Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-22 / 248. szám

4 2009. október 22. HÍREK Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban LEELEE SOBIESKI és divattervező barátja, Adam Kimmel nyáron jelentette be az eljegyzését, de­cemberre pedig már várják a babát A huszonhat éves színésznőt 2002-ben a Szent Johanna cím­várjuk Szekszárdim, a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-éS telefonszámon szerepéért Arany Glóbusz-díjra jelölték, idén a Közellenség című filmben láthatta a közönség. Negyedik gyerekét szülte Heidi Klum Előbb kirabolták, aztán eljegyezték a megasztárost Életet adott negyedik gyer­mekének Heidi Klum. A kis Lou Sulola Samuel és gyönyörű modell édesany­ja is nagyon jól van. Heidi Klum és férje, a zenész Seal immáron négygyerekes szülők, miután október 9-én megszüle­tett a kis Lou Sulola Sámuel. Az énekes az alábbi nyilatkozatban örvendezett a várva várt jöve­vénynek: „Lou elmondhatatlanul csodálatos kislány. Nagyon bol­dogok vagyunk, hogy minket vá­lasztott ki arra, hogy az elkövet­kező években nyomon követhes­sük a fejlődését!” Seal és Heidi egyébként eddig két közös gyer­mekükön kívül még egy kislányt nevelgetett. „Amikor még csak vártuk a pi­cit, nehezen tudtam elképzelni, hogy őt is úgy fogom szeretni, mint a többit - folytatta Seal - hi­szen úgy gondoltam, hogy a tel­jes szívemben ők vannak és hon­nan is vehetnék elő egy kis extra szeretetet. Bizonyosan minden szülő így van ezzel. És azzal is, hogy amint megszületik a gyer­meked, ez a kérdés már nem kér­dés, mert őt is ugyanúgy imádod, mint a többit anélkül, hogy a töb­bit kevésbé imádnád. Lou Sulola Sámuel gyönyörű és boldog va­gyok, hogy az édesapja lehetek” - nyilatkozta a 46 éves énekes. A pár egyébként négy éve kelt egybe, de Klum csak most adta be a kérelmet, hogy felvehesse férje nevét, vagyis a jövőben im­már Heidi Sámuelként fog szere­pelni a még mindig gyönyörű 36 éves modell, kiskegyed.hu Már az első estét együtt tölthette a kis család Vasárnap hajnalban egészséges kisfiúnak adott életet Horváth Viktória, Sebestyén Balázs fele­sége. A kis Benett és anyukája is jól vannak. Sebestyén Balázs október 18- án, hajnali 6-kor apa lett. Az RTL Klub műsorvezetőjének fia 3100 grammal és 53 centiméter­rel született. Balázs nagy örö­mére az első éjszakát ő is a kór­házban tölthette, így rögtön együtt aludhatott kibővült'Csa­ládjával. „Rögtön, a születése után kezembe vehettem a gyer­mekemet. Fantasztikus érzés volt! Annyira édes, és olyan sok haja van! Most már két ember­be vagyok szerelmes: a felesé­gembe és kisfiámba” - nyilat­kozta Balázs, aki azt is elárulta, sok-sok gondolkodás után végül melyik nevet választották fiuk­nak. „Sebestyén Benett lett a ne­ve. Tudomásunk szerint ebből a keresztnévből mindössze há­rom van az országban.” Az új­szülött és anyukája is kiváló egészségnek örvend. kiskegyed.hu Minden iratától megfosztották Bencsik Tamarát, aki meggon­dolatlanul autójában hagyta tás­káját. Az énekesnő boldogságát azonban most nehéz lenne el­rontani. Bencsik Tamara a budapesti belvárosban intézte ügyes-bajos dolgait, s elkövette azt a hibát, hogy táskáját az autójában hagyta. Egy szemfüles tolvaj pe­dig azonnal lecsapott az értékes zsákmánynak ígérkező táskára. Az énekesnő autójához vissza­térve, megdöbbenve látta, hogy betörték a kocsi ablakát és el­lopták értékeit. Elég komoly kár érte, hiszen táskájában volt a pénze, mobiltelefonja, tartózko­dási engedélye, sőt még az útle­vele is. Azonnal feljelentést tett a rendőrségen, ahol nem ke­csegtették sok jóval. Tamara az elkövetkezendő hetekben most az okmányirodákat fogja járni, hogy pótolja a papírjait. No, de nem csak bánat az élet. Kiderült ugyanis, hogy ba­rátja egy év együtt járás után megkérte Bencsik Tamara ke­zét. Az énekesnő ujján lévő gyűrűt a VIVA Interaktív című műsorában szúrta ki a műsor­vezető, Ben. A romantikus le­ánykérés a Velencei-tónál tör­tént, ahol Ádám megvárta a naplementét, és akkor adta át kedvesének a gyűrűt. Tamara még a Megasztár alatt ismerke­dett meg párjával, a fodrászként dolgozó Ádámmal. Olyannyira egymásra találtak a fiatalok, hogy rövid időn belül összeköltöztek, mostanra pe­dig már - ha még nem is a kö­zeli jövőben - a házasságot ter­vezgetik. kiskegyed.hu •eladas ive Best Change kft. irodáiban tőét or egyedi arfoh mnkcdvc/ményrc jogosítja Ö Őrt» meg. és váltáskor adja át pénztárosunknak’ : lg«! 