Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-26 / 226. szám

2009. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Majos-Bonyhád: vendégsikert vár a korábbi tréner Olyan lesz mint a Milan-Inter vagy a Roma-Lazio, csak kicsi­ben. Igazi városi rangadó, ahol sokkal nagyobb a tét annál, hogy melyik csapat szerzi meg a há­rom bajnoki pontot. Vasárnap Majos-Bonyhád derbit játsza­nak a Horfer Serleg megyei I. osztályban. A 12 pontos Majos fogadja a 12 pontos Bonyhádot. A győztes előz, a döntetlen iga­zán egyiknek sem jó. A BVLC idén már két vereséget szenve­dett (a Decstől és a Bölcskétől kaptak ki), a Majos azonban még veretlen, három győzelme mel­lett háromszor döntetlent ért el. A Decs és az Őcsény mellett ifj. Lőrincz Antal tanítványai büsz­kélkedhetnek azzal, hogy még nem kaptak ki az idényben. A nagy érdeklődéssel várt vasár­napi (kezdés 15.30) rangadón nem lesz egyszerű megőrizni ve­retlenségüket, még akkor sem, ha a hazai pálya mellettük szól.- A két csapat eddig csak edzőmérkőzéseken találkozott, s azokat rendre a Bonyhád nyerte - mondta Kiss János, a Bátaszék szakvezetője. - Hosszú évekig voltam a BVLC edzője, de nem emlékszem olyanra, hogy kikap­tunk volna a szomszédtól. Most is úgy érzem, hogy a rutinosabb Bonyhád gyűjti be a három pon­tot. A hazai pálya ugyan a Majos mellett szól, de mégis a völgysé- gieket tartom esélyesnek. ■ Horfer Serleg 1. osztáy 1. Decs 6 5 1 0 24-11 16 2. Bölcske 6 5 0 1 30-8 15 3. Őcsény 6 4 2 0 21-6 14 4. Bonyhád 6 4 0 2 18-7 12 5. Majos 6 3 3 0 12-8 12 6. Cikó 6 3 2 1 19-9 11 7. Tevel 6 3 0 3 16-15 9 8. Bátaszék 6 3 0 3 13-13 9 9. Kakasd 6 2 2 2­10-20 8 10. Dunaföldvár 6 2 1 3 17-18 7 11. Kötesd 6 2 1 3 10-20 7 12. Simontomya 6 2 0 4 9-13 6 13. Tolna 6 1 2 3 10-17 5 14. Tamási 6 1 1 4 10-16 4 15. Dunakömlőd 6 0 1 5 6-23 1 16. Szedres 6 0 0 6 5-26 0 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... A Honvéd ellen mutatkozik be az NB l/B-s Bonyhád Már egy héttel ezelőtt megkez­dődött a férfi NB I/B-s kosárlab­da-bajnokság küzdelemsoroza­ta. A B-Beton Bonyhádi KSE csa­pata azonban csak vasárnap lép pályára először: 18 órakor a sok­szoros magyar bajnok, Budapest Honvéd gárdáját fogadja a Bony­hád, előtte 16 órától pedig a két U20-as alakulat csap össze. A fő­városiak már lejátszották első meccsüket, otthon 75-67-re ki­kaptak a Kanizsától. A Beton szeretne jól rajtolni, s minden­képpen szeretne győzelemmel bemutatkozni hazai közönségé­nek. Az együttesnél nem volt nagy mozgás nyáron, amelynek a minimum célja, hogy megis­mételje az elmúlt évi szereplé­sét. (Tavaly a 6. helyen végzett Murvai Árpád edző gárdája.) A legnagyobb erősítés, hogy együtt maradt a tavalyi keret, Morgen Ferdinánd felépült sérü­léséből, s T-licensszel játszhat a völgységi csapatban. Csakúgy, mint a Kaposvári KK-tól érkező irányító, Márkus Tamás. A 19 éves játékos több alkalommal pályára lépett az élvonalban is, az U20-as válogatott irányítója mindenképpen erősítést jelent. A klubvezetők várják a szurkoló­kat, hogy a buzdításukkal segít­sék a csapatot. ■ Kiss Tamás komoly gondokat okozott legutóbb az újpesti védelemnek. Ha elkapja a fonalat, most is nyerőember lehet a paksiak támadó-középpályása Már félve érkeznek a lilák labdarúgás A legutóbbi két paksi összecsapást a PFC nyerte Megint jön az Újpest, is­mét megmozdul a megye. A Paksi FC vasárnap