Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-24 / 249. szám

2 PAKS, DUNAFOLDVAR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. OKTÓBER 24., SZOMBAT A györkönyi általános Iskola diákjai csak az előnyeit élvezik a tantestület és az önkormányzat fenntartásáért folytatott küzdelmének Fejlesztéssel a túlélésért iskola A szünetben sem pihennek a györkönyi pedagógusok marnom Ingyen dolgoznak, hogy játékokat vehessenek paks-gyapa Társadalmi munkában látja el a közös­ségi ház gondnoki feladatait 3 gyapai család. így a közös­ség költségvetéséből 200 ezer forintot takarítanak meg. A pénzből beltéri játé­kokat - csúszdát, gumiasz­talt - szeretnének vásárolni a közösségi házba. A költ­ségvetésben egyébként is különítettek el pénzt játé­kokra. Kültériekre idén fél­milliót fordítanának, (vt) Ezúttal nem szépítkeztek, akik sminkelni tanultak PAKS Ifjú aktivistáknak szervezett sminkes képzést a Vöröskereszt városi szer­vezete Pakson. A résztvevők nem kozmetikumokkal és szépségápolással, hanem sebek, sérülések festésével ismerkedtek. A cél az első­segély-nyújtási ismeretek bővítése volt. (vt) Tökben hatalmas egy faddi termelő szekszárd Egy faddi terme­lő hetek óta a szekszárdi pi­acon kínálja szokatlan mé­retű termékeit. Ötven-hat- van kilós amerikai típusú sütőtököket árul. A magokat ugyan ajándékba kapta, de valamennyi saját földjén nőtt ekkorára. Közeledik a Halloween. Erre készülnek az árusok is. A méretes tö­kök kilója 200-300 forintért vásárolható meg. (mi) A sütőtök kilója 200-300 forint TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügy­nökségvezetőjét: Kovács Gábor, i- .. -.'.-A.- ■ ■ 30/252-0700, koveksz@gmail.com Továbbiak a TEOLhu hírportálon A györkönyi általános is­kola pedagógusai nem pi­henhetnek az őszi szünet­ben. Háromszáz órányi továbbképzésen vesznek részt, de nem panaszkod­nak. Tudják, az intéz­mény minden lehetőséget megragad a túléléshez. Vida Tünde györköny Ezúttal a kompetencia alapú oktatás bevezetésére nyert pénzt a györkönyi általános isko­la. Ennek jegyében hét pedagó­gus vesz részt a háromszáz órás képzésen - mondta el lapunk­nak Kövérné Horváth Szilvia igazgató. Hozzátette, a projektre megítélt 38 millió forint az eddi­gi legnagyobb összegű támoga­tásuk, de nem az egyetlen. Min­den lehetőséget igyekeznek ki­használni, hogy az oktatási-ne­velési feltételeket javítsák, a fenntartási költségeket csökkent­sék. Az, hogy az iskola egyáltalán megmaradhatott, annak köszön­hető, hogy a képviselő-testület messzemenőkig az intézmény mellett áll. Azon vannak, hogy minden olyan lehetőséget felku­tassanak, amivel a túlélést bizto­sítani tudják. Eddig szerencsére több eredménnyel is büszkélked­hetnek - fogalmazott Kövér-né Horváth Szilvia. Nem csatlakoz­tak egyik nagyobb intézményhez sem. Bikáccsal közös társulás­ban működtetik az iskolát és a két óvodát Egyet Bikácson, egyet Györkönyben. Minden olyan pályázaton in­dulnak, amiben fantáziát látnak. Tavaly kétszer is sikerrel jártak azon a kiíráson, amelyen kiegé­szítő támogatáshoz lehetett jutni nemzetiségi óvodák és iskolák fenntartásához. Az elnyert ösz­szeg megközelítette a 15 millió forintot, ami jelentős tétel a nem túl nagy költségvetésükben. Szintén a közelmúltban tettek szert egy komplett informatika­teremre, amihez pályázaton nyertek 1,4 millió forintot. Ha­sonló úton-módon tudták meg­oldani a gyerekek utaztatását Németországba - mondta el az igazgató. Az oktató-nevelőmunka fej­lesztése és a működés költsége­inek csökkentése mellett az inf­rastruktúra fejlesztésére is igyekszik forrásokat előterem­teni az önkormányzat - tudtuk meg Braun Zoltántól. A telepü­lés polgármestere elmondta, hogy az elmúlt években rendkí­vül sokat költöttek az iskolaépü­letekre. Az alsó tagozatot a felső melletti épületbe költöztették, mellette van a konyha, ebédlő, így most egy helyre került az egész intézmény. Az épületeket már két éve elkezdtük felújítani, korszerűsíteni - számolt be a fa­luvezető. Elmondta, hogy az 1910-ben épült, felső tagozatnak helyet adó épület fűtését korsze­rűsítették, kicserélték a nyílás­zárókat. A szomszédos, nagyjá­ból ebben az időben épült gaz­dag paraszti, polgári ingatlan belső felújítása is befejeződött. Ősztől már mind a négy osztály idejár. Az épületek még nem akadálymentesek, ám most erre is sikerült forrást találni. Az ön- kormányzat a paksi atomerőmű által létrehozott Duna Mecsek Területfejlesztési Alapítványnál nyert 26 millió forintot a közel 30 millió összköltségű átalakí­tásra. „Csupán” az önerőt kell előteremteni. Ez jövő évi feladat lesz, de elő fogjuk teremteni, mert ilyen lehetőség nem na­gyon adódik a település számá­ra - húzta alá a polgármester. Egy szoborral tisztelegnek a névadó előtt paks A paksi atomerőmű me­nedzsmentje úgy döntött, tiszte­legve Lévai András, a bővítést előkészítő projekt névadója előtt, hogy szobrot állít a tudósnak a látogató központ előtti Disputa parkban. ■ Lévai András a bővítési projekt névadója. Lévai Andrást a hazai energe­tika meghatározó személyisége­ként emlegetik, és az átfogó mű­szaki, környezeti és nemzetstra­tégiai szempontokat ötvöző ener­getikai szemlélet meghonosító­jának tekintik. Kiemelkedő sze­repe volt a hazai energiarend­szer fejlesztésében és abban, hogy a paksi atomerőmű létesí­tése világszínvonalon valósult meg. A Lévai Projektet július 8- án alapították az MVM cégcso­port legjelentősebb tagvállalatai, kiemelten a PA Zrt. részvételé­vel. Nyolc bizottság alakult, ezek a finanszírozással, tenderez- tetéssel, jogi, műszaki, engedé­lyezési, kommunikációs és tár­sadalmi-gazdaságszervezési fel­adatokkal foglalkoznak. A szo­borállítás tervéről Süli János ve­zérigazgató és Mittler István kommunikációs igazgató tájé­koztatta a tudós még élő legköze­lebbi rokonát, Lévai Klárát. A mellszobrot Farkas Pál szek­szárdi szobrászművész elkészí­tette. Avatásának időpontjáról még nem döntöttek. ■ Vida T. Új képviselő dolgozik a testületben nagydorog Megüresedett egy mandátum a képviselő-testület­ben, mert elhunyt Jankovics László. Jogszabályok szerint a tíz­ezer főnél kevesebb lakosú tele­püléseknél nem kell időközi vá­lasztást tartani, hanem az úgyne­vezett kislistán következő jelölt szerez mandátumot. Ennek tük­rében Jaksa József lett a tíztagú önkormányzati testület új képvi­selője. A legutóbbi ülésen már le is tette az esküt. Ugyanezen a közgyűlésen megújult a képvise­lő-testület pénzügyi bizottsága is. Új elnököt és alelnököt választott a grémium tagsága. Az előbbi Szabó J. Csabáné, az utóbbi Kishonti János lett. ■ V. E. Versenyképes európai állampolgárokat nevelnek braun Zoltán polgármester ki­emelte, hogy 2006-ban két fon­tos területet határoztak meg ez az egészségügy és oktatás. Utóbbin belül a nyelv, az infor­matika és sport kap nagyobb hangsúlyt Ennek oka az, hogy véleményük szerint akkor lesz valaki jó európai polgár, ha egészséges, jó fizikai állapot­ban van, ismer egy európai