Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-15 / 216. szám

2 HÍRSÁV Kész a művelődési ház kültéri burkolata murga Jövő héten lesz a Művelődési Ház környezeté­nek felújításához kapcsoló­dó beruházás műszaki át­adása Murgán. A falu ön- kormányzata TEK1 pályázati támogatással közel 1,5 mil­lió forintból készíttette el az épület teraszainak új burko­latát, valamint a járdákat térkővel építették ki. (hé) Közösségépítőtáborral kezdték a tanévet TOLNANÉMEDi Nyolc első osz­tályos gyerek vette át a tan­évnyitó ünnepségen azt az oklevelet, mely bizonyítja, hogy az általános iskola tel­jes jogú tagjai lettek. Közü­lük heten az augusztusi szünidei táborban már az iskolára is ráhangolódhat­tak. Az első iskolás napok után pedig a gyereksereg közösségépítő kiránduláson vett részt, ahol természetjá­ró akadályversenyen mér­ték össze tudásukat, bizo­nyították állóképességüket. A gyerekek nagyon elfárad­tak, de jól szórakoztak, (vl) Egy három éve eltűnt férfit keres a rendőrség szakos A dombóvári rendőr- kapitányság keresi a képen látható Maráczi Istvánt. A szakcsi férfi még 2006-ban távozott ismereüen helyre, és azóta életjelet nem adott magáról. Személyleírása nem biztos, hogy egyezik a fotón láthatóval, az eltűnését bejelentő sem találkozott ve­le évek óta. Aki a férfiról ér­demleges információval ren­delkezik, hívja a 107-es, vagy a 06/74/566-070-es te­lefonszámot. (rt) Maráczi István Tovább tisztulnak Szekszárd utcái szekszärd Folytatódott a Szépítsük együtt Szekszár- dot! program. A szemétgyűj­tési akcióban legutóbb a Dienes Valéria Általános Is­kola 9 osztálya vett részt. Az összesen 190 diák mint­egy öt köbméternyi hulladé­kot gyűjtött össze az általá­nos iskola környékén, a Kecskés Ferenc, az Alkot­mány, a Gróf Pál, a Tartsay Vihnos és a Prantner utcá­ban. A diákok mellett a munkában részt vettek az őket kísérő tanárok is. (nyg) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, 30/252-0700, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. SZEPTEMBER 15., KEDD Gyetvai László polgármester (balról) és Ulrich József szarvasgombával kezelt tölgyet ültetett a rendezvényen emlékfaként Képgaléria a TEOLIlU-n Ronda, de nagyon finom szarvasgomba Páratlan gazdasági lehetőségeket hordoz magában Kinézetre jelentéktelen, mégis az egyik legdrá­gább termény a világon. A szarvasgomba ünnepét immár másodszor rendez­ték meg Hőgyészen. Steinbach Zsolt hőgyész - Ronda, de nagyon fi­nom - állapította meg Gyetvai László, Hőgyész polgármestere a hétvégén, igen nagy érdeklődés­sel kísért Hőgyészi Szarvasgom- bász Búcsú megnyitóján. A kije­lentés az országban egyedülálló rendezvény főszereplőjére, a szarvasgombára vonatkozott. Kinézete alapján valóban ne­héz elképzelni a rücskös, jó eset­ben közepes krumpli méretű, többnyire fekete színű képződ­ményről, hogy a világ egyik leg­keresettebb és legdrágább ínyenc terménye. Amiért a hőgyészi rendezvényen sorban állás volt, még úgy is, hogy az el­ső osztályú nyári szarvasgomba kilóját 45 ezer forintért mérték. A szarvasgombáról tudni kell, hogy idehaza még kevesen tud­nak róla. Ulrich József viszont mindenképpen a szarvasgomba­pionírok között van. Az ő Hőgyész melletti szarvasgombás erdeje Magyarországon az első ilyen termőre fordult ültetvény, ahol az első főid alatti termőtes­tek nyolc év eltelte után, két éve jelentek meg. Azóta évről évre meredeken nő a gombatermés. Hektáronként évente 20-40 kiló­ra számítanak, ami azonban nagyban függ a csapadéktól is. Egy hektárnyi kezelt vetőanyag költsége egyébként nagyjából nyolcszázezer-egymillió forint. Ez később, a termőre fordulás után, kétszáz eurós kilónkénti el­adási árat számítva, akár egy év terméséből megtérülhet. Ulrich József kifejtette: a szar­vasgombának keresleti piaca van, emellett nagy turisztikai vonzereje is. Társítva a felhagyott mezőgazdasági területek támoga­tott erdősítési programjával, illet­ve az idegenforgalommal, a vidék számára rendkívüli gazdasági le­hetőségekkel kecsegtető ágazat­tá válhat a szarvas­gomba-termesztés. A szarvasgomba azonban nemcsak üzleti lehetőség, ha­nem egyfajta életmód is köthető hozzá. Ezt a hőgyészi programon is jelen levő Dunakanyar Szar- vasgombász Egyesület elnökétől, Zagyva Imrétől tudtuk meg. A bi­ológus szakember elmondta, hogy idehaza több ilyen civil szer­vezet is működik, amelyek gyűj­téssel, termesztéssel, környezet­és természetvédelemmel is foglal­koznak. Magyarországon lénye­gében minden erdőben előfordul szarvasgomba, de kereskedelmi mennyiségben jóval kevesebb he­lyen. Ezen területek kilétét a gyűj­tők titokként őrzik. Az új erdőtörvény egyébként a föld­alatti gombák gyűj­tését az erdőkezelő engedélyéhez köti. A szarvasgom- bászok között is akadnak úgy­mond hiénák. Akik felkapálják a teljes termőterületet, és óriási ká­rokat okoznak a gombafonalak­ban. Az etikus gyűjtők viszont ku­tyával kerestetik a gombát. Az eb csak az érett gombát szagolja ki, így csak közveüenül azon a he­lyen kell felkaparni a földet. Zagyva Imre azt mondta: ha valaki egyszer megkóstolta a szarvasgombát, utána nem tud lemondani róla. A fagyok elmúl­ta után, tavasszal már valóság­gal remegnek a gyűjtők, hogy új­ra találjanak és ehessenek szar­vasgombát. TÉÖLhu Szarvasgombával kapcsolatos írásokért keresse a TEOLta hírportált Nem önmagában fogyasztják, ízesítik vele az ételt A hozzáértők szerint a friss gombát folyó vfr alatt kefével meg kell tisztítani a földtől Hámozás nélkül, nyersen kell szeletelni, vagy reszelni az ételre. Ha mégis sütni-főzni kell, azt nem szabad hosz- szabb ideig tenni. A szarvas- gombát enyhe ízű, zsiradékot tartalmazó étellel célszerű fo­gyasztani, pl. olasz tésztával, rizottóval, tojásételekkel vagy vajas kenyérrel. lehet borjú-, pulyka-, csirke­sültre is tenni, vagy párolt ha­lakra, levesekbe, mártásokba. Állítólag nagyon jó fagylalton vagy somlói galuskán is. ■ Hőgyészen van az ország első termő ültetvénye. Készül a házban az új padló és a színpadi technika MiszLA Felújítják a miszlai műve­lődési ház belső termeit abból a másfél millió forintos támogatás­ból, melyet a LEKI pályázaton nyert az önkormányzat. Mózes László polgármester elmondta, tavaly már renoválták a tetőszer­kezetet, idén az épület belsején a sor. Az Intézmény nagytermében már felszedték a régi, több helyen korhadt padlózatot, és ma meg­kezdődnek a betonozási munká­latok, így rövid időn belül új járó­lap díszíti a termet. Azonban az eddigi hajópadló jó állapotú, fel­használható részeiből a későbbi­ekben kicserélik a klubhelyiség padlóburkolatát is, így semmi sem vész kárba. A felújításoknak még ezzel sem lesz vége, hiszen Németh Ferenc miszlai kötődésű vállalkozó felajánlotta, hogy fel­újítja a színpadi kellékeket és a vi­lágítást. A renoválási munkálaT tok alatt a helyi gyermekek nép­tánc-oktatása szünetel, az órák a felújítások végeztével azonban folytatódnak. ■ M. Á. Külföldi vendégek érkeznek a héten Simontornyára simontornya Alighogy hazaér­kezett Simontornya delegációja Wernesgrünből, pénteken már fogadják a németországi testvér- város Günter Pührer polgármes­ter vezette küldöttségét. Csőszné Kacz Edit, a magyar város veze­tője elmondta, összesen 18 sze­mélyt várnak, akiket tíz család­nál szállásolnak el. Wernesgrün polgármestere a Futball barátok köre képviseletében érkezik, amelynek hosszú évek óta tagja. A két város csapatai már a het­venes évek óta jó kapcsolatot ápolnak egymással. A vendégek négy napot töltenek itt, megbe­szélik a kultúrával, az oktatással és a sporttal kapcsolatos közös feladataikat. A két település között fontos lépés volt a szeptember 11. és 14. közötti wernesgrüni találko­zó. Simontornyáról Csősz Lász­ló alpolgármester, Bárdos Lász­ló címzetes főjegyző, Körtés Ist­ván, a pénzügyi-gazdaságpoliti­kai bizottság elnöke és Barabás András tolmács utazott Német­országba, ahol aktualizálták a testvérvárosok közötti együtt­működést. ■ Ny. G. Télen sátorban tornáznak iskola Átmeneti kellemetlenségek árán születik újjá Moldvából jött Gyönkre az új hitoktató diakónus tamási Kalandos körülmények között folyik a tanítás ebben a tan­évben Tamásiban. Mint megírtuk, az 1,2 milliárdos integrált iskola- fejlesztési projekt érinti az általá­nos iskolát, a gimnáziumot és an­nak kollégiumát is. A gimnázium­nál a szigetelés a legfontosabb fel­adat, a kollégiumnál teljes felújí­tás történik nyílászárócserékkel és akadálymentesítéssel. A Tamá­si Városkörnyéki Oktatási és Ne­velési Intézmény (TONI) főigazga­tója, Pécsi Gábor azt emelte ki, hogy készül egy új aula, melybe végre befér a gimnáziumi és váro­si nagyrendezvények közönsége. Négyszáz-ötszáz ember befogadá­sára lesz alkalmas. Várhatóan no­vemberben adják át. Az építkezés nem zavarja az ok­tatást, sem a kollégiumi ellátást. A 386 gimnazista megkezdte a tan­évet, közülük negyvennyolcán be­költöztek a kollégiumba. Bonyo­lultabb a helyzet az általános is­■ Az általános iskola a kivi­telező ígérete szerint jövő novemberre lesz kész. kólánál, melynek épületeit oly mértékben érintik a bontások és átépítések, hogy lehetetlenség volna ott tanítani. Ezért négy helyszínen folyik a munka: a mű­velődési házban, a zeneiskolá­ban, a volt áfész-irodaházban és a volt 2. számú általános iskolában. S mivel most csak egy tornate­rem áll a hétszáz gyerek rendel­kezésére, Pécsi Gábor tájékozta­tása szerint a paksi atomerőmű­től kapnak segítséget. Egy húsz­szor negyvenméteres rendez­vénysátrat bocsát rendelkezésük­re a cég, hogy novembertől ab­ban is tornaórákat tarthassanak. Az új általános iskola átadási határideje 2010. december 31. A főigazgató azonban reméli - s er­re a kivitelező ígéretet tett -, hogy a következő tanév elején, október­november körül birtokba vehetik a megye legkorszerűbb oktatási létesítményét ■ Wessely G. TEOLhu Előzmények a IEOUb hírportálon. GYÖNK Új lelkipásztor szolgál a gyönki plébánián: Benchea Celestin diakónus. Gyakorló évét tölti itt, várhatóan jövőre pappá szenteli Mayer Mihály megyés püspök. A gyönki katolikus hí­vek ellátása a pincehelyi plébá­noshoz, Kincses Tiborhoz tarto­zik. A moldvai származású dia­kónus neki segít be. Most első­sorban az iskolai hitoktatás meg­szervezésével van elfoglalva. Kincses Tibor tájékoztatása sze­rint az előző tanévben mintegy 30-40 gyönki iskolás járt hittan­ra. Benchea Celestin körlevelet küldött szét, a szülők és nevelők segítségét kérve. Reméli, hogy a hittanra jelentkezők száma nem csökken Gyönkön. ■ W. Y. Benchea Celestin diakónus ¥ * *

Next

/
Thumbnails
Contents