Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-09-20 / 37. szám
12 SZTORI 2009. SZEPTEMBER 20., VASÁRNAP RADOS VIRÁG TÁRCA Hogyan lesz gyógyír, ha az eladó kedves? GYÓGYSZERTÁRBA járni TOSSZ. Nemcsak mert az ember olyankor beteg, hanem mert az ottani vásárlás valóságos kínszenvedés. Bármilyen rövid a sor, ha csak egyetlen ember áll is előtted, időtlen időkig várakozhatsz, amíg a patikusnő elvégzi a megfelelő adminisztrációt a gépen, megnézi az árakat, előveszi valamelyik fiókból a gyógyszert (általában a harmadikban találja meg). És ráadásul még kelletlen is. Na persze, nyilván az ő fizetése sem az egeket verdesi, de az ember, pláne, ha beteg és nyűgös, nem egy morcos arcot akar nézegetni, miközben egyik lábáról a másikra áll a nagy várakozásban. A lakásomhoz legközelebbi patikában minden gyógyszerésznő olyan, mint a jégcsap. Akárha szívességet tennének azzal, hogy eladnak az embernek valamit. Ha pedig halvány kifogást teszek valamire, úgy néznek rám, mint aki a Marsról csöppent eléjük. Hagyjam őket nyugodtan dolgozni, mondja a tekintetük. Hiába, szép szakma ez a gyógyszerészet, gondolhatják magukban, csak betegek ne volnának. Már attól is rosszul vagyok, ha csak beteszem hozzájuk a lábamat. Komolyan mondom, saját maguk ellen is kellene valamiféle pirulákat osztogatniuk. Vagy veszélyességi pódékot a betegeknek. a múltkor szerencsét próbáltam egy másik helyen, egy forgalmas városi csomóponton lévő nagy patikában. A hölgy kedves volt, elbeszélgettünk bizonyos egészségügyi témákról, tanácsot is adott néhány dologban. Elégedetten jöttem el tőlük. Hanem amikor hazaértem, a sok gyógyszeres doboz között az egyiket, amelyet külön, recept nélkül vettem, sehol sem találtam. Egy mostanában bevezetett, hatásos fájdalomcsillapító volt. Ott maradhatott a patikában véletlenül, de az is lehet, máshol tűnt el. Nem fordultam vissza. Viszont amikor több mint egy hónap múlva ismét odamentem a szokásos gyógyszereimért, gondoltam, megkérdezem a patikusnőt. Nem az volt a pultnál, aki a múltkor. De* 1 próba, szerencse, gondoltam, veszítenivalóm nincsen. Mondtam, a blokk már elkallódott, csak gyanítani tudom, hogy a tabletták ott maradtak. „Előfordul az ilyesmi - mosolygott a fekete lány kedvesen. - Semmi gond, adok én magának egy másik dobozzal abból a gyógyszerből.” Amely, hozzáteszem, nem két fillér. „Hogyhogy? - hüledeztem. - Bemondásra, blokk nélkül hisz nekem?” A hölgy rendületlenül mosolygott tovább. „Miért ne hinnék? - kérdezett vissza. - Azon az egy dobozon ne múljék, hogy a kedves vásárló elégedett legyen.” Hálálkodtam. „Mindenütt így kellene hozzáállniuk a dolgokhoz, mint maga" - mondtam neki. Mire ő: „Ez csak természetes. Igyekszünk, hogy segítsünk a betegnek. Szerintem ezt a munkát csak így szabad csinálni.” megfogadtam, hogy ezentúl csakis hozzájuk megyek. Hiába vannak messzebb, mint az itteni patika a sarkon. Nekem megéri kerülni egy kicsit. Mert ettől a fogadtatástól máris jobban lettem.» Rados Virág ■ Saját magáik ellen is kellene valamiféle pirulákat osztogatniuk. Bolgár lottóbecsapódás MEKKORA AZ ESÉLYE ANNAK, hogy két egymás után következő heti lottósorsoláson ugyanazt a hat számot húzzák ki nyerőként? Ne számolgassanak: egész pontosan egy a 4,2 millióhoz. Ilyen eséllyel - esélytelenséggel - alakulnak ki a szupernóvák, de kábé annak is ennyi a valószínűsége, hogy valakit fejen talál egy becsapódó meteorit. Esélyek ide, valószínűség oda, ez megtörtént: Bulgáriában szeptember 6-án, majd a rá következő sorsoláson, szeptember 10-én is a 4, 15, 23, 24, 35, 42 számkombináció volt a nyerő, és az már talán nem is meglepetés, hogy míg az első alkalommal senki, másodjára már 18 szerencsés is eltalálta. Persze egy ország kiáltott azonnal csalást. Egy öttagú bizottság kivizsgálta az ügyet, és arra a következtetésre jutott, hogy véletlen történt. A golyók, mint képünkön is látszik, megmérettettek, és egyformának találtattak. A számokat más sorrendben húzták ki, a győztesek a legkülönfélébb régiókból jöttek. Nem meglepő: szupernóvák is vannak, és talált már el embert meteorit is. Fábos Erika INGATLAN a BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház eladó. Irányár: 2,5 M Ft. T.: 20/228-3822------------------------------------ '25244' a E LADÓ Kiskunfélegyháza környékén, az autópálya-lejáróhoz közel, tanya vízzel, villannyal, nagy földterülettel, gazdasági épületekkel, valamint erdő, szántó, szőlő, legelő az ország különböző részein. 70/574-6103-------------- *26374* a K EREPESEN 460+180 m2 közművesített hobbikért eladó, részletre is. Felerészben is eladható! Később beépíthető. 28/552-190------------------------------'26453' LA J0SMIZSÉN lakható öreg tanya 3,5 hold földdel eladó. Ára: 4,3 M Ft, 20/558-9350----------------'26432' LA J0SMIZSÉN új, lakható tanya 250 m2 építménnyel, erdős környezetben eladó. Víz, villany van. Ár: 14 M Ft, 20/558-9350------------------------ '26432* 8 Z ALAKAR0S0N mediterrán jellegű családi ház és bevezetett vendégkörű plusz 6 apartman 85 millió Ft-ért eladó. www.katihaus.info , tel.: 20/983-6574 — '26452' JÁRMŰ DÍZEL csettegő 5 év műszakival! 30/472- 9821-------------------- —-------------- '26493' FI AT Albea 2006-os évj., 19 E km-rel, rendezett papírokkal, fehér, eladó. 30/577-6070-------,---------------------------------------------------»26483* a F ORD Transitokat vásárolnánk, 9 személyeset, készpénzért, 1992-2000 évjárat között. 30/346-7347-----------'25932' 8 KISBUSZOK BÉRBE, 9-11 sz. 30/630- 1122-----------------------------;------------------------------ *26021' a K ISBUSZOKAT vásárolnánk! 30/746-7347----------------------------------------------------------- '25760* a RENAL)LT Trafficokát vásárolnánk, 6-9 fősét, 2002-es évjárattól, készpénzért. 30/746-7347---------------------------------------------------------- *26116* 123 M erd D 3000 cm3 veszek, elsősorban kombit (műszaki nem fontos). T.: 30/320- 6830------------------------ '26479' HA SZONGÉPJÁRMŰ a CLASS Mega 208 gabonakombájn, 6 soros kukoricaadapter, NAS 6 soros napraforgó-adapter, IH 6200-as gabonavető gép, 5 és 6 késes IH mélylazító eladó. Sárbogárd, régi TSZ szállítótelep. Tel.: 20/216-8106, 20/936-1577-------------------------- '26378' a C LASS Variant 280, 2006-os évjáratú bálázógép újszerű állapotban eladó. 20/925-2450---------------'26491' 8 M TZ 952-es traktor eladó. 30/913-6694-------------------------------------------------- '26492' GÉPEK 8 HÁZTARTÁSI gép (visszáru), 50-80 db/raklap, 25000 Ft nettó áron eladó. 20/955-7686------------------------------------------ *26375' HW 8011-ES eladó. I: 20/9727-145---------------- -26481' IH VETŐGÉP, MTZ 892.2, 2003-as évj., MTZ 80,1993-as évj. eladó. I: 30/207-2621------------------------ '26503' KI S- és nagykocka bálázó, HW-6011 pót, IH 4 fejes, Lajta 3 fejes ekék, platós Transporter eladó. Szárzúzó vagy szemes és szálas takarmánycsere érdekel. 30/3303-531--------------------------------------------------------------------- *26486* ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK KISTRAKT0R, Vanmar, 15 LE eladó. Ár 420000 Ft. www.japankistraktor.hu , Kis kunhalas. Tel.: 30/3703-877 —----------------------------- *26443 RÁ BA 15 kistraktort vennék. 20/5375-135----------------------------------'26495 SZ ŐLŐSZÁLLÍTÓ HW 8011 eladó. 20/9727 145---------------------------------------- '26481 3 TENGELYES billenős pótkocsi eladó 30/266-5555 ................. '26497 GÉ PALKATRÉSZ KUKORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves szállítva. 30/3302-765------------------------------------------------------------------------- *26499 MEZŐGAZDASÁG ALUTARTÁLY 300 HL-ES 2 DB, 90-80-70-40- 20 HL-ES FAHORDÓK ELADÓK. T.: 20/544- 1370-------------------------------------------------------------------------------- '26303' CA BERNET Franc szeptemberi szüreteléssel eladó. 30/9453-615---------------------------------------------------------------,-----------------'26487' DO HÁNYKVÓTA Virginia 1,5 ha eladó. 30/252-6198----------------------------------------------------------------------------------'26484' EG RI borvidéken termelt minőségi Egri Leányka és Merlot v.mint Bikavér minőségű Kékfrankos szőlő eladó. 30/676-1929-------------------------------- '26471' FE HÉRSZŐLŐ mustot vásárolok. 70/200-1727-------------- '26504' KOMBÁJN kukoricát vásárolok 3000 tonnáig. I: 70/200-1727 — *26504* KÖRBÁLÁS lucerna' (8000 Ft), fűszéna (5000 Ft), csemegekukorica-szár (3500 Ft) eladó Bács-Kiskun megyében, Akasztón. 30/239-2033------------------------ -----------------------------. -------------------'26498* KR IZANTÉM Mindenszentekre rendelhető, nagy virágú, nagy tételben. 30/252-6198 _ KUKORICÁT vennék kamionmennyiségben. 