Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-16 / 268. szám

Iß 2009.NOVEMBER 16., HÉTFŐ - XX. ÉVFOLYAM 268. SZÁM MOZAIK Avril Lavigne OLVASTAM HARGITAI ÉVA Krémes-rémes házasság KÉTSÉGTELEN, hogy korunk népbetegsége az allergia. A legtöbben a parlagfűtől szen­vednek, azaz hullajtanak könnyeket, használnak el zsebkendőkötegeket. Az im­munrendszer túlzott reakci­óját azonban szinte bármi kiválthatja, ezzel keserítve meg az ember életét. Szóval bármi lehet az, amit testünk védelmi vonalai nem tolerál­nak, sőt mint azt szerintem néhányan már sejtették is, akár bárki is. A minap olvastam, hogy egy angol úriember kiütéses lesz, teste feldagad és akár a szíve is leállhat, ha testkö­zelbe kerül feleségéhez. Ő ugyanis az asszonyra allergi­ás - na jó, nem egészen. Az igazi tragédiája, hogy nem csak a feleségére, hanem minden más nőre, aki be­kente magát testápolóval, vagy bármivel, ami polietilén-glikolt tartalmaz. Már az is kiüti, ha egy nő után ér egy tárgyhoz. Ez persze behatárolja lehetősé­geit. természetesen állítása sze­rint imádja hitvesét, de nem fogja felajánlani neki, hogy tetőtől talpig bekeni testápo­lóval a testét. Sőt, mi több a hitvesnek lefekvés előtt dön­tenie kell, milyen éjszakát szeretne: férjeset, vagy kré­meset, eseüeg a kettővel együtt rémeset. Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábja­in, illetve a TEOLhll hírportá­lon keresztül új otthont ta­lálni. Közöljük a szerető gaz­dára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy-egymásra találjanak. További információ: 06-20- 455-9983 PULI MANÓ Kb. 15 éves, szuka kutyus. Aki örökbe fogadná, talán a kutyus utolsó éveit szépíthe­ti meg. Valószínűleg betegsé­ge miatt vált meg tőle gazdi­ja. Méhdaganattal műtötték, de már jól van. Mikor a men- helyre került, kutyakozmeti­kus segítségével megszaba­dult loboncos bundájától is. ízekben gazdag est volt nemzetiségek Zombai specialitások és alföldi ételek versengtek zomba Nagy sikert aratott a Kul­túra és gasztronómia a kistérség­ben című sorozat nemzetiségi est­je szombaton a községben. A he­lyi civü szervezetek, úgy mint a Német, a Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat, a Zombai Nyugdíja­sok Érdekszövetsége, a székelyek helyi egyesülete, a hagyományőr­ző egyesület főzött saját nemzeti ételeiből. Ugyancsak ezt tették a vendégek, az orosháziak, és a szlovákiai alsószeliek. Mint Szűcs Sándor polgármester kérdésünk­re elmondta, este legalább három­százan vettek részt az ételek kós­tolóján. Egy-egy csapat legalább háromféle finomságot főzött. A vendégek hozták a felvidéki és az alföldi ízeket. Készült különleges pörkölt, számtalan sült és töltött hús, vagy éppen a német eredetű sült káposztás galuska. Legalább háromszázan gyűl­tek össze a művelődési házba hogy egyszerre hódoljanak a nemzetiségi kultúrának és gaszt- §1 ronómiának. ■ 1.1. Különleges eszközzel és technikával kavarta a bográcsos paprikást az Alsószeliből érkezett Fraciszti László LOTTÓSZÁMOK NYEREMÉNYEK ÖTÖS LOTTÓ: 5^ 6£f8§^ A JOKERSZÁM: 065196 ÖTÖSLOTTÓ: Az egy telitalálatos 335 213 315 forintot ér. A négyesek 2 315 765, a hármasok 25 900, a kettesek 1515 forintot fizetnek. JOKER: Nem volt telitalálat. HATOSLOTTÓ: Telitalálat nem volt, az ötösök 453 420, a négyesek 6545, a hármasok 1120 forintot érnek. HATOS LOTTÓ: Négy hajtás, kispajtás! - Origamisok a repülőtéren £L UNIQA Nem kötelező, hogy sok legyen a kötelező! UN,QA kötelező gépjármű felelőssegbiztosi lehet!