Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-21 / 195. szám

aiohvn cnvAixoo :qkm TO LNAI NÉPÚJSÁG - 2009. AUGUSZTUS 21., PÉNTEK 4 EGYHÁZI TÜKÖR HIRSAV Átélhette mindenki az ünnep teljességét szekszárd Az államalapítás ünnepének alkalmából Bacsmai László plébános szerda délelőtt ellátogatott a Mérey utcában található szociális otthonba, ahol mi­sét celebrált az idős embe­reknek. Egy pécs-kertvárosi káplán is érkezett váro­sunkba, Csigi Péter szerda délután tartott szentmisét a Kadarka utcai szociális ott­hon lakóinak. így lehetősé­gük nyílt az ünnep teljessé­gét átélni azoknak is, akik nem tudtak részt venni a későbbi egyházi rendezvé­nyeken. Szétosztották a felszentelt kenyereket PAKS Ünnepi szentmisét hallgathattak a hívek csütör­tökön a paksi Jézus Szíve templomban. Az istentiszte­letet egy városi ünnepség követte a templom előtti té­ren. Ezután következett a már hagyománnyá vált ke- nyérszentelési ceremónia, melynek keretében a már felszentelt kenyereket felosz­tották a jelenlévők között. Az ünnepségen közreműkö­dött Orbán György szekszár­di előadóművész és a Paksi Városi Vegyeskar kórusa is. Iskolások műsora színesítette a programot dombóvár A kertvárosi Szent Imre templomban tar­tották csütörtökön 10 órakor az ünnepi istentiszteletet A misét Rostás Jenő címze­tes apát-plébános celebrálta, aki az ünnepség keretében 11 órakor végezte el az im­már hagyománnyá vált ke­nyérszentelést. A programot az újdombóvári általános is­kola műsora színesítette. Új bélyegeket adnak ki az ezer évre emlékezve Pécs Alkalmi bélyegkibocsá­tással tiszteleg a Magyar Posta a Pécsi Püspökség ezeréves fennállása előtt. A társaság azt szeretné, ha méltán híres ezeresztendős örökségünkről az egész vilá­gon értesülnének az embe­rek, és hogy minél többen lá­togassanak el Európa 2010- es kulturális fővárosába. Az ezeréves egyházmegye millennium A mise főcelebránsa Christoph Schönborn bíboros Óriási méretű szabadtéri színpaddá alakult a pécsi Dóm tér. Éke az a pápai ol­tár, amelyet a Bazilika al­templomában őriznek, s amely II. János Pál pécsi látogatására készült an­nak idején. Munkatársunktól A pécsi azon kevés magyaror­szági egyházmegyék közé tarto­zik, amelynek alapítási dátuma ránk maradt. így pontosan tud­juk, hogy a királyi akarat ezer éve, 1009. augusztus 23-án nyert szentesítést a Szentszék részé­ről. Az ünnephez hároméves elő­készület jegyében érkezünk rö­videsen, amely fontos lelki rá­hangolódást jelentett elsősorban amellett, hogy új templomok épültek, régiek megújultak, tu­dományos és kulturális rendez­vények sora adott lehetőséget az elmélyülésre, kikapcsolódásra. Amint azt Mayer Mihály me­gyéspüspök fogalmazta meg há­rom évvel ezelőtt: „Visszagondol­va a hosszú útra, szeretném II. János Pál pápa szavait ismé­telni, amikor azt mondja, hogy hálával emlékezünk a múltra, szenvedéllyel éljük a jelent és bi­zalommal megyünk a jövő felé. Minden ember szeret megállni az ünnepeken, a születésnapon, házassági évfordulón, hiszen ezek kapcsolják a különböző személyeket családdá. A törté­nelembe visszatekintve mi is a A Millenniumi Napok rendezvényeit Pécsett a Szent István téren és a Bazilikában tartják meg augusztus 18-tól nagy család egységét akarjuk látni, észrevéve a kisebb közös­ségeket, plébániákat, esperesi kerületeket, azt, hogy miképpen helyezkedünk el nemzetünk szellemi és lelki múltjában. Igyekszünk a múltunknak azo­kat az értékeit kiemelni, ame­lyek a jelent gazdagítják.” Nos, az események csúcspont­jához