Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-16 / 294. szám

5 2009. DECEMBER 16., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Építő vélemények, jutalmazások az ozorai falugyűlésen OZORA Több mint százötvenen vettek részt a közmeghallgatással egybekötött falugyűlésen, ahol Schrancz Istvánná polgármester ismertette a község idei eredmé­nyeit, s a jövő évi terveket. Mint mondta, nehéz év lesz 2010, de az összefogás sokat segíthet. A 2009-ben kiemelkedő mun­kát végzők emléklapot és ajándé­kot kaptak. Díjazták a község vi- rágosításában élen járókat, vala­mint azt a két vállalkozót is, akik egész évben anyagilag segítették a települést. A közhasznú és köz­célú kiváló dolgozók munkáját is emléklappal ismerték el. Az Ozoráért Baráti Kör Egyesület többéves hagyományőrző tevé­kenységéért kapott emléklapot, melyet az egyesület elnöke, End- reffyné Takács Mária vett át. A kultúra területén végzett munká­jáért az ozorai színkört is jutal­mazták. ■ V. L. Igénylik a diákok a hitelt támogatás Nem változik a törlesztés mértéke a jövő évben sem A szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Kar hallgatói közül is többen igényelnek diákhitelt tanulmányaik elvégzéséhez Nem emelkedik a diákhitel törlesztőrészlete. Az igény­lőknek ezután is jövedel­mük 6 - illetve némely esetben 8 - százalékát kell havonta befizetniük. Venter Marianna Van, aki mentőövnek, egyetlen lehetőségnek tekinti a diákhi­telt, olyan is akad, aki szüksé­ges rossznak tartja. Egy biztos, igény van rá, és az is biztos, hogy sokan nem tudnák befejezni fel­sőoktatási tanulmányaikat e le­hetőség nélkül. A Pécsett tanuló szekszárdi István például diákhitel nélkül nem húzta volna ki az öt egye­temi évet. Mint mondja, a csa­ládja semmilyen anyagi támo­gatást nem tudott adni neki, és ha dolgozik a tanulás mellett, akkor nem öt, hanem 6-7 évig tartott volna, mire lediplomá­zik. A szintén szekszárdi, Bu­dapesten tanuló Laura azonban bizalmasan megsúgja: neki ar­ra kell a diákhitel, hogy ne csak a legszükségesebbekre - enni­valóra, kollégiumra, utazásra - jusson, hanem néha vehessen egy-két csinos holmit, és elme­hessen bulizni, vagy moziba a barátaival. Bár más-más okból igénylik a kölcsönt, visszafizetniük ugyan­úgy kell majd, ha eljön az ideje. Mindketten hallották a közel­múltban szárnyra kapott híresz­telést, miszerint jövőre növek­szik a diákhitel kötelező törlesz­tőrészlete. A hír azonban nem igaz, marad továbbra is a 6, illetve 8 százalék.- A diákhitel egy különleges kölcsönfajta. Nem ke­reskedelmi bankok folyósítják, hanem az állam által létrehozott nonprofit szervezet - mondta Őri András, a Diákhitel Központ szó­vivője. A hitelforma specialitásá­ból fakad, hogy nincs fix törlesz­tőrészlete, és ebből következően fix futamideje sem. Létrehozása­kor arra törekedtek, hogy a friss diplomás fiatalokat ne terhelje olyan mértékben a kölcsön visz- szafizetése, hogy ez akadályozza az önálló életkezdést Ezért olyan alacsony törlesztőrészletet álla­pítottak meg, amelyet vélhetően mindenki teljesíteni tud. Ugyan­akkor a díjtalan előtörlesztési le­hetőséggel bárki szabályozhatja a törlesztésének az idejét, mert ezt a többletbefize­tést a tőketartozásból vonják le. A kötelező törlesz­tés havi összege az első két évben a megelőző évben hatályos minimálbér 6 százalé­ka. Ez alól kivételt csak azok ké­peznek, akik költségtérítéses képzésen vettek részt, és a szá­mukra engedélyezett maximális havi összeget, 50 ezer forintot igényelték. Ők nem 6, hanem 8 százalékot fizetnek. A harmadik évtől kezdve a visszafizetés már a jövedelem­(képünk illusztráció) hez igazodik. így ugyanakkora teher nehezedik a kis- és a na­gyobb jövedelmű fiatal diplo­másra is. A fenti alapszabály szerint ekkor is 6, illetve 8 szá­zalék a befizetendő havi törlesz­tés, ám immár az átlagjövede­lem arányában. Ha ez az átlag- jövedelem nem éri el a minimál­bért, a törlesztőrészlet marad az előző évi minimálbér 6, illetve 8 százaléka. A híresztelésnek, amely arról szólt, hogy jövőre emelkedik a diákhitel törlesztőrészlete, talán az adta az alapját, hogy a mini­málbér összege valóban emelke­dett 2009-ben, 2008-hoz képest, így 2010-ben tehát majd a 2009- es minimálbér 6 százalékát kell fizetni, az első két törlesztési év­ben lévőknek, amelynek össze­ge 4290 forint lesz. Őri András elmondta, hogy a napokban kapják kézhez a tör­lesztők a jövő évi havi kötelező törlesztőrészlet összegéről szóló tájékoztatót. A részletet minden hónap 5-éig beérkezően kell át­utalni, aki ezt elmulasztja, kése­delmi kamatra számíthat. A szó­vivő felhívta a figyelmet, hogy a törlesztők időben tájékoztassák a központot, ha bármilyen adatuk, például a címük megváltozik. A diákhitelről a számok tükrében 2001 óta Tolna megye Országosan Dlákhltelt igénylők száma 7031 284 405 Kiutalt hitel ősszege 4,69 milliárd Ft 185,236 milliárd Ft Törlesztésre kötelezett 2844 127 000 Tartozását visszafizette 1519 59 239 (FORRÁS: DIÁKHITEL KÖZPONT) ■ Kinek ételre, kinek kikapcso­lódásra kell. gyulaj Orsós István, a gyulaji ál­talános iskola 8. osztályos tanu­lója 1. helyezést ért el a beás nyelven előadott mesék kategó­riájában a pécsi Gandhi Gimná­zium Országos Roma Mesemon­dóversenyén. Lacza Zoltánná igazgató elmondta, tanulójuk ez­zel az eredménnyel már most fel­vételt nyert a Gandhiba. Emel­lett elismerő oklevél, tárgyjuta­lom és 15 000 forint értékű aján­dékutalvány is járt a győztesnek. Orsós Istvánt az intézmény óvó­nője, Dervenücs Jánosné készí­tette fel a versenyre. ■ R. T. Orsós István Gimnáziumi felvételt nyert a mesemondó Három fürtöt kapott a Fried étterme és a borszaküzlet siMONTORNYA Három szőlőfürtös minősítést kapott a közelmúltban a simontornyai Fried Kastélyszál­ló étterme és borszaküzlete az eu­rópai borutak egységes minősí­tési rendszerében - adott tájékoz­tatást lapunknak Thuróczy Lász­ló, a létesítmény tulajdonos-ügy­vezetője. A minősítési rendszer alapjait az észak-olasz, a közép­spanyol és a dél-dunántúli régió borvidékei fektették le. A kinyil­vánított szándék szerint a szőlő­fürtök egyértelműen jelzik, hogy milyen körülmények várják a vendéget az EU bármely országá­nak borutas pincéjében, vendég­lőjében, borldmérésében, avagy szállodájában. A Fried Kastély- szálló mindkét helyszíne a leg­magasabb színvonalnak járó osz­tályzatban részesült Tolna megyében egyébként je­lenleg harminckilenc állomás mondhat magáénak európai mi­nősítést - adott tájékoztatást Fögleinné Angler Kinga, a Szek­szárdi Borvidék Borút Egyesület elnöke. A szekszárdi borút har­minchárom, a tolnai - ide tarto­zik a simontornyai állomás is - hat ilyen, magas szolgáltatási színvonalat biztosító helyszínnel rendelkezik. ■ Sz. Á. Belvárosi boltban gyűjtenek most a rászorulóknak szekszárd Nagycsaládosokon, rászoruló munkanélkülieken, hajléktalanokon szeretnének se­gíteni a héten a Máltai