Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-19 / 271. szám

i ozai: : fciiÁIihL védi a nők jogait A hollywoodi filmipar is hibás a nők elleni erőszak elterjedésében, mivel sokszor szexuális tárgyként ábrá­zolja a nőket - jelentette ki Nicole. A színésznő az ENSZ jószolgálati nagyköveteként emelte fel a szavát a nők védelmében. . .......... * 8 MAUTHNER ILONA Egy házasság anatómiája röpül az idő, mondta férfi ismerősöm, amikor több év után váratlanul összefutot­tunk az utcán és egymás családja felől érdeklődtünk. Hja, a gyerekek felnőttek, ki­repültek, már unokák is van­nak, no és az egészség sem a régi már, sorolta a bajait. no persze ez mind semmi ahhoz képest, hogy Klári­nak - közös ismerősünk - elárverezték a házát, mert nem tudta fizetni a hitelt. Még szerencse, hogy egye­dül van szegény feje, így odaköltözött a szüleihez, mint lánykorában. Még min­dig jobb, mintha az utcán kellene élnie. miközben Klári jövőjén együtt bánkódtunk, megkér­deztem tőle, a felesége hogy van, mert arról eddig nem sokat beszélt. bár ne tettem volna. Panasz, panasz hátán. az évtizedekig vonzó, pe­dáns családanya, ismerősöm szerint, egyik napról a má­sikra hárpia lett. Látta elké­pedt arcomat, egy viccel pró­bálta oldani a helyzetet:- Mivel tudja felizgatni a fe­leség a férjét a házasság el­ső, második és harmadik év­tizedében? Az első évtized­ben a testével, a másodikban a főztjével, a harmadikban a puszta jelenlétével. no, ennyit a több évtizedes boldognak látszó házassá­gokról, mondta búcsúzóul. GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábja­in, illetve a TE0L.hu hírportá­lon keresztül új otthont ta­lálni. Közöljük a szerető gaz­dára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. További információ: 06-20- 9810-558 pepita vagyok, fekete fiú ku- tyus fehér mellfolttal és tap- pancsokkal. Visszafogottan viselkedem. Nyugodt és há­lás társa lennék bárkinek, aki gondoskodna rólam. Egyedülálló kezdeményezés RE-CONNAITRE Félszáz kortárs művész közös tárlata a képtárban A kortárs képzőművészet konstruktív irányzatának legjelesebb képviselői mellett elismert külföldi művészek alkotásai is megtekinthetők PAKS Páratlanul gazdag kiállítás nyílt tegnap a Paksi Képtárban. Negyvenhat hazai és európai mű­vész mutatkozik be a tárlaton, mely a „Re-connaitre” címet kap­ta. A kiállítást a Zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, SnjeOana Pintaric nyitotta meg. Prosek Zoltán képtárvezető el­mondta, hogy az európai viszony­latban is egyedülálló kezdemé­nyezés a konstruktív, konkrét, konceptuális művészet aktuális helyzetét mutatja be. A kortárs képzőművészet ezen irányzatá­nak legnevesebb hazai képviselői mellett olyan világhírű művészek is a kiállítók között vannak, mint Hartmut Böhm, akit etalonnak te­kintenek ebben a műfajban. Prosek Zoltán szerint nincs rálá­tásunk, hogy ml történik Nyugat- Európában. Ezért is kapta a tárlat a francia „Re-connaitre" címet, ami felismerést, megismerést, el­ismerést jelent. Az új tárlat szer­vezésében, ami hatalmas munka volt, Prosek Zoltán munkáját két kurátor: Haász István és Dirk Rausch segítette. A kiállítás janu­ár 24-ig várja a látogatókat a Pak­si Képtárban. ■ V. T. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.). A gyorsaság nem erős oldala, pedig lehet, hogy ma szüksége lesz rá. Olyan ajánlatot kap ugyanis, amin nem sokat gondolkodhat Túlléphet a megrögzött szokásokon. nyilas (XI.23-XII.21.). jól halad az­zal a munkával, amiről eleinte azt hitte, hogy sosem ér véget. Minden elképzelését valóra tudja váltani. bak (XII. 22-1.20.). lobban oda kell fi­gyelnie egészségére, hogy lelki­ekben is ellenálló legyen. Bölcs gondolatait ossza meg az Önhöz legközelebb álló személlyel. vízöntő (1.21-11.20.). Kicsit csapon­ganak gondolatai. Amit egyik percben jónak vél, a másikban ■■ HOROSZKÓP elveti. Legyen határozottabb, és álljon ki eredeti, jó elképzelé­sei mellett. halak (11,21-111.20.). Meggyőző erő­vel hat környezetére. Bűvköré­be tudja keríteni, akit akar. Él­vezi a vidám, jókedvű emberek társaságát. Csak így tovább! kos (III. 21—IV. 20.). Egyből rá tud hangolódni az Önt körülvevő társaság élvezetére. Remekül kommunikál, fontosnak tartja a szellemi összhangot. A mély érzelmek zavarba ejtik. bika (IV.21-V.20.). Élvezi az új fel­adatokat, a híreket, amit hall, és szereti is megtárgyalni vala­kivel azokat. Sok emberhez kö­tődik, de a mély érzelmek most elkerülik. ikrek (V. 21—VI. 21.). Nagyravágyó. Mindig többet és többet szeret­ne elérni. A tartós kötöttségek­nél előbbre helyezi a szabad­ságvágyat. Pedig néha a szívére is hallgatnia kell... rák (VI.22-VII.22.). Sikeres életpá­lyára vágyók, hiszen a párkap­csolatok esélyei is jobbak a szép karriert elérőknek. Egyre javul az anyagi helyzete és egyre több álmát tudja valóra váltani. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Egyre többen beszélnek Ön körül idegen nyelven. Ne gondolja, hogy már túl késő, Önnek er­re már nincs szüksége. A mostani időszak alkalmas a tanulásra. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Egy kicsit ma­gányosnak érzi magát, noha nincs egyedül. Éppen ellenke­zőleg, szinte túl sokan rajong­ják körül. Ha teheti, legyen nyi­tottabb. mérleg (IX.24-X,23.). Anyagi ügye­ire a hullámzás jellemző. A könnyen jött pénzt gyorsan el­szórja. túl sokat szeretne egy­szerre, ezért alaposan szétfor­gácsolja magát. JON A CÉG A 2 10 Mindenki benne lesz, Ön miért hagyná ki? Informáciositeataloaus • exkluzív kivitel * közérdekű információ • 500 szócikk alatt megjelenő hirdetés » egy évig biztosítva partnereinknek a folyamatos hirdetési lehetőséget * megjelenik 2009. év végén 25 OOO példányban. Információ: 74/511-504 vagy 511-534 „Tolna megye Top 100” Évkönyv a legjelentősebb vállalkozásokra Az Ön cége Is szerepelhet együtt a legjobbakkal. Hirdessen Ön is a TOP lOO-ban, Tolna megye legsikeresebb vállalkozásainak kiadványában! További információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 Mi A hír velünk jár! Tolnai Népújság A hír velünk jár! HUMOR Kamionsofőr A kamionsofőr már nagyon régóta vezet és nem jutott nő­höz, így ki van éhezve. Meg­áll az útszélén, az első öröm­lányt elkapja és jól megteke­ri. Fizetéskor megjegyzi:- Tudod, szivi, ha tudom hogy szűz vagy, akkor több időt fordítok rád.- Ha tudom hogy több időd van, akkor lehúzom a haris­nyámat! Teknős Pistike bemegy a kisállatke­reskedésbe és meglát egy teknőcöt.- Tessék mondani, ez meny­nyibe kerül?- Ezer forint, fiacskám.- És tok nélkül? Kávé A skót vendégségben van. A háziasszony kedvesen meg­kérdezi:- Hány cukorral issza a teát?- Otthon hárommal, vendég­ségben öttel - hangzik a vá­lasz.- Akkor érezze magát ott­hon nálunk! Továbbiak a TEOLhu hírportálon SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: & 4» 4P & jsi a> KÉZI HÚZÁS: & 45» m m & w & NYEREMÉNYEK A 47. játékhéten telitalála- tos szelvény nem volt. A hat találatért 281 445 forin­tot, az öt találatért 5615 fo­rintot, a négy találatért pe­dig 995 forintot fizet a Sze­rencsejáték Zrt. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 18-án: © Beleállította élettársa arcába a kést egy dunakömlődi nő & „Kufárkodás” nélkül politizálna a párt ©Ablakpucolás közben zuhant a mélybe egy takarítónő © Csoda Belecskán: hat éve nem kellett segélyt adniuk © Nem érzi magát hősnek a postarablót leterítő zsaru TE0L.hu

Next

/
Thumbnails
Contents