Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-25 / 276. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. NOVEMBER 25., SZERDA KÖRKÉP Az atomenergia gazdaságos és függetlenebb Budapest, Paks Több százan, főként középiskolás diákok és egyetemisták vettek részt tegnap Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián az Atomenergiáról mindenkinek címet viselő ismertterjesztő konferencián, mely egy ötéves sorozat zárása volt. A nagy érdeklődés - mondta dr. Rónaky József - azt jelenti, hogy folytatni kell. Az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója hozzáfűzte, számukra törvény írja elő, hogy tájékoztassák a magyar lakosságot az atomenergia biztonságáról. - Mi ezt nagyon komolyan vesszük, sokféle módszert alkalmazunk arra, hogy elmondjuk az érdeklődőknek, mire jó az atomenergia, mi a haszna, mik a veszélyei - tette hozzá. Klímavédelem, gazdaságosság, rendelkezésre állás, importfüggőség csökkentése - összegezte az atomenergia előnyeit a konferencia egyik előadója, dr. Aszódi Attila egyetemi docens. Mint mondta, arra számítanak, hogy nőnek az energiaigények, több elöregedett erőművet be kell zárni, olyan megoldást kell preferálni, ami nem teszi az országot kiszolgáltatottá. ■ V. T. A szakemberek szerint hazánkban a gazdákat ösztönözni kellene a folyókból való öntözésre, ami segítene a vízháztartási problémák megoldásában Az óvatosság biztos nem árt klímaváltozás Hisztéria nélkül kellene kezelni a problémát Akár létezik a klímaváltozás, akár nem, a témát úgy kell kezelni, hogy létezik, és azt az emberi tevékenység okozza. Ezen az állásponton van egy olyan tudós, aki egyébként inkább szkeptikus a globális klímaváltozást illetően. Steinbach Zsolt- Én nagyon közel állok azon kutatók logikájához, akik a klímaváltozást cáfolják: ha létezik is, azt valószínűleg nem az emberi tevékenység okozza - mondta érdeklődésünkre dr. Gazdag László, a Pécsi Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karának docense. Ő lesz a szekszárdi Vállalkozói Szalon csütörtöki, a globális éghajlatváltozásról szóló programjának vitavezetője. Dr. Gazdag László rámutatott: a Föld 4,6 milliárd éves történetében mindig voltak jégkorszakok és felmelegedések. Utóbbiak egyébként jóval rövidebb ideig tartottak. Hogy az emberi tevékenység ehhez mennyiben járul hozzá, azt megítélése alapján igen nehéz megmondani. A kandidátus szerint jelenleg még nem ismerjük a folyamat mechanizmusát Azt ugyanakkor nem vitatja, hogy a globális éghajlatváltozás három legjellemzőbb következménye, az éghajlati övék átrendeződése, az időjárási anomáliák felerősödése és a sarki jégsapkák, gleccserek olvadása közül utóbbi kettő már kétségtelenül megfigyelhető. Más kérdés szerinte, hogy ebben az emberi tevékenység milyen szerepet játszik. A témáról az Élet és Tudományba cikksorozatot is írt docens 1976 óta végez meteorológiai méréseket a szekszárdi Kővári László. Az agrárszakember elmondta, hogy az utóbbi tíz évben többször is megdőlt az általa mért melegrekord. A tendencia mellett a szélsőségeket jelzi ugyanakkor az is, hogy a nagy meleg hol súlyos aszályfial, hol sok csapadék mellett jelentkezett kővári László szerint a szárazabbá váló időjárás nyomán a ugyanakkor hozzátette: a környezetgazdálkodásban van egy fontos alapelv, az elővigyázatosság elve. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy akár létezik a klímaváltozás, akár nem, mégis úgy kell cselekedni, hogy létezik, és hogy az emberiség okozza. Ez alapján pedig igenis csökkenteni kell a szennyezőanyag-kibocsátást, de hisztéria nélkül, és a gazdasági realitásokat szem előtt tartva. Szerinte ugyanis ez a kérdés időnként a hisztéria jegyeit mutatja, az ennek nyomán támasztott, rendelkezésre álló vkkészle- tekre is nagyobb figyelmet kell fordítani. Hasonlón látja dr. Gazdag László is, aki szerint a klímaváltozástól függetlenül meg kellene oldani például az Alföld vízháztartási problémáit, amelyekhez a folyószabályozásokkal jelentősen hozzájárult az ember. Szerinte ösztönözni kellene a gazdákat a fo fiókból való öntözésre, mert a talaj a legjobb víztározó. gazdaságilag irreális követelmények pedig kárt okoznak. A napokban Szekszárdon zajló „klímaébresztő filmhetet" szervező Zöldtárs Alapítvány elnöke, Baka György szerint a klímaváltozás kérdésében a világ mértékadó szakembereinek 99 százaléka úgy vélekedik, hogy a globális éghajlatváltozás tény, amit nagy valószínűséggel az emberi tevékenység okoz. Mégpedig elsősorban a fosszilis energiahordozók egyre növekvő fel- használásával, elégetésével. Baka György szerint az éghajlatváltozást az időjárási szélsőségek szűkebb pátriánkban is jelzik: ez év október 9-én például nyári meleget mutattak a hőmérők Szekszárdon, egy hétre rá pedig esett a hó az ország több pontján. De ugyanebbe a sorba tartoznak az egyre gyakoribbá váló szélviharok, vagy a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadékok előfordulása. 1880 óta a Föld tíz legmelegebb átlaghőmérsékletű éve 1990 után volt. Úgy vélte: nagyon sok dolog mutat egy irányba ahhoz, hogy ne lehessen nem észrevenni a folyamatot. Sóira dőltek meg a melegrekordok az utóbbi 10 évben ■ Október 9-én nyári meleg volt Szekszárdon. A bővítés lehetőségei A paksi atomerőmű bővítésének lehetőségei címmel rendez tanácskozást a BME Nukleáris Technikai Intézete, az MVM és az atomerőmű december 1-jén Pakson, az ESZI főiskolai épületében. A hazai erőműpark fejlesztésének indokairól és alternatíváiról, az új blokkok hálózatba illeszthetőségéről, a harmadik generációs atomerőművi technológiákról esik szó. Előadás hangzik el az atomerőművek üzemanyag-ellátásáról, az építés finanszírozásáról és a bővítés szakemberigényeiről. Dr. Rónaky József Az evangélikus egyház követi a világ változását Paks Az evangélikus egyház 17 egyházmegyéjének vezetői tartották negyedéves tanácskozásukat Pakson, a Prelátusban. Az esperesi tanács ülésén a fő téma a zsinat munkája, a törvényhozás, a mindennapi egyházi élet struktúrájának átalakítása volt. A házigazda, Szabó Vilmos Béla esperes elmondta, hogy ezek a kérdések nagyon aktuálisak, hiszen a világ alakulását, változását az egyháznak is követni kell, az egyházi törvények is javításra szorulnak. A módosítások célja a szolgálat jobb ellátása, az egyház hatékonyabb működése, a küldetés jobb betöltése. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke rámutatott, hogy a mai társadalmi környezetben felértékelődött az egyház közösségteremtő szerepe. Ma ugyanis sok a bizonytalanság, a gyökérvesztés. Ahhoz, hogy el tudják juttatni az üzeneteiket az emberekhez, az egyháznak is meg kell tanulni új eszközökkel, például a kommunikáció eszközeivel élni. ■ V. T. Jelentkezhetnek még társasházak a hőszigetelésre bonyhád December 31-re módosították Bonyhádon a hőszigetelési pályázatok beadási határidejét. A közös képviselők lakógyűléseken tájékoztatták az érintetteket a feltételekről. Oláhné Bokor Edit, a város egyik közös képviselője elmondta, közel 50 százalékkal csökkentek a fűtési költségek a már hőszigetelt társasházakban. A közös képviselő a Fáy lakótelep 14-et is képviseli, ahol véget értek már a felújítási munkák. Mint ismertette, ott az egy lakásra eső önerő közel 400 ezer forint, amit a lakók öt évig törlesztenek havi 7600 forintos részletekben. Bölcsföldi Árpád, a Fűtőmű Kft. ügyvezető-igazgatója is megerősítette, nemcsak esztétikai, de költséghatékony megoldás is egyben a társasházak hő- szigetelése és felújítása. A decemberi pályázatokat, amelyeket a társasház közös képviselője pályázatíró segítségével nyújt be, várhatóan februárban bírálja el a kiíró Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. ■ V. B. Emelkedik a kereslet a szigeteléshez szükséges anyagok iránt hőszigetelés Sziga-Tech = Jó minőségű termékek, a legjobb áron, egyenesen az Ön otthonába! A Sziga-Tech Bt. kedvező árainak, kizárólag minőségi termékeinek, szakképzett munkatársainak és széles körű szolgáltatásainak (ingyenes házhoz szállítás-tárolás, bankkártyás fizetés, folyamatos akciók) köszönheti töretlen sikerét. A cég kereskedelmi vezetője kérdésünkre elmondta, többek között komplett lakóépületek felújításában segédkeznek Bonyhádon is. Fontosnak vélik ezek hőszigetelését, hiszen az épületek hőveszteségének mintegy 40 százaléka a falakon keresztül távozik. Ehhez szorosan kapcsolódik a homlokzatszigetelés, ami az épület fűtési-energia szükségletét akár 60 százalékkal csökkentheti. A szolgáltatásaikat egyre többen veszik igénybe Tolna megyében is, ahol főként a lakóépületek hőveszteségét, a falak nedvesedését és penészesedését szorítják vissza. A Sziga-Tech Bt. kezdetekben kizárólag rögzítéstechnikai termékek - szárazépítészet, hőszigetelés - nagykereskedelmi forgalmazásával foglalkozott országos lefedettséggel. - Ahogy növekedett a partnerkör, úgy nőtt az igény más termékek iránt is, aminek következtében | a régió meghatározó építő- 1 anyag-szakkereskedésévé vál- J tunk - hangsúlyozta Katona Bá- I lint, a Sziga-Tech Bt. kereske- A Sziga-Tech Bt. egyedülálló szekszárdi bemutatóterme delmi vezetője. Hozzátette, az ügyfélkör és a vásárlói igény növekedésének hatására már két telephelyről - Szekszárd, Kese- lyűsi út 120., illetve Budapest, Péterhalmi út 8. - közel 6000 négyzetméteren lévő hatalmas árukészletből szolgálják ki ügyfeleiket. így mára egyedülálló bemutatóteremmel, többéves tapasztalattal és az egész országot lefedő, jól működő logisztikával állnak a kedves vásárlók rendelkezésére. A cég számára legfontosabb a vásárlók elégedettsége, és az ügyfélközpontú szemlélet. - Ezért honlapunkon - www.szigatech.hu - az érdeklődők élőben folytathatnak beszélgetést munkatársainkkal, akik készségesen állnak az ügyfelek rendelkezésére - tette hozzá Katona Bálint. Többéves tapasztalattal nem csupán szigetelési munkákhoz szükséges alapanyagokban nyújt segítséget a cég, hanem vakolatokat és festékeket, komplett szárazépítészeti eszközöket is forgalmaz. A Sziga-Tech Bt. tevékenységi köréhez tartozó termékeket a vásárlók kérésére ingyen tárolják, és a kért időpontra az ország bármely pontjára ingyenesen házhoz is szállítják. ■ V. B. « 4