Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-02 / 256. szám

OLVASTAM Iß 2009. NOVEMBER 2., HÉTFŐ - XX. ÉVFOLYAM 256. SZÁM MOZAIK Julia Roberts HANOL ERZSÉBET Szőkék előnyben tessék megkapaszkodni, a hír valós: Labancz Lilla fod­rásznál járt! számomra több újdonsággal is szolgált a levél, amelyben ezt az információt megosztot­ták velem. Először is nem tudtam, kicsoda az említett hölgy, így aztán azt sem sejt­hettem, hogy korábban sző­keségével hódított. De az interneten érkezett levélből minden kiderült. így most már tisztában vagyok vele, hogy a magyar sztárvilág újabb üdvöskéjéről van szó, aki megunva a szőke nő ska­tulyát barnára váltotta haj­színét. Szeretné bebizonyíta­ni, hogy így is kíváncsi rá a közönség, végtére is színész­nő. Azt azonban hozzáteszi, hogyha szerepei úgy kíván­ják, visszatér szőkeségéhez. Például, itt van egy amerikai megkeresés. Nem más, mint Pamela Anderson (őt ugye nem kell bemutatni) figyelt fel Lillára. Ebből is látszik, tudhat valamit a lány. De elő­fordulhat, hogy nem lesz szükség az újabb hajfestésre, mert a nagy előd, Marilyn Monroe nyomdokaiba lépve Pamela sem akar maga mel­lett más szőke nőt a filmben. ezek után nem tudom, érde­kel-e bárkit is, hogy múlt hé­ten jómagam is jártam fod­rásznál. Nem? Sebaj. Szabolcs a középdöntőben csillag A nagydorogi fiú álmában sem hitte, hogy eddig jut Szabolcs a középdöntőbe jutott. Barátnője, Eszter szurkol neki mindenki szurkol neki és örül a sikerének. ígéri, hogy ez a si­ker nem fog a fejébe szállni, és ő ugyanaz a fiú marad, aki volt. Számára a család a legfonto­sabb, meg barátja, barátnője. Az iskola, meg a tanulás is, de annak most elég nehéz helyet találni az életében, mert a pró­bák Budapestre szólítják. Sok időt tölt fenn, ilyenkor édesap­ja is elkíséri. Az első alkalom­mal még egyedül készült, most viszont már Tihanyi Ákos sze­mélyében van tanára, ami nagy segítség számára. A középdöntő három hét múl­va lesz. Nagyon szeretne ott is becsülettel helyt állni. Azt terve­zi, hogy itt már egy egész törté­netet táncol el. Elárulta, hogy na­gyon nehéz dolga van egyedül, mert egy pillanatra sem lehet la­zítani. Az, hogy szólóban ropja a cigánytáncot, egyáltalán nem szokványos, de - egyelőre saj­nos - nincs senki, akihez társul­hatna. Pedig változatlanul az a nagy álma, hogy egy együttes­sel léphessen feí. A Csillag születik rendkívüli élmény, mondja a fiú. Nagyon jó a társaság, baráti a légkör, egyáltalán nincs rivalizálás. A forgatással, fellépéssel járó „fel­hajtás” pedig amellett, hogy na­gyon fárasztó, pont ugyanannyi­ra izgalmas is. Szabolcs legalább is élvezi, és már a kamerákat is megszokta. Amikor színpadra lép, rögtön eluralkodik rajta a fé­lelem, de csak addig tart, amíg meg nem érkezik a közönségtől a visszajelzés, hogy tetszik ne­kik, amit csinál. Akkor már nincs más, csak az, ami most a legfontosabb számára, a tánc. Csikó Szabolcs ugyanaz a kedves, mosolygós, nyílt fiú, mint amilyennek a televízióban látszik. Ami­kor mesélni kezd, tekinte­te is hasonlóképpen fel- hősödik el, mint szomba­ton este, amikor kimond­ták, ő a negyedik, aki a Csillag születik közép­döntőjébe került. Vida Tünde nagydorog - Hihetetlen - mondja a nagydorogi Csikó Sza­bolcs. Látszik, hogy még fel sem fogta igazán, hogy mi történik vele. A Csillag születik közép­döntőjébe jutott. Mint a mesé­ben a legkisebb királyfi... A történet azzal kezdődött, hogy felfedezte magának az interneten a Romafest együttest, , és elhatározta, hogy ő is megta­nulja a táncot. Nem keresett tánctanárt, koreográfust, hanem maga tanulta meg a világhálóról ellesett lépéseket. Amikor a nő­vére sms-ben nevezte a tehetség­kutató válogatójára, eszébe sem jutott, hogy eddig juthat. - Nem gondoltam volna, hogy ez elég lesz ehhez - mondja utalva arra, hogy tulájdonképpen egy éve, hogy hozzáfogott a szokatlan ta­nuláshoz. Már az után nagyot fordult a tizenhat esztendős fiú élete, hogy bejutott az elődöntőbe. Az­óta egymásnak adják a kilin­cset az újságírók, riporterek a nagydorogi házban, százával érkeznek az üzenetek, levelek interneten. A legszebb az egész­ben, mondja Szabolcs, hogy HUMOR Közvetve Az orvosi váróteremben az egyik beteg odaszól a másik­nak:- Szegény megboldogult bá­tyám is ugyanígy köhögött, mint maga.- Csak nem abba halt bele szerencsétlen?- Közvetve. Egy nap a szép szomszédasszony ágya alatt köhögött. Ismerős- Mintha már láttam volna magát valahol - mondja gya­nakodva a bíró a vádlottnak.- Igen, uram - szól az re­ménykedve. - Tavaly hegedű­órákat adtam a kedves fiának.- Igen, persze, már emlék­szem. Húsz év! « _ To vábbiak a TEOLhu hírportálon TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 1-jén: 0 Kihajtott a Volkswagen a Ford elé a 6-oson 0 Tévhitek keringenek a szociális boltról 0 Azért kellett meghalnia, mert aláírt egy papírt 0 A Fidesz szerint nem mondott igazat az MSZP-s képviselő 0 Jó hír: csökkennek a fűtési költségek TEOL.hu Évtizedes hagyomány, hogy október utolsó munkanapja a Takarékos­sági Világnap dátuma, amelyet az OTP Bank az idei évben az egész ország területére kiterjedő programsorozattal ünnepel. A jelen gazdasági helyzetben egyre fontosabbá válik a takarékoskodás, a megtakarítások szerepe nő, és a hitelintézet tapasztalatai szerint az ügyfelek is egyre tudatosabban foglalkoznak pénzügyeikkel. Az OTP Bank számára kiemelt cél, hogy a lakosságot minél szélesebb körben tájékoztassa, ezért a Világnap keretében országszerte 31 hely­színen, az OTP Észpénz Pontokon várja az érdeklődőket takarékossági tippekkel, megtakarítási tanácsokkal, nyereményjátékkal október 29. és november 14. között. Találkozzunk a legközelebbi Észpénz Ponton november 2-3-án Tamásiban, a Művelődési ház előtt! További információk: www.eszpenz.net LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: ^3^47,66^ A JOKERSZÁM: 609767 NYEREMÉNYEK ÖTÖS LOTTÓ: Telitalálat a 44. játékhéten nem volt. A 4 találat 828 315 forin­tot, a 3 találat 14 610 forintot, a 2 találat pedig 1045 forintot ért. joker: Telitalálat nem volt. HATOS LOTTÓ: 8i 9 10,19, 35. 45, pgammiai HATOS LOTTÓ: Egy telitalálatos szelvény sem volt a 44. játékhéten. Az öt talá­latért 289 325 forintot, a négy találatért 5 245 forintot, a há­rom találatért 1035 forintot fi­zet a Szerencsejáték Zrt. A játék nagy sikerére, valamint az idő rövidségére való tekintettel a Tolnai Népújság és a Politech Nyílászáró Szaküzlet meghosszabbítja tycreményjÓtékÓt!! Huszonötezer forintos vásárlási utalványt nyerhet A cég születésnapja alkalmából nyere­ményjátékot indít. A huszonötezer fo­rint értékű vásárlási utalványt bárki meg­nyerheti, aki elláto­gat a Szekszárd, Széchenyi ut­ca 16-os szám alatt található szaküzletbe, és megkérdezi, hány fajta nyílászáró profil Pajtái óm válaszként kapott szá­mot péntek reggel 8-tól 12 óráig lehet elkülde­ni sms-ben, a 0630/303-0272-es nem emelt díjas tele­fonszámra. A vásárlá­si utalvány nyertese a tizen­kettedik beküldő lesz, aki az utalvány beváltásának módjá­ról a telefonos értesítés során közül választhat. Az üzletben kap további információt. HOROSZKÓP SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). A telihold ma segíti a párját kereső Skorpió-jegyűt. Hallgasson a megérzéseire, de nem biztos, hogy mindenkinek el kell di­csekednie a „szerzeményé­vel”. NYILAS (XI.23-XII.21.). A telihold el­sősorban a lelki bajokra, al­vászavarokra lesz rossz hatás­sal. Gondjai nincsenek, de a családi, háztartási kiadások megnövekedhetnek. bak (XII. 22-1.20.). Szent András havában beköszöntött a zord időjárás. Váratlanul összejö­het egy olyan terve, amiről már le is mondott. Kedvesével boldogan tervezgethet. vízöntő (1.21-11.20.). Nagy fába vágja a fejszét, de úgy gondol­ja, hogy aki mer, az nyer. Sze­rencsecsillaga Önnel van, így a siker garantált. halak (II. 21-111.20.). Hatalmas lel­kesedéssel lát munkájához. Érdemes nyílt lapokkal játsza­nia, legyen őszinte. Partne­rével szellemileg is azonos színvonalon áll. kos (lll.21-IV.20.). A bolygóállás Önnek kedvez. Most nyerő helyzetben van. S ha ráébred, hogy nem csak a munka és a pénz számít, akkor a párkap­csolata is boldog lesz. bika (IV. 21—V. 20.). Az anyagiak kis időre háttérbe szorulnak. Előtérbe helyezi a magánéle­tet és az érzelmeket. Ám vi­gyázzon, mert szívügyekben hajlamos a meggondolatlan lépésre. ikrek (V. 21—VI. 21.). Remek hangu­latban van, ez abból is kitű­nik, hogy képes örülni az élet apró örömeinek. Csodálatosan jó a csillagállása és anyagi helyzete hosszú távon is biz­tos alapokon nyugszik. rák (VI. 22-VII. 22.). Novemberben kellemes meglepetések érhe­tik a munkájában. Először majd nem is akarja elhinni, de mintha minden az elképze­lései szerint alakulna. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Hallgat­ni arany! Most megtapasztal­hatja e közmondás igazát, amikor egy hivatalos ügyének elintézése érdekében kenő­pénz adását fontolgatja, szűz (VIII.24-IX.23.). Nagyon erős a belső kisugárzása. Néha elég egy mosoly, és még a búskomorságban szenvedőket is jókedvre deríti. Csak a je­lenre koncentrál. mérleg (IX. 24—X. 23.). Házastársa válságos napokat él át. Szük­sége van az Ön támogatására. Elkövetheti azt a hibát, hogy tűzön-vízen keresztül kiáll a vélt igaza mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents