Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-12-27 / 50. szám
2009. DECEMBER 27., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ A magány lehet a legrémisztőbb színház Rudolf Péter alakítja a lebénult szobrászt a Centrál Színház előadásában Rudolf Péter mozgalmas évet zár. Az idén ünnepelte ötvenedik születésnapját, filmet forgatott, készült az Üvegtigris harmadik részére, és ő játsz- sza Ken Harrisont, a nyaktól lefelé megbénult, a kegyes halálért küzdő szobrászt a Mégis, kinek az élete? című darabban a Centrál Színházban. Mézes Gergely- Egy mozgáskorlátozottat alakít. Hogyan készült egy olyan szerepre, amelyhez épp a testét nem használhatja?- A mozgáskorlátozott szó talán nem is fejezi ki, mit kell átélnie Ken Harrisonnak. Nyaktól lefelé megbénult, csak az agya és a szíve maradt működőképes. Átvitt értelemben is. És hogy miként lehet készülni erre a szerepre? Valójában sehogy. Lehet az ember bármennyire empatikus, sosem fogja teljesen átérezni, milyen lehet így élni. Persze sokat segít, ha olyan emberrel beszélgetünk, aki hasonló tragédiát élt meg. Azt hiszem, az ilyen helyzetbe kényszerült emberek sokkal élesebben látnak, mint mi. A darabbéli Ken Harrison szobrász is egyetlen villanásból összerakja, kinek milyen a viszonya a másikkal, önmagával.- A színészi játék szempontjából milyen tapasztalatokat szerzett?- Míg a szerepre készültem, majd a próbák alatt is megtapasztalhattam, hogy ha nem használhatod a végtagjaidat, mennyire fontossá válik a pontos és plasztikus fogalmazás. Mivel az indulatok kifejezéséhez nem párosíthatsz kézmozdulatot, semmit, ami energiát ad a szavaknak, indulat csak a verbali- tásban és az arcon jelenhet meg. Ez állandóan hiányérzetet szült bennem. Hosszú ideig mindent kevésnek éreztem.- Azt nyilatkozta, hogy találkozott egy hasonlóan sérült emberrel. Ön kereste meg?- Ő keresett meg engem, amikor meghallotta, hogy színpadra kerül a darab. Nagyon fontos dolgokat kaptam, és kapok azóta is, „Megtapasztalhattam, hogy ha nem használhatod a végtagjaidat, mennyire fontossá válik a pontos és plasztikus fogalmazás”- Egyáltalán nem lesz komo- rabb. Ellépünk az eredeti helyszínről, de az Üvegtigris alaphangulata megmarad. Igaz, a „Tigris” figurái, világa lehetne az alapja egy szociodrámának is. Ha jobban belegondolok, abból, ami a figurákkal megtörtént, egy görög sorstragédia is összeállhatna. De épp az a lényeg, hogy ezek az emberek valahogy mindig talpra állnak, és öniróniával, együtt - még ha kisebb-nagyobb árulásokat el is követve - túlélnek mindent. A forgatókönyvet egyébként két éve írjuk, egyszer már befejeztük, de aztán nem tetszett, és többször átdolgoztuk. Az biztos, hogy több szálon futó történet lesz, új helyszíneken is, de nem lesz belőle Bergman-fílm.- Ha visszagondol az idei évre, mi volt a legnagyobb kihívás?- Mozgalmas év volt. Fontos, hogy sikerült a Beugrót megmenteni, fontos volt a Pillangók című film is, amit Forgács Gáborral múlt nyáron forgattunk. Jelenleg a vágás közepén vagyunk. A legnagyobb kihívás azonban, azt hiszem, a Mégis, kinek az élete? volt. ezektől a beszélgetésektől. Sokat tanulok tőle, és nemcsak arról, mire ügyeljek oda játék közben, sokkal tágabb értelemben is. Nyilván furcsán hangzik majd, amit mondok, de a legegészségesebb, a legempatikusabb ember a környezetemben. A kiszolgáltatottság számunkra felfoghatatlan módozatait élte meg. Fontos számomra, hogy ha megnézi a darabot, azt érezze, volt értelme megkeresnie.- Gondolom, sokat töprengett arról is, Ön hogyan viselkedne hasonló helyzetben. Névjegy 1959-ben született, Budapesten. 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1983-tól 1998-iG a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadúszó. 1992-93 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. felesége Nagy-Kálózy Eszter- Én attól a magánytól rémültem meg, amit a főhősnek el kell viselnie. Ken Harrison ajtaját behúzzák, és egyedül marad a műszerekkel, a falakkal. Ha az ember kommunikálhat, és ez a kommunikációra való vágy kölcsönös, mély és empatikus, talán értelmet nyerhetnek a napok még ilyen iszonyú kiszolgáltatottságban is.- Munkái mennyiben tükrözik azokat a problémákat, amelyek foglalkoztatják? Mi érdekli például az Ahogy tetszikből, amelyet az Új Színház rendez? színésznő, gyerekeik Flóra (1987, Nagy-Kálózy előző házasságából), Olivér (1991) és Szonja (1994). díjai: Hegedűs Gyula-emlék- gyűrű (1990), Jászai Mari-díj (1991), kiváló művész (2002), legjobb Jérfialakítás (A MASZK Országos Színészegyesület díja, 2006).