érkeztünk. Augusztus 18­án kezdődtek a Millenniumi Na­pok rendezvényei Pécsett a Szent István téren és a Baziliká­ban, s tartanak 23-án késő estig. A sorozat keretében különféle koncertekkel, színpadi előadá­sokkal és számos érdekességgel várják az érdeklődőket nemcsak a Pécsi Egyházmegyéből, hanem az ország más pontjairól és kül­földről is. A millenniumi szentmise au­gusztus 23-án délelőtt 11 órakor kezdődik a Szent István téren, főcelebránsa Christoph Schön­born bíboros lesz, aki egyben az eseményen mint XVI. Benedek pápa küldötte vesz részt. A részletes programot alább közöljük, megjegyezve, hogy minden program ingyenesen lá­togatható. Mahler: Ezrek szimfóniája lesz a fő műsor vasárnap este, a Pécsi Egyházmegye alapításának napján PÉCSI PROGRAMOK: Augusztus 21-én 9 órától a „Megfeszített” című rockoperát adják elő a Mágocsi Színját­szók a Szent István téren. Ugyanitt 10.15-től a kozármis- lenyijózsa Gergely Néptánc- csoport bemutatója, 11.15401a Bóbita Bábszínház „Csillagfiú” című zenés bábjátéka, 12-14 óra között a Szent Mór Iskola- központ ünnepi műsora, Be- dics Gábor orgonajátéka és ve­títés az egyházmegyéről. A Bar- bakán-bástyánál 12 órától 13- ig gyermekjátszó és gyermek­táncház az Üzenet a kertből zenekarral, 14 órától kézmű­ves játszóház és a Dutar Zene­kar programja, 15-től a Misina Táncegyüttes bemutatója, ló­tól az IH Eurodance Táncszín­ház produkciója, 17 órától a Kaszás-Katona Acoustic Band, majd 18.30-tól a Medi­terran Combo koncertje. A Ba­zilikában 16.30-tól A jó pász­tor című zenés dráma bemuta­tója Brenner János emlékére, 20 órától Joseph Adams (USA) orgonaművész koncertje. Augusztus 22-én 9.15-től a Szent István téren Sólyom Kata­lin színművész műsora: Ezer­éves a Pécsi Püspökség - novel­lák és versek, 10.15-től néptánc­bemutató, 11.15-től a Bóbita Bábszínház Benedek Elek „Prü­csök” című darabját adja elő, 12 órától a siklósi Szent Imre Iskola előadása, 13-tól vetítés az ezeréves Pécsi Egyházmegyé­ről, 16-tól a Neofolk együttes koncertje, 18 órától pedig szent­mise a Bazilikában, majd ugyanitt 19 órától Eliot: „Gyil­kosság a székesegyházban ” cí­mű színdarab a Harmadik Színház előadásában. 21 órától Tolcsvay László és Tolcsvay Bé­la: „Magyar Mise” című elő­adás a Szent István téren. A Barbakán-bástyánál 12-14 óra között gyermekjátszó és gyer­mektáncház az Üzenet a kert­ből zenekarral és kézműves ját­szóház, 14 órától az Interma­gyar Zenekar programja, 15-től a Tanac Táncegyüttes és a Vízin Zenekar közös fellépése, 18-tól a „Firkin ” ír népzenei koncert Augusztus 23-a a Pécsi Egy­házmegye alapításának napja. 9-től 11 óráig a lelkiségi cso­portok imaórái, 11 órától ün­nepi szentmise a Szent István téren, 14.30-tól Kiálts a szeré­téiért! című musicalopera a PIK Szivárvány Musical Stúdió előadásában a Bazilikában, majd ugyanitt 17.30-tól a Péter és Néró című rockopera ősbe­mutatója Iváncsics Tamás ren­dezésében, A napot a Szent Ist­ván téren 19.30-tól Mahler: VIII. „Ezrek” szimfóniája zárja. Jövőre is tartanak misét, sőt közös pikniket is a Rókus-kápolnánál cikó A katolikus hívek kérésére celebrált szentmisét az 1774-ben épült Rókus-kápolnában Erb Jó­zsef atya. A kápolna névadójá­nak, Szent Rókusnak névnapján közel ötvenen - köztük vidékiek is - vettek részt az istentisztele­ten. Erb atya prédikációjában is­mertette a betegek, elesettek, or­vosok és kórházak védőszentjé­nek életútját.