Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-19 / 271. szám
2009. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG ii.Uli AZ OLDALT SZERKESZTETTE: Hargitai Éva 74/511-510, eva.hargitai@axels.hu Az oldalon megjelent írásokat olvashatjátok a www.teol.hu-n . Olvasni igenis jó dolog kultúra A tévében sokszor elmarad a szórakoztatóból a tartalom 'Első helyen végzett a Petőfi .gimi csapata * A dombóvári Illyés Gyula Gim-1 názium vendége volt 2009. no-1 | vember idusát megelőző napon I : a Bonyhádi Petőfi Sándor Evan- j »gélikus Gimnázium maroknyiJ Jpsapata. A meghívást nem a vé-1 Rettennek köszönhettük, ugyan-1 I is a Neubauer Antal, Oláh Ist-f: fván, Szinger Árpád (mindany-4 fnyian a 11. c osztály tanulói)! »összeállítású csapatunk kivív-1 f ta a jogot, hogy a „Gróf Ester-I jházy Miklós és kora” történél-1 «mi és művelődéstörténeti ver- j ,?seny döntőjében szerepeljen. | Délelőtt az iskola fennállásé-1 :m nak 80. évfordulójára rendezett % I megemlékezésen vettünk részt, * Jahol gróf Esterházy Miklós iskolaalapító tevékenységét is mél- |tatták. Ezt követően került sor a § : döntő első, írásbeli fordulójára, j « Míg a csapatok az enyhén szól-f va sem könnyű feladatokkal J /küzdöttek, addig a felnőttek a »gimnázium korábban végzeté „nagyjai"-val találkozhattak. így |j is, az olimpiai bajnok, VB-ezüstér-J I mes futballistával, az „Arany I csapat” egykori tagjával, Bu-J zánszky Jenővel, a fejszámoló-1 > művész - jelenleg 89 esztendős I » - Pataki Ferenccel, s a szó szó- J »ros értelmében világjáró Ivanich | »Miklós zongoraművésszel. | | Az írásbeli fordulót - egy ki-1 »adós ebéd után - a szóbeli kö-1 vette, ahol biológiára, illetve» »kémiára specializálódott diák-j jaink történelemből és általá-j i nos műveltségből is jelesre! i vizsgáztak. Hihetetlen maga-J f biztossággal vették a fiúk azt I akadályokat, s a sokszor meg-1 válaszolhataüannak tűnő kér-1 dések esetében sem vallottak J ^szégyent. így történhetett meg, 4 ! hogy a két forduló összesítése 1 után csapatunk az 1. helyen J végzett, maga mögé utasítva a j bátaszéki II. Géza, a szekszárdi j ; Garay, a tamási Béri Balogh f Adóm, a tolnai Sztáray, a kapós f vári Táncsics és Munkácsy | Gimnázium, valamint két dom- »bóvári középiskola legjobbjait.", ■ Gruber László, tanár, J Petőfi Sándor I Evangélikus Gimnázium * Igenis kell olvasni és a könyvekről beszélni, a tartalmat közvetíteni, terjeszteni, hiszen a betűk ma is egyedülálló élményt, és rengeteg információt hordoznak magukban. Borbás Enikő, I. Béla Gimnázium Olvasni egy könyvet? Az egy dolog. Beszélni róla? Az egy másik dolog. De írni róla?! Leheteüen. Gondoljuk csak végig: ha beszélünk egy könyvről, akkor a saját véleményünket hangsúlyozzuk, és azokat a részeket emeljük ki a Zenével tanulni körülbelül olyan, mintha tévézés közben még rádiót is hallgatnánk, és csak hogy még jobban próbára tegyük figyelmünket még újságot is olvasnánk. Zenével tanulni szerintem lehetetlen. Ha valaki tényleg tanulni akar, nem pedig csak mutatni próbálja, hogy: „igen, én most tanulok", az inkább a csendet keresi. Bár, ki tudja. A mai fiatalok, sőt nemcsak a fiatalok, hanem a történetből, amelyek számunkra a legfontosabbak. Teljesen