- Erre talán egy kicsit korai válaszolni, de azt hiszem, az, hogy van-e még hova menekülni. A darabban adva van egy működőnek tűnő, de erkölcsi értelemben széthullott világ, ahonnan az értékesebb emberek menekülnek. Hogy hova? Valahova, az erdőbe. Hogy mi ez az erdő, van-e még menekülési útvonal, azon van még mit gondolkoznia annak, aki nekilát az Ahogy tetsziknek.- A jövő nyáron forgatják az Üvegtigris harmadik részét. Valóban kiforgatják az első kettőt, és komorabb film készül? Az Üvegtigris 3-on gondolkodik Kenyeres Bálint filmje indul a francia díjért újabb külföldi elismerésben részesült Kenyeres Bálint filmrendező. A repülés története című rövidfilmje bekerült a 2010-es Lutins- díjak jelöltjei közé. Kenyeres Bálint rendezése ősszel elnyerte a chicagói nemzetközi filmfesztivál legjobb rövidfilmjét illető Arany Hugó-díjat. Hamisítással vádolják a természetfotóst HAMISÍTÁS VADJA ÉRTE a világ talán legtekintélyesebb természetfotó-pályázatának idei nyertesét, a spanyol Jósé Luis RodriguezL A kép egy farkast ábrázol, amely éppen egy fakerítés felett ugrik át. A vádak szerint a spanyol fotós minden bizonnyal idomított állatot használt a kép elkészítéséhez. Aba-Novák-életműrekord egy karácsonyi aukción nyolcvanötmillió forintért kelt el Aba-Novák Vilmos egyik legfontosabb műve, a Nagy vurstli a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján. Ez az összeg - sőt, már az ötvenmillió forintos kikiáltási ár is - rekordnak számít. Megbukott a Jackson-emlékkoncert Nem jött össze az emlékezés A WEMBLEY STADIONBA szervezett jövő nyári tribute- koncertre nem kerül sor, mert a show-t rendező promóciós cég tönkrement. A World Awards Mediának már szeptemberben Bécsben sem sikerült összehoznia a Michael Jackson-emlékkoncertet. Péterfy Bori a Gödörben ünnepel koncert Új lemezzel jelentkezik az egykori Amorf Ördögök énekesnője A Rolling Stones lett az évtized turnézenekara Keményebb és pörgősebb lett Péterfy Bori új albuma, amelyet ma este nyolc órától mutat be az énekesnő és zenekara a Gödör Klubban. Az estén az Óriás zenekar is játszik, valamint a Frenák Pál Társulat Mennono című előadása különleges, kék utazásra invitál mindenkit Várnagy Kristóf előadásában. A lemezről az énekesnő elmondta: az elmúlt években adott koncertek alatt finomodott a zenekar, és a sok fellépés alatt ők maguk is rájöttek, merre kívánnak továbbhaladni. A lemez különlegessége, hogy a lemezen szereplő tizennégy dal közül ötnek a szövegét Péterfy Bori írta. Mint mondta, ez régóta érett benne, és most kipróbálta. Keményebb és pörgősebb lett az új album Több szöveget írt az albumra a zenekar által egy tehetségkutatón felfedezett Hujber Szabolcs, valamint Lovasi András, Tariska Szabolcs, Vinnai András író és Egyedi Péter is. A lemez legtöbb számát ezúttal is a billentyűs hangszereken játszó és vokálozó Tövisházi Ambrus zeneszerző jegyzi. Közreműködött továbbá Pápai István ütőhangszeres, Drapos Gergely basszusgitáros, Mészáros Ádám gitáros és Las- kai Viktor dobos. Az énekesnő azt ígéri, hogy a jövő év elején megjelenik a Péterfy Bori and Love Band 2 B verziója is, amelyen a dalok akusztikus, átdolgozott változatai lesznek rajta. ■ A koncertjegyeladásokból befolyt összeg alapján a Rolling Stones érte el a legtöbb bevételt a XXL század első évtizedében - derült ki a Billboard magazin felméréséből. A Rolling Stones ugyan nem adott annyi koncertet, mint a lista élmezőnyének többi tagja, és kevesebb jegyet is értékesített, mégis nagyobb bevételre tett szert, mint a lista második és harmadik helyezettje, a U2 és Madonna. Mick laggerék összesen 264 koncerten álltak közönség elé tíz év alatt, ezekre a fellépésekre több mint 8,2 millió jegyet adtak el, a bevétel pedig meghaladta a 860 millió dollárt. Bonóék 844 millió dollárra tettek szert jegybevételeikből. Ők 288 koncertet adtak, mindegyik telt házzal futott, míg a Stones 264 fellépéséből csak 190-re fogyott el minden belépő. Dobogóra került még Madonna, 800 millió dollárral, őt Bruce Springsteen (688 millió), Elton John (603 millió), Celine Dion (536 millió) követi, a top 10-be a Dave Matthews Band, Kenny Chesney, a Bon lovi és Billy Joel is befért. ■ ■ Összesen 264 koncerten álltak közönség elé tíz év alatt, ezekre a fellépésekre több mint 8,2 millió jegyet adtak el.