Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-18 / 270. szám
2009. NOVEMBER 18., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 Szabó Veronika (balról) és Sasvári Krisztina Szekszárdon, a Béla király téren élvezték tegnap a szívet is melengető novemberi napsütést Melegben virgonc a vírus meteorológia Egész novemberre enyhe időjárást ígérnek JEGYZET A cikói csiga ha azt vesszük, hogy szegény jó Pénelopé, az Odüsz- szeusz felesége állítólag vagy húsz évig szöszmötölt a vászna megszövésével, akkor a cikói hulladéklerakó építése, a maga, eddigi röpke négyéves csúszásával, akár még sikertörténet is lehet. Ha azonban például nem a Pénelopé, hanem akár csak a Deákné vásznát is vennénk viszonyítási alapként, akkor a cikói villám-projekt egyből azzá válik, aminek a közember szemszögéből látszik: és ide most mindenki gondolhat valamit. már csak azért is, mert így, potom négy évvel az eredetileg tervezett átadási határidő után, a megrendelő társaság ügyvezetője még mindig csak óvatosan mer nyilatkozni arról, hogy voltaképpen mikortól is tudja majd fogadni a létesítmény a szemetünket. Amit most már szinte csak a megyén kívül lehet elhelyezni. Hiszen már a meghosszabbított engedélyű tolnai lerakókat is be kellett zárni. Nyilván senki nem gondolta, hogy egy nem éppen elhanyagolható jelentőségű környezetvédelmi beruházáson képesek lesznek ennyit elmolyolni az érte felelősek. de hinni azért kell benne, hogy Pénelopé leelőzhető, és nem kell már további tizenhat évet várni, hogy a cikói csiga valósággal berobbanjon a célba. És akkor majd nyilván lesz pezsgős koccintás, meg csillogó szemű, mosolygós főemberek nyilatkozata: igen, megcsináltuk. Csakhogy, remélem, egyszer majd arra is válaszolni kell valakinek, hogy ugyan, mi tartott eny- nyi ideig? Pénelopé állítólag azért pepecselt annyit a szövéssel, mert csak így tudta elkerülni a hódolók ostromait, így tudott hűséges maradni az ő Odüsszeuszához. Kíváncsi vagyok, a cikói csiga agytrösztje mit talál majd ki. A kellemes késő őszi időjárás kedvez a fűtésszámlának, a vetésnek, de az influenzavírusnak is. Az enyhe időjárás várhatóan hónap végéig kitart majd. Hargitai Éva szekszárd belvárosában tegnap délután 25 fokot mutatott a hőmérő, igaz a nap is rásütött. Kővári László, a megyei agrárkamara alelnökének információi szerint a hónap végéig is kitart az enyhe idő. Hűvösebbre felhős, borongós napokon lehet számítani. Ugyanakkor az előrejelzések szerint november második felére kevesebb csapadék várhapaks-dunakömlőd Európában van kereslet a magyar kukoricára, jó árat garantálni azonban nem lehet. A gazdálkodó akkor jár jól, ha nem vár a megfelelő időpontra, hanem szakaszosan értékesít, így kedvező átlagárat érhet el - mondta Bálint György, tó. A mostanihoz hasonló novemberi „meleg” nem egyedülálló, hiszen mértek már 17 és 18 fokot az év ezen szakában. Mindez kedvez a mezőgazdaságnak, hiszen a gazdák sokáig dolgozhatnak a földeken, és az őszi vetésnek is van ideje megerősödni. Az utóbbinak jót tett a a Cefetra Kft. igazgatója a Szekszárdi Növény Zrt. fórumán a dunakömlődi faluházban. A rendezvényre, amelynek célja, hogy a cég üzletei partnereiknek segítsenek felkészülni a következő kukorica-, vetőmag- és növény- védőszer-szezonra, a szokásoshónap első felében lehullott bőséges csapadék is. A november közepét uraló enyhe időjárás az influenzavírusoknak is kedvez. - Egyre több az influenzaszerű, és influenza- vírus okozta megbetegedések száma - mondta dr. Scháffer Károly regionális tiszti főorvos. nál több magángazdálkodó, termelő érkezett. Többen jöttek Fejér és Bács-Kiskun megyéből is. Dr. Zsombik László, a debreceni egyetem adjunktusa a jelenlévőknek azt vázolta fel, mit tehetnek a gazdálkodók a jobb kukoricatermelés érdekében a talajHozzátette, a betegség terjedését nemcsak az időjárás segíti, hanem az is, hogy a szomszédos országokban is nő a fertőzöttek száma. Az Országos Epidemológiai Központ 45. heti, legfrissebb adataiból kiderül, emelkedett az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma, az esetek több mint fele a Közép-magyarországi régióban fordult elő. Országos szinten 170 mintát küldtek be, amelyből 28 esetben a HINl-vírus volt a felelős a megbetegedésekért. Ezek közül egy származott Tolna megyéből. Az érdeklődés nőtt, az ellátás akadozik. Hol a szezonális influenza, hol a HINl-vírus elleni vakcina hiányzik. művelés, trágyázás, növényvédelem, fajtaválasztás terén. Farkas László somogyi gazdálkodó pedig arról beszélt, jelentős megtakarítást eredményezhet, ha valaki számítógép-vezérléssel végzi a növényvédelmet, műtrágyaadagolást. ■ V. T. HÍRSÁV Szemüveget találtak, a tulajdonos átveheti szekszárd Kék-fehér keretes, dioptriás szemüveget találtak november 16-án (hétfőn) délután Szekszár- don