Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-02 / 205. szám
2009. SZEPTEMBER 2., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2009 - RAKASD 5 Az aktív lakosok mindössze hét százaléka munkanélküli Kakasának több mint 1761 lakosa van, és szerencsére csak kis mértékben csökken az itt élők száma. Az aktív korú lakosságnak hét százaléka regisztrált munkanélküli, ami a megyén belül jónak számít. Szerencsére a gyermeklétszámmal sincs probléma, működik az általános iskola, csak a középiskolásoknak kell utazniuk a szomszédos településekre. A lakosság korösszetétele 60 EV FÖLÖTT: 282 19-60 ÉVIG: 1143 Idén hivatalosan is Radibor lett a testvérük Több évtizedes előzmények után idén hivatalosan is testvértelepülése lett Radibor Kakasának. Bár a kapcsolat gyökerei a régebbi múltba nyúlnak vissza, a szerződést csak idén március 7-én írták alá a felek. A megállapodás tartalmazza a két település lakosságának együttműködését a gazdaság, a turisztika, az oktatás, a sport és kultúra terültén. Abban, hogy az ismeretség ilyen formában hivatalossá vált, Hucker Mónikának, a német kisebbségi ön- kormányzat vezetőjének óriási szerepe volt. A német városka képviselői immár kétszer jártak Kakasdon, legutóbb a kakasfőző versenyen vettek részt Nem jöttek üres kézzel, az óvodát gyarapították játékokkal. A helyi önkormányzat képvjselői is a nyáron jártak a testvértelepülésen, ahova egy faragott kakast formázó mérleghintát vittek ajándékba. Radibor egyébként a nemzetek békés együttélésének egyik legszebb példája: mivel javarészt szorbok élnek a településen, az iskolákban is két nyelven zajlik az oktatás. Kakasd nem panaszkodik önkormányzat Pályázati támogatásokból végzik a fejlesztéseket 0-18 ÉVIG: 336 Zámbó István harmadszor nyerte meg a kettesfogat kategóriát a Fogathajtó Találkozón, ezzel elvitte a vándorkupát Kakasd élhető falu - az önkormányzat pénzügyi helyzete vi szonylag jó, pályázati támogatásból lépésről lépésre tudja fejleszteni a települést. A civil szervezetek aktívak, a munkanélküliségi ráta alacsony. Hargitai Éva Kakasd azon kevés irigylésre méltó helyzetben levő települések egyike, ahol az emberek legnagyobb részének van munkája, nem fogy a lakosság és helyi Bányai Károly vállalkozások is szép számmal akadnak. Ez annyit jelent, hogy az alkalmazott 11 közmunkás nagyjából le is fedi a regisztrált és mozgatható munkanélküliek számát Az emberek mind Bonyhádra, mind Szekszárdra könynyen eljutnak, valamint helyben is több vállalkozó ad munkát. Mivel eladó telekből kifogyott a község, és igény lenne többre, Széptölgyes felé alakítanának ki újakat. Körülbelül 15 házhelyről lenne szó, amelynek közművesítését pályázati támogatással szeretnék megoldani. A nagyközség pénzügyi helyzete is megfelelő az országos átlaghoz képest - tudtuk meg Bányai Károly polgármestertől. A település pályázati források■ Szükség lenne a 6-os főút felújítására. ból fejlődik: utakat, hidakat, járdákat újítottak fel a közelmúltban. A közeljövőben is több fejlesztést szeretnének végrehajtani ilyen módon, ezek közül csak egy a Faluház integrált közösségi és szolgáltató térré való alakítása. Erre 50 millió forintot igényelnének, amihez 25 százalék önerőt kellene tenniük. E mellett szükség lenne még a 6-os főút falun áthaladó szakaszának felújítására is, hiszen a burkolatot a nagy forgalom több helyen is megrongálta. Az önkormányzat nyolcosztályos általános iskolát, óvodát és konyhát tart fent Az oktatás a Bonyhádi Oktatási és Nevelési Intézménnyel társulásban zajlik. Az együttműködésnek köszönSok mindenért érdemes a településre látogatni a falu földrajzi fekvése, valamint az itt élő három népcsoport szokásai, hagyományai teszik leginkább vonzóvá a kívülállók számára Kakas- dot - véli Bányai Károly polgármester. A faluhoz közel van a Sötétvölgyi-tó, valamint a település határában is van egy kisebb tavacska, ahol horgászni lehet, s a környék túraútvonalakban is bővelkedik. A székely, felvidéki, sváb népcsoportok hagyományai, rendezvényei szintén sok látogatót vonzanak, akárcsak a békés együttélésüket is szimbolizáló faluház. hetően remélhetőleg a jövőben az iskola épületének felújítására is sor kerülhet. Szintén a diákoknak kedvezne, ha a Radiborral megkötött testvérvárosi kapcsolat révén csereüdültetésre lenne mód. Ennek jelentőségét növeli, hogy az iskolában és az óvodában német nemzetiségi oktatás is folyik. A település lakosságának aktivitásával sincs gond, hiszen számos civil szervezet működik a sport, a hagyományőrzés területén. Részben nekik is köszönhető a gazdag programkínálat, amely januártól decemberig szinte minden hónapra tartogat valamit. Az augusztust például Fogathajtó Találkozóval zárták a Kakasdi Lovasklub szervezésében. A hatodik alkalommal