Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-22 / 248. szám
3 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Dél-Dunántúl keveset ad a közösbe gazdaság A bruttó hazai termék előállításában a lista végén áll a régió A gazdasági fejlettséget jelző legfőbb mutató a bruttó hazai termék (GDP) értéke. A Központi Statisztikai hivatal adatai szerint a dél-dunántúli régió hozzájárulása a legkisebb az ország GDP-jéhez. Venter Marianna Az bruttó hazai termék előállítása szempontjából régiónkban az országos értéken belüli részesedés 2000 óta folyamatosan csökkent 2005-ig. Ezt két év stagnálás követte, majd ismét a csökkenő tendencia vált uralkodóvá. 2000 és 2007 között az országon belüli részarány a térséghez tartozó megyék közül Baranyában 3 százalékról 2,9 százalékra, Somogybán 2,3 százalékról 2 százalékra, Tolnában pedig 2 százalékról 1,7 százalékra mérséklődött. A GDP egy lakosra jutó értéke a Dél-Dunántúlon kevesebb, mint héttizede az országos átlagnak. A régión belül az elmúlt évek alatt változott a sorrend a GDP fajlagos - egy lakosra vetített - értékét tekintve. Az évtized első éveiben, 2000 és 2002 között még Tolna állt az élen a térségen belül, ahonnan 2003-ban került a második helyre, az első helyet az addigi második Baranya foglalta el. A GDP előállítását végző gazdaság szerkezetét tekintve mind Baranyában, mind Somogybán viszonylag magas - közel 70 százalék - a szolgáltatások súlyaránya a gazdasági szerkezetben. Ezen belül Baranya megyében a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a gazdasági szolgáltatás és az oktatás részesedése múlta felül leginkább a régió átlagát, míg Somogy megyében a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás, a szállítás, a raktározás, a posta, a távközlés, valamint a közigazgatás, a kötelező társadalombiztosítás képviselt nagyobb hányadot a térség egészében jellemző átlagnál. Tolna megyében viszont a szolgáltató ágak mindegyikének szerényebb volt a részesedése, mint a régióban, illetve annak másik két megyéjében. A termelő ágak szerepét pedig a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás kiemelkedően erősíti Tolnában, de a mezőgazdaság és az építőipar súlyaránya is jelentősebb volt, mint a térségi átlag. S végül egy kis nemzetközi összehasonlítás. A magyarországi GDP vásárlóerő-értéke jócskán elmarad az Európai Unió tagállamainak áüagától, alig haladja meg annak 60 százalékát A hazai régiók közül ezt az arányt csupán - a fővárosnak köszönhetően - a közép-magyarországi régió múlta felül, némileg megelőzve az EU- s átlagot A többi magyarországi régió csupán 40-62 százalékát produkálja az uniós átlagnak. Régiónk, a maga 43 százalékával a lista végén helyezkedik el. ■I Ön mennyire érzi saját életében a gazdasági lecsúszást? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: TEOLhu ^ A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. A bruttó hazai termék alakulása (millió forint) Megye 2000 2002 2004 2006 2007 Baranya 411 405 506 951 605 377 680 253 731 605 Somogy 307 687 389 070 469 935 482 749 510 613 Tolna 272 862 330487 354 199 385 803 425 321 FORRÁS: KSH Ezen a napon szinte minden a névadóról szólt szekszárd A tegnapi tanítási napon szinte minden az intézmény névadójáról szólt a szekszárdi Bezerédj István középiskolában. Varga Mihály pedagógus, a program egyik szervezője elmondta: az eseményt Bezerédj októberi születésnapja alkalmából rendezték. Ez volt az intézmény első ilyen, ún. témanapja, amikor a földrajzóra éppúgy kötődött valamelyest a reformkori Tolna megyei politikushoz, illetve korához, mint a vetélkedők, például a gazdasági kaszinó, az Internet- zsokék, vagy a selyem témájú ügyességi verseny. A