Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)

2009-11-09 / 262. szám

2009. NOVEMBER 9., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 TtPf V7I?T ti Ju Ur X £á Hi JL IHÁROSI IBOLYA Már tanulni sem érdemes? tanuljatok, mondogatta ked­venc nagyanyám fiúunokái­nak, különben kocsisok lesz­tek a téeszben. Ez lett kevés meg nem valósult jóslatainak egyike. Azóta se téesz, se lovaskocsi. Amúgy a három fiú tanult, és vitték is valami­re. Már az ő gyerekeik is dip­lomások. Egy kivételével nem is találtak állást a Dél-Dunán- túlon, csak Budapesten. ma már a tanulás egyáltalán nem csak szorgalom és tehet­ség kérdése. A gyerekek ta­níttatásának elengedhetetlen feltétele a családi támogatás. Nem biztos, hogy egy okos, de szegény családból való gyerek eljut egyáltalán szak­munkásképzőbe, középiskolá­ba, nemhogy a felsőoktatásig. Pedig aki nem tanul, annak szinte reménytelen a jövője. Nem talál nemhogy megfele­lő, hanem semmilyen mun­kát Nem tud megalapozott hátterű családot alapítani, amely képes arra, hogy a gyerekeket megfelelően tanít­tassa. S a kör bezárul. És ez még csak az első, bár a leg­tragikusabb kör. Egyre töb­ben szereznek ugyanis egyre értéktelenebb diplomákat. Manapság már egy titkárnő­nek is legalább egy nyelvvizs­gája és két diplomája van. Vagy fordítva és papíron. Van, akinek ugyanis több a diplomája, mint az esze. SŐT, egyre több fiatal sorra szerzi a diplomákat, nyelv­vizsgákat, de közben egyál­talán nem dolgozik. Kapják és elvárják a szülői támoga­tást. Nem költöznek el vég­képp otthonról, nem nősül­nek, nem mennek férjhez. Gyávák a felelősségvállalás­ra. Nem tanultak meg küz­deni, a kívánt célért lemon­dani, egy másik emberrel egy életre összefogni. Nin­csenek gyerekeik, harminc felett sem. Csak élnek bele a világba, ahogy nagyanyán mondta volt a „léhűtőkre”. ha így megy tovább, húsz év múlva nem lesznek zsúfol­tak az egyetemek. Mit tanuljon egy fiatal? fizetés A diploma sem jelent garanciát a biztos megélhetésre Asztalostanulók egy tanműhelyben. Gyakran egy jól képzett szakmunkás többet keres, mint egy diplomás (képünk illusztráció) Tolna megyében jelenleg 15 ezer a regisztrált mun­kanélküli, ebből hatszáz diplomás. Ma nincs ga­rancia arra, hogy aki jo­gász, tanár vagy kommu­nikációs szakember, az el is tud helyezkedni. Mauthner Ilona Jó állás, magas fizetés, minden ember álma ez. Az Ecostat fel­mérése szerint erre az egyen­súlyra a pénzügyi szférában dolgozóknak van a legnagyobb esélyük, akik néhány éves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött átlagban négyszázezer forintot vihetnek haza. Ala­csony a presztízse a szakmun­kának, a diplomásokból túlkí­nálat van. Ugyanakkor, ha ösz- szehasonlítjuk egy pályakezdő tanár, orvos, vagy jogász (havi 130-140 ezer forint) fizetését mondjuk a versenyszférában elhelyezkedő szobafestőével (havi 250 ezer forint), megdöb­bentő különbségekre bukka­nunk.- A szakmunkásképzés társa­dalmi megítélése jellemzően ne­gatív - mondta Fischer Sándor, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. - A csalá­dok, ha egy mód van rá a gimná­ziumi továbbtanulást erőltetik, még akkor is, ha a következő 4- 5 évben a gyerek nem lesz sike­res ezen a területen. Cél a főisko­lai, egyetemi továbbtanulás. Én megfordítanám ezt az életpályát, ahogyan ezt teszik több uniós or­szágban is. Általános iskola után jöjjön a szakképzés és érettségi, és ha a gyereknek arra képessé­ge van, akkor a felsőoktatás. Ez a megoldás a