szubjektív az egész. És ez benne a jó. Ha írnunk kell egy könyvről, az már nehezebb. Tényeket kell közölnünk, például, hogy ki írta, mikor írta, milyen indíttatásból, és így tovább. Ilyenkor persze már nem is csak a saját véleményünk számít. Főként, amikor kedvenc részt kell választani. Hiszen ki tudja, hogy kinek a kezébe kerül a mi írásunk? Mert a barátainknak olyan részletet emelünk ki, ami az ő érdeklődésüket kelti fel. Ellenben, mondjuk, tanárainknak biztos, hogy nem ugyanazt ecsetelnénk. Tehát könyvről írni nehéz. Viszont megéri, mert olvasni felnőttek is, annyi mindenre tudnak figyelni. Vegyük csak példának egy háziasszony reggelét. A gyereket ébresztenie, közben neki öltöznie kell, ha kisebb az utód, akkor tízórait készíteni, a reggelit az asztalra pakolni, mindenkit ellenőrizni, nem fordítva vette-e föl a pólóját, jaa, és beérni időben a munkahelyre. E mellett már igazán nem is tűnik nagy dolognak, egyszerre a zenére és a tanulásra is figyelni. Mégis, ha igenis jó dolog, és minél több emberhez eljut egy könyv, annál több közös fesz bennünk, és természetesen annál több dolgot tudunk meg a világról, gondolkodásmódokról, vagy akár saját magunkról. És máris itt az olvasás másik szépsége: önmagunk megsegítése. Hogy milyen értelemben? Bármilyenben. Az ember olvas, hogy fejlessze magát, tanuljon, újat tapasztaljon. Az ember azonban azért is olvas, hogy szórakoztassa magát, elvégre az egy teljesen más világ. Itt a dolgok hol megoldódnak, hol nem, de nem is. ez a lényeg. Csak az, hogy a jelen valóságától távol áll. Persze a tévénézésre is belegondolok, mikor témazáróra tanulok, mindig kikapcsolom az éppen szóló dallamokat, mert figyelni akarok. Persze könnyebb lenne a helyzetem, ha a két téma között tanulnám meg rendesen az anyagokat, és témazáró előtt át kellene azt olvasni, akár zenével együtt, hisz akkor már tudom az anyagot, csak felfrissítem. Hát igen, így kéne. Aki úgy gondolja, hogy neki bevált módszere a zenével tanulás, és ezt a jegyei is alámondhatnánk ugyanezt. Csak abban a szórakoztatás mellől gyakran elmarad önmagunk fejlesztése. Gondoljunk csak bele: miközben olvasunk, a fantáziánk, képzeletünk beindul, pörög az agyunk, és máris egy kerek történetet látunk megelevenedni a papír lapjain. Ilyen élményben nem lehet azoknak része, akik csak filmeket néznek, vagy csak bámulnak ki a fejükből a doboz előtt ülve. A lényeg a lényeg: olvasni igenis jó dolog, ha van a könyvről kritika, ha nincs. Bár elég időigényes, és néha fárasztó a szemnek, de az olvasás élménye, az bizony felejthetetlen. támasztják, annak szurkolok, hogy ezután is sikere legyen. Aki viszont elborzad, ha belenéz a Naplóba, és zenével együtt tanul, lehet, el kellene azon gondolkoznia. Főleg azon, hogy legalább a könyv átlapozása idejére szüntesse be a bömbölő muzsikaszót így sokkal gyorsabban lehet megtanulni mindent, és még abban is segít a módszer, hogy ne olyan gyorsan unj rá az új számaidra. ■ Vörös Zsófia, ESZI, Paks Iskolánk, a bonyhádi Petőfi * Sándor Evangélikus Gimnázi* um, minden évben megünnep- li a reformáció napját. Ézen a napon hagyományos értelem* ben vett tanulás helyett külön- % böző előadásokon vehetnek részt a