Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-10 / 263. szám

5 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. NOVEMBER 10., KEDD T A M - BAU KFT. tam-bau kft. Jót s jól! Ebben áll a nagy titok! így szól az az egyszerű, klasszikus hitvallás, melynek megvalósításával a cég márkanévként jelenik meg az építőipar világában SAJÁT ARCULATOT TEREMTETTEK Nemcsak székhelyén, az­az Tamásiban, hanem a megyében, sőt a megye­határon túl is márkanevet jelent a Tam-Bau Kft. Az építőipar jelese tizenöt éve áll megrendelőik ren­delkezésére. Szeri Árpád Kólya József számára 1993. már­cius 9. emlékezetes dátum. Ek­korjegyezték be a tamási önkor­mányzatnál egyéni vállalkozó­ként. Ezután egy esztendeig, víz­ellátási- és csatornázási üzem­mérnök képzettségének megfe­lelően, még tervezői munkakört töltött be a Kapos-koppányvölgyi Vízitársulatnál. Ám 1994 júliu­sától végleg és kizárólag a ma­gánvállalkozás mellett döntött. Máig jó szívvel emlékezik a vízi társulatnál végzett tevékenységé­re: itt bővítette ki szakmai reper­toárját és tett szert azóta is ápolt emberi-szakmai kapcsolatokra.- Tizenöt évvel ezelőtt két al­kalmazottal kezdtük, majd talán egy év sem telt el, és huszonöt fős létszámmal dicsekedhettünk - idézte fel a kezdeteket Kólya Jó­zsef. - Sorra jöttek a nagyberuhá­zások, például telepépítések az agrárium terén, melyek megala­pozták jelenünket, sőt jövőnket is. Tíz évvel ezelőtt akkori, ma is meglévő, Koppány-parti tele­pünkről a tamási volt szovjet lak­tanya területére költöztünk, és itt rendezkedtünk be. Az ingaüan - néhol sci-fi regényt idéző - arcu­latát előnyére formáltuk át, s a jö­vőbeni fejlesztéseinket is itt kép­zeljük el. 2000 januárjában már itt dolgoztunk, azzal az ötven-öt- venkét fős statisztikai áüaggal, melyet manapság is tartunk. A mai kornak megfelelő iroda­komplexumot, az igényeknek ele­get tevő szociális blokkot alakí­tottunk ki. Az akkoriban nehezen megszerezhető telefont szakmai lobbizás révén vezettük be, a szükséges közművesítést pedig a városvezetés indíttatására pályá­zatok révén valósítottuk meg. S valóban: egy röpke séta ere­jéig a laikusnak számító látoga­tó is azt nyugtázhatja a telephe­lyen, hogy ott minden a helyén van. Az egyik, erre a célra kiala­kított területen építőanyag-ma­ll*M| Kiváló minőség. A transzportbeton-kezelő üzemben a tervező szoftver öt frakcióból készíti a szükséges anyagot, a folyamatot Örményi Károly ellenőrzi A jövő: a léc mindig magasabbra kerül kólya József szerint valami­lyen - még ha nem is világo­san megfogalmazott - jövő­képpel mindenki rendelkezik, de legalábbis kellene rendel­keznie. A Tam-Bau Kft. eseté­ben mind érzékletesebb kör­vonalakat nyertek az egykor megfoghatatlannak tűnő ál­mok. Már rendelkezésre áll­nak a pár éven belül megva­lósítandó irodaház és keres­kedelmi központ engedélyez­tetési, építési tervei. Ezt az igen jelentős beruházást azonban egy - távlataiban - biztatóbb és iránymutatóbb makrokörnyezetben vállalhat­ja teljes felelősséggel a cég. A technológia, technikai fej­lesztés levezénylése közelebbi célkitűzés. Télen, de legkésőbb 2010 tavaszára a Tam-Bau Kft vezetősége elmélyed eb­ben a kérdésben, tekintettel arra, hogy százmilliós nagy­ságrendben várható beruhá­zás. Egyebek mellett kotrógép-, dózer-, mixertehergépkocsi-vá- sárlás, az előregyártó üzem technikai egységének mostani­hoz képest is profibbra cseré lése szerepel a tervek között - EZEK MIND SZÜKSÉGESEK ahhoz, hogy lépést tartsunk a kor követelményeivel - húz­ta alá az ügyvezető igazgató, majd hozzátette: - De ami bennünket illet, szeretnénk azt a bizonyos lécet még ma­gasabbra és mindig maga­sabbra tenni. Bízunk abban, hogy ez sikerülni fog 2010- ben is. radékból összeállt halmok emel­kednek. Nem vész kárba semmi, a betondarabokat nagyteljesít­ményű gépezet töri apró dara­bokra. Az így keletkezett törme­léket az alapozáskor lehet fel­használni. Egy másik helyszí­nen katonás rendben sorakoznak a frissen elkészített betonele­mek, melyek járdala­pokként szolgálnak. A harmadik, ugyan­csak elkerített részen viszont semmi sem található, bár a jelek arra utalnak, hogy itt pihennek meg a teherautók. Jó jel, hogy üres ez a „garázssor”: hiszen ez azt jelenti, hogy valamennyi gépjármű munkára van fogva.- A berendezkedés után min­den energiánkat a piaci környe­zetformáló tevékenységünkre koncentrálhattuk - folytatta az ügyvezető igazgató. - Magya­rán, igyekeztünk a mi kis térsé­günkben - de lehetőség szerint azon kívül is - minden építő­ipari beruházáson jelen lenni, akár fővállalkozóként, akár al­vállalkozóként, akár beszállító­ként. Úgy dolgoz­tunk és dolgozunk, hogy munkánkkal a nevünket öregbít­sük. Eredményeink alapján joggal állít­hatjuk, hogy ebbéli tevékenysé­günkben nem bizonyultunk si­kertelennek. Árbevételeink - egyetlen évet kivéve - folyama­tos, lineáris, felfutó görbét mu­tatnak. Elitvallásunk egyszerű: Jót s jól! Ebben áll a nagy titok! Ezt a klasszikus idézetet ugyan nem mi fogalmaztuk meg, de ennél jobban nem lehetne sza­vakba önteni a lényeget. I Igyekszünk minden beru­házáson jelen lenni. Lajkó Norbert járdalapokat pakol a cég előregyártó részlegénél Három üzletág várja kiváló szakembergárdával a megrendelőket A TAM-BAU KFT. a 2000. év óta változatlan szervezeti felépí­téssel működik. A cégnek há­rom üzletága van, az össze­kötő kapcsot a vezető szemé­lye jelenti, de amúgy mind­egyik messzemenő önállósá­got mutat: legyen szó akár pénzügyi, akár szerkezeti, akár hierarchikus szempon­tokról. AZ ÉPÍTÉS-KIVITELEZÉSI Üzletág jellegénél, árbevételénél, költ­ségeinél és minden más tévé kenységénél fogva kimondva- kimondatlanul a fő profilt je­lenti. Itt öltenek testet, innen indulnak útjukra az úgyneve­zett anyagos munkák. Ebből következően az összes pénzfor­galom nagyobbik része is itt je­lentkezik. A NEHÉZGÉPES ÜZLETÁG - mely­ben az ügyvezető igazgató, ér­zelmi kötődését érzékeltetve, je­lenleg is operatív tevékenységet vállal - földmunka-gépek, dé zerek, kotrók, négytengelyes szállítójárművek arzenálját biztosítja. Az országhatáron belül számos helyen lehet ta­lálkozni a Tam-Bau nehézgépe­ivel, más helyszínek mellett például az M6-os építésén. A KERESKEDELMI ÜZLETÁG félig virtuális, félig