megtartott versenyre 23 nagy-, és 13 pónifogat nevezett - mint azt Csiszerné Zalavári Annamária szervező elmondta. A látogatottságra sem lehetett panasz, hiszen délben, az ingyenebéd osztásán több mint ezer adagért jelentkeztek a résztvevők. Az év hátralevő részében is minden hónapra jut valami. Szeptemberben kiállítás, októberben szüreti nap és mulatság, novemberben egészségnap, decemberben idősek köszöntése és lános-napi köszöntés várja a falubelieket Tizenöt éve fogják össze a nyugdíjasokat Idén másfél évtizede, hogy megalakult a kakasdi nyugdíjasklub, így lesz mit ünnepelniük a tagoknak ősszel. A nagy eseményt várhatóan a szüretek után tartják meg, amikor már a legtöbben ráérnek. Vendégekkel, faültetéssel, étellel, itallal és persze zenével ünnepelnek majd. Hajdú Gábor elnök elmondta, a rendszeres összejöveteleik, az egészségügyi és köz- biztonsági előadások mellett az utazásokat tartja a legfontosabbnak. Az idősebb korosztályban ugyanis sokan az aktív, munkával töltött éveikben az országhatárokon belül is csak néhány helyre jutottak el. így számukra nagy élmény egy-egy távolabbi nagyváros, hazánk nevezetességeinek megtekintése. Sajnos a létszám fogyatkozóban van, ami részben a civil szervezetek növekvő kínálatának is betudható. Ugyanis több civil szervezetben egyidejűleg részt venni kevesen tudnak. A manapság nyugdíjba vonulók pedig még nehezen illeszkednek be egy szervezetbe, örülnek, ha otthon lehetnek. Működésükhöz támogatást az önkormányzattól kapnak, ez idén 100 ezer forint volt, amit a megyei önkormányzat 30 ezer forinttal toldott meg. Családi örökség a mesélés folklór Elismerésekkel jutalmazták Sebestyén Istvánt- ló, jó, de ezt sokkal jobban is lehetne csinálni - gondolta egyszer Sebestyén István, amikor a magyar televízió egy székely mesesorozatot vetített. Ezért aztán kipróbálta magát, és mit ad Isten, kiderült, hogy tényleg egészen különlegesen tudja ezt csinálni. Olyannyira hogy több országos versenyen nagydíjjal ismerték el népzenei és mesemondó talentumát. A siker persze nem véletlen: a jókedvet és a humorérzéket a szüleitől örökölte, ahogyan tőlük tanulta az ízes bukovinai székely beszédet, a dalokat, meséket és a történeteket is, amelyek a családtagokkal, ismerősökkel egykor megestek. Szintén családi örökség a pozitív életszemlélet, amely sok nehézségen segítette át az előadót, ahogyan elődeit is. Mostanra beérett a munkája gyümölcse, több elismerés mellett számos kiadvány fűződik a nevéhez. Elsőként a Tündér Erzsébet mesegyűjteményhez készült hanganyagon szerepelt. Első önálló CD-je a Tréfás székelyfonó címmel jelent meg, amelyet később a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó Serkenj, lelkem! című követett. Legutóbb A szegény ember bőrpuskája - székely pajzánsá- gok és egyéb pikáns történetek címmel jelent meg a könyve és hanganyaga. HÍREK Játszóteret szeretnének építeni a gyerekeknek játszótér építésére adott be pályázatot az önkormányzat, mivel egyelőre csak az óvoda udvarán vannak szabadtéri játékok. Mintegy 4,5 millió forint támogatást igényeltek, hogy a futballpálya mellett, a Petőfi utcában ki tudjanak alakítani egy helyet, ahol a legkisebbek és szüleik kellemesen tölthetik el idejüket. Bernadett háromszor lett megyei sakkbajnok bezerédj Amália-emlék- éremmel ismerte a kakasdi általános iskola Antal Bernadett nyolc éves munkáját. A fiatal hölgy kitűnő tanulmányi eredménnyel és számos versenyen elért dobogós helyezéssel büszkélkedhet. Az sem mellékes, hogy korcsoportjában háromszor volt megyei sakkbajnok, bár az agytorna ezen ágával már felhagyott. Az iskolai életből négy éven keresztül diákönkormányzati tagként is kivette a részét. Ősszel a szekszárdi Garay gimnáziumban folytatja tanulmányait, ahol a kézilabdában szeretné kipróbálni magát. Antal Bernadett Már házakat veszélyeztet az utcákat elöntő víz a csapadékvíz elvezetésének megoldására ad be pályázatot a Gazdasági és Vidékfejlesztési Operatív Program keretében az önkormányzat Amennyiben sikerrel járnak, az 50 millió forint igényelt összeghez 25 százalék önerőt kell tenniük. Ebből a pénzből a Deák, valamint a Rákóczi utca egy részének vízelvezetését oldanák meg. Erre nagy szükség van, hiszen nagyobb esőzéseknél az utcákat elöntő víz már házakat veszélyeztet A templomot is pályázati támogatással újítanák fel a római katolikus egyház is pályázatot adott be a Szent Mihály arkangyal templom felújítására. A több mint 14 millió forintból többek között a nyílászárók cseréjét, az akadálymentesítést, és az épület talajvíz elleni védelmét oldanák meg. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST hargitai ÉVA ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. Sebestyén István > ■ Az utazásokat tartják a legfontosabbnak.