- Szent Rókus 1345 tájékán született a franciaországi Mont- pellier-ben. Édesanyja és édesap­ja a későn született gyermeküket még világra jövetele előtt Krisz­tus szolgálatára szánta. A szülők elcsodálkoztak, amikor a kisded mellkasának bal oldalán vörös, kereszt alakú anyajegy látszott. A fiú tizenkét esztendős lehetett, amikor apja - közvetlenül halála előtt - négy pontban foglalta ösz- sze végrendeletét utódjának. Először: Amint azt tanultad, mindig Jézus Krisztusnak szol­gálj. Másodszor: Ne feledkezz meg a betegekről, a szegények­ről, özvegyekről és árvákról. Har­madszor: Rád bízom vagyono­mat, hogy jó célra használd. Ne­gyedszer: Adj otthont a szegé­nyeknek, a rászorultaknak. Az ifjú később már a ferences rend tagjaként elhagyta hazáját. Az olaszországi Piacenzába érve látta, hogy pestis tombol, s ő ha­bozás nélkül gyógyítani kezdte a betegeket, akik szentként tekin­tettek rá, mert tapasztalták, hogy gyógyulást, felépülést hozott ne­kik a súlyos járványból. Rómába dögvész idején érkezett, s ott is gyógyítani kezdett. Egyszer ő is megbetegedett, éppen Piacenzá- ban, ezért „hálából” kiűzték a vá­rosból! A legenda szerint a köze­li erdőben egy kunyhóban húzta meg magát. Egy kutya talált rá, s az állat kenyeret vitt neki, sőt gaz­dáját is a rejtekhelyre vezette. Vé­gül Isten segítségével felépült. Öt esztendő múlva érezte halá­lát, s kérte, hogy hívjanak papot, mert szeretne meggyónni. Imád­ságában azt kérte Istentől, hogy azok a keresztények, akik Jézus nevében áhítattal megemlékez­nek róla, szabaduljanak meg a betegségektől. Szent Rókus 1376 körül a lombardiai Angerában hunyt el. A szentmisét követően Erb atya ígéretet tett, miszerint jövőre is tartanak misét, a délutáni órák­ban, amit közös piknikezés kö­vet. ■ Hunyadi István A közösséget fogja össze a kápolna újraszentelés Évek óta dolgozik az egyesület az épület felújításáért Kibővített elnökségi ülésen tárgyalták meg a további teendőket szekszárd Pontosan 250 évvel az alapítás után, 2010. június 26-án újraszentelik a szekszár­di Szent János és Pál kápolnát. Ennek érdekében tartott kibőví­tett elnökségi ülést kedden az épület felújítását szervező Szek­szárd Alsóvárosi Római Katoli­kus Közhasznú Egyesület, töb­bek között Mayer Mihály me­gyéspüspök részvételével. Felajánlásokból a szervezet az elmúlt években hárommillió fo­rintot gyűjtött össze, tavasszal ugyanekkora összeget nyertek pályázaton, és a város is ilyen nagyságrendben járul hozzá a munkák finanszírozásához - tá­jékoztatta lapunkat Heimann Zoltán elnökségi tag. A munka már most is zajlik a föld alatt, egyelőre kevésbé lát­ványos módon. Kiderült ugyan­is, hogy az épület alatt egy pin­ce húzódik, amely könnyen be­omolhat, valamint az is, hogy a kápolna alapja mindössze há­rom-négy téglasor vastagságú. Az egyesület így továbbra is gyűjt, de nemcsak pénz, hanem szakértelem illetve önkéntes munka formájában is szívesen fogadják a támogatást. A cél pedig a helyi közösség összekovácsolása, hogy jövőre az alapító német és magyar nemzetiség szellemiségében, a két népcsoport nyugodt együtt­élését ünnepelve szenteljék újra a kápolnát. ■ H. É. KENYÉRSZENTELÉS Tolna megye templomaiban ünnepi szentmiséken, istentiszteleteken, vagy a községi városi megemlékezéseken szentelték, illetve áldották meg az új kenyeret Szent István napján. Szekszárdon a belvárosi római katolikus templomban az ökumenikus szertartáson részt vett Bacsmai László katolikus plébános, Balázsi Zoltán református tiszteletes és Szétesik Zoltán evangélikus lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents