Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-12-27 / 50. szám

2009. DECEMBER 27., VASARNAP SZTORI 5 Akik a majmot és a guminőket kísérik cirkuszi zenekar Paganinit hegedű nélkül nem vállalnak, minden másra képesek A Fővárosi Nagycirkusz zenekara. Ebben a műfajban magasan képzett, univerzális tehetségekre van szükség. A cirkuszban ugyanis minden megtörténhet. A cirkuszi zenekar akkor is megmenti az előadást, ha csökönyös az elefánt, vagy lesérül az akrobata. Újvári Miklós Julius Fucik cseh zeneszerző életében legalább háromszáz katonaindulót komponált, még­is csak ez, a Gladiátorok bevo­nulása maradt fenn az évek szű­rőjén. De ahogy ez megszólal, minden gyermeknek felcsillan a szeme, minden szülő izgalom­ba jön: felgyulladnak a fények, és bevonulnak a gladiátorok: tát- tát-tárárárá-tát-tát-tárá, tát-tát- tárárárá-tát-tát-tárá. Nincs a vi­lágon olyan cirkusz, ahol ne hangzott volna el ez a szám, és most a Fővárosi Nagycirkusz­ban is minden előadáson ezt in­ti be Maka Attila, a cirkusz kar­mestere. „A jubileumi előadást nem is lehetne mással kezdeni. Egysze­rűen vannak kötelező számok, mint a Kék Duna keringő vagy Nino Rota klasszikus zenéi. Azok nélkül nincs cirkusz” - mondja a karmester, aki egyben 3 a zenekar trombitása is. Aztán ahogyan halad az elő- | adás, egyre modernebb számok £ jönnek, a mongol guminők alatt például egy mongol zeneszerző fúziós jazzkompozíciója csal tap­sot külön a zenekarnak is. De vé­gül megint operettegyveleg és induló - vannak örök talpkövek. Maka Attila hosszú külföldi karrier után döntött úgy, hogy hazatér, miután felkérést kapott a Fővárosi Nagycirkusz zeneka­rának megújítására. 2007-ben verbuválta zenészeit. „Ebben a műfajban magasan képzett, uni­verzális tehetségekre van szük­ség. A cirkuszban ugyanis min­den megtörténhet, mindenféle zene előjöhet” - mondja a zene­karvezető. Maka Attila egyik újí­tása az volt, hogy 110 év után először hegedűst is beállított az együttesbe, ami szerinte a lírai számok miatt kiválóan alkal­mazható. Közben az előadás az egyik bohóctréfához ér, amelyben a ze­nekar aktív résztvevő, a hegedű pedig valóban főszerephez jut. A bajok az állatszámoknál kez­dődnek: az elefánt nem akar el­sőre megfordulni, a kenguru túl gyorsan ér körbe, a majomnak nincs nagy kedve ma dolgozni. A zenekar pedig kénytelen alkal­mazkodni. „Minden kottánkon van egy jelölés. Ha a produkció még tart, de a dalnak már vége lenne, ahhoz a jelhez térünk vissza - mondja a karmester. - Nagy befejezésekre viszont nincs mód. Ahogyan a kötéltán­cos meghajol, mi már váltunk is a tapszenére, vagy vissza az elő­ző dalra. Ezek sorrendje az én fejemben van megírva, jegyze­tekre nincs idő, mert mire azt megtalálnám, már rég az elefánt lenne a porondon a guminők he­lyett.” A dobos és felszerelése nemré­giben felköltözött a háromemele­tes zenekari színpad legtetejére, egy plexifal mögé. Utóbbira azért van szükség, hogy a mik­rofonokkal kierősített hang ne keveredjen az akusztikussal. Igen ám, de onnan, fentről a do­bos nem látja az artistákat. Már­pedig a dobosnak a cirkuszban kitüntetett szerepe van. „Amire a cirkuszi doboláshoz