Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-09-06 / 35. szám
8 2009. SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP GAZDASAG Neszmélyi borász nyerte el az idén az Év Pincészete elismerést Szöllősi Mihály neszmélyi bortermelő pincészete kapta az idén az Év Pincészete vándordíját. Az Év Bortermelője mellett a legrangosabb szakmai elismerésnek számító díjról szóló szavazáson a fehérborairól híres pince a balatonboglári Ikont és a Pannonhalmi Apátsági Pincészetet utasította maga mögé. A pincészet hatvanéves tulajdonosa 1998-ban feleségével alapította családi vállalkozását, egy évvel később vásárolta meg a gróf Zichy Miklós által 1830-ban Neszmélyben épített pincét. Ma 22 hektár saját területen termel szőlőt boraihoz. Ezek közül a legismertebb a chardonnay és a sauvignon blanc keveréséből 2004 óta előállított magnus cuvée. ■ A neszmélyi borász legismertebb terméke a magnus cuvée. A válságot és ezzel együtt a fogyasztás visszaesését viszonylag jól átvészelte az évi 3000-3500 hektoliteres kapacitásával középméretűnek számító pincészet - mondta el lapunknak Szöllősi Mihály. Ehhez azonban szerinte hozzájárult az is, hogy borait viszonylag alacsony áron kínálja. „Kis önmérséklet kellene ezen a téren a termelők részéről” - tanácsolta versenytársainak. ■ Biztos a szlovák piac, de meddig? kapcsolatok Vannak áruházláncok, ahol nem tüntetik fel a származási helyet A politikai helyzet még nem mérgezte meg a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatokat. Ám egy elhúzódó viszály ennek sem tesz jót - vélik vállalkozók. VG-összeállítás „Nagyon káros hatása lesz a magyar-szlovák üzleti kapcsolatokra, ha elhúzódik vagy tovább mélyül a két ország közötti diplomáciai viszály - jelentette ki lapunknak Dombi András, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Szlovák Tagozatának elnöke. - Félő ugyanis, hogy a szlovák vásárlók előbb-utóbb diszkriminálják a magyar árut” - tette hozzá. Dombi András, aki egyben a Lívia Csokoládé Kft. ügyvezető igazgatója is, hozzátette: már ma is vannak olyan szlovák területek, ahol a magyar eredet hátrányt jelent az eladáskor, és a kereskedelmi láncok jobban szeretik, ha származási helyként az EU-t tüntetik fel a termékeken. Igaz, egyelőre eléggé fegyelmezettel^ a partnerek, és képesek függetleníteni magukat a közéleti viharoktól. Noha a kereskedelmi folyamatok ennek köszönhetően továbbra is zavartalanok, a tagozat aggódva tekint bizonyos figyelmeztető jelekre. Ilyennek tartják, hogy a múlt héten Peter Weiss, Szlovákia budapesti nagyAz Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hídon nagy a forgalom, ahogy a két ország között is követe nem jelent meg Kapuváron a Rábaközi Gazdanapok keretében megrendezett Szlovák Nemzeti Napok elnevezésű szakmai rendezvényen. „Túl rövid az idő ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, a politikai kapcsolatok lehűlése milyen mértékben hat - ha hat egyáltalán - a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra” - mondta lapunknak Varga Tibor, a pozsonyi magyar nagykövetség vezető külgazdasági szakdiplomatája. Adatok híján a személyes benyomásait tudta elmondani, amelyek szerint egyfajta óvatosság, kivárás azért tapasztalható mind a külkereskedelemben, mind a tőkebefektetésekben érdekelt vállalkozások, üzletemberek részéről. „Bonyolítja a helyzetet, hogy összekeverednek a válságnak, illetve a politikai kapcsolatok lehűlésének a hatásai” - tette hozzá a szakdiplomata. Mindenesetre az tény, hogy még a krízis sem érintette olyan nagyon a kétoldalú kapcsolatokat: magyar szempontból a környező országok közül a szlovák relációban volt a legkisebb mérséklődés, az exportban a nem egészen 18 százalékos visszaesés jóval kedvezőbb, mint a Csehországba irányuló kivitel 52 százalékos csökkenése. Fontos kapcsolatok Szlovákia évi 6 milliárd eurós áruforgalom mellett Magyarország hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere, importban pedig a nyolcadik a partnerek toplistáján. A tőkekapcsolatok is meghatározók, a legtöbb magyar működő tőke a szomszédos országban telepedett meg, a teljes állomány mintegy negyede. 2007 végén a magyar tőkeállomány 2,8 milliárd euró volt. A kis- és középvállalati tőkekihelyezésnél egyre jobban előtérbe kerül a feldolgozóipar, az építőipar és a turisztika, s új területként jelentkezik az IT, a környezetvédelem és gazdálkodás, a biztonságtechnika. Már megjelent a szlovák tőke is Magyarországon. Tibor Dávid, a Masterplast Group Zrt. vezérigazgatója szerint az üzleti életre egyelőre nincs hatással a diplomáciai viszálykodás. A cég szlovák partenerei politikai porhintésnek tartják, ami történik. „A szlovák vállalkozókat rendkívül dühíti, ami a politikai életben történik, hiszen az üzletmenet szempontjából többségüknek kulcsfontosságúak a kereskedelmi kapcsolatok.” Szerezzen szakképesítést új, modulrendszerű tanfolyamainkon! Iratkozzon be piacképes, gyakorlatorientált