* férhető megtakarja akar ŐCSÉNY Ha valaki nem tudta vol­na, hogy milyen a vizes és a fóli­ás hajtogatás, az ezeket a techni­kákat is megismerhette a Szek­szárdi Origami Baráti Kör által immár ötödször megrendezett origami hétvégén. A három­napos országos rendezvényre, amely idén az őcsényi reptéri konferenciateremben zajlott, Nyíregyházától Mosonmagyaró­várig érkeztek vendégek. Tolna megyét kölesdi, paksi, szekszár­di, tolna-mözsi, zombai origa­misok képviselték. Vasárnap délelőtt hirdették ki a Négy haj­tás, kispajtás! című pályázat eredményét. A gyerekeknél első lett a mözsi Tomecskó Tas, Mara és Örs. A felnőtteknél első helye­zést ért el Ácsné Dóczi Eszter (Gálosfa). ■ S. K. • 50% kedvezmény a lakásbiztosítás díjából • 25% kedvezmény casco együttkötésre • jelentős kedvezmény bónuszosoknak* Kérjen kötelező gépjármű-felelősség- és casco biztosítási díjtájékoztatást Irodánkbanl Bátaszék, Buda! u. 33. Szekszárd, Szent László u, 3. www.uniqa.hu • Rövid hívószám: 1418 (normáldíjas) * A tájéko/tdtá* nem teljes körű, A kedvezmények igénybevételének feltételeiről kérjük, tájékozódjék honlapunkon vagy ugyf él szolgálatainkon, Évkönyv a legjelentősebb vállalkozásokról • • Az On cége is szerepelhet együtt a legjobbakkal. Hirdessen Ön is a TOP 100-ban, Tolna megye legsikeresebb vállalkozásainak kiadványában! További információ: 06-74/511 -504 vagy 06-74/511-534 Tolnai Népújság Harmincötén érkeztek a programra az ország minden részéből ■ ■ , JON A CÉG A 2 10 Mindenki benne lesz, Ön miért hagyná ki? Információsikatalóausi exkluzív kivitel közérdekű információ • 500 szócikk alatt megjelenő hirdetés egy évig biztosítva partnereinknek a folyamatos hirdetési lehetőséget megjelenik 2009. év végén 25 000 példányban. Információ: 74/511-504 vagy 511-534 Ablak A taxiban megszólal az utas:- Mondja, uram, nem kelle­ne megtisztítani az ablakot? Nem lehet kilátni rajta!- Fölösleges! A szemüvegem úgyis otthon maradt! Szigorúság Az én mamám nagyon szigo­rú asszony - meséli a 19 éves Giziké. - Ha éjfélig nem érek haza...- Megpofoz - vágja rá a ba­rátnője.- Nem. Megeszi a vacsorá­mat. Hideg Dermesztő hidegben lehú­zott ablakkal száguld a ta­xis. A didergő utas megjegy­zi:- Igazán felhúzhatná az ab­lakot, odakint nagyon hideg van.- Na és mit gondol, ha felhú­zom, odakint melegebb lesz? Index Nyugodt tempóban halad az autós a városban, mikor irányjelzés nélkül elévág egy nő. A sofőrnek minden tudására szüksége van, hogy elkerülje az ütközést. A kö­vetkező lámpánál megszólít­ja a nőt:- Hölgyem, nem tud indexel­ni?- Indexelni tudok, csak ve­zetni nem. Randi Kiss az utcán találkozik Kovácsnéval, barátja ször­nyű csúf feleségével.- Jó napot, Kiss - csillan fel a nő szeme -, nem jön fel hozzám?- Majd ha egyedül lesz, ak­kor szívesen felmegyek ma­gához.- Hiszen éppen egyedül va­gyok - mondja Kovácsné ka- céran.-Jó - feleli Kiss -, de én úgy gondoltam, akkor megyek fel magához, ha maga az egész világon az egyedüli nő lesz! Továbbiak a TEOLhll hírportálon Tolnai Népújság A hír velünk jár! TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 14-15-én: O Robbanás a városban: egy férfi súlyosan sérült & Ilyet még nem látott! Bánni fogja, ha kihagyja! 0 Csúcsra járatták az atomerőmű blokkjait O Üldözés után fogták el a zsaruk a Ladával menekülőket © Szó szerint megindult a föld Bogyiszlón TE0L.hU V

Next

/
Thumbnails
Contents