szülők anyagi hely­zetének is kedvezőbb lenne, ke­vesebb lenne a munkanélküli és a diák is sikeresebb ember le­hetne. Sokkal több lehetne a jó Átlagkeresetek a régióban (forint/hó) Bruttó átlagkereset Tolna megye: 142 ezer Somogy megye: 127 ezer Baranya megye: 143 ezer Hazai átlagkereset: 160 ezer Nettó átlagkereset: Tolna megye: 95 ezer Ft/hó Baranya megye: 98 ezer Somogy megye: 88 ezer Hazai átlagkereset: 120 ezer FORRÁS: KSH mérnök, kutató vagy pedagógus, ezzel az életpályával. A kamara elnöke elmondta, nem tudott arra válaszolni, ma melyik szakma ad biztos jövőt. Az viszont meggyőződése, ha egy kőműves, vagy egy vendég­látós végzettségű el akarja tarta­ni a családját, a jelenlegi válság­ban is talál munkát, legfeljebb külföldön. Az Állami Foglalkoz­tatási Szolgálat honlapja is ezt igazolja, állványozókat, hegesz­tőket, bádogosokat, szakácsokat most is keresnek holland mun­kahelyekre. Az adatokat böngészve kide­rül az is, hogy például a forgá­csolók, szerszámkészítők fizeté­se meghaladja a bruttó 160 ezer forintot, a fémmegmunkálók, gépjárműszerelők, villanyszere­lők bére a 130 ezer forintot. A gépkezelők átlagkeresete ága­zattól függően 120-232 ezer fo­rint között mozog. A szakmun­kásokat is továbbtanulásra ösz­tönözheti, ha saját keresetüket a mesterekével vetik össze. Míg a kevésbé képzettek tavaly átlago­san 119 ezer forintot vihettek ha­za bruttóban, addig az utóbbiak 225 ezret. A bértarifa-táblázatokat olvas­gatva egyébként érdekes össze­függéseket lehet kiszűrni. A ver­senyszférában többnyire a 31-40 közöttiek keresnek a legjobban, ezt követően azonban megtörik az életkoron és a munkatapasz­talatok meglétén alapuló bér­emelkedési ütem: a 41-50 éve­sek több tízezerrel kevesebb fi­zetést visznek haza. Szembeötlő az is, hogy néhány vezetői be­osztásban a fiatalok az összes korosztálynál többet keresnek: a gazdasági szervezetek vezetői­ként például átlagosan 573 ezer, egyéb funkcionális tevékenysé­get folytató részleg vezetőjeként pedig 933 ezer forint a bruttó ke­resete. A megyei munkaügyi központ október végi adatai szerint 14 928 a regisztrált munkanélküliek szá­ma, ebből 592-en diplomával ren­delkeznek, és 200-an férfiak. A munkanélküli szakmunkások száma pedig 4916. Ml Ön szerint érdemes-e egy fiatalnak szakmát tanulni? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: TE0L.hu ^ A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Garázdaság miatt indult eljárás három fiatal ellen fadd Három fiatal másik két fiatallal keveredett szó­váltásba szombaton este Faddon, a Kossuth Lajos ut­cában. A rendőrség ügyele­tese lapunknak elmondta, a szóváltás tettlegességgé fa­jult, így a három támadó fi­atal ellen garázdaság miatt indítottak eljárást, (szá) Fejet hajtottak az elhunytak előtt szekszárd Halottak napi megemlékezést tartott teg­nap a Szent István Házban a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör. A szép számú résztvevő előtt Kirsch János diakónus mon­dott alkalomhoz illő beszé­det. Gyurkovics János, a tár­saskör világi elnöke el­mondta, minden esztendő­ben hasonló rendezvény ke­retében hajtanak fejet az el­hunytak előtt, (szá) Felszentelték a felújított kapospulai templomot kapospula Ünnepi misén szentelték fel a felújított kapospulai római katolikus templomot. A 2003-ban el­kezdett munkálatok most fejeződtek be. A település önkormányzata, a kaposvári püspökség, a helybeli vállal­kozók és a hívek adománya­iból elkészült az épület lá­bazatának