Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-17 / 269. szám

SPORT 15 2009. NOVEMBER 17., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG Folytatódhat Barináék kalandja kajak-kenu A tolnai edzőházaspár 2011-ig dolgozik az indiai válogatott mellett Amit vállaltak, teljesítet­ték: az indiai versenyzők érmet nyertek az Ázsiai Játékokon. Nem csoda, hogy a szövetség hosszab­bított a tolnai házaspárral. Rónai Gábor Barina József és Barináné Ritt Gabriella februárban utazott In­diába, hogy a szakmai tanácsai­val jó eredményekhez segítse az ország kajak-kenu válogatottját. Jelentjük, sikerült. A kontinens legrangosabb megmérettetésén, a szeptemberi Ázsiai Játékokon két ezüsttel és egy bronzzal zár­tak az indiaiak, olyan ered­ményt értek el, amelyről mosta­náig csak álmodtak a világ má­sodik legnépesebb országában. És Barina József szerint ezzel még nincs vége, a tréner úgy gondolja, 2010-ben akár aranyat is ünnepelhetnek majd ugyanitt az indiai kajakosok és kenusok. Azaz inkább utóbbiak, hiszen el­sősorban ebben a szakágban re­mekelnek az itteniek. Es, hogy mi a titkuk? A mesteredző sze­rint a siker receptje az erőnlét­ben keresendő. „Amíg kezdetek­kor alig bírtak el a nyolcvan ki­lós súllyal a versenyzők, most már megerőltetés nélkül emelik fel a 135 kilós súlyokat” - mond­ta Barina József. Persze nem csak ez a titok nyitja, a rengeteg evezés nélkül aligha jönne ösz- sze csupán az erőnlétnek kö­szönhetően a siker. „Naponta két edzést vezényelünk, délelőtt és délután egyaránt alaposan megdolgoztatjuk a keretet” - tet­te hozzá Barináné. Azt a kere­tet, amely amúgy a lehető leg­jobb korban van, szinte minden versenyző 18 és 24 év közötti. Magyarán: fejlődőképesek. „Van egy-két tehetséges srác, és ezt nem csak udvariasságból mon­dom. Alázatos munkával még nagyon sokra vihetik” - tette hozzá Barina József. A tolnai edzőházaspár amúgy nagy nép­szerűségnek örvend Indiában. Szinte mindennaposak a meg­hívások, sűrűn hívják őket elő­adásokat tartani, és a média is érdeklődik a kajakosok iránt. „A nagyobb versenyek előtt több új­ságíró lepi el az edzőtábort, kér­deznek, faggatóznak, látszik raj­tuk, hogy feldobta őket, hogy üyen jó eredményeket érnek el a kajakosok és a kenusok” - adott helyzetjelentést az ottani érdeklődésről Barina József. A tolnai edzők amúgy igazi király­ként élnek Alappuzhában. „Egy elit szállodában lakunk, szinte minden kívánságunkat lesik. Nekünk csupán a versenyzők­kel kell foglalkoznunk, s ehhez minden segítséget megkapunk, amire szükségünk van” - mond­ja Gabriella. Olyannyira min­dent, hogy nemsokára felépül egy vadonatúj edzőtábor Roorkiban, ahol minden igényt kielégítő körülmények között" készülhetnek majd a nagy ver­senyekre a válogatott tagjai. „Ez az alap, s erre most már ők is egyre inkább rájönnek” - teszi hozzá József, aki ugyan alig vár­ta, hogy végre ismét a tolnai leve­gőt szívhassa, de azt is elárulta, hogy tettre készen várják a foly­tatást. Igaz, az itthoni helyzet mi­att aggódniuk nem kell, fiuk, Ba­lázs személyében remek edző di­rigálja a tolnai kajakosok és ke­nusok munkáját. Csupán a jó tol­nai halászlé az, ami itthon tarta­ná a családfőt. „Ott kint nagyon fűszeresen főznek, de mindent ehetünk, ami szem-szájnak inge­re. A legnépszerűbb étel a hal, a csirke és a fekete bivaly, termé­szetesen rengeteg zöldséggel” - mondja Barináné, aki hottátette, azért a jó tolnai halászlének nincs párja. Barináék november végén utaznak vissza