valóságos mó­don zajlik. Ugyanis a megren­delések telefaxon, e-mailen, de személyes megjelenés alapján is történhetnek. Kólya József azt vallja, hogy csak azzal ér­demes kereskedni, amiben a cég a legjobbat tudja nyújtani. Valamennyi építőanyagot te­kintve ez a szempont - leg­alábbis jelenleg - nem érvénye­síthető: de a Tam-Bau féle a zúzalékanyagok, zsákos anya­gok, mélyépítési segédanya­gok, beton- és transzportbeton termékek a legjobbaknak szá­mítanak a piacon, úgy a mine séget, mint a megfizethető ár­színvonalat tekintve. A CÉG ELŐREGYÁRTÓ gépsorral rendelkezik, közel harminc be tonelemes tömegterméket ké­szít és forgalmaz. A palettát mintegy tucatnyi egyedi előállí­tású betonelemes termék színe­síti. Egy jellemző adalék: mind­három üzletág esetében, ke szönhetően a kiváló szakem­bergárdának is, döntő többsé­get képviselnek a kedvező visz- szajelzések. Válság idején is van megoldás MIT LEHET TENNI világválság ide jén? Egy olyan időszakban, melyben a gazdaság más területei mellett az építőipar a nagy, mondhatni a legnagyobb vesztesek közé tartozik?- Arra jutottunk a vezetőséggel együtt, hogy maradunk az építő­ipar hajójában, bármennyire is viharos vizeken vitorlázunk - használt egy szemléletes képet Kólya József. - Igyekszünk úgy átvészelni ezt az időszakot, ab­ban a szellemben, ahogyan azt az elmúlt másfél évtizedben tet­tük. Ars poeticánkból egy jottá­nyit sem engedve azon va­gyunk, hogy maradandó - és jó érzéseket kiváltó - nyomot hagyjunk megrendelőink köré­ben. A 2009-es év végét beszél­getésünk idején még nem lát­juk. Az esztendő háromnegyed része mindenesetre már leper­gett: azt gondolom, hogy a ko­rábban már emlegetett grafi­kongörbe, ha nem is exponenci­álisan, de lineárisan emelke­dik. Válság ide vagy oda, újabb fejlődésről adhatok számot, ár­bevételünket közel 15-20 száza­lékkal emeltük. Köszönhető mindez többek között annak, hogy a Tam-Bau elismerten pro­duktív jellegű cég. Ez egyszerre erény és némileg gyengeség is: hiszen a produktivitás mellett viszont nem igazán vagyunk jó lobbisták, nem nevezhető túlfej- lettnek a marketing tevékenysé­günk, nem vagyunk ott kivétel nélkül valamennyi piaci bemu­tatón. Ezzel állíthatjuk szembe azon produktivitásunkat, mely nagyon hasznosnak bizonyult számunkra a válság sújtotta hétköznapokban. Ha valami, ez segített át bennünket a nehe­zebb szakaszokon. Kólya József AZÉRT HADD TEGYEM HOZZÁ, hogy a mindennapi gondok ter­mészetesen nálunk is lecsapód­nak. Mindannyian többet küz­dünk a korábbi időszakhoz képest, nagyon meg kell dolgoz­nunk az eredményekért. A 2010-es esztendőre óvatos derű­látással tekintek. Hiszen már most olyan szerződésállomány­nyal rendelkezünk és olyan tár­gyalásaink vannak, melyek bi­zakodásra adhatnak okot. Ab­ban is bízom, hogy sokan gon­dolkodnak hozzánk hasonlóan: mi is egyet értünk azzal a véle­ménnyel, mely szerint a recesz- szióba történő befektetés több­szörösen megtérül. Itt, a váro­sunkban, a kistérségben is, ahol élünk és dolgozunk. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A TAM-BAU KFT. TÁMOGATTA

Next

/
Thumbnails
Contents