a Bezerédj utcában a tízemeletes lakótömb előtt. A tárgyat a sajtóházban leadták, így azt jogos tulajdonosa a Tolnai Népújság portáján átveheti, (mk) Sokan adták első alkalommal a vérüket szekszárd Szép eredménynyel, magas első véradó számmal zárult tegnap a Magyar Vöröskereszt PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán tartott véradása. A szervezők 70 donorra számítottak, de 73-an jelentek meg, majd 61-en adták is a vérüket, ebből 30-an első alkalommal. Véradók megjelenésére számítanak csütörtökön is, Értényben 9 és 11.30, Szakályban pedig 13 és 15 óra között a Művelődési Házban, (hé) Művészek felajánlása egy hordozható pianóért szekszárd Jótékonysági rendezvényeken is fel kíván lépni az eSz Híd Társulás, amely most egy hordozható pianóra gyűjt. A város százezer forinttal járult hozzá a hangszerbeszerzéshez. További bevételt remélnek a Béla tér 6. alatti kiállítóteremben látható festmények, grafikák és kisplasztikák értékesítésétől. A tárlat anyaga - amit húsz művész ajánlott fel a jótékony célra - november 30-ig tekinthető meg. (wg) Kemp Zsuzsa felajánlott műve Továbbiak a TEOLhu hírportálon A megyében kiadott vakcinák száma november 9-ig szezonális influenza elleni H1N1 elleni Összesen átvett oltóanyag 32 000 42 700 ebből háziorvosoknak kiadott 27 609 27 555 elszámolt 17 004 13 836 eü. intézményeknek kiadott 1442 1732 elszámolt 994 1222 kritikus infrastruktúrának kiadott2185 elszámolt 730 FORRÁS: ÁNTSZ Némi taktika kell, és több lesz a pénz mezőgazdaság Európában igenis van kereslet a magyar kukoricára Az elsikkasztott ország választás Két megyei jelöltet is állít a Munkáspárt Létezik, de nem működik lerakó Elvileg kész, gyakorlatilag engedélyre vár Az elsikkasztott ország címmel megjelent könyvét is bemutatta Thürmer Gyula tegnap Szekszárdon a Belvárosi Kávéházban. A Munkáspárt elnöke a rendszer- váltás hibáiról, az elmúlt 20 év eseményeiről beszélt, leszögezve, külföldre vitték az állam pénzét. Tehetnének ez ellen, de mint mondta, a két nagypárt mellett szinte leheteüen bekerülni a parlamentbe. Ők mégis ezen lesznek. Két Tolna megyei jelöltet is állítanak az országgyűlési választásokra, a bonyhádi Váncsa Csaba, és a hőgyészi Varga Lászlóné személyében. Őket kívánja Tolna megyei kőrútján népszerűsíteni. Thürmer Gyula tegnap Potápi Árpád Jánoshoz, Bonyhád polgármesteréhez is ellátogatott. A kérdésre, hogy egy szélső baloldali párt elnöke nem olyan szándékkal keres-e fel jobboldali városvezetőt, hogy kihasználja a Fidesz népszerűségét, leszögezte, nem gondolkodik együttműködésben. A Munkáspárt egyetért abban a Fidesszel, hogy a mostani kormányt le kell váltani, de más ponton a két párt gondolatmenete nem találkozik. Végül hozzátette, a polgármesterrel folytatott beszélgetésben a munkáspárt helyi jelöltjéről esett szó. A látogatást követően a Solymár Imre Városi Könyvtárban dedikálta a hazai politikai életet élesen bíráló könyvét. ■ V. B. Thürmer Gyula pártelnök cikó Elvileg az idén pont kerül az engedélyeztetési eljárás végére. Ennyit mer ígérni Dobrai Bernadett. A cikói hulladéklerakó régóta húzódó ügyéről van szó. A megrendelő, a Balaton és Sió Térségfejlesztő Kht. nevében nyilatkozó ügyvezető hangsúlyozza: nem az építés, hanem az engedélyeztetés tart ilyen sokáig. Már az üzemeltetőt is kiválasztották, az anyag végső jóváhagyásra vár a minisztérium asztalán. De az üzemeltetés, sőt még a próbaüzem is odébb lesz. Erről már a kivitelezés projektvezetője, Deák István beszél. A munka nagy részét a Közgép Zrt. és a Rezonátor Kft. befejezte. Most mindenekelőtt az E.on engedélyére várnak - mert már fizikaüag csatlakoztak a hálózathoz, de a villany még nem kapcsolható fel -, aztán a közútí kapcsolatot véglegesítik, befejezik a telepi vízelvezetést és a tereprendezést Van még tennivaló a biogáz-kezeléssel kapcsolatos létesítményekkel, a meteorológiai állomással és a hírközlési rendszerrel is. Mindez, a projektvezető szerint gyorsan befejezhető, ha az „ügymenet” engedi. Készülnek közben a megyében hulladékudvarok, komposztáló telepek, átrakó állomások, melyeken a szemetet szelektálják és tömörítik.A cikói hulladék- lerakó projektje 2002-ben indult, üzembe helyezni 2005 decemberében kellett volna. Tolna megyében közben egymás után zárták be a hagyományos szeméttelepeket. Mindössze hetet használhattak még 2007 végéig legálisan: a szekszárdit, a bátaszékit, a tolnait, a paksit, a bonyhádit, a nagymányokit és a hőgyészit. Kormányrendelet módosításával hosszabbították meg az engedélyüket 2009. július 15-ig, de már az is lejárt. Mostanra - a paksi kivételével - nem maradt működő lerakó. Tolna szemetét a szomszédos megyékbe szállítják. A cikói lerakó avatása a legjobb esetben is négy évet késik. ■ W. Y. ■ Négy évvel ezelőtt kellett volna átadni. *