Indiába, s novemberben máris edzőtábor­ba viszik a csapatot. Bophálban, Új-Delhitől 800 küométerre tré­ningeznek majd, itt készülnek a jövő évi Ázsiai Játékokra, amely­nek Kína ad otthont. A tolnai edzők szerződése 2011 márciu­sáig szól, de ha minden jól ala­kul, előbb szívhatják újra a tolnai levegőt. „Nem titkolt célunk, hogy jövő tavasszal edzőtáborba jövünk ide Tolnára, már csak a szövetség képviselőit kell meg­győznünk erről” - mondta Ba­rina József. Talán nem lesz ne­héz, hiszen nekik minden pénzt megér, hogy indiai versenyző áll­hasson a dobogó tetejére az Ázsi­ai Játékokon. És ha ehhez az kell, hogy Tolnán készüljenek... Egy indiai sárkányhajóverseny: egy hajóban százan ülnek Együtt a csapat: Barináék (a kép bal szélén) és a tanítványok Barináék az indiai edzőkollégáikkal. Velük dolgoznak együtt Bálint Péter nyerte a férfiak Topl2 versenyét Őszi harmadik a Tolnanémedi csapata labdarúgás A Németkér egy helyet lépett előre, így hetedikként telelhet Bálint Péter nyerte a férfi aszta- liteniszezők megyei Topl2 verse­nyét Dombóváron. A Szekszárd AC versenyzője Szőts Tamást (Nagymányok SE), valamint Ko­csis Jánost (Szekszárd AC) és Szőts Patrikot (Nagymányok) utasította maga mögé. A további sorrend: 5. Teleki Zsolt (Nagy­mányok), 6. Nagy Gábor (Szek­szárd), 7. Teleki Attila (Nagymá­nyok), 8. Pechár Csaba (Nagy­mányok), 9. Keresztes József (Dombóvári VMSE), 10. Kocsis Károly (Dombóvár), 11. Bányai Péter (Dombóvár), 12. Csuti Já­nos (Dombóvár). Dr. Varga Péter, Kelemen Zsolt, Kizakisz Geor- gisz és Stróbl Dániel nem indult a megméretésen. ■ Jlétvégén lejátszották a két el­maradt mérkőzést, így teljessé vált az őszi tabella a megyei II. osztályú bajnokságban. A Tol­nanémedi sima győzelmével fel­jött a harmadik helyre. MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚ­GÓ-BAJNOKSÁG, NYUGATI CSO­PORT, A 10. FORDULÓBÓL ELMA­RADT MÉRKŐZÉSEN: TOLNANÉME- di-szakály 4-0 (3-0). Tolnané­medi, 100 néző. V: Illés T. Tolnanémedi: Erdős N.- Erdős K., Szűcs I., Szilágyi (Tóth D.), Győré T. (Győré N.)- Viszti, Kiss I., Nagy L., Sandó- Győré J., Ka­tona. Edző: Ferencz József. Szakály: Barabás- Juhász G., Mihalics, Zirkelbach, Veres- Kántor, Tóth-Bera, Takács Gy. Megyei II. osztály. Kelet 1. Slóagárd 13 8 2 3 48-19 26 2. Madocsa 13 7 5 1 20-6 26 3. Mórágy 13 7 2 4 45-31 23 4. Pálfa 13 ' 7 2 4 28-15 23 5. Bátaapátl 13 6 4 3 26-16 22 6. B. Börzsöny 13 5 7 1 22-17 22 7. Németkér 13 5 6 2 28-22 21 8. Fadd 13 6 2 5 36-29 20 9. Dunaföldvár 13 . 6 0 7 22-27 18 10. Györköny 13 5 3 5 24-26 18 11. Tengelic 13 2 4 7 17-27 10 12. D.szentgyörgy 13 2 3 8 23-43 9 13. Kajdacs 13 2 3 8 13-38 9 14. Zomba 13 0 3 10 11-47 3 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... (Orsós J.), Pesti A.- Kemény (Horváth L.), Rovacsek. Edző: Pesti József. Jó játékvezetés mel­lett megérdemelt győzelemmel zárta az őszi szezont a hazai csa­pat a sportszerű vendégek ellen. Megyei II. osztály, Nyugat 1. Magyarkeszl 13 11 1 1 46-17 34 2. Kisdorog 13 10 1 2 64-19 31 3. Tolnanémedi 13 8 2 3 33-16 26 4. Oöbrököz 13 7 3 3 38-20 24 5. Gyönk 13 6 3 4 33-28 21 6. Kéty 13 4 6 3 24-29 18 7. Kaposszekcső 13 4 4 5 20-31 16 8. Högyész 13 4 3 6 24-25 15 9. Aparhant 13 4 3 6 37-40 15 10. Nagymányok 13 3 5 5 29-24 14 11. Váralja 13 4 1 8 24-33 13 12. Pincehely* 13 3 4 6 15-24 12 13. Szakály 13 2 5 6 23-46 11 14.1 regszemcse 13 0 1 12 9-67 1 *-1 pont levonva Gól: Győré J. 2, Viszti, Katona. Jók: az egész hazai csapat dicsé­retet érdemel. Ifi: 1-1. KELETI CSOPORT, A 8. FORDULÓ­BÓL ELMARADT MÉRKŐZÉSEN: NÉMETKÉR-PÁLFA 2-2 (0-2). Németkér, 100 néző. V: Tinnyei. Németkér: Bérdi- Pomozi, Képi, Kun, Anderkó- Borbély, Zsobrák (Goman), Majoros, Szlucska- Licker A., Giczi (Farkas A.). Edző: Rauth Mihály. Pálfa: Wisz- berger I.