380 Találka tér Mecsek Autópálya-üzemeltető ZRt.. a foreigner owner Public Limited Company conformed for the operation of M6 Concession Motorway between Szekszárd-Bóly-Pées searches for a colleague to BÁTASZÉK Operation Centre for the position of TUNNEL OPERATIONS MANAGER Responsibilities: ■Full scale management of the daily operation and maintenance works in the tunnels; •Control and supervise the tunnel operation staff; •Schedule the operation and maintenance works shall be carried out in the tunnels: •Prepare and follow up the weekly, monthly and annual maintenance schedule; ■Supervise and organise the surveys and inspections, prepare the periodic tunnel operation reports; •Event management as per the relevant legislation and the internal rules; •First line analysis of events; •Planning of preventive actions; • Work in cooperation with the Tunnel Safety Officer and the Authorities responsible for the inspection of tunnel operation, maintenance and safety' Expectations: ■Qualification of mechanical or electrical engineer; ■5 years professional experience in field of operation, maintenance and system controlling; ■3 years managerial experience; •Driver licence category “B”; ■High level computer knowledge; •Fluent in English; ■Creativity, good problem solving and communication, ability for independent work; •Technical inspector qualification is an advantage ■Route operation and maintenance experience is an advantage Supply: ■Competitive salary, ear, mobile phone •Good work atmosphere and environment ■Personal development and long term professional opportunities Location of w ork: 84tMg€k..Qp.€rati.0M.ai!i.d.M»liit!eBan!Cg.C>iitr€ As long as You are interested in the position, please deliver your curriculum vitae to the following address: Mecsek Autópálya-üzemeltető ZRt. 1117 Bp., Fehérvári út 50-52. E-mail: ma.ilto.;iidikőzS.zalx)^.intertQl.leu Phone: (36-1) 371 0762 Fax: (36-1) 215 6165 Application deadline.' 6 November 2009 Mecsek Autópálya-üzemeltető ZRt., a foreigner owner Public Limited Company conformed for the operation of M6 Concession Motorway between Szekszárd-Bóly-Pécs searches for a colleague to BÁTASZÉK Operation Centre for the position of GENERAL MANAGER'S PERSONAL ASSISTANT Responsibilities: •Manage, supervise and coordinate the office administration; •Supports the Management's work; •Welcomes and attends the guests according to the office protocol; •Organises the Management's travels; •Manage and coordinate the human resource tasks, prepares the necessary reports; •Prepare the monthly reports of the company; •Translation of correspondences and documents Expectations: •Secondary school degree; •3 years experience of similar position; •High level knowledge and practical skills of MS Office programs; ■Ability for independent work; •Ability for good communication; ■Creativity and good problem solving; ■Excellent verbal and written English knowledge; •Driver licence category "B”, experience in driving; •College or university degree and German knowledge are advantage Supply: ■Good work atmosphere and environment; ■Personal development; ■Competitive salary Location of work: Bátaszék Operations and Maintenance Centre Internetezzen /7\(j YEN a loinai Népújsággal! a Tolnai Népújság épületében Szekszárd, Liszt F. tér 3. A lap előfizetői és hozzátartozóik naponta egy órán keresztül vehetik igénybe ingyenes szolgáltatásunkat munkanapokon 8.00 és 19.00 óra között. As long as You are interested in the position, please deliver your curriculum vitae to the following address: Mecsek Autópálya-üzemeltető ZRt. 1117 Bp., Fehérvári út 50-52. E-mail: maUto:ildiko.szabo#intertoll.eu Phone: (36-1) 371 0762 Fax: (36-1) 215 6165 .Application deadline: 30 November 2009 Hozzon magával egy Tolnai Népújság előfizetési számlát! Tolnai Népújság A hír velünk jár!

Next

/
Thumbnails
Contents