szükség van, azt csak nagyon kevesen tudják. Egyszerre kell hozni a ritmust és az úgyneve­zett effekteket, azaz a bohóc or­ra esésénél cintányért, a kötél­táncos lépéseinél pergődobot és így tovább." Karhut Gyula tíz éve gyakorolja a szakmát, amit tanítani nem lehet, csak élesben megtanulni. A plexilap óta a do­bos monitoron kivetítve látja a porondképet, onnan kíséri az ar­tistákat. A cirkuszi zenészeknek hét­főn és kedden kell megoldaniuk a betegségeket. Csereemberek nincsenek, előadás zenész miatt nem sérülhet, nem maradhat el. Névjegy MAKA ATTILA 1969. AUGUSZTUS 22-ÉN született 1988-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában 1992-iG a Bécsi Zeneakadémia növendéke 1992-1999 Közön a német Roncalli Cirkuszban trombitás Nem is maradt még el soha. Maka Attila vezényelt már fekvő­gipszben, zongoráztak már negyvenfokos lázzal és bedagadt foggal is. Baj akkor van, ha egy zenész visszautasíthatatlan kül­földi ajánlatot kap. Ekkor meg kell találni az utódját, és azonnal betanítani a több tucat számra, az átkötésre, a finomságra. A ze­nészek ugyan sokan szeretné­nek bekerülni a zenekarba, de nehéz jó munkabírású és legfő­képpen megbízható embert ta­lálni. 1999-2001 Közön a berlini rendőrzenekarnál zenél 2002- 2003-BAN OZ Apollo Varietében, majd a svéd Circus Scottnál dolgozik 2003- tól a német Nordernei szigetén játszik egy koncert­zenekarban 2007 óta a Fővárosi Nagy­cirkusz zenekarvezetője és trombitása A Fővárosi Nagycirkusz zenekara Maka Attila zenekarvezető, karmester és trombita Nyári Gábor hegedű Radios Béla zongora Bálint Károly billentyűs hangszerek Oláh Antal és Lakner Gábor szaxofon Duka Tibor basszusgitár Karhut Gyula dob A megbízhatóság fokmérője, hogy a zenekar még egyszer sem whískey-zett együtt. A meg­állapodás szerint ugyanis a ze­nészeknek húsz perccel az elő­adás előtt kell a cirkuszban len­niük. Ha ez 19 perc, akkor a ké­ső már egy palack méregdrága whiskey-vel „lepi meg” zenész­társait. Egyelőre ilyen meglepe­tésre még nem került sor. A zenekar most a januári cir­kuszfesztiválra készül, ahol na­gyon rövid idő alatt nagyon sok zenét kell begyakorolniuk. Az artisták egy része CD-vel jön. „Sok cirkuszból kiszorultak a zenekarok” - mondja Maka At­tila. - Főként anyagi okokból, de vannak olyan produkciók, ame­lyek zenekar által játszhatatlan elektronikus zenét igényelnek, tele effektekkel. Csakhogy a CD nem tudja, mikor botlik meg a ló. Ha gikszer van, a szám zene nélkül fejeződik be, az pedig il­lúzióromboló.” Közben a porondon a Hungá­ria ugrócsoport éppen a drei- mant csinálja, de elsőre nem si­kerül feljutni a harmadik ember­nek a második vállára. Ismétlés következik - a zenészeknek is. „A CD már meghalna.” Baj akkor van, ha technikai zűr lép fel. A legutóbbi cirkusz­fesztiválnál éppen egy Paganini- zenekariszám jött volna, amikor a hegedű hangszedője kettétört. Paganini hegedű nélkül, nos, az még egy cirkuszi zenésznek sem megy - másik számmal mentet­ték meg az előadást. A zenekarnak nincs kapcsola­ta a közönséggel, a taps az artis­tának szól. Ezért külön öröm, ha gratulálni jönnek. Egy ilyen elis­merésből egy kis „maszek mun­ka” is