- Pieck R., Csányi Á., Tállai, Orsós D. (Nagy K.)- Csá­nyi M. (Wiszberger Z.), Király, Tóth Zs., Farkas V.- Szilágyi, Sa­lamon. Edző: Ignácz László. Pa­rázs hangulatú mérkőzésen el­lentétes félidők után igazságos a döntetlen. Gól: Szlucska, Pomo­zi, illetve Szlucska (öngól), Szi­lágyi. Kiállítva: Wiszberger a 65., Tállai és Pieck R. a 90. perc­ben. Jók: Kun, Farkas A., Majoros, illetve Szilágyi, Tóth Zs., Pleck R. Ili: 9-0. ■Tudósítóinktól Még jelentkezhet a decemberben induló szekszárdi és paksi kupára Decemberben Szekszárdon és Pakson is megkezdődnek a ha­gyományos téli teremlabdarúgó­tornák. A megyeszékhelyen ti­zenhetedik alkalommal vágnak neki a csapatok a Horváth Sport-Horfer Serleg Kupának. A lebonyolítás nem változik, ezút­tal is két csoportban selejteznek majd a csapatok. A torna nevezé­si határideje: november 26. Az első fordulót december 12-én rendezik, míg a helyosztókra és a döntőre 2010. február 7-én ke­rül sor. A szervezők a nevezési lapokat a városi sportcsarnok cí­mére (7100 Szekszárd, Keselyű- si u. 3.) várják. Érdeklődni a 74/315-733-as számon lehet. Pakson jubileumi tornára ké­szülnek: az idei ESZI Kupa im­máron a huszadik lesz a sorban. Az atomvárosban a küzdelmek december 5-én kezdődnek és jö­vő év január 9-én zárulnak. A szervezők két hatos csoportot terveznek, amennyiben több csapat jelentkezik, számukra se­lejtezőt írnak ki. A viadalra no­vember 19-ig lehet nevezni Ador­ján Györgynél (20/434-2394, e-mail: adorjan@eszi.hu ) és Boa Andrásnál (20/965-0113, e-mail: boaandris@gmail.com ). ■ Bonyhádon lesz a testnevelők szakmai napja A Tolna Megyei Testnevelő Taná­rok Egyesületének szakmai nap­ját rendezik november 18-án, szerdán a Bonyhádi Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnáziumban 15 órától. A résztvevők két elő­adást hallgathatnak. Schmidtné Pintér Valéria és Ruppert Beat­rix, a kocsolai iskola testnevelői az általános iskolai kézilabda ok­tatás lehetőségeiről, Ónodi Sza­bolcs, a gimnázium igazgatója pedig az atlétikai centrum kon­cepciójáról beszél majd. ■ Lewis Hamilton és Jenson Button is a McLarennél? Angol sajtóértesülések szerint könnyen lehet, hogy a McLaren­nél folytatja pályafutását Jenson Button, a Forma-1 idei világbaj­noka. A hétfői Times úgy tudja, hogy a konstruktőrök vb-jét is megnyerő Brawn GP-nél hama­rosan a Mercedes lesz a többsé­gi tulajdonos, amely állítólag a német Nico Rosbergnek és Nick Heidfeldnek szavaz majd bizal­mat. Buttonnak - aki ráadásul túl magas gázsit kért a követke­ző idényre - ebben az esetben új munkaadó után kell néznie. A wokingi istálló „pole pozícióját” valószínűsíti az is, hogy a 29 éves pilóta pénteken meglátogat­ta a gyárat, és tárgyalt Martin Whitmarsh csapatfőnökkel. A McLarennél egyelőre csak hon­fitársa, Lewis Hamilton helye a biztos, mivel a finn Heikki Kova- lainennel nem hosszabbítanák szerződést. A Telegraph című lap sokat sejtetően máris „brit álomcsapatot” emleget... Kétségtelen: 2009 és 2008 egyéni világbajnoka ütős kis csa-patot alkotna együtt. ■ A Barina József és felesége jó munkát végzett Indiában, nem csoda, hogy 2011-ig hosszabbított velük a szövetség

Next

/
Thumbnails
Contents