Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-19 / 220. szám
MOZAIK OLVASTAM MOLNÁR ÁGNES Mindenkinek jár nyolc esély A jelek szerint soha nem fog benőni a feje lágya annak a brit férfinek, akit minden bizonnyal a világ legrosszabb „apukájának” is titulálhatnánk. Keith Macdonald - nem összekeverendő a milliárdos hamburgeressel - ugyanis hét gyermek nemzésében vett részt, ennél többet viszont azóta sem tett utódaiért. A 24 (!) éves munkanélküli fiatal eddig egyik gyermeke után sem fizetett tartásdíjat, és nemcsak, hogy pénzbeli támogatást nem ad előző hét kedvesének és hét gyermekének, még soha nem látta egyik utódját sem. Macdonald azonban újra akcióba lendül, ugyanis házasságot tervez új barátnőjével. Megismerkedésük története is igen irigylésre méltó: a férfi ugyanis mata részegen ment neki a húszéves Clara-nak egy buszmegállóban Sunderlandben. Az idilli találkozás a lányt olyannyira magával ragadta, hogy az alkoholpárától illatozó férfinak rögtön igent mondott a randira. A találkozóból lánykérés lett, a lánykérésből pedig rózsaszín álmok: Clara két gyereket akar szülni a férfinek, akiről biztosra veszi, mostanra megváltozott. logikus. Hiszen mindenkinek jár még egy, két, három... és egy nyolcadik esély is. VÍZÁLLÁSOK A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 3 cm, Paks 152 cm, Dombori 179 cm, Árvízkapu 546 cm. A Sió Palánknál 192 cm. Bejárta az orchideást is útikönyv Szekszárdi színek és ízek Pálffy István-módra 3 Pálffy István sztárriporter a nyáron hat hetet szánt Tolna megye székhelyének és környékének megismerésére. A barangolásból született meg az Egy kis hazai - Szekszárd és a régió című útikönyv. A kötet bemutatója tegnap volt Szekszárdon, a Művészetek Házában, számos érdeklődő részvételével. A vendégeket és a szerzőt líorváth István polgármester köszöntötte, aki elismerő szavakkal méltatta a kiadványt. Mint mondta, számos érdekességről szerzett tudomást a könyv fellapozásakor. Nem igazán ismert például az, hogy Tolna megye orchidea-nagyhatalom: Bogyiszlóhoz közel húzódik a híres orchideás erdő. Pálffy István meghatottan mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért. Rengeteg segítséget kapott a helybeliektől, külön is megemlítette a nyomdát, mely vállalat munkájának eredményeként egy szép kiállítású kötet született meg. Hamarosan elkészül a folytatás, ami a szomszédos Kaposvárt, illetve a távolabbi Hódmezővásárhelyt mutatja be. ■ Sz. A. Pálffy István saját élményeit öröké tette meg a bensőséges hangvételű, rengeteg fontos és érdekes adatot felvonultató könyvben HUMOR Számtan Az iskolában a gyerekek számolni tanulnak 1-től 10- igPistike csak 2-től 10-ig tud számolni. Otthon bemutatja a tudományát:- Kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz.- Pistike, hol az egyes?- Hát a naplóban. Seregben- Katona, mondja, maga boldog itt a seregben?- Jelentem, igen.- És mi volt civilben?- Még ennél is boldogabb. Panaszkönyv- Felháborító, micsoda vendéglő ez! Pincér, azonnal hozza ide a panaszkönyvet!- Igen, uram. Hányadik kötetet parancsolja? Dicsekvés Régimódi apuka dicsekszik az eladó lányával egy társaságban:- Az én Marikámnak kétmillió forint a hozománya. Mire valaki megjegyzi:- Az nem hozomány, hanem kártérítés. Továbbiak a TEOLhu hírportálon szűz (Vili. 24—ix. 23.). A Merkúr alsó együttállásban a Nappal. Ha rugalmasan alakítja napirendjét, ma sok mindent tud elintézni. mérleg (IX. 24—X. 23.). Ha nincs munkája a házon kívül, ha állandóan otthon serénykedik, talán megbarátkozhat a gondolattal, hogy máshol is feladatot vállal. Ezáltal felépítheti erős, független egyéniségét skorpió (X. 24—XI. 22.). Váratlan pénzügyi