látja vendégül a tavalyi ezüst­érmest. Nagy a várakozás. Rónai Gábor Nulla-kettő és egy-három. Új­pesti szempontból nem a leg­jobban alakult a lila-fehérek legutóbbi két paksi vendégjáté­ka. Talán ezért is tartanak a szo­kottnál jobban a vasárnapi rangadótól a lilák. A Paksi FC kivívta azt, hogy tiszteljék őket a fővárosiak, s ezúttal is győze­lemre játszanak majd Égerék. Az, hogy kitűnő mérkőzés vár a nézőkre, garantált, már csak azért is, mert óriási az érdeklő­dés az összecsapás iránt. A hí­rek szerint most is telt ház vár­ja a csapatokat, az újpestieket mintegy ezer drukker kíséri el az atomvárosba.- Az Újpesttel mindig pikáns találkozót vívtunk, az utolsó két paksi mérkőzést ráadásul mi nyertük meg - mondta Gellei Imre, a PFC szakvezetője. - Egész héten keményen készül­tünk, a Löki ellen nem tudtunk pontot szerezni, mindenképpen Zováth (elöl) és Simon versenye javítani akarunk. A szerdai Liga­kupa-meccsünk nagyon jól sike­rült, kemény, férfias küzdelem­ben nyertünk Pápán. Örülök ne­ki, hogy jól futballoztunk, külö­nösen amiatt, hogy a mérkőzés előtt közöltem a fiúkkal, hogy most be lehet kerülni az Újpest elleni kezdőcsapatba. Tartom is a szavam, a lilák ellen a kapuban Kovács Attila kap lehetőséget, az U20-as válogatottal az egyipto­mi világbajnokságon tartózkodó Szabó János helyén pedig Gévay Zsolt játszik majd. Érzem a fut­ballistákon, hogy nagyon készül­nek, egészséges önbizalommal várják a mérkőzést. Az Újpest a középpályán és a csatársorban nagyon erős, 16 gólt szereztek, nekünk az lesz a feladatunk, Vegye meg előbb jegyét! érdemes elővételben megvásá­rolni a belépőket a vasárnapi találkozóra, hiszen a klub veze­tésétől kapott információk sze­rint ezúttal is telt ház várja majd a két csapatot, azaz 5500 néző előtt játszhatnak a felek. A jegyeket a szokott helyeken (a Fehérvári úti PSE-büfében, valamint a Café Bongóban) válthatják meg a drukkerek hogy megakadályozzuk, hogy át­vegyék a kezdeményezést. Több olyan helyzetet kell kidolgoz­nunk, ami után támadóinkat, Kiss Tamást és Tököli Attilát meg tudjuk játszani. A Soproni Liga állása 1. Videoton 8 6 0 2 22-13 18 2.MTK 8 5 2 1 15-7 17 3. Újpest 8 5 2 .1 16-9 17 4. Pápa 8 5 0 3 12-6 15 5. Debrecen 6 5' 0 1 10-4 15 6. Győri ETO 8 4 2 2 10-6 14 7. Vasas 8 4 0 4 11-19 12 8. Kecskemét 8 3 1 4 16-19 10 9. Ferencváros 8 2 3 3 11-11 9 10. Nyíregyháza 8 2 2 4 14-14 8 11. Kaposvár 8 2 2 4 8-11 8 12. Paksi FC 8 2 2 4 7-11 8 13. Bp. Honvéd 7 2 1 4 7-10 7 14. Zalaegerszeg 7 2 1 4 7-15 7 15. Diósgyőr 8 2 0 6 11-14 6 16. Haladás 8 1 2 5 12-20 5 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Újabb szektort nyitnak megaLoki-drukkereknek labdarúgás Újabb szektoro­kat nyitnak meg a Puskás Stadionban a Debrecen ked­di Bajnokok Ligája mérkőzé­sére, így összesen hatszáz jegy értékesítését kezdték meg - közölte a klub illeté­kese. A mérkőzésre minden jegy elkelt, de mivel a Lyon csapatát csak mintegy két­száz szurkoló kíséri el Bu­dapestre, a Puskás Stadion biztonsági zónája tolódik, így engedélyt kaptak újabb szektorok megnyitására. Sampdoria-lnter derbi az olasz bajnokságban LABDARÚGÁS A címvédő Internazionale genovai ven­dégjátéka emelkedik ki az olasz bajnokság ötödik for­dulójának programjából, mi­vel a listavezető milánóiak a harmadik Sampdoriához lá­togatnak. A Debrecen Bajno­kok Ligája-csoportban sze­replő