Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-11 / 213. szám
2009. SZEPTEMBER 11.. PENTEK Fontos az első fogás, a leves ne csak ünnepeken Foglalja el méltó helyét a hétköznapi étrendben is, megéri Leveses-e a magyar? Egyesek szerint nem, mások szerint csak ünnepnapokon. Pedig a leves fontos és egészséges. AS-összeállítás A világ különböző pontjain számtalan módon épül fel a hétköznapi menü. A spanyolok, az olaszok előétellel, salátával vagy tésztával kezdenek. Nálunk legtöbbször biztosan levessel kezdődik a menü, még ha aki fogyasztja, nem is tudja, az első fogás feladata alapot adni a főételhez és a desszerthez. Persze jó levest készíteni legalább annyi odafigyelést igényel, mint bélszínt sütni. Igazán jó levest csak szép, friss alapanyagokból lehet főzni. És nem elég csak „odadobni”, fontos az alapos kiforralás is, ez hozza ki az étel zamatát. A fedő alatt főtt levesben jobban összeérnek az ízek, és fontos aromák sem illannak el. A leves fűszerezésénél érdemes elkerülni a túlzásokat, mert a túl sok ízesítő könnyen elrontja a jellegét, különösen, ha korszerű ízesítőket, például leveskockát is használunk. ■ Lencsekrémleves HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 25 dkg lencse, 1 sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 erőleveskocka, 3 dl tej, 1 ek. vaj, 2 ek. liszt, 1,5 dl tejszín, 2 tojássárgája, só ELKÉSZÍTÉS: l. A lencsét legalább 3 órán át áztassa hideg vízben. Ezután friss vízben a megtisztított, de egészben hagyott répával és hagymával tegye fel főni. Lefedve 30 perc alatt főzze puhára. A hagymát és a sárgarépát vegye ki, a lencsét botmixerrel pürésítse. 2. Forraljon egy liter vizet a leveskockákkal. A tejet melegítse meg. A vajat egy nagyobb edényben forrósítsa fel, adja hozzá a lisztet, és kevergetve készítsen világos rántást. Keverje bele a lencsepürét, öntse fel a levessel és a tejjel, habverővel keverje simára, és forralja fel. Vegye le a tűzről. 3. A tejszínt keverje simára a tojássárgájával, öntse a levesbe, de már ne forralja tovább. Gazdagíthatja még 1-2 evőkanál párolt rizzsel is. 1 adag: 380 kcal Sonkás burgonyaleves HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 40 dkg burgonya, 15 dkg főtt sonka, 1 fej vöröshagyma, 2 ek. margarin, 2 fiistölthús-kocka, 2 tojássárgája, 2 dl tejszín, 2 kk. őrölt kömény, 1 csipet frissen lereszelt szerecsendió, őrölt bors ELKÉSZÍTÉS: 1. A margarint nagyobb lábasban olvassza fel, adja hozzá a megtisztított, apróra vágott hagymát, pirítsa világosra. Tegye rá a meghámozott, feldarabolt burgonyát, öntse fel 1 liter vízzel, morzsolja bele a füstölt ízű ízesítő kockát, szórja meg az őrölt köménnyel, és lefedve főzze puhára. 2. A megfőtt krumplit turmixol- ja össze, fűszerezze egy csipet szerecsendióval és borssal, majd ismét forralja fel. (Ha szükséges, sózza, de óvatosan, mert a sonka is, a kocka is sós.) 3. A tojássárgáját keverje ki a tejszínnel, adja a leveshez, de ezzel már ne forralja össze. Szórja bele az apró kockára vágott sonkát, és tálalja. 1 ADAG: 393 kcal ÖTLETEK Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD ________AUTÓ & MOTOR SZER DA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Ízvadász tippek ZSIDEK LÁSZLÓ Amerikában a rántott húsok, különösen a csirkecsíkok esetében a zsemle- morzsába kukoricapelyhet kevernek, s így igazán ropogósra sül. Ha a húst csípős, fűszeres lisztes masz- szában panírozzuk, még különlegesebbé tehetjük. Bőrös és műbeles HA LEHET, bőrös virslit vásároljunk, aki műbeleset használ, főzés előtt feltétlenül távolítsa el a műanyag fóliát, mert az abban főtt virsli nem lesz olyan finom. Lehet fürj is A salátát díszíthetjük fürj- tojással is, de a felénél kisebbre ne vágjuk, mert olyan kicsi, hogy tovább aprítva már nem mutat igazán. Megelőzhető konyhai balesetek óvatosság Fölösleges kapkodni, élvezzük a főzőcskézést! Némi odafigyeléssel elkerülhetők a tipikus főzési-sütési balesetek. Például a következők. Bors borul a levesbe Ízesítéskor beleborul a borstartó egész tartalma a kész levesbe. Tehát: mindig a munkaasztalnál mérje ki az ételbe való alapanyagot vagy ízesítőt, és csak a kimért mennyiséget vigye az edény fölé. Kifolyik a tészta Főleg sütéskor fordul elő, hogy kifolyik a massza a túl kicsi sütőformából. Ezért a tepsi kiválasztásánál kövesse a recept előírásait. Dagatkagad a rizs Mindig tartsa be a csomagoláson lévő utasításokat, és pont annyi vízzel tegye fel főni a rizst, amennyit az előírás javasol. Nem megfelelő a hőfok Lehet, hogy a tészta azért lesz sületlen, vagy azért reped meg, mert a sütőt nem a receptben megadott hőfokra állította. Mindig az előírt hőfokot válassza. Csomós a rántás Nem érdemes fakanállal egyesével szétnyomkodni a nemkívánatos csomókat a rántásban, úgysem nagyon sikerül. Célszerűbb szitát vagy habverőt, esetleg botmixert használni. Nem azonos Ne feledjük: egy csésze tejszínhab nem ugyanannyi, mint egy csészényi tejszín felverve. És egy csésze összevágott mandula sem azonos egy csésze olyan mandulával, amelyet később apróra kell vágni. Készítse fel a szomszédokat! vendégváró Tippek nagyobb létszámú társasághoz Előfordul, hogy a szűk baráti körnél nagyobb társaságot kell vendégül látnunk. Tippjeink segítenek, hogy minden probléma- mentesen menjen. ■ Az írásos meghívás mindig elegánsabb, mint a szóbeli. A tervezés miatt kérjen visszajelzést. ■ Jelezze a meghívás, az alkalom okát, és annak megfelelően, de kényelmesen öltözzön. ■ Ha több tányérra, pohárra vagy székre van szüksége, kérjen a barátaitól, vagy kölcsönözzön. ■ Készítse fel előre a szomszédokat, hogy kicsit hangosabbak lesznek - így megelőzheti a rosz- szalló megjegyzéseket. ■ Készítsen elő elegendő mennyiségű vázát a virágcsokroknak. ■ A helyes ülésrend: a vendéglátó pár középen vagy egymással szemben foglal helyet. falatkák: nagyságtól függően 3-6 darab leves: főételként 3 dl, előételként a fele saláta: zöldség- és tojássaláta 10 dkg HAL: előételként 5 dkg, főételként 15-20 dkg SZÁRNYAS: 15-18 dkg ■ Gondoskodjon megfelelő zenéről. ■ Ha tele a hűtőszekrény: szükség esetén tegyen jégkockákat a fürdőkádba, és abban hűtse az italokat. ■ EGYÉB Hús (csont nélkül): 18-20 dkg köret: tisztított burgonya és zöldség 20-20 dkg, nyers tészta 8 dkg, nyers rizs 5 dkg PEZSGŐ APERITIFKÉNT: 1-2 pohár BOR: 6-7 dl, SÖR: nőknek 5 dl, férfiaknak 1,5 liter ÁSVÁNYVÍZ/GYÜMÖLCSLÉ: 7 dl Miből mennyit adjunk? - Átlagos adagok egy főre HIRDETÉS A Tolnai Népújság ajánlata hűséges olvasóinak! tenibeB retz bútor -koovho-ctekx KEDVEZMÉNY Az akció Időtartama; 2009. izeptembar 8-14-lg Hl szeptember k 28-án JÁTSSZON ES NYERJEN bruttó 300 000 Ft értékű UTAZÁSI UTALVÁNY ©© 15x100 000 Ft jóvoltából! pénznyeremény*1 * A pénznyeremény készpénzutalvány formájában kerül átadásra A RETZ Bútoráruházak országszerte 27 tágas. ízléses áruházban kínálja termékeit. A mindenki számára elérhető 21 %-os kedvezményen leiül a Kiskegyed Nagybevásárlás kuponjaival márkás, jó minőségű termékekre további 3-10% kedvezményt biztosit. Most az ön napilapja jóvoltából ajándékba kapja az alábbi kupont. Vágja ki a kupont, látogasson el a Retz Bútoráruházak valamelyikébe, és érvényesítse az exkluzív kedvezményt. Ha kiváncsi a további kedvezményekre, vásárolja meg a Kiskegyed legfrissebb számát, amelyben további 7 kupont talál. A részletes üzletlista megtalál ható a www.retzbutor.hu weboldalon. VÁSÁROLJON OLCSÓBBAN! ÍSzSstÍ ä SZÁRÍTÁSTÓL j szeptember 8-14-ig AJANDEKKUPON ANDANTE BÚTOROK egyes lakberendezési termékekre szeptember 15-22-ig minden női, férfi és gyermek farmeri uházatra szeptember 21-2 minden nap más termékre ráadáském »pókból kivágott weboWal regi: További kedvezménykuponok és részletek szeptember 8-tól szeptember 28-ig a Kiskegyedben! t A