fejlemények befolyásolják döntéseit Lehet, hogy el kell mennie a végsőkig, hogy megmentse otthoni békéjét vagy egy dédelgetett tervét nyilas (XI.23-XII.21.). A hét vége érzelmes időszaknak ígérkezik. Összpontosítson arra, hogy megerősítse érzelmi kötelékeit Barátkozzék Bak-jegyű emberekkel. bak (XII. 22-1.20.). A nehéz feladatait halassza későbbre, most tegye azt, amihez kedvet érez. Csak saját lelki békéjével foglalkozzon, és élvezze a jókedvű, vidám barátai társaságát. vízöntő (1.21-11.20.). Éljen társasági életet, fogadja el a barátai meghívását, vagy rendezzen Ön is egy kis hétvégi partit. Életre szóló barátságot köthet. halak (II. 21-111.20.). Ha szép az idő, menjen ki a szabadba. Testét-lel- két felvidítja egy kellemes együttlét azokkal, akiket szeret. Felejtse el a gondjait, és legyen vidám, jókedvű. kos (III. 21—IV. 20.). Emlékezetes, szép élményeket jeleznek a csillagok a hétvégi szabadnapokra. Hagyja, hogy a pozitív dolgok megtörténjenek Önnel, fejezze ki érzelmeit kedvesének. bika (IV. 21—V. 20.). Rosszkedvét próbálja kizárni mai napjából, koncentráljon a kellemes, szép dolgokra. A csillagok élvezetet, baráti társaságot, szerelmet jeleznek. Hagyja, hogy sodorja az élet. ikrek (V. 21—VI. 21.). A mély érzelmek kinyilvánításának kedvez a mai nap. Önnek kell elhatároznia, hogy mit is akar ettől az új ismeretségből kínálkozó lehetőségtől. rák (VI. 22—VII. 22.). A Merkúr és a Nap együttállása bátorítást ad, hogy ne féljen szerelembe esni. Ha már van társa, komoly erőfeszítéseket fog tenni azért, hogy a kapcsolatuk teljesebb legyen. oroszlán (VII. 23-V1II. 23.). Ön mindig keresi az újat és az izgalmasat A hét végén bőven lesz alkalma új érdekességeket és furcsa szórakozásokat felfedezni. HOGYESZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KIVITELEZÉSRE MEGHIRDETI a hőgyész, Széchenyi utca 25. és 31-39. számok előtti JÁRDÁK FELÚJÍTÁSA, valamint a Széchenyi utca 38-56. házszámok előtti járdák FELÚJÍTÁSA ÉPÍTÉSI MUNKÁIT. ÉRDEKLŐDNI ÉS A KIÍRÁST ÁTVENNI 2009. szeptember 21-én 9 órától a Polgármesteri Hivatalban (Hőgyész, Kossuth u. 1.) Mózes Györgynél lehet. Tel: 06 74 588-064 Ausztriai kirándulást lehet nyerni Elindul az a pályázat, amelynek keretében általános iskolai osztályok kirándulását finanszírozza az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánca, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. mintegy 15 millió forint, értékben. Az év végén megyénként három nyertest hirdetnek. A pályázaton általános iskolai osztályok indulhatnak. A feladat: minél több, az üzletlánc által forgalmazott sajátmárkás termékek csomagolásáról összegyűjteni a cégszöveget. A pályázat fődíja pedig egy kétnapos, izgalmas kirándulás az ausztriai Styrassic Parkba. A teljes kiírás a www.real.hu oldalon érhető el, ugyanitt a pályázati adaüap is letölthető. ■ M. K. HIRDETÉS TOP 5 C A teol.hu öt legolvasottabb cikke szeptember 18-án: 0 Akciófilmbe illő autós üldözés zajlott 0 A Kaposvölgye testén vezet a Paksi FC útja a Magyar Kupában 0 Halálra gázolt egy kerékpárost egy kisbusz a 61-es úton O Talán megölik, ha nem toppan be a lánya & Pataky Attila még mindig tudja, mitől döglik a légy - fotókkal TE0L.hu TARR Kft. Telefon havi előfizetési díj: Ft - MINDENKINEK! 2009. június 1-től minden magán előfizetőnk 1 Ft-os havi díjért rendelheti meg helyhez kötött telefonszolgáltatásunkat, amennyiben a telefonon kívül legalább egy másik előfizetéssel rendelkezik nálunk! (Kábeltelevízió, vagy internet előfizetés bármely csomagunkra.) Részletekért forduljon ügyfélszolgálatainkhoz. Az akció 2009. június 1-től visszavonásig érvényes. Tel.: 1223 www.tarr.hu info@tarr.hu I