Fiorentina szombaton (tv: sportl, 20.45) a Livorno otthonában melegít a keddi, Liverpool elleni találkozóra. Barrichello és Button volt a két leggyorsabb forma i Rubens Barrichello, a Brawn GP pilótája volt a leggyorsabb a Forma-l-es Szingapúri Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A világ- bajnoki pontversenyben má­sodik brazil mögött listaveze­tő csapattársa, Jenson Button végzett, míg a harmadik leg­jobb időt a Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber autózta. A hivatalos időmé­rőt szombaton (16 óra), a fu­tamot vasárnap (14 óra, tv: RTL Klub, élő) rendezik. Jenson Button második lett Továbbiak a TEOLhu hírportálon így állnak fel a csapatok a vasárnapi találkozón SOPRONI LIGA, 9. FORDULÓ. PAKSI FC-ÚJPEST FC, VASÁR­NAP, 17.30 ÓRA. ív; sportl. Paks, Fehérvári út. Jegyek: 800 és 1200 forint A paksi FC TERVEZETT KEZDŐCSAPATA: 1 Kovács A. - 15 Horváth L, 73 Éger, 5 Gévay, 25 Nikolov- 33 Lisztes, 6 Zováth, 13 Bődé D., 16 Heffler T- 10 Kiss T, 21 Tököli. Gellei Imre. A kispa­dos 77 Csemyánszki, 2 Nagy /., 9 Urbán, 22 Sipeki, 24 WeitnerÁ, 26 Tamási G., 87 Vári. AZ ÚJPEST TERVEZETT KEZDŐCSAPATA: 1 BükljCZa- 2 Dudics, 4 Takács Z., 18 Ver­mes, 24 Pollák- 11 Simek, 5 Sándor Gy., 3 Millar, 17 Tóth N.- 8 Rajczi, 22 Kabát Több fronton szerepel a Tolna-Mözsi FSE rajt előtt A női NB I-ben a négy közé jutást várja el a vezetés a klub kirakatcsapatától A hétvégén rajtol az NB I-es női futsalbajnokság. A Tolna-Mözsi FSE a Miskolci Szabadidőköz­pont ellen kezdi a 2009/2010-es idényt. A tolnaiak felkészülését kisebb sérülések hátráltatták, és még mindig nem biztos, hogy mindenki felépül a rajtra. Az elmúlt idényben csupán ötö­dik helyen zártak Hodovánék, idén a vezetés az első négybe kerülést tűzte ki célul. Ehhez a nyitányon le kell győzni a tava­lyi bronzérmes miskolciakat. Egy esetleges sikertelen rajt esetén sem kell azonban pánik­ba esni, hiszen a szezonban há­romszor találkoznak egymással a csapatok, bőven lesz lehető­ség a javításra. A gárda egyéb­5 < 2 i o Hodován Editék (balról) szeretnének előbbre lépni az új bajnokságban ként jelentősen átalakult, a ta­pasztaltabb, válogatott keretta­gok mellett több, az NB Il-es csapatból felkerült játékos al­kotja az együttest, őket az U15- ös korosztályból „kiöregedett” lányokkal kívánják pótolni. Az előző bajnoki szezonhoz képest további két fronton kell helyt­állniuk a tolnaiaknak. A női futsal NB I és NB II, valamint a nyújtott pályás leány U 15-ös bajnokság mellett az idei évtől férfi csapatot is indítanak az NB II-ben, illetve az U 16-os futsalos leány korosztály is lehetőséget kap a megmérettetésre. A leg­nagyobb várakozás talán mégis a férfiak szereplését előzi meg. Október 5-én a nagy múltú AC Villám csapata látogat Tolnára. A fiúk számára nem tűztek ki helyezésben mérhető célt, hi­szen az első év a sportággal va­ló ismerkedéssel, egy ütőképes csapat kialakításával telik. A szurkolók már láthatták mér­kőzni Herczig Gábor alakulatát a Thelena Kupán, ahol ugyan kikaptak az Újpest csapatától, de a játékuk mindenképpen bi­zakodásra adhat okot. A hosszú távú eredményesség érdekében Tolnán nagy hangsúlyt fektet­nek az utánpótlás-nevelésre. Ki­emelten foglalkoznak a foci-ovi, valamint a foci-suli elnevezésű projektekkel, utóbbit ősztől már fiúkkal is kiegészítik. ■ Máté Dóra

Next

/
Thumbnails
Contents