OKJ-s képzéseinkre az ország minden megyeszékhelyén! www.perfekt.hu/kepzesek/okj-kei Kedvezményes képzéseinket keresse megyei aloldalainkon! Népszerű képzéseink: • Adótanácsadó • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Mérlegképes könyvelő • Tásadalombiztosítási és bérügyi Legyen Ön is klubtagunk! Rendszeres konzultációk neves előadók közreműködésével adózási, társadalombiztosítási, o Sonoma company költségvetési és könyvviteli kérdésekben! Akkreditált képzések Folyamatosan indul a mérlegképes könyvelők továbbképzése! CNAM francia diplomaprogram magyar nyelven, vállalkozás és menedzsment szakirányon Idegen nyelvi és informatikai képzések Teherautóval a borvidékeken át borok útja Mártha Imre kipróbálta, milyenek a munkakörülmények Ismerje meg teljes képzési kínálatunkat! www.perfekt.hu marketing@perfekt.hu Kékszám: 06-40-20-10-40 Megszerezte a jogosítványt teherautóra is, így a XIV. Borok Útja Rallyn egy hatalmas Renault platóssal indult a villamos művek vezére, Mártha Imre, aki ezzel alaposan meghökkentette a résztvevőket. A fiatal vezérigazgatót sem légkondi, sem más kényelmi berendezés nem szolgálta a több száz kilométeres verseny során - hiszen ez egy vérbeli munkagép, az MVM csoport szállítási feladatokat lát el vele. Mártha ki akarta próbálni kollégái munka- körülményeit „Szabolcsban születtem, így különösen szeretem az ország keMártha Imre MVM-vezér és a borralit szervező Regőczi Attila a Renault-val leti felén tett túrákat, és persze a jó magyar boroknak, a tokajinak és az egrinek is nagy barátja vagyok” - mondta Mártha, aki tudta, hogy naponta kétszer is megszondáztatják a versenyzőket, így csak esténként ragadhattak poharat. A gyorshajtással sem volt gond, mert a teherautó végsebessége már eleve fék a száguldozásban. Annál inkább sem rohanhatott, mert egy táwezeték-oszlop- elemet vitt a platón. A kihívásokat kedvelő vezér indult már lovasversenyen, úszott versenyt Cseh László Európa-baj- nokkal. ■ Újabb támogatásokat írnak ki az erdők megóvására úmvp Környezetvédelmi és szerkezetátalakítási intézkedésekre egyaránt lehet pályázni október 1. és 31. között Hamarosan megnyílnak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program új támogatási lehetőségei: az erdő-környezetvédelmi intézkedések és az erdőszerkezetátalakítást elősegítő nem termelő beruházások. A területalapú támogatásokra az erdőkörnyezet védelem témakörében a nem állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodók, a nem termelő beruházások esetén pedig minden erdőgazdálkodó jogosult. A támogatási kérelmeket október 1. és 31. között, elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül nyújthatják be az uniós társfinanszírozott forrásban reményÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 kedők. Akinek segítségre van szüksége a dokumentáció összeállításakor, az a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területileg illetékes erdészeti igazgatóságát vagy az erdészeti szakirányítókat keresheti fel, de az ÚMVP II. tengelyének intézkedéseiről tájékoztató füzetet is megjelentet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), az ÚMVP Irányító Hatósága. Szeptember első felében jelenik meg az erdő-környezetvé- delmi intézkedések többéves támogatásáról szóló rendelet: összesen kilenc célprogramot hirdetnek meg. Lehetőség nyílik például a spontán és agresszíven terjedő fa- és cserjefajok visszaszorítására, melyre hektáronként évi 196 euró támogatás nyerhető. Szálaié erdőgazdálkodás alkalmazására is igényelhetnek uniós támogatást az erdő- gazdálkodók. Némiképp rokonítható ezzel az őshonos erdő- állományok tarvágá- sos felújításának visszaszorítása cél★ ★ ★ program, hiszen ez esetben is a cél az erdő egységének megőrzése. Az erdőállományok kézimunka-igényes ápolását azokon a területeken segítik az ÚMVP forrásai, ahol természetvédelmi okból nem célszerű gépeket használni. A speciális erdei élőhelyek és természetes erdőfelújítás lehetőségének biztosítása három célprogramra tagolódik: a mikroélő- helyek kialakítására és fenntartására (a nagyüzemi erdőgazdálkodás miatt hiányzó élőhelytípus, a holtfa biztosítása érdekében), a véghasználat során facsoportok visszahagyására, illetve az erdőtelepítés sikerességét biztosító cserjeszabályozásra. A nem termelő beruházások körében az erdő szerkezetének átalakítására, a nem megfelelő, illetve az agresszíven terjedő fa★ ★ ★ Az erdészetek is segítik a pályázókat jók felszámolására nyújtanak támogatást. Ha a támogatási kérelemre pozitív választ kap az erdő- gazdálkodó, és a műveletet megkezdte vagy elvégezte, akkor az erdő-környezetvédelmi intézkedések esetében évente, az erdő szerkezetének átalakítása esetében egyszeri alkalommal nyújthat be kifizetési kérelmet. Az első benyújtásra 2010. május 15-ig, az egységes kérelemmel együtt nyílik lehetőség. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támogatásával. i A r