYIT KELL FIZETNI (1 KW-1,36 LE). Mondeo 2.5 Ghia (125 kW, piaci érték 100-250 ezer, adó 36 400 Ft), míg egy 1978-as, elegáns Lotus Elite 501 SÍ sportkupé (118 kW) után csak 16 520, egy hárommilliós 2005-ös Alfa Romeo Spider 2.0 Twin Spark (110 kW) után pedig 33 rintot kell befizetni. A PLUSZ SZORZÓKBÓL 50 százalékos adókedvezmény illeti meg az elektromos meghajtású és a hibrid személygépkocsikat, illetve a nagycsaládosokat. Egy régi Omega után is fizetni kell Vízi járművek vagyonadója Vitorlafelület alapján négyzetméterenként (Ft) 2000 11-21 éves ■■■1000 22 évesnél régebbi U $00 300 250 Légi járművek vagyonadója Motoroe járművek megkezdett 100 kilogrammonként (Ft) 0-5 éves 6-10 11-15 16 évesnél régebbi ■^■■15000 8000 7000 6000 Egyéb légi járművek megkezdett 100 kilogrammonként (Ft) 0-5 éves 6-10 11-15 4000 3500 3000 Kilowattonként (Ft) 0-5 éves | 6-10 éves | 11-15 éves | 16 évesnél régebbi | 16 évesnél régebbi 12300 Az ombudsman kifogásai a vagyonadó ellen • A törvény semmilyen fogódzót nem ad egy adott ingatlan tényleges forgalmi értékének meghatározásához. • Aggályokat vet fel, hogy az adóalany akkor is köteles bevallást tenni, ha álláspontja szerint lakóingatlanjának tényleges forgalmi értéke nem haladja meg a mentességi határt. • Problémás, hogy míg egy nagyobb értékű ingatlan kisebb arányú résztulajdonosa adófizetésre kötelezett lehet, addig egy családi ház egyedüli tulajdonosa nem. • A jogszabály nincs figyelemmel a lakók számára. • Aggályos, hogy a hitelre vásárlók nem tudhatták, ilyen adót is fizetniük kell majd.