Szeretet­szolgálat Szekszárdi Csoportjá­nak önkéntesei. Lemle Béláné, a csoport vezetője elmondta, min­den apró adománynak örülnek, melyeket továbbítanak azoknak, akik a szolgálathoz fordulnak. December 15. és 20. között Szek­szárd belvárosában, a Széchenyi utca 18-20. szám alatti Spar be­vásárlóközpont előterében 11 és 17 óra között várják az emberek adományait, amely lehet akár ott vásárolt élelmiszer is, például egy kiló liszt, kristálycukor, egy csomag száraz tészta, kávé, tea, gyümölcs vagy bármi más. A gyűjtésben a Kolping Katolikus Szakképző Iskola diákjai is segí- ük a Máltai Szeretetszolgálat ön­kénteseit. ■ M. I. Szekszárdon vizsgáztak tegnap a hegesztés első mesterei gyakorlat és elmélet A recesszió miatt nem mindenki talál állást, de a jó szakember Európa-szerte keresett szekszárd Az ország első he­gesztő mestervizsgáját tartották tegnap a Tolna Megyei Kereske­delmi és Iparkamara szervezésé­ben a megyeszékhelyen. Három - egy szekszárdi, egy paksi és egy budapesti - mesterjelölt adott szá­mot tudásáról. Előbb egy négy­órás gyakorlati vizsga várt rájuk, majd kétórás írásbelin, végül pe­dig szóbelin kellett megfelelniük. Nemcsak hegesztési, hanem hu­mán- és gazdasági területeket is érintettek a vizsgakérdések. Miután hasonló vizsga koráb­ban nem volt, és jelentkező is ke­vés, egyénileg készültek a mes­terjelöltek. Ehhez azonban a vizs­gabizottság minden segítséget megadott. A Tolna Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara Chiovini Pétert kérte fel elnöknek, aki több nemzetközi minősítéssel rendel­kező hegesztő szakmérnök, és 40 éve tevékenykedik a szakmában. A bizottság tagja még a gyakorla­ti vizsgának helyet adó Aranyi és Társa Hegesztő Iskola vezetője, Aranyi János technológus, aki he­gesztőiskolát vezet, 1976 óta ok­tatja a szakmát, hegesztő mester és oktató szakképesítését Német­országban szerezte. A harmadik tag Góczán Zoltán, a DC Gépszer Kft. műszaki igazgatója, nemzet­közi hegesztő technológus, gé­pész- és okleveles kohómérnök, akinek az írásbeli tételek összeál­lítását köszönhették a szervezők és résztvevők. A budapesti Bálint Gábor sikeres vizsgát tett tegnap Szekszárdon Dubai Erika, a kamara szakkép­zési tanácsadója elmondta, hogy más szakmákban - például vil­lanyszerelő, kőműves, vagy aszta­los - sokkal népszerűbb a mester- vizsga, bár most, valószínűleg a válság miatt is kissé megcsappant az érdeklődés. Egy mestervizsga a hozzátartozó tanfolyammal együtt mintegy kettőszázezer forintba kerül, tette még hozzá. Chiovini Péter kiemelte, hogy fontos lenne, ha szakmájukban is többen törekednének arra, hogy megszerezzék a szakmai érdekszövetség által nyújtható minősítést. Szükség van a mes­terekre, azaz a jól képzett közép­káderekre, akik a munkákat le- vezénylik. A vizsgabizottság el­nöke szerint a recesszió miatt nem mindenki talál állást, de a jó hegesztőt az európai piacon keresik. A jó hegesztő pedig - mint mondta - arról ismerszik meg, hogy nemcsak papírja van, hanem tud jól hegeszteni. A mestervizsga ezen túlmenően megkülönböztetést jelent, és ha konkrét gazdasági előnnyel még nem is jár, jelzi, hogy birtokosa kiemelkedő szintű tudással ren­delkezik. Nemcsak nagyon érti a szakmát, de önálló munkavég­zésre képes, és szervezni is tud­ja a munkát. A három jelentkező közül vé­gül a budapesti és a szekszárdi tett sikeres vizsgát, a paksi jelölt pótvizsgázni kényszerül. ■ V. T. * í

Next

/
Thumbnails
Contents