lett: a cirkusz zenekara két évig hetente játszott a Művé­szetek Palotája tánciskolájában is. Diszkóba is meghívták őket vendégszerepelni, klasszikus cirkuszi számokat kértek. De ez­zel a diszkónak vége is lett, mert a 20-30 évesek nem engedték le őket a színpadról hajnalig. Újévi fogadalmak lázában jön a fogadalmak ideje, lévén év vége, és kezdődik az új esz­tendő. Eltöprengtem, mit fogad­hatnék meg én. Például, hogy leszokom a cigiről. Vagy nem szórom a pénzt. Esetleg végleg leadok még öt kilót, és akkor tartósan olyan karcsú leszek, mint húszéves koromban. jó célok. Csak mindegyikkel van egy kis baj. A cigarettával az, hogy már négyszer letet­tem, mind a négyszer azzal a szent meggyőződéssel, hogy én az életben többé rá nem fogok gyújtani. A leghosszabb rá nem gyújtás több mint egy évig tartott. Az idén jöhetne az ötö­dik leszokás, csak éppen minek fogadjam meg, ha tudom, hogy megszegem? A pénzszórást most éppen nem csinálom. Nem mintha nem volna hozzá kedvem. De jó is volt dúvadként berontani a plázába, és meg sem állni 30- 40 ezer forintig! Különösen bo­rús téli napokon, amikor olyan csüggedten nehezedik rá az em­berre a kinti szürkeség, hogy muszáj magát feldobnia egy kis shoppingolással. Van is vagy nyolc pár csizmám odahaza. de ezt most nem lehet. Nem hogy 3(Fat, de háromezret sem szórhatok szét a butikok kasz- száiba. Örülök, ha a rezsi- meg a kajapénz kijön válság sújtotta keresetemből. így hát a nem vá­sárlás muszájból van, nem elha­tározásból. Es ha most alászáll- na egy angyalka, és felemelné a Fizetésemet, első utam biztos a plázába vezetne. Mert ahogy a reklám mondja: megérdemlem. A kilókkal küzdők rendesen. Időről időre előkapom a diétá­mat, szorgosan kardizok, mé­rem magamat minden reggel. Egy darabig. Aztán belefáradok. Elegem lesz belőle, hogy semmi csoki, semmi süti, hogy korgó gyomorral fekszem le, mert hat után, ugye, már tilos az evés. És amikor betelik a pohár, felláza­dok. Rendszerint a célegyenes­ben, amikor már csak két-há- rom kilónak kellene lecsúsznia. De nem csúszik le, mert lecsú­szik a süti, a csoki, a sok-sok nélkülözött szénhidrát. mi legyen hát az újévi foga­dalom? Már látom a szilvesz­ter estét: vőlegényemmel és a családdal a jó meleg konyhá­ban. Anyósom finomakat süt- főz, sógornőmmel lázasan megvitatunk valamilyen irtó izgis és nőcis témát, mialatt a nagypapa előbilleg botjával a szobájából, feje búbján az elmaradhatatlan kötött sap­ka. Feri keresztapa is átjön a szomszédból, megölel - így köszönt mindig. talán nem is fogadok meg semmit. Csak kívánni fogok. Azt kívánom majd, hogy még sok ilyen szilveszterünk le­gyen. Együtt jöttek, külön mennek haza trisna és krisna a fejüknél összenőve születtek, még az agyuk is közös volt három év­vel ezelőtt. A két bangladesi kislány együttgondolkodásá­nak egy sikeres műtét vetett vé­get Ausztráliában, ahol szét­választották őket. nem tűnnek boldogtalannak attól, hogy már nem látnak be­le egymás fejébe, sőt, úgy tű­nik, mégiscsak jobb, ha az em­ber bizonyos titkokat a saját fe­jében tarthat. A harmadik szü­letésnapjukat már otthon ün­nepük. m Ú. M.

Next

/
Thumbnails
Contents