Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-31 / 255. szám

2009. OKTÓBER 31., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Mégis lehetnek szurkolók a Decs mai, bátaszékiek elleni bajnokiján Eddig ötből öt a mérlegük kosárlabda Jó csapatjátékkal verte meg a Körmendet az Atom Mégis szurkolók előtt rendezik a szombati Decs-Bátaszék megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést (kezdés: 14 óra). Erről a TMLSZ Fellebviteli Bizottsága határo­zott, megmásítva a Fegyelmi Bi­zottság határozatát, amely azért kötelezte zártkapus mérkőzésre a Decset, mert a 10. fordulóban lejátszott Decs-Majos találkozón a szurkolók leköpték a játékve­zetőt. A Fellebviteli Bizottság ugyanakkor arról is határozott, hogy a decsieknek a soron követ­kező két hazai bajnokijukra 18 fősre (12 helyett) kell emelniük a rendezői létszámot, illetve szö­vetségi ellenőrt kell fogadniuk. A címvédő sárközi egylet 22 pont­tal jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, míg a bátaszékiek 13 ponttal tizenegyedikek. ■ Bajnoki táblázatok Megyei 1. osztály, ifik 1. Majos 11 9 0 2 41-21 27 2. Dunakömlőd 9 8 1 0 52-8 25 3. Bonyhád 11 8 0 3 33-17 24 4. Decs 11 7 2 2 42-21 23 5. Bölcske 11 7 1 3 43-20 22 6. Kötesd 11 6 1 4 32-20 19 7. Tamási 10 6 1 3 29-18 19 8. Őcsény 11 5 2 4 28-28 17 9. Bátaszék 10 5 0 5 26-18 15 10. Tolna 11 5 0 6 24-37 15 11. Simontornya* 11 4 2 5 20-21 13 12. Tevel 11 3 0 8 21-35 9 13. Szedres 11 2 1 8 17-44 7 14. Dunaföldvár 11 2 1 8 12-54 7 15. Cikó 11 2 0 9 17-47 6 16. Kakasd 11 1 0 10 11-39 3 Megjegyzés: *-l pont levonva Megyei II. 0 . (Nyugat), ifik 1. Kisdorog 11 9 2 0 59-23 29 2. Nagymányok 11 8 2 1 57-14 26 3. Kéty 11 8 1 2 48-23 25 4. Szakály 10 6 2 2 51-23 20 5. Hőgyész 11 6 1 4 40-24 19 6. Iregszemcse 11 6 1 4 43-40 19 7. Tolnanémedi 10 6 0 4 29-25 18 8. Gyönk 11 6 0 5 39-51 18 9. Váralja 11 3 1 7 26-29 10 10. Magyarkeszi 11 3 1 7 28-40 10 11. Kaposszekcső 11 3 1 7 26-55 10 12. Döbrököz 11 3 0 8 32-62 9 13. Aparhant 11 1 1 9 10-50 4 14. Pincehely* 11 1 1 9 26-55 3 Megjegyzés: *-l pont levonva Megyei II. o. (Kelet), ifik 1. Dunaföldvár 10 10 0 1 43-10 30 2. Madocsa 11 9 2 0 53-14 29 3. Zomba 11 8 2 1 51-18 26 4. Bátaapáti 11 6 1 4 40-35 19 5. Györköny 11 6 0 5 22-23 18 6. D.sztgyörgy 11 5 1 5 27-22 16 7. Sióagárd 11 4 3 4 19-22 15 8. B.Börzsöny 11 4 2 5 32-28 14 9. Németkér 10 4 1 5 25-31 13 10. Fadd 11 4 0 7 27-39 12 11. Mórágy 11 3 3 5 25-30 12 12. Tengelic 11 2 2 7 23-49 8 13. Pálfa 10 1 1 8 14-44 4 14. Kajdacs 11 1 0 10 23-59 3 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Az Atomerőmű SE a má­sodik félidei jó játékával felőrölte a Körmend el­lenállását, és idénybeli ötödik bajnokiját is meg­nyerte a férfi NB I-ben. Balázs László ATOMERŐMŰ SE-MJUS-FORTRESS KÖRMEND 73-52 (14-11, 18-20, 22-15,19-6). Paks, 1200 néző. V: Földházi, Farkas, Pozsonyi. ASE: Mészáros Z. 2, Horváth Á. 4, Kiss Zs. 6/6, CLARK 11/3, Dili 8. Csere: ENGLISH 26/6, Körtélyesi 8/3, Gulyás 8, Kovács Á. Vezetőedző: Dzunics Branisz- lav. Körmend: Thomas 10/6, Fo­dor G. 2, Ferencz 10/6, Scott 19/6, Diakité 5. Csere: Graham, Tóth G. 2, Trümmer 4, Kutasi, Hegedűs. Vezetőedző: Sabáli Ba­lázs. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 5. perc: 4-5, 15. p.: 26-22, 25. p.: 43-44, 35. p.: 62-48. A héten mindkét csapat adott munkát a sajtó munkatársainak: hétfőn este befutott Körmendre a fehérorosz Aliakszejev, akinek azonban a keddi edzésen kifica­modott a bokája. A három próba­játékos közül így Graham és Diakité volt ott a bemelegítésnél, a belorusz center civilben a kis- padon üldögélt. Pakson a Gulyás-Dzunics affér osztotta meg a szurkolókat, a térdét fájla­ló nehézfiú és az edző állítólag lezárta az egymás közötti szó­csatát. A meccs eleji rohanásban az első vidéki csapatként bajno­ki címet szerző Körmend kez­dett jobban, főleg Mike Scott vil­logott (2-6). A Dzunics-féle rotá­ció azonban meghozta a paksi Tömegjelenet a palánk alatt: Clark (6) kezében jó helyen volt a labda áttörést, English és Gulyás pont­jaival az első negyed végén már az ASE vezetett (12-11). Sabáli Balázs a mérkőzés előtt a Kör­mend jó csapatvédekezésében bízott, tanítványai nem is enged­ték ellépni a pontatlanul játszó bajnokot (17. p.: 26-26). Azt, hogy a szünetben csak egy pont­tal vezetett a címvédő, az annak köszönhető, hogy a hazai játéko­sok gyengén dobták a triplákat: tíz kísérletből mindössze egy ért célba az első félidőben. A har­madik felvonás elején zónával kezdett a Körmend, Kiss Zsolt­nak ez hazai pálya volt. Ferencz Csaba is felébredt Csipkerózsi­ka-álmából, a bedobó nyolc pon­tot süllyesztett el az Atomerőmű gyűrűjében. A negyed hajrájá­ban English és Kiss vezérletével egy 13-3-as rohanást produkált a Paks, eldöntve ezzel az össze­csapást (28. p.: 54-44). A záró tíz percben „belevágták a csákányt” a vasi játékosok lábába, az Atom palánk alatti erőfölényét érvé­nyesítve fokozatosan felőrölte a körmendiek ellenállását. Gulyás Róbert az első négy mérkőzésen 52 percet kapott, ezúttal 22 ju­tott a paksi óriásnak... így látta a két edző DZUNICS BRANISZLAV: - A má­sodik félidőben szokásos jó véde­kezésünkkel, hatékony támadó­játékunkkal és fizikai fölé­nyünkkel nyertünk. Az egész csapat érdeme az újabb siker. sabáli Balázs: - Hiába kap­tunk viszonylag kevés pontot, tá­madójátékunk gyenge volt. A huszonegy eladott labdánk és a rossz dobószázalékunk eldöntöt­te az összecsapást. Javul a dombóvári szakvezető állapota kosárlabda Dzunics Braniszlav aranyérmét vitte ajándékba jóbarátjának A szombati, salgótarjáni bajno­kin sem ülhet le a Dombóvár KC kispadjára Báünd József. A DKC szakmai igazgatója, ügyvezetője betegsége miatt már a ZTE elle­ni találkozóról is hiányzott. A szakembert a pécsi kórházban kezelik, egyelőre annyi informá­ciónk van, hogy egy rejtélyes kór támadta meg a szervezetét, ami nagyon legyengítette. Álla­pota lassan ugyan, de javul, és ez biztató. A kosaras berkekben csak „Jampi”- ként ismert tré­nert nap mint nap sokan láto­gatják, edzők, játékosok, játék­vezetők és szurkolók, s mint la­punknak elmondta, ez sokat se­gít neki a gyógyulásban. Bálind Józsefet a héten jó barátja, Dzu­nics Braniszlav is felkereste (ve­le tartott Michael English is), az Atomerőmű SE trénere ráadá­sul felbecsülhetetlen értékű ajándékot adott a DKC mesteré­nek, az elmúlt idényben meg­nyert bajnoki aranyát vitte el a beteg barátnak. Míg a szakmai igazgató a kórházban gyógyul, a csapat készül az újabb bajnoki­ra, a férfi NB I szombati, 5. for­dulójában Salgótarjánban lép pályára az idén egy győzelem­mel és három vereséggel álló Vasút. Az újonc ellen a győze­lem kötelező, s talán mondani sem kell, hogy egy biztos siker, egy remek eredmény milyen gyógyító erővel bírna a közked­velt szakvezető számára. ■ HÍRSÁV Szombaton lép pályára Tamásiban a Mohács kézilabda Nem vasárnap, hanem szombaton játsszák a Tam-Bau Tamási KC-Mohá- csi TE mérkőzést az NB Il-es női bajnokság Délnyugati­csoportja 7. fordulójában. A felnőtt találkozó 17.15-kor kezdődik a Vályi Péter szak­képző sportcsarnokában. Kovalainen és Hamilton remekelt Abu-Dzabiban forma-1 A finn Heikki Kova­lainen és á brit Lewis Hamil- (mindkettő McLaren) volt a leggyorsabb a Forma-l-es autós gyorsasági-világbaj­nokság utolsó