szigetelése, a fes­tett üvegablakok, a belső festmények, az oltárkép és a szenteket ábrázoló szob­rok teljes restaurálása, (ts) Nagy Vendel tartotta a misét Továbbiak a TEOLhu hírportálon A sugárbiológusok most is a biztonságért tettek Kár van, viszont oka, okozója nincs reped a fal Ütköztethetők lennének az ellentétes szakértői vélemények TENGELic Körülbelül negyedszá­zada, hogy évente országos munkaértekezletet rendez az Or­szágos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregész­ségügyi Kutatóintézet. Dr. Túrái István főigazgató-főorvos sze­rint, ha a sugáregészségüggyel foglalkozók megosztják egymás­sal tapasztalataikat, annak a mindennapokban van gyakorla­ti haszna. Ilyenkor kerülnek napvilágra olyan javaslatok, amelyek ésszerűbbé, egyszerűb­bé teszik a munkát. Az intézet, mint mondta, 1957 januárjában az akkori atomháborús hangu­latnak megfelelően, egy esetle­ges atomcsapás hatásainak ki­védését segítendő jött létre. Ma már békésebb szituációban szá­mítanak rá. Magyarországon ed­dig a sugárforrások felhasználá­sa nem okozott komolyabb bal­esetet, az elmúlt negyven évben hárman kaptak kisebb dózist he­gesztés közben. A szakember hozzátette, hogy több mint har­mincéves szakmai tapasztalat birtokában bizton állíthatja, hogy a csernobili balesetnek sem volt hatása hazánkban. A sugárforrások használata, szállítása szigorúan szabályo­zott és ellenőrzött, derült ki a konferencián, ahol több olyan javaslat is elhangzott, ami to­vábbcsiszolja ezeket az előíráso­kat a még nagyobb biztonság ér­dekében. ■ V. T. Glöckner Albert mutatja a repedést várdomb Jópár épület károsodott a megyében az autópálya-építés, a megrakott teherkocsik okozta rázkódás miatt. A várdombi Glöckner Albert is eljuttatta pa­naszát az Mó-os azon szakaszán dolgozó Colas Hungária Kft-hez. Ám azt a kárszakértői választ kapta, hogy nincs ok-okozati ösz- szefüggés a házfal repedése és a gépjárművek közlekedése között. Azt mondja: 1975 óta lakik a Kossuth utcai házban, jelentékte­len repedések korábban is látha­tók voltak a falon, de ilyen ujjnyi vastagságúak nem. Csatornázás is volt nemrég az utcában. Elkép­zelhető, hogy az is elősegítette az épület állagromlását. De neki nincs energiája, pénze nyomozni, pereskedni. Idős, beteges. Nem pénzt kér, hanem azt: döntsék el végre, hogy ki a hibás, és állítsák helyre a házát! Ihnczés Tibor, a Colas Hungária Kft. területi igazgatója elmondta: a sztrádaépítéssel kapcsolatban ■ Mindkét cég az állítja: vét­len a ház fáján keletkezett repedések ügyében. felmerülő kárigényeket mindig kárszakértő bevonásával vizsgál­ják. Figyelembe veszik a kivitele­zés megkezdése előtt készített ál­lapotfelvételeket is. A jogos kár­igények aránya eddig meghalad­ta a 90 százalékot Esetenként 50- 200 ezer forint közötti összegeket fizettek ki. Glöckner Albert vár- dombWiázánál a cég által felkért szakértő szakvéleménye szerint a repedések nem hozhatóak ösz- szefiiggésbe a munkákkal. A csatornázást az Alisca Bau Zrt végezte, évekkel ezelőtt. A cég műszaki igazgatója, Wemer Mi­hály kijelentette: vétlenek ebben az ügyben. Közölték Glöckner Al- berttel, hogy jogában áll a saját maga által megbízott kárszakértő szakvéleményét is kikérni. S azu­tán az esetleges szakmai nézet- különbségek tárgyalásos úton rendezhetők. A háztulajdonosnak azonban nincs pénze arra, hogy ellen-kárszakértőt fogadjon. Mint mondja: még a gyógyszereit is alig tudja kifizetni. ■ Wessely G.

Next

/
Thumbnails
Contents