nyelvet, ami Györköny esetében a nemzetiségi hagyományok miatt német, illetve eligazodik a számítástechnika területén - tette hozzá a polgármester. Mielőtt a szívünk föladná megelőzés Szűrések és előadások az egészség jegyében Még várat magára a felújítás deák ház A leromlott épület felújítására nincs pénz paks A felnőtt lakosság harma­da dohányzik, sőt a legszegé­nyebb réteg bevétele felét ciga­rettára költi - szögezte le dr. Szőts Teodóra háziorvos a szív világnapja alkalmából szerve­zett rendezvényen a napokban. A szakember emlékeztetett arra, a szív és érrendszeri betegségek a vezető halálozási okok között vannak ma Magyarországon. Nincs ez másként Pakson és kör­nyékén sem - hívta fel a figyel­met Molnárné Haholt Zsuzsan­na kistérségi védőnő. A felvüágosítás és a megelőzés jegyében szervezett előadásokat és ingyenes szűrést az Egészsé­ges Városok Magyarországi Szö­vetsége helyi szervezete, illetve az ÁNTSZ Szekszárdi, Bonyhádi, Paksi kirendeltsége. A több mint 60 érdeklődő először Kovácsné Pergel Mónika dietetikus a táp­lálkozás megelőző szerepéről be­szélt a több mint hatvan érdeklő­dőnek. A leggyakoribb betegség­típusokról, illetve ezek elkerülé­séről pedig dr. Husznai Róbert kardiológus szakorvos szólt. A résztvevőket szívbarát ételkós­toló is várta. Emellett ingyenes állapotfelmérésre, vércukor-, ko­leszterinszint-, testzsír- vala­mint vérnyomásmérésre nyílt le- 3 hetőség. Mint Molnárné Haholt | Zsuzsanna elmondta, a szűrés | eredményes volt, hiszen több | esetben is tapasztaltak kiugró ér- " tékeket. ■ V. T. Dr. Szőts Teodóra háziorvos paks Évek óta üresen, lecsupa­szítva, vakolat nélkül áll a Deák ház. Sokszor megfordult itt a Ha­za Bölcse. A Városi Múzeum szomszédságában lévő kúriát a XVII. században épí­tették, majd a XIX. század második felé­ben eklektikus stí­lusban részben átala­kították. Hosszú időn át önkor­mányzati bérházként működött, helyet adott orvosi rendelőnek, egyesületi székháznak. Az évti­zedek alatt állaga rendkívüli mó­don leromlott. Néhány éve, ami­kor az önkormányzat elhatároz­ta, hogy felújítja, kiürítették az épületet. Azóta az ablakait kitör­ték, ezért „bedeszkázzák” a rése­ket. A valaha szebb napokat lá­tott épület igen szomorúan fest. Ezen az állapoton rövidesen vál­toztatnak, igaz, nem egészen úgy, ahogyan azt szeretnék - mondta el Pál József, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának munkatársa. Az abla­kok helyét csúfító la­pokra táblák kerülnek. Rajtuk az épület története, az önkor­mányzat felújítási tervei és tájé­koztatás arról, hogy miért nem halad a felújítás. Pál József elmondta, az önkor­mányzat régóta szeretné rend­behozni a kúriát. A költség becs­lése szerint meghaladja a félmil- liárd forintot. Bár ez nem kizáró­■ Több hónap, míg a falak kiszáradnak. lag a felújítást takarja, hanem a tetőtér beépítését is. Erre most nincs pénze a városnak, pályá­zaton pedig nem jártak sikerrel. Ennek ellenére bizonyos felada­tokat elvégeznek, hogy megőriz­zék a további állagromlást és elő­készüljenek a felújításra. Ki­bontják az eredetitől eltérő, fe­lesleges válaszfalakat, felbont­ják a cserére szoruló padlót, ki­termelik a földet. Fontos feladat a falak vízszintes szigetelése, a vizsgálatok ugyanis nagy mér­tékű nedvesedést, sótartalmat állapítottak meg. Ha most ezen túlesnek, ez már nem hátráltat­ja a beruházást, amihez változat­lanul pályázati támogatást re­mélnek. ■ V. A. » i t *

Next

/
Thumbnails
Contents