diákok, idén 20 elő* adás közül választhattunk. n Én idén egyik témának a japán teaceremóniát választot* tam. A Kubo házaspár előadá- % sán csak húszán vehettünk rész, s ismerkedhettünk meg * a teaszertartás szellemi lénye* gével és folyamatával, japánban a teaceremónia egy a kí* naiaktól átvett ősi hagyomá* nyokkal rendelkező társas együttlét. Míg itt Európában kapkodva * éljük mindennapjainkat, ad* dig japánban időt szakítanak a lelki felfrissülésre és az ud* varias társalgásra. A szertárja tást általában teaházakban tartják, ahol a tisztaság, a * tisztesség és a nyugalom az % úr. Ezeken az alkalmakon a tea megfőzésének is külön ha* gyománya van. A tea egy * maccsa nevű zöld porból kéTeaceremónia % szül, amit forró vízzel felöntenek és egy ecsethez hasonló * eszközzel habosra kevernek. m A tea átadásának és ivásának is szabályai vannak. Az elő* adáson a házaspár mesélt ne- t künk ezekről a szabályokról, és meg is mutatták a tea elké* szítésének módját. Minden « résztvevő megkóstolhatta a teát és kipróbálhatta annak ké- :: szításét, és annak ellenére, d hogy az apróbb fogásokkal ^ már nem ismerkedhettünk meg, bepillantást nyerhettünk * ennek a távoli országnak a * kultúrájába és lakóinak gondolkodásába. * m György Eszter, PSEG, d Bonyhád Tanulni kizárólag csendben érdemes zene Sok mindenre tudunk egyszerre figyelni, de könnyebb csak egy dologra Csülök Pékné módra: kicsit időigényes, de nem túl bonyolult művelettel, valódi lináris remekkel örvendezte heted meg a családod. A kezdőknek azért némi segítségre lehet szükségük Top 10 1. Csülök Pekne módra 2. Mandulás vörös sügér 3. Májpuffancs 4. Csirkesaláta 5. Tésztasaláta avokádós raguval 6. Francia hagymaleves 7. Tejfölös sertésszelet 8. Csirkemell raguval 9. Sajtos cukkinífasírt burgonyával 10. Zacskóban sült csirke hasábburgonyával ■ Lázár Vivien, TLG, Gyönk ■ ■ . ■: ■■ ■ ■ ■ . ' ' .. . ■ r* HO:' ■ MEr 3 i r ’Ää Jf á 1 lux E y EAKOZAS 2012 A maják ősi naptára bonyolult csillagászati ismereteket és kifinomult matematikai számításokat igénylő tökéletes alkotás. Egy baj van vele: 2012-ben véget ér és sokan úgy gondolják, nem véletlenül. A világ sem tarthat tovább, mint a misztikus tudást tartalmazó naptár. Néhány vezető tudós 2009-ben igazolta, hogy valóban közel a vég és segítségükkel a világ leghatalmasabb államainak vezetői el is készítették a tervet, amelynek alapján sok ember megmenthető, de távolról sem az összes, lackson Curtis két gyerekével kirándul a Yellowstone Nemzeti Parkban, amikor véletlenül rátalál egy titkos kutatólaboratóriumra és rájön, hogy a kormány hallgatott a közelgő apokalipszisről. Kétség- beesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat átvészelve. 2012, amerikai-kanadai filmdráma, 2009. Rendező: Roland Emmerich. Szereplő(k): lohn Cusack (lackson Curtis), Thandie Newton (Laura Wilson) Tanár: Az ember egy idétlen élőlény. ■k Diák: A tápláléklánc sosem zárul be? * Diák angol fordítás közben: El tudok bújni magam elől. * Diák: Én is diktatúra leszek! * Tanár: Középnehézségű fokú. * Tanár: Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. ★ Diák: - Térfogat? Tanár: - Eszti! - Kérdezed? Diák: - Mondom? ■ Bartakovics Bettina, Tamási