30/3700-207----------------- '26505' a M ADÁRRIASZTÓ „műsas”. Ára 15000 Ft. Tel.: 06-30/9467-970; www.madarriaszto.hu----------- .26083' RI ZLINGSZILVÁNI, Kékfrankos, Merlot borszőlők kis tételben is eladók. 30/383-3309-----------------------------------,---------------------------------------------*26480* TA KARMÁNYBÚZA, étkezési búza, kukorica és napraforgó felvásárlására előjegyzést felveszünk. 70/2580-479--------------------------------------------------------------------------------- '26501' ÁLLÁST KÍNÁL aFARMASI kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek, 20-38%jutalék.!: 30/630-7555------------;---------------------------------------------------------'25178' HA SZNÁLJA ki szabadidejét pénzkeresetre! Levélben tájékoztatom. Küldje el SMS-ben nevét+címét! 30/481-2618 v. 20/560- 4622------------------------------------------------------------------------- '26207' a JÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 30/846-1819---------- -------------- — *25243* 8 3 0%-OS árréssel Holt-tengeri termékek értékesítése. 30/589-4442------------------------------------------------------------------------ *26389* OK TATÁS 8 KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ és bolti eladó OKJ-s tanfolyamok most kedvezménnyel! www.alacritas.hu ; 06-70/209-2007---------------------------------------------------------- '26490' aS LÁGERÉNEK-okt.l Lemezkészítés! Tel.: 20/964-6289--------------------- --------------- - *26161* UT AZÁS a GYULAI szálláshelyek. 30/437-8900----------------------------------------------------------------------'26353' HA JDÚSZOBOSZLÓN üdülés a Pávai Panzióban, félpanziós ellátás 24500 Ft/fő/hét. Üdülési csekket elfogadunk, csoportoknak 20 fö felett 10% kedvezmény. Tel.: 52/364- 153---------—-----------------------------------------------------------'26450' a H ÉVÍZ, apartman kiadó, 1500/fő. 30/587-5564-----------——,-----, ;----------------,------,—'25247' a I GAL gyógyfürdőnél szobák, apartmanok kiadók a vízhez közel, zárt parkolóval. Üdülési csekket is elfogadok. 70/218-7823------------------------- *25867* a K EDVEZMÉNYES élményfürdőzés szállás- lehetőséggel a debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu , 06/52/532-104------------- --------------------- . _ '26354' NA GY érdeklődésre tekintettel okt. 23-tól ismét indítjuk a „Testi, lelki gyógyító napokat", időtartama 1 hét. Részvételi szándékát jelezze: 30/9854-864 a NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendégeit a Jocó Panzió. A belvárostól pár perc sétára, kulturált, zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolással, szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel.: 06-42/411-297,30/367-2898 -25227' a SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941-2649 —-—:—;------------------------------------- '25246' a Ü DÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015----- ‘25229* aZ ALAKAROS belvárosában apartmanok 5500 Ft/2 fő/éj. 20/311-6454--------------------------------------------------------------------------'26416' aZALAKAROSON apartmanok kiadók. www.katihaus.info ; 20/983-6574------------------------------------------------------------------------- '26414' PÉNZPIAC ADÓSSÁGGAL terhelt cégek és ingatlanok pénzügyi kiváltása, banki és jogi háttérrel. Érd.: munkaidőben, 70/2580-479------------------------------------------------ '26501' a NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574- 6103----------------------------------------------------------------------- '26407' a V ÉGREHAJTÁSOS, illetve terhelt ingatlanok (8 millió felett) kiváltása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre BAR-osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel. Személyi hitel nincs! 20/215-1504------------------------------------------------------------------------- '25737' ÁLLAT BOXER kiskutya eladó. 20/353-1330 —------------------------------------------------'26489' a E BŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektro Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5.30/307-1437, 30/2147677, www. vi I lanypasztorö k. hu t HÚSHASZNÚ bika 200 db, 600 kg felettiek, eladó. 30/3700-207--------------------------------- *26502' JAGD Terrier növendékek eladók Tel.: 30/4475-232---------------------------- '26476' LI PICAI lovak, csikók eladók. Szemes és szálas takarmánycsere érdekel. 