diákok előadásokkal Is készültek a napra, de vendég referátumok szintén elhangzottak, Steinbach Ferenc és dr. Töttős Gábor részéről. Volt teszttel összekötött filmnézés, sportverseny és nyelvi vetélkedő is. A legjobban szereplő tanulókat nemcsak ajándékokkal, hanem ötössel is díjazták. ■ S. K. A gyakorlatban is jól hasznosítható útravalót kaptak Harmincnégy óvoda és negyvenegy általános iskola nyert támogatást ebben az évben Tolna megyéből az Integrációs Pedagógiai Rendszer (IPR) intézményi alkalmazását elősegítő pályázaton. A támogatás a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrálását segíti elő, kiváltképp fókuszálva az együttoktatásra és együttnevelésre. A programba újonnan bekapcsolódott intézményeknek nyújtott szakmai segítséget az a rendezvény, mely tegnap Szekszárdon várta a pedagógusokat. A többek között az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szervezésében zajló program az Első lépések a közös úton címet viselte. Bogdán Anna Mária, a kft régiós irodavezetője elmondta: szó esett az IPR jogszabályi háttérről, illetőleg az integrált oktatást- nevelést támogató módszerekről, eszközökről. A találkozó résztvevői az előadások, gyakorlati bemutatók révén a mindennapi munkában is jól hasznosítható útravalót kaptak. ■ Sz. Á. HIRDETÉS TFT-monitor 23,6"* • max. felbontás: 1920x1080 pixel i • képformátum: 16:9 j • kontrasztarány: 10 000:1 I (dinamikus) I • méret talp nélkül: 56x34,9x6,7 cm (szé x ma x mé) v v I MIDION Univerzális távirányító* • max. 8 különböző audio- és videókészüiékhez használható • a leggyakrabban forgalmazott készülékmárkákhoz tartozó távirányítók pótlására • nagy előprogramozott kód-adatbank • 2-soros LCD-kijelző • közvetlen gombok • beépített joystick • elemekkel és átlólábbal Tesztelve: 8 tintanyomtató és 5 lézernyomtató 2009/3. szám Színes lézernyomtató CP1514n* • kitűnő fotónyomtatási minőség Image REt 3600 (600 x600 dpi) • nyomtatási sebesség: színes: 7 oldal/perc, fekete-fehér. 11 oldal/perc • 96 M8 memória • High-Speed USB 2.0-csatlakozás • extrém halk 49 dB(a) • hálózati- és USB-kábellel, egy-egy színes ^ tintapatronnal cián, magenta, " ^ sárga és fekete színekben, CO-vei, rövidített haszná- / ***& lati utasítással, kimeneti- fj fiók meghosszabbítással | • méret: 39,9 x 45,3 x 25,4 cm | (széxméxma) /darab 59 990 59 990 Ft/db jlGAn tested: /darab iVIBDION Külső merevlemez 2,5" 500 GB* • extrém kicsi és nagy teljesítményű • 500GBtárhely^^^R • 8 MB Cache /darab 22990 2 999 Ft/db 22 990 Ft/db /darab 59 990 Ft/db Felépítése megegyezik a HP Color LaserJet CP1515N modelt A 2009/03-as számban tesztelt. Citromos forróital* értékes citromlevet tartalmaz, C-vitaminnal és magnéziummal 20x10 g/csomag egy fontos vitamin, amely különösen a hideg évszakokban elengedhetetlen immunrendszerünk erősítéséhez. Erős fizikai és szellemi igénybevétel esetén a szervezetnek megfelelő mennyiségű magnéziumra van szüksége, amely egyúttal az energia-anyagcserét Mikroszálas viszkóz padlótisztító kendők, duopack* rendkívül nagy szívóerővel méret: kb. 40 x 50 cm ^ w 2 darab/csomag /doboz /csomag 1129,57 Ft/kg Aroma fürdősó* tengeri só a kellemes fürdőélményért • Active & Sporty, • eukaliptusz. • zöld tea vagy • wellness 1150 g/doboz 649,50 Ft/db /darab Zitrone Szalvéta egyszínű’ méret: 40 x 40 cm 50 darab/csomag Karácsonyi lámpás* porréteges vagy lakkozott, beltéri vagy védett kültéri területen történő használatra, különböző színekben és formákban 1 darab vagy 2 darabosszett 5 499 Ft/db Vérnyomásmérő* felkaros méréshez, automatikus felpumpálés és levegőleeresztés, nagy LCD-kijelző, egyszerű kezelés /csomag /darab/szett Karácsonyi süteményes doboz, 3 részes* kerek vagy szögletes formában 3 darab/szett Adventi gyertya* • kis hasáb, csillag formájú vagy hasábgyertya: 2 darab vagy 4 darab/csomag vagy • hosszú gyertya: csavart vagy sima, S;|||É Éi 3 darab vagy 4 darab/csomag 7,98 Ft/db 199.50 i /szett /csomag fi 199 Ft/szett /csomag \pUUjf 2.91 Ft/db Balzsamos papír zsebkendő* méret: 21 x21 cm, 24 x 10 darab/csomag 149,50/99,67/74.75 Ft/db hu oldalon iAMA/w.aldi-hungary. koztatóiban vagy juprawiscl ALDI tájékoztató 56x Ajka • Baja • Balatonieüe • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár • Duna haraszti Dunaújváros • Esztergom • Érd • Fői • Gárdony • Győr • új! Győr, Mészáros-Fehérvári út 5, • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda * Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Ünnepi programok Tolna megyében az 1956-os évfordulón bAtaszék, római katolikus templom: ünnepi szentmise 9. Művelődési ház: „Emberek vagyunk, újra magyarok!” - zenés irodalmi emlékműsor, közreműködnek a Bátaszéki Színjátszók tagjai. Ünnepi beszédet mond Potápi Árpád János. Szent István tér: koszorúzás a Mansfeld Pé- ter-emlékkopjafánál, Városháza: koszorúzás az '56-os emléktáblánál 10. Városháza: Kismődi Ferenc Énekegyüttes 10 éves jubilemi hangversenye 19. BONYHÁD, Városháza: ünnepi testületi ülés, Boros Dezső-díj átadása 16. Katolikus templom: ünnepi szentmise 17. Perczel utcai Iparos udvarnál fáklyás felvonulás és koszorúzás az '56-os emléktáblánál, ünnepi beszédet mond Potápi Árpád János polgármester. Szabadság tér: koszorúzás az '56-os emléktáblánál. Műsor: Kinn a téren - a Vörösmarty Színjátszó Kör előadása. Vörösmarty tér: az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművének megkoszorúzása az Országzászlónál. Katolikus temető: gyertyagyújtás az '56-os bonyhádi hősök sírjánál 18 órától. dombóvár október 22-én tartja az emlékezéseket. Délután fél hatkor megemlékezés a dombóvári eseményekről főhajtással és koszorúzással a Bezerédj utca 14. sz. alatti Koronás Udvarház falán található emléktáblánál. 18 órakor kezdik az ’56-os forradalom terén lévő ’56-os emlékműnél a városi ünnepség, koszorúzással és gyertyagyújtással, ünnepi beszédet mond Patay Vilmos polgármester. PAKS Hagyomány már, hogy a paksi atomerőmű egyes blokkja indulásának 10. évfordulójára alapított Céggyűrű kitüntetést az 1956-os Forradalom és Szabadságharc előestéjén adják át. Az ünnepséget október 22-én 18 órakor tartják a városi művelődési központban. 10 órától a városháza nagytermében adják át a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány által adományozott díjakat. Délután két órakor a Fehérvári úti temetőben Czuczor Antal ötvenhatos forradalmár sírjánál kezdődik az emlékezés. Hajdú János polgármester délután három órakor mondja el ünnepi beszédét a városháza előtti téren és veszi át a millenniumi megyezászlót. A városháza előtti ünnepséget az 1956-os emlékmű koszorúzása zárja. SZEKSZÁRD: Az 1956-os emléktábla koszorúzása a polgár- mesteri hivatal aulájában 11.50. Térzene az Alisca Band közreműködésével 13.30. Ünnepi műsor és koszorúzás az 1956-os emlékműnél 14. A Szekszárdi Kamarazenekar ünnepi hangversenye a Művészetek Házában 16. tamási, művelődési központ: Ribányi József polgármester ünnepi köszöntője, majd a Vályi Péter Szakképző Iskolai tagintézmény tanulóinak és tanárainak „Utódai a mártíroknak - mi döntsük el a holnapunk!” című műsora 10. tolna Pénteken 15 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés a Bezerédj Pál Szabadidőközpont színháztermében. A Sztárai Mihály Gimnázium tanulóinak műsora után dr. Sümegi Zoltán mond ünnepi beszédet. Ezután az ünneplők a Hősök terén álló ’56-os emlékműhöz sétálnak, ahol koszorúzás lesz. ■ H. E.