versenyének szabadedzésein, a debütáló Abu-Dzabi Nagydíjon. Az idei világbajnok, a brit Jen- són Button (Brawn GP) har­madik lett. A futamot vasár­nap 14 órakor indítják. A férfiak nyolcadikak, a nők tizedikek lettek sakk Mindkét magyar csa­pat győzött az újvidéki sakk­csapat Európa-bajnokság pénteki záró fordulójában, ezzel a férfiak a nyolcadik, míg a nők a tizedik helyet szerezték meg. A férfiaknál az azeri, míg a hölgyeknél az orosz nemzeti válogatott vég­zett az aranyat érő helyen. Davisont kirúgták, Short lett a Fradi vezetőedzője labdarúgás A Ferencváros csapatának vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bobby Davison veze­tőedzővel. A brit tréner he­lyét Craig Short veszi át, se­gítője pedig Csató Sándor lesz. Megbízatásuk a hátralé­vő három őszi fordulóra szól. Továbbiak a TEOLhu hírportálon A Heffler-testvérek párharca is lesz a Paks-Pápa bajnoki labdarúgás A hazai pályán remeklő atomvárosiaknak a tízbe jutáshoz kellenek a pontok az újonc ellen Heftier Tibor (balról) és öccse, Norbert a paksi Ligakupa-összecsapáson A kitűnően szereplő, dobogón álló Lombard-Pápa lesz a Paksi FC ellenfele a Soproni Liga 13. fordulójának szombati össze­csapásán.- A Pápa újoncként villámraj­tot vett, és azóta is tartja kiváló pozícióját - mondta Gellei Imre, a Paksi FC vezetőedzője. - Ed­dig két mérkőzést játszottunk a pápaiakkal, mindkettőt a Liga­kupában. Hazai pályán 1-1-es döntetlenre végeztünk, idegen­ben azonban 2-0-ra győztünk. Jól megy tehát nekünk a pápai­ak ellen. Eddig hazai pályán vol­tunk eredményesebbek a baj­nokságban, ha az őszi idény vé­gén ott akarunk lenni az első tíz között, akkor a Lombard ellen sem lehet más célunk, mint a há­rom pont begyűjtése. Formánk bizakodásra ad okot, a legutóbbi két meccsen négy pontot szerez­tünk, ráadásul Diósgyőrben öt­ven percet emberhátrányban futballozva értünk el döntetlent. A pápaiaknak vérbeli, gólerős tá­madóik vannak, gondolok itt el­sősorban Bárányosra, Balira és Oroszra, figyelnünk kell rájuk. Érdekesség, hogy a meccs a Heffler-tesvérek csatája is lesz egyben, remélem, a lefújás után a mi Tiborunk lesz boldog, a pá­pai Norbert pedig szomorú. Eb­ben segíthetnek lelkes szurkoló­ink, akik támogatására ezúton is számítunk. Vannak hiányzó­ink, Weitnernek tüszős mandu­lagyulladása van, Báló térdét megműtötték, Várit pedig Diós­győrben kiállították. Utóbbihoz annyit fűznék hozzá, hogy nem tartjuk jogosnak, ha lett volna videófelvételünk, biztosan fel­lebbeztünk volna. A program, paksi fc-lom­BARD FC PÁPA, SZOMBAT, 17 ÓRA. Paks, Fehérvári út. Jegyek: 800 és 1200 forint. A Paksi FC terve­zett kezdőcsapata: 1 Kovács A.- 15 Horváth L, 73 Éger, 30 Szabó J., 5 Gévay- 16 Heffler T., 13 Böde D., 33 Lisztes, 22 Sipeki- 10 Kiss T., 21 Tököli. A SOPRONI LIGA 13. FORDULÓJÁ­NAK további mérkőzései, szom­bat: MTK-Győr 15 (tv: sportl), Nyíregyháza-Bp. Honvéd 17, A Soproni Liga állása 1. Videoton 12 8 2 2 31-17 26 2. Újpest 12 7 2 3 21-15 23 3. Lombard Pápa 12 7 0 5 21-14 21 4. Győri ETO 11 6 3 2 17-9 21 5. DVSC-TEVA 9 6 1 2 18-13 19 6. Vasas 12 6 1 5 19-26 19 7.MTK 11 5 3 3 19-14 18 8. Zalaegerszeg 11 5 2 4 15-18 17 9. PAKSI FC 12 4 3 5 11-15 15 10. Kecskemét 12 4 2 6 24-27 14 11. Kaposvár 12 3 4 5 15-18 13 12. Szombathely 12 3 3 6 19-25 12 13. Ferencváros 11 2 4 5 15-18 10 14. Nyíregyháza 11 2 4 6 19-25 10 15. Diósgyőr 12 2 3 7 14-18 9 16. Bp. Honvéd 11 2 3 6 13-19 9 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Zalaegerszeg-Haladás 17, Ka- posvár-Kecskemét 17, Ferenc- város-Diósgyőri VTK 17.30 (tv: sportl). Vasárnap: Vasas-Video- ton 17.30 (tv: sport2). ■

Next

/
Thumbnails
Contents