Tolnai Népújság, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-12 / 239. szám

2009. OKTOBER 12., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Maradona megmenekült Martin Palermo megmentette Diego Maradónál. az argentinok rutinos játékosa a 92. percben lőtte a győztes gólt Peru elten (2-1), így az „Isteni” továbbra is re­ménykedhet, hogy kivezeti válogatottját a 2010-es vébére Hihetetlen hajrával nyert a DKC kosárlabda A dombóvári center, Panta István öt év után 25 ponttal „tért haza” Három pontra volt a száztól Debrecenben az Atomerőmű Szinte reménytelen hely­zetből állt fel és nyert a Dombóvár KC férficsapa­ta a Szolnoki Olaj KK el­len a férfi kosárlabda NB I szombati meccsén. Rónai Gábor Mert a szívünk piros-fekete! Ezt üzenték a szolnoki drukkerek egy kifeszített drapérián a ked­venceknek. Hogy biztosan célba érjen üzenetük, valamennyien egy kis piros szívecskét is a ma­gasba emeltek. Kétségtelen, sze­retni valók a szolnoki legények, akik három évvel ezelőtt bajno­ki arannyal és Magyar Kupa- győzelemmel ajándékozták meg szurkolóikat. Persze a hazaiak is imádják csapatukat, amely az el­múlt idényben és két évvel ez­előtt is esélytelenként verekedte be magát a felsőházi rájátszásba, s amelyben olyan klasszisok ját­szottak, mint Julien Mills, Du- Juan Wiley, Michael English, Anthony Dili, vagy Ivory Clark. Utóbbi háromról legyen elég annyi, ma mindannyian a bajno­ki címvédő Atomerőmű SE-t erő­sítik. így megy ez évek óta, az éles szemű dombóvári vezetők kinéznek valakit, idehozzák, az­tán a nagyok levadásszák - mert bizony a pénz nagy úr, s e tekin­tetben a kiscsapatnak számító DKC nem kelhet versenyre a fa­voritokkal. Lehet, hogy Jonathan Jones már az első meccsen elad­ta magát, a center ugyanis 32 pontot szórt a Kecskemét elleni idegenbeli nyitányon - nem raj­ta múlt, hogy a DKC 92-82-es vereséget szenvedett. A legna­gyobb taps mégsem neki, ha­nem Panta Istvánnak szólt, aki hosszú évek után tért vissza ne­velőegyesületébe. S ha már ha­zatért, neki is kezdett a pont­gyártásnak. Az első tíz percben 11 -et vágott be, közelről, távolról egyaránt kitűnően célzott és a lepattanók is többségben nála landoltak. A pazar hazai kezdés nagy vereséget ígért a sérült Kelley nélkül érkező Olajnak, amely a 7. percben már 18-8-as hátrányban volt.-KLÍMA Jerome LeGrange (balról) a DKC egyik legjobbja volt az Olaj ellen. Az irányító higgadtsága is kellett a sikerhez A hazaiak lendülete azonban hirtelen megtört, elég volt né­hány rontott ziccer és két eladott labda, és nemcsak feljöttek a TEOL.hu A DombóvárKC-hez kapcsolódó írások, fotók, szurkolói hozzászólások megtalálhatók a ITOLha hírportálon. vendégek, de a negyedet is előnnyel zárták. Ekkor nagyon ment a Szolnoknak, félő volt, hogy végképp lerázzák a DKC-t. Szerencsére nem így történt, Bálind József alaposan összekap­ta övéit, akik a 16. percben már ismét vezettek (34-32). Jó kis meccs volt, a közönség is élvez­te - és olykor a téves bírói ítéle­teket kommentálta is. A síposok jó néhányat tévedtek, persze nem ezért vezetett a Szolnok. Az Olaj játékosai higgadtabbak vol­tak a ziccereknél, nem siettették a támadásokat, tudták mikor kell fékezni - másrészt féken tar­tani. A