Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-15 / 12. szám
MOZAIK A termelők társai lettek VÍZIN BALÁZS Kell a mozgás, na de így? nem kezdek bele az egészségmegőrző és a mozgás fontosságát hangsúlyozó reklámok felsorolásába, mert van belőlük bőven, és éppen eleget fárasztanak bennünket ezekkel. Szíve joga eldönteni mindenkinek, hogy használja-e a tanácsokat, vagy sem. Egy biztos: mozogjunk rendszeresen, de válasszuk meg a helyet és az időpontot, mert a testmozgás, akár fura helyzeteket is előidézhet. az egyik internetes portálon olvastam, hogy egy 70 éves kínai nagymama azzal hergelte a szomszédját, hogy pontban éjfélkor elkezdett ugrálni a padlószőnyegen. Később kiderült, az alatta lakónak az volt a bűne, hogy az idős néni többszöri kérésére sem tisztította ki a ház lefolyó rendszerét. A felbőszült Zhang néni biztosra ment, mert egy ugrókötelet is beszerzett. Azzal végezte az „esti tornát”, ami majdnem tragédiába torkollott, hiszen úgy felhergelte magát, hogy rosszul lett. A kórházból kijövet értesült arról, hogy az eset Kínában nyilvá- nosságra került, és a szomszéd férfi szégyenében megszerelte a lefolyót. a néni azt nyilatkozta, hogy szeretne tovább sportolni. Erről azonban még egyeztet a szomszédokkal. Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: SZEKSZÁRDI MENHELY TEL.: 06-20-9810-558 mardel 2 éves ivartalanított német juhász keverék vagyok. Az embereket szeretem, de a kutyatársaimmal nem vagyok barátságos. Káros szenvedélyem a kerítésmászás és a szökés. Boldogan szolgálnék egy olyan családot, akiknek a háza körül komoly kerítés van. Ez lenne az egyetlen esélyem a boldogságra. syngenta Tíz éve az élvonalban van a növényvédelem területén kakasd A Syngenta Növényvédelmi Kft. tíz éve jelent meg a magyar piacon. Azóta folyamatos újításaiknak köszönhetően piacvezetővé váltak, megbízható társai lettek a hazai termelőknek. A Syngenta tegnap tartotta szezonnyitó rendezvényét Ka- kasdon. Czigány Tibor ügyvezető elmondta, hogy az előző évben aggodalommal tekintettek a jövőbe, ám azóta javult a helyzet, és idén már bizakodóbban tudott a gazdák elé állni. A növénytermesztőknek akár még a tartósan magas üzemanyagárak is kedvezhetnek. Ugyanis így nőhet a bioüzemanyagok iránti igény, amelyekhez kukorica, búza, repce szükséges. Ahhoz, hogy a gazdák profitálhassanak a kialakult helyzetből, törekedniük kell a minél jobb termésre. Ennek kulcsa a jó minőségű vetőmagok, műtrágyák és növényvédő szerek használata. A Syngenta Kft. minden évben elő tudott állni valami újdonsággal, amivel hozzájárultak a gazdák sikeréhez. A Force elnevezésű termék a kukoricabogár elleni védekezésben partner, a Callisto termékcsalád pedig a hatékony gyomirtásra jelent garanciát. A cég nagy hangsúlyt bak (XII. 22-1.20.). Ma a reggeli óráktól Újhold uralkodik, és a napi események kedve szerint alakulnak. Irigyei akadnak, mert most Önnek jól alakul a sorsa. vízöntő (1.21-11.20.). A Vízöntőben keletkezik az Újhold, és tele van zseniális ötletekkel, melyeket képes megoldani. Szép sikereket érhet el karrier terén. halak (II. 21-111.20.). Sok ismeretségre tesz szert Újhold idején, amerre jár, mindenhol barátokat talál. Önfeledten élvezi a szerelmet. kos (lll.21-IV.20.). Fordítson nagyobb figyelmet a kapcsolatok ápolására! A ma keletkező Újhold sok kalandot mutat bika (IV.21-V.20.).Az Újholdtól rengeteg új energiát kap, ami jól jön az ötletei megvalósításához. LaCzigány Tibor, a Syngenta ügyvezetője a sikeres együttműködést hangsúlyozta a szezonnyitó konferencián fektet a környezetvédelemre. Termékeik nemcsak talajkímé- lők, de felhasználásuk költséghatékonyabbá is teszi a gazdálkodást, mivel elősegítik a vízmegőrzést. HOROSZKÓP kásgondja ugyan nem oldódik még meg, de az érzelmek minden nehézségen átsegítik. ikrek (V. 21—VI. 21.). Az Újhold energiája hozzásegíti ahhoz, hogy valami merőben új területen próbálja ki képességét Bátran szakítson a régi, visszahúzó kötelékekkel. rák (VI.22-VII.22.). Ha ki akar törni a bezártságból, most a nyíltságnak, az egyenes beszédnek van itt az ideje. Fel kell készülnie, hogy sérelmek érhetik. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Nem az idei lesz a kiugrás éve, de továbbra is elismerik szorgalmát és képességeit Ellentmondást nem tűrő módon, nyíltan törekszik egy kitűzött cél elérésére, szűz (V1II.24-IX.23.). Váratlan támaA Sygenta azonban nem csak termékeivel van jelen. Szervezői a Quadris borversenynek és a Szer Shownak. Ezenkívül együttműködnek a Magyar Madártani Egyesülettel, és minden évben dás miatt szakítópróba elé néz egy bizalmas kapcsolata. Ha valaki áskálódik Ön ellen, a legnagyobb bosszúságot úgy okozhatja, ha nem vesz róla tudomást mérleg (IX.24-X.23.). 2010-ben éljen nagyobb társasági életet, mert jó esélyei lesznek, hogy megismerkedjen élete párjával. Költsön többet magára, menjen tanfolyamokra, koncertekre. skorpió (X.24—XI. 22.). Egy új munkatárs betanítása fárasztó lehet. Önt azonban az öröm érzése tölti el amiatt, hogy képes megosztani szaktudását és ismereteit nyilas (XI. 23—XII. 21.). A fény hiánya okozhatja, hogy már reggel erőtlennek érzi magát Kedvetlen és ingerült A napközben végzett erőnléti gyakorlat felpezsdíti. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke január 14-én: O Nem bírják sokáig önbíráskodás nélkül a cigányok támadásait 0 Ritka kincs: biztos jövedelmet kínálnak 0 Dzunics és az ASE volt 2009 legjobbja O Testszagtól bűzölgő részegek terrorizálják az utasokat a váróban 0 „Kiirtom az egész családodat” TE0L.hu hozzájárulnak valamelyik nemzeti parkunk szépítéséhez. Czigány Tibor azzal zárta szavait, bízik benne, hogy a következő tíz évben is hasonló sikereknek örülhetnek. a A hegedűtök Pistike hegedül. A koncert előtt szépen előveszi a hegedűtokot, majd kinyitja, de látja, hogy az apja fegyvere van benne. Felkiált:- Na, most el tudom képzelni apámat a bank előtt a hegedűvel! Vizsgálat Egy asszony egy kisbabával elmegy az orvosi rendelőbe. Az orvos megvizsgálja a babát, megméri a súlyát, és megállapítja, hogy egy kicsit soványka. Megkérdezi a nőtől:- Anyatejet vagy tápszert eszik a baba?- Anyatejet.- Akkor, kérem, legyen szíves derékig levetkőzni - kéri az orvos. Megtapintja, megnyomkodja a nő mellét, és megállapítja:- Érthető, hogy nem lakik jól a kisbaba, hisz önnek nincs is teje.- Nem csoda, mert én a nagymama vagyok. De azért örülök, hogy eljöttem. Étlap- Pincér, ez az abrosz olyan koszos, hogy az egész étlap rajta van!- És választott már uraságod? Ihatatlan kávé Cékla ebéd utáni feketéjét issza törzspresszójában. Fizetésnél azt mondja a főpincérnek:- Főúr, figyelmeztetem, hogy ha holnap is ilyen ihatatlan lesz a feketéjük, akkor én ma voltam itt utoljára. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 10.30-12.00 6-os főút, 132-136 km 12.15-13.30 6-os főút, 138-142 km 14.15-15.00 6-os főút, 146-148 km 15.10-16.30 Kakasd 16.40-17.30 6-os főút, 153-155 km 09.30-11.30 Bonyhád, Rákóczi F. u. 13.30-15.00 Mőcsény-Bátaapáti 09.00-11.00 Kapospula 11.00-13.00 Dombóvár, Hunyadi tér 14.00-16.00 Dombóvár, Fő u. 21.00-00.00 Dunaföldvár lakott terület, Pentelei út, 52-esfőút Dunaföldvárt elkerülő rész HIRDETÉS FIGYELEM! _ A Tolnai Népújság január 30-án, február 11-én, február 17-én „PÁLYAVÁLASZTÁS” melléklettel jelenik meg. Várjuk oktatási intézmények jelentkezését! További információ: telefon: 74/511-534, fax: 74/511-501 7100 Szekszárdi, Liszt F. tér 3. E-mail: hird.tolna@axels.hu Téli apróhirdetési akció Tolnai Népújság A hír velünk jár! Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3, Telefon: 74/511-534, 74/511-504 Fax: 74/511-501 ,------------------------Email: hird.tolnasaxels.hu ^(Tolnai Népújság Ezen ajánlat csak apróhirdetésre vonatkozik és az alábbi termékekben alkalmazható: nni V'piijs.ig A hír veíitn^fdrT^^IS^Í i Gräfis»" KM* A meghízható hirdetőújság Vasárnap is házhoz megyünk! A vasárnapi lap A hír velünk jár! i í