30/3303-531------------------------------------------------------------ — '26486' LÓ ÉS csikó eladó. 20/310-2001----------------------- »2641530 0 db továbbtartásra való birka eladó. I: 70/534-5104------------------------------------------------------------------------- *26472* SZOLGALTATAS 8 ABLAKSZIGETELES garanciával. 20/374- 7956 ATALAKITAS NÉLKÜL! mANTIBAKTERIÁUS] < KIVITELBEN ISI mm A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! VEGYES ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat,,ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek, I: 06-20/3930-115------------------------------------------------------------i------------ '26500' ALUMÍNIUM-, rozsdamentes, vas-, műanyag tartályokat vennék. I: 30/9946-370------------------------- ----------------;----------------- '26242' CS APDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 VASÁRKAP ELADÓK: 4000/160-as hidraulikus élhajlító; 3000/6 hidraulikus lemezolló; nagy te jesítményű hőlégfúvók; híddaruk; forgó daruk. A www.telkesgep.hu lapon sok egyéb 20/972-6425.------------------------------:---------*2i HE GESZTŐTRAFÓKAT, dinamókat, kábelhulladékot, akkumulátort veszek. I: 06-20/ 342-1841--------------------------------------;---------------------------------- *26488' KA ROS kávégépeket, kovaföldszűrőt, elfekvő kábeleket veszek. 1:20/534-5158--------•-------—— --------:------; *2i a LUC és normand fenyő eladó. 30/596 3614----------------- '26430 a SÁRGABARACK pálinka és borpárlat pá Unka eladó. 20/460-4600-—----------------------------------------------------------------- '26352 ÚJ ÉS használt női hajnlított vázú biciklik, 24-26-28 méret, kosárral, világítással áron alul eladók. Bizományi, Kőszeg, Várkör 64. Hétvégén is kiszolgáljuk! 20/379-3163---------------------------------*26 EG ÉSZSÉG a FESZÜLTSÉGLEVEZETŐ masszázsok Budapesten. 20/483-0303--------------------------------------------------------------------------'26475' a H ÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 70/537- 6682---------------- *25381* HA NGSZER a ZONGORA, pianínó vétel-eladás, -javítás, -hangolás, -bérbeadás. Tel.: 1/239-7138, 20/470-2091------------------------------------------------------------------------- '26451' _________RUHÁZAT_________ a A KCIÓ! Angol vagy holland bontatlan gyerek-felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 2 db bála rendelése esetén 120 Ft/kg! Válogatott gyerek-felnőtt ruhák már 250 Ft/kg-tól. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 20/ 323-0212, 70/316-7296. www.hollandruha . neet.hu, Nógrád megye a FELSZÁMOLÁSBÓL származó munkaruha (overall, kertésznadrág, köpeny) kis és nagy tételben, olcsón eladó. Tel.: 20/955- 7686 a HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 .25245. a KIS LÁBÚ nők cipöboltjában magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 ,25210. KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Tel.: 1/787-9282, 1/354-0978,30/922-0436 ,25211. HIRDETMÉNY all. OSZT. trapézlemezek Dabason. 29/367-618, 70/318-9472-----------------------—--------------------------------- "25225' NÖVÉNY a DÉL-AMERIKAI futóbanán eladó! Tel.: 94/352-552---------------------------------------------------------- '26406' BÉLYEG a BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, régi képeslapokat, pénzeket, levélborítékokat, iratokat vásárolunk: Bp. VI., Andrássy út 16. Tel.: 266-4154----------------------------------------------------------'25595* a M AGÁNGYŰJTŐ régi képeslapokat, papírpénzeket, postatiszta bélyeggyűjteményt keres megvételre. 1/405-7330, 1/409- 4628, 20/543-0446 RÉGGEL, apró-megrendelőkupon Hirdetési áraink: Lakossági hirdetések: br. 490 Ft/sor Közületi hirdetések és közlemények: br. 690 Ft/sor 1 sor = 42 betűhely Kérjük, hogy első megrendelésekor a hirdetés árát postai utalványon vagy személyesen előre szíveskedjék befizetni! Töltse ki és hozza be vagy küldje vissza az alábbi címre: 1122 Budapest Városmajor u. 12-14. Hirdetésfelvétel és információ: 488-5700/9206, fax: 488-5769 Név: Cím: Irányítószám: ..............Vezetékes telefon: A HIRDETÉS SZÖVEGE: Személyes adataim megadásával hozzájárulok azok impresszum szerinti felhasználásához. Amennyiben nem járul hozzá személyes adatai felhasználásához, kérjük, írásban külön jelezze. A *