szünet után gyorsan rá is vertek egy tízest a hazaiakra, zú­gott is a vendégszektorból a „tíz, tíz, tíz”. A Vasút kosarasai to­vábbra is pontatlanul játszottak, A meccs statisztikája DOMBÓVÁR KC-SZOLNOKI OLAJ KK 87-84 (22-23, 17-19, 16-23, 32-19). Dombóvár, 1000 néző. V: dr. Valovics, Pállá, Balog. Dombóvár KC: LEGRANGE 21, Deák 3/3, WALKER 14/9, PAN­TA 25/6, JONES 19. Csere: Spencer, Szőke 5, Csirke, Ba­logh L Szakmai igazgató: Bá­lind József. Szolnok: Szabó P 6, FODOR M. 14, RICE 23/9, GREBENÁR 11, Barro 8. Csere: ALEKSZICS15/6, Cseh Gy. 2, Vesztergom 5, Tóth V. Vezető edző: Horváth Imre. kipontozódott: Grebenár a 38., Barro a 38. percben. BÁLIND JÓZSEF: - A végjátékban sokkal higgadtabbak voltunk, a szív diadala volt a mai siker. HORVÁTH IMRE: - Nincs okunk a szégyenkezésre, az indokolat­lanul nagy faultarányt nem tudtuk kompenzálni. ezt pedig kihasználták Fodorék. Nem volt benne a Dombóvár já­tékában a fordítás, sőt még a fel­zárkózás sem, így az 55-65-ös állás nem sok jót ígért a záró fel­vonásra. A DKC azonban nem egyszer bizonyította már, hogy képes véghez vinni a hihetetlen feltámadást. Ezúttal is így tör­tént, a záró felvonásban nem is­mertek elveszett labdát a hazai­ak, és négy perccel a vége előtt már ott loholtak az ellenfél nya­kán. Máris tombolt az addig csendese(bb)en szemlélődő ha­zai tábor, a 37. percben 77-76- nál pedig majd szétrobbant a csarnok. Hihetetlen izgalmak maradtak a végére: megint ve­zetett a Szolnok (Rice szenzáci­ós triplát vágott be az oldalvonal mellől), majd újra a DKC-nél volt az előny, 55 másodperccel a du­daszó előtt a szenzációsan játszó Panta juttatta ismét előnyhöz a Vasútat. A szolnoki koporsóba az utolsó szöget LeGrange verte be, aki két-két büntetőjét kétszer is haláli higgadtsággal váltotta pontra. Nyert a DKC, és ami örömteli: senki sem kapott in­farktust hazai oldalon! FÉRFI KOSÁRLABDA NB I. 2. FOR­DULÓ. DEBRECENI EGYETEM KE- ATOMERŐMŰ SE 80-97 (20-23, 16-26,23-18,21-30). Debrecen, 1000 néző. V: Földházi, Hege­dűs, Gál. Debrecen: FARMER 20/9, Cziczás 8/3, FEARS 18/6, Boldizsár 6, NUHAMMCS 16. Csere: Takács D., Gaál 8/3, Fülöp G. 4, Erdei. Vezetőedző: Fodor Péter. ASE: Mészáros Z. 2, HOR­VÁTH Á. 18/9, ENGLISH 15/3, KÖRTÉLYESI 17/9, DILL 17/6. Csere: Clark 6, KISS ZS. 12/9, Horti 2, Gulyás 8, Kovács Á. Ve­zetőedző: Dzunics Braniszlav. kipontozódott: Körtélyesi a 38. percben. Ez a Debrecen már nem az a Debrecen! - szólt a figyelmezte­tés a paksiaknak a mérkőzés előtt. A tavaly lesajnált, minden­ki által agyonvert hajdúságiak alaposan megerősödtek a nyá­ron, s már az első mérkőzésen, a PVSK otthonában bizonyítot­ták, hogy számolni kell velük. A Szuperkupa-győztes Pécs csu­pán 84-81-re tudott nyerni, en­nek ellenére az ASE számára kö­telező volt a győzelem. Összejött, de igencsak kalandos körülmé­nyek között. Az Atom végig veze­tett ugyan, de légiósai (Fears, Farmer, Nuhanovics) mindig visszahozták a meccsbe a hajdú­sági alakulatot. A szoros első ne­gyed után rátett még egy lapát­tal a Paks, így megnyugtatót, 13 pontos előnnyel térhetett pihe­nőre. A DEKE azonban ekkor sem adta fel, a szünet utáni első felvonást öt ponttal megnyerte, ám a végére elkészültek az ere­jükkel Fodor Péter tanítványai, így könnyed, 17 pontos paksi si­ker lett a vége. «T. N. A férfi NB 1 állása 1. Atomerőmű 2 2 0 196-136 1.000 2. Falco KC 2 2 0 183-149 1.000 3. Zalaegerszeg 2 2 0 158-150 1.000 4. PVSK 2 2 0 171-152 1.000 5. Szolnok 2 1 1 166-159 0.750 6. Sopron 2 1 1 175-180 0.750 7. Dombóvár 2 1 1 169-176 0.750 8. Kecskemét 2 1 1 154-167 0.750 9. Kaposvár 2 1 1 176-159 0.750 10. Albacomp 2 1 1 189-189 . 0.750 11. Debrecen 2 0 2 161-181 0.500 12. Körmend 2 0 2 158-165 0.500 13. Nyíregyháza 2 0 2 158-185 0.500 14. Salgótarján 2 0 2 131-197 0.500 Megint a magyar csapat nélkül rendeznek világbajnokságot labdarúgás Simán, 3-0-ra kikapott Erwin Koeman együttese Portugáliában, így az utolsó esélyét is elveszítette A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 3-0-ra kikapott Por­tugália csapatától világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Erwin Koeman együttesének ezzel csu­pán matematikai esélye maradt a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. Ehhez a szerdai utolsó játéknapon nyernie kelle­ne Dániában, míg Svédország saját közönsége előtt nem győz­het Albánia ellen, Portugáliának pedig hazai pályán ki kellene kapnia Máltától, ráadásul a hár­mas holtversenyből csak a leg­jobb gólkülönbségű csapat játsz­hatna a vb-részvételért. Nem lesz egyszerű Koppenhágában sem, ráadásul Hajnal Tamás va­sárnap reggel hazautazott Lisz- szabonból Dortmundba, miután véglegessé vált: sérülése annyi­ra makacsnak bizonyul, hogy biztosan nem léphet pályára Dá­niában. A magyar szövetség hon­lapjának beszámolója szerint ez a döntés azután született meg, hogy a játékos egyeztette saját álláspontját és az egészségügyi stáb véleményét Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal. Az mlsz.hu-n az olvasható, hogy szombatról vasárnapra vir­radóra még hosszasan tartottak az első gyorselemzések a portu­gáloktól elszenvedett 3-0-s ve­reség után, amelyek lényege úgy összegezhető, hogy - a két csa­il Buzsáky Ákos és Deco csatája. Végig lépéselőnyben voltak a portugálok pat játékosainak egyéni képes­ségei közötti különbséget figye­lembe véve - reális eredmény született a Fény Stadionjában, bárha 1 -0-s hazai vezetést köve­tően az adódó néhány lehetőség közül egyet legalább sikerült vol­na kihasználni, születhetett vol­na más eredmény. EREDMÉNY: PORTUGÁLIA-MA­GYARORSZÁG 3-0 (1-0). Lissza­bon, 40 ezer néző. V: Hamer (lu­xemburgi). Portugália: Eduar­do- Bosingwa, Ricardo Carval­ho, Bruno Alves, Duda- Mendes, Raul Meireles, Deco- Liedson (Nuno Gomes, 83.), Simao (Velo- so, 81.), Ronaldo (Nani, 27.). Ma­gyarország: Babos- Bodnár, Gye­Az 1. csoport állása 1. Dánia 9 6 3 0 16-4 21 2. Portugália 9 4 4 1 13-5 16 3. Svédország 9 4 3 2 9-4 15 4. Magyarország 9 4 1 4 9-8 13 5. Albánia 9 1 4 4 5-9 7 6. Málta 9 0 1 8 0-22 1 pes, Juhász, Vanczák- Vadócz (Priskin, 56.), Tóth B.- Huszti (Buzsáky, 67.), Gera, Dzsudzsák (Varga J., 84.)- Torghelle. A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉ­SÉN: Dánia-Svédország 1 -0 (0-0). Gól: J. Poulsen (78.). Dánia sikerével egyenes ágon kijutott a 2010-es vébére. KÖVETKEZIK, SZERDÁN: Dánia­Magyarország, Portugália-Mál- ta, Svédország-Albánia. ■ ( t < é t

Next

/
Thumbnails
Contents