Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-03 / 180. szám
Iß 2009. AUGUSZTUS 3.. HÉTFŐ - XX. ÉVFOLYAM 180. SZÁM MO ZAIK Scarlett Johansson OLVASTAM GOTTLINGER NOÉMI Feketéző rabok a becsületesség manapság nem divat, főleg mikor egyesek milliárdokat sikkasztanak. Vagy drogbáróskodnak, mint a nemrég negyven évre elítélt, mexikói Caro Quintero, aki több titkosügynököt is a másvilágra küldött. Neki nem lesz üdülés ez a néhány év. Persze, van, ahol élmény raboskodni. Mint például az ausztriai központi börtönben, ahol nyugodtan kijelenthetjük, luxusszínvonalon élnek a bűnözők. A képeket nézegetve kedvem szottyant egy hetet eltölteni itt. PROFI KONDITEREM, bútorozott szobák, csupaüveg épület. A szabadságuk ugyan korlátozott, de sokkal kellemesebb környezetben tölthetik a büntetésüket, mint a hírhedt mexikói börtönökben. A világ leglazább börtönének mégis egy perui intézmény mondható. Az egyik rab drogkereskedésért élet- fogytiglant kapott. Olyan helyre került, ahol a foglyokat társadalmi osztályokba sorolják, és kinti anyagi körülményeiknek megfelelő cellát kapnak. Ezekben feleségeikkel és barátnőikkel együtt élhetnek. A férfi a börtönben kávézót és boltot nyitott, életét meg akarják filmesíteni. JÓL MEGBÜNTETTÉK! Ez aztán igazságszolgáltatás! VÍZÁLLÁSOK a dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunafóldvár 59 cm, Paks 222 cm, Dombori 271 cm, Árvízkapu 641 cm. A sió Palánknál 184 cm. LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 685336 HATOS LOTTÓ: NYEREMÉNYEK ötös lottó: Telitalálat nem volt, a négyesek 619 815 forintot, a hármasok 11 630, a kettesek egyenként 965 forintot érnek. joker: Kettő telitalálatos szelvény volt, nyereményük 14 494 550 forint. hatos lottó: Nem volt telitalálat, az ötösök 180 295, a négyesek 4310, a hármasok 1025 forintot érnek. Kisdorog nagy napja volt elszármazótok találkozója Mayer Mihály megyés püspök misézett kisdorog A Mayer Mihály megyés püspök által celebrált misével vette kezdetét a IX. Elszármazottak találkozója és falunap Kisdorogon szombat délelőtt. Nem véletlen ez, hiszen a püspök is a faluban született, így szívesen jár haza, ha hívják. Az ezredfordulós megyezászlót is ezen a napon adta át a településnek dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke. Az egész napos program a fut- ballpályán folytatódott a mise után, ahol a Nagymányoki Bányász Zenekar térzenével csábította a pálya környékére az érdeklődőket délután egy órakor. Bárki találhatott érdekes programot, akár a plébánia pincéjénél, ahol a helyi gazdák tartottak borkóstolót, vagy megtekinthették a székely és német szobákat is. A helyi és vendég folklóregyüttesek műsorai után a Groovehouse együttes koncertje volt az este csúcspontja, több százan voltak kíváncsiak az együttesre. A napot bállal zárták a kisdorogjak. ■ R. T. Zsúfolásig megtelt a kisdorogi templom a nagy alkalomra A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon Ön mit tudna kihozni ÍJ árából? Ml te. 7 okos konyha TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke augusztus 2-án: O Szörnyethalt egy vétlen kismotoros Nagyszékelynél 0 Bejelentők buktatják le a szabálytalankodókat 0 Berágtak a lakók: központ lesz a kertesházi övezetből O Import tejbe fullad a nemzeti öntudat 0 Formás idomok a ßvenyen - fotók! TE0L.hu Gyógyszer- Doktor Úr! írjon má’ fel a bikámnak még eccer abból a fickósító gyógyszerből, mert megint nem hágja a tehenet úgy, ahogy köllene!- Milyen gyógyszert írtam előzőleg? - kérdi az állatorvos.- Hát tuggya! Azt a nagy kerek, fehér, savanykás tablettát. Párbeszéd A: Mi volt a maga apja? B: Tüdőbeteg. A: Jó, jó, de mit csinált? B: Köhögött. A: Ember, abból nem lehet megélni! B: Meg is halt szegény. Érett gyümölcsök A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi:- Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám?- Hát, ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka. Négy vendég- Remélem, fiam, nem rúgtál be!- Honnan tudom, hogy részeg vagyok-e?- Ha majd a szomszéd asztalnál ülő két vendéget négynek látod, akkor részeg vagy!- De apa, ott csak egy vendég ül! Jó mellek Pistike nagyon nézi a tanárnőt az iskolában. A tanárnőnek egy idő után feltűnik a dolog, majd megkérdezi:- Pistike, miért bámulsz engem ennyire?- Csak azt nézem, hogy milyen jó melle van a tanárnőnek!- Ejnye Pistike, mindjárt kapsz egyet a szádra!- Jó, a másikat meg tessék a kezembe adni! Továbbiak a TEOLhu hírportálon HIRDETÉS Olaszos rakott burgonya Hozzávalók 4 személyre: 1 tasak MAGGI Milánói makaróni alap 80 dkg burgonya 35 dkg virsli 10 dkg sajt 1 nagyobb vöröshagyma 2 ek. olaj néhány szál friss bazsalikom ? UniCredW Barik ».».• j ->.t. t r t.'. Í-7-T-a-l, s-2-lvvtl, MA&&Z-val Elkészítés: A meghámozott, felaprított hagymát olajon megfuttatjuk. A felszeletelt virslit rádobjuk, és kissé megpirítjuk. Felengedjük 3 dl vízzel és a MAGGI Milánói makaróni alappal, majd kevergetve összeforraljuk. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, majd karikára vágjuk, és a paradicsomos raguval váltakozva egy olajjal kikent tűzálló tálba rétegez- zük. Előmelegített sütőben 200°C-on kb. 25 percig sütjük. Mielőtt teljesen elkészülne reszelt sajttal meghintjük. A sütőbe még annyi időre.visszatesszűk, amíg a sajt rá nem olvad. Cikkekre vágva, bazsalikomlevelekkel díszítve tálaljuk. Nyerjen 1 millió forint konyhapénzt UniCredit bankkártyán! Gyűjtsön 30 MAGGI-pontot, és játsszon július 6. és | augusztus 31. között! A nyereményjáték részleteit és az Okoskonyha-recepteket kéréssé a www.okoskonyha.hu weboldalon és a 06 40/214-200 telefonszámon! Hirdesse nálunk ingatlanát EXTRA KEDVEZMÉNNYEL! “.bar- ■ Tíul.hu lífllr -,t> További információért érdeklődjön munkatársainknál! ^